Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kutyásokkal keménykedik az alvállalkozós buszvezető

Olvasónk azért fordult hozzánk panaszával, mert sokadjára fut össze egy olyan buszvezetővel, aki a kutyás utasokkal keménykedik. Andreát a múlt héten nem engedte felszállni a 187-es buszra, mert a kutyán nem volt szájkosár. Ez az eset még nem is lenne említésre méltó, hiszen a buszvezető észrevétele teljesen jogos, csakhogy ugyan ez a buszvezető pár nappal később ismét beszólt Andreának, és percekig várakozott a megállóban, holott akkor a kutyával minden rendben volt, az utazási feltételeket nem szegték meg. Részletek alább:

Andreának pedig javaslom, hogy a kutyának valódi szájkosarat vegyen. Abban a kutya tud lihegni, ki tudja benne nyitni a száját, és a 35 fokban sem fog megfulladni.
 

Tisztelt BKV-figyelő!

Sajnos másodszorra fordult elő velem az, ami ma is, ezért elfogyott a türelmem és panasszal élek Önök felé egyik szerződéses partnerük sofőrével szemben.

A 187, 87-es hétvégi járatán van egy kellemetlenkedő buszsofőr, aki különösen a kutyásokra "utazik". (mai járata a 87-es vonalon, busz rendszáma MCX 181, szombat 19órás járat a Kamaraerdei végállomásról) Több kutyás ismerősömtől is hallottam már az elmúlt hetekben, hogy ilyen-olyan indokkal hatalmaskodik felettük és a gazdákat kutyáikkal inkább arra kényszerítik, hogy leszálljanak a buszról, mint hogy elvigye őket. 

A múlt héten a 187-es járaton akadtam össze vele először, akkor a buszra nem engedett fel, annak ellenére, hogy a kutyám életmentő állat,  minden utazásról előírt feltételnek megfelelt, csupán a szájkosár nem volt rá felrakva. Aminek oka az volt, hogy közel 35 fokos hőmérsékletben nem tudott a kutya szájkosáron át lihegni, vagyis testhőmérsékletét hűteni, ami hőgutához vezethetett volna. Ezért az állatot féltve és tudva azt, hogy megbízható, kiszámítható és rendkívül jámbor állat, szájkosár nélkül akartam felszállni vele arra a buszra, amire több mint 20percet kellett várni az áthevült buszmegállóban. (egyébként a sofőr késve indult ki a végállomásról ez okozta a hosszas várakozást) A kutya, még egyszer kiemelem, életmentő kutya, fajtáját tekintve magyar vizsla, semminemű agressziót nem mutatott és nem is várható tőle, hiszen emberek mentésére van kiképezve. Mindezt a sofőr is látta és szóban tájékoztattam is erről a tényről, de ő semminemű kompromisszumra nem volt hajlandó és arra kényszerített, hogy szálljak le a buszról, mert különben nem indul el a megállóból amíg le nem szállok. Akkor engedtem a nyomásnak,  mert nem várakozással tovább terhelni az utasokat, akik szintén nagyon idegesek voltak a több mint 20 perces várakozási időtől a forró megállóban ) de már akkor is sejtettem, hogy a sofőr viselkedése mögött nem a kutya megjelenése, hanem inkább indokolatlan hatalmaskodási kényszer áll..Még szerencse, hogy csak edzésre utaztam vele, így a késlekedés nem okozott gondot csak kellemetlen volt.

Ma ugyancsak összeakadtam vele, a kutyán ma szájkosár is volt, mégsem akart a megállóból kiindulni, amit már a felszállásomkor jelzett elég arrogáns stílusban. Ma nem voltam hajlandó engedni a rám nehezedő nyomásnak, ugyanis minden utazási feltételnek megfeleltünk (nekem éves bérletem van, egyébként 2003-tól vagyok törzsutasa a BKV-nak!) a kutyával, mégis közel 10 perciig álltunk a megállóban közel 20 utassal együtt, hogy elinduljunk. Végül egy utas ment oda a sofőrhöz és szólt rá, hogy indítson már, hiszen minden utazási feltételnek megfelelünk. Egyébiránt ma is késve érkezett a megállóba, és további késéssel haladt tovább, mely teljesen indokolatlan volt.

Egyik felháborodott utas még fényképet is készített az sofőrről, melyet itt mellékelek.

Kérem, szíveskedjenek pszichológusi vizsgálat alá vonni a sofőrt, és áthelyezni másik munkakörbe, mert annyira arrogáns, hatalmaskodó és ellentmondást nem tűrő személy, hogy az nemcsak a szolgáltató jó hírnevére de az utasokra és az szolgáltatás kiszámíthatóságára is veszélyt jelent!
 
Köszönettel: T. Andrea  

31 Tovább

Szándékosan gázolt halálra egy kismacskát a 173E vezetője?

Szeptember 16-án, vasárnap az alább olvasható, elsőre teljesen hihetetlennek tűnő levelet kaptuk "Kaida" nevű olvasónktól. Az írást egyből megosztottuk a Facebookon azzal a szöveggel, hogy a tartalmát nem igen tudjuk valóságosnak tekinteni, de több komment is arra utal, hogy az eset megtörtént. A leírás szerint az FJX 193-as rendszámú 173E busz vezetője a Rákóczi úton halálra gázolt egy kismacskát, ami a beszámolók szerint (lásd a Facebook kommenteket), még kora délután is az úton hevert.

Szeretnénk minél több információt kapni az esettel kapcsolatban, ezért tesszük közzé a levelet. Ha ott voltatok, láttátok, vagy hallottatok valamit, írjátok meg. Véleményünk szerint, ha a történet igaz, és a buszvezető tényleg szándékosan elgázolta a kismacskát, az nem maradhat következmények nélkül.

Tisztelt BKV-figyelő!

Egy nem mindennapi esetet szeretnék elmondani amit a saját szememmel tapasztaltam.

A kora hajnali órákban egy társasági összejövetelből hazatartva a Kosztolányi Dezső térre beérkező menetrend szerint 4.53-ra érkező FJX 193 frsz.-ú VOLVO 7700-as autóbusszal (173E járat) indultam el Zugló irányába. Felszállás után az utastérben jobboldalt (az ajtó mögött található ülést foglaltam el),köztudott hogy teljes kilátás nyílik az útra.

Az Astoriát elhagyva, az üres Rákóczi úton egy kismacska sétált át, amit a buszból az állattól 60-70 méterre pillantottam meg, tapasztalataim szerint az autóbusz 30 kilométeres sebességgel haladt, de mivel hogy a sofőr is észrevette az állatot, így felgyorsult kb. 55 km/re és szabálytalan sávváltással a macska felé vette az irányt és áthajtott rajta, majd vissza szabályosan visszament a sávba. A sofőr arcát elnézve mosolyra kerekedett.

Természetesen, esély lett volna a fékezésre vagy az állat kikerülésére, mert Vasárnap hajnalba kb. 6 utassal a fedélzeten, de a kedves sofőr úr ezt nem tette meg. Zugló vasútállomásnál leszálltam a buszról, de előtte megnéztem a kerekeket hátha maradt rajta valami vérnyom, de a sötét miatt semmit se láttam. A sofőr személyleírása: körülbelül egy 50 körüli őszülő bajszos férfi.

Kérem a segítségüket és a poszt megosztását. 

Előre is köszönöm!

Üdvözlettel: F. Kaida

15 Tovább

Nem tudott bérletet venni az utas az Örs vezér terén


Olvasónk, Csilla ma reggel 8.00-kor szeretett volna bérletet venni az Örs vezér terén kártyával. Elvileg ezzel nem lett volna gond, hiszen a pénztár pontban 8-kor nyit, csakhogy az ablak előtti reluxa még jóval 8 után is le volt húzva. Részletek alább:

Kedves BKV-figyelő!

Szeretném elmesélni a ma reggeli pofára esésemet a BKK-val kapcsolatban. Szeptember 15-én szombaton lejárt a bérletem. Pénteken rohantam haza, elfelejtettem venni.

Hétfőn rohanás a gyerekkel a bölcsibe, közben eszembe jutott, hogy nincs érvényes bérletem. Ahol felszállok a villamosra, ott nincs pénztár, ezért vettem a trafikban egy jegyet, hogy ne legyen gond útközben. Az Örsre érve végig gondoltam a lehetőségeimet. Nincs nálam készpénz, a bankkártyával történő fizetés redukáltan lehetséges. Nem baj, a buszvégállomáson (Cédrus Piac felőli oldal) 08:00-kor nyit a pénztár, ahol tudok így fizetni, és akkor nem kések el, nem kell ATM-et keresnem, minden oké. Odaértem a pénztárhoz, ZÁRVA. Megnézem az órám, 08:06. Nincs kint semmi, ami arra utalna, hogy betegség, szabadság, helyettesítés hiánya, technikai okok miatt nem tudtak kinyitni. Kopogok, semmi! Gondoltam, hogy megkérdezem a pénztár mellett álló buszsofőröktől, hogy mi történhetett. Feltartott kézzel közölték, hogy: "Külön cég vagyunk!" Nem tudnak semmiről, menjek át a Gombához. Mondtam, hogy nekem arra nincs időm, dolgozni kell mennem. Nem tudtak segíteni. 08:10-kor lefényképeztem a pénztárat(csatoltam), és eljöttem. A metrónál még tettem egy halovány kísérletet a 2 pénztárnál, nem működik a kártyás fizetés, óriási a sor is. Vettem trafikban ismét egy jegyet, puffogtam. Felháborítónak tartom ezt a helyzetet, és a szolgáltatás minőségét. Szeretnék feljelentést tenni, de nem tudom, hogy merre induljak. Fogyasztó védelem? Minden szolgáltatótól szigorúan elvárják, hogy a kiírt időintervallumban nyitva tartson, és szolgáltasson, akárhogy is hívják!

Üdvözlettel, K. Csilla

5 Tovább

Majdnem kiesett az ajtón az 5-ös busz egyik utasa

Olvasónk, Levente amiatt írt panaszt a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak illetve a BKK-nak, mert az 5-ös buszon utazva rendszeresen azt tapasztalja, hogy a buszvezetők félig nyitott ajtóval hajtanak ki a megállókból és a buszöbölből. Rendszeresen utaztam én is a VT_Transman buszain, és az én tapasztalatom is hasonló. Ez azért balesetveszélyes, mert egy tömött buszból könnyen ki lehet esni, ha az ajtók még nincsenek bezárva, de a busz már elindul és dölöngélni kezd. Így esett ki majdnem az ajtón Levente is:

Tisztelt BKK!

Bevezetésként annyit szeretnék elmondani, hogy Budapesten élő, és tömegközlekedést használó, dolgozó ember vagyok. Eddig szerencsére nem kellett igénybevennem a VT-Transman által üzemeltetett járatokat, most viszont új munkahelyemre az 5-ös busszal kell járnom, amely járaton gyakran a VT-Transman által üzemeltetett Volvo Localo tipusú autóbusz közlekedik. Körülbelül 3 hete tervezem, hogy panaszt teszek, de eddig csak halogattam, ma viszont betelt a pohár.

Ami ma történt, az megtörtént már ez előtt is, csak eddig mindig lenyugtattam magam, és nem írtam panaszt. Történik ugyanis, majdnem minden nap, helytől, időtől, sofőrtől függetlenül, hogy az említett autóbuszokat vezető sofőrök nem várják meg, amíg az ajtók teljesen becsukódnak, hanem mikor az ajtó még félig nyitva van, máris lépnek a gázra. A busz tipusát figyelembe véve tudni kell, hogy a 2., és 3. ajtók kifelé nyílnak. Tehát ha a sofőr elindul amikor az ajtó még félig nyitva van, és az utas éppen közvetlenül az ajtó előtt áll (merthogy az 5-ös buszon hol is állna, mikor mindig tömeg van?), simán megtörténhet, hogy az ember kiesik. Ez velem is majdnem előfordult körülbelül 2 hete, felléptem a buszra, nem tudtam beljebb menni, mert sokan voltak, és abban a pillanatban ahogy felléptem, a sofőr zárta az ajtókat, felvette a lábát a fékpedálról, a busz megindult, és én majdnem kiestem. Figyelembe véve, hogy a járaton sokan utaznak, sok gyermek, sok kisgyermekes Anyuka, sok idős, meg egyébként is teljesen mindegy, hogy kik, felháborítónak tartom, hogy ez egyáltalán megtörténhet!

A VT-Transmannál, és a BKK-nál szeretnék bejelentést tenni, a mai nap folyamán, a mellékelt 2 képen látható autóbusz és kedves vezetője miatt, akinél amikor szóvátettem kultúráltan, hogy talán meg kellene várni, amíg az ajtók bezáródnak, minősíthetetlen, pofátlan stílusban, lenézően "Mivan?" "Mivan?" kérdésekkel illetett. Valamint engem hülyének nézve mutogatott a kijelzőre, hogy "ajtók zárva" és hogy nem tudja miről beszélek. Nos, nagyon is jól tudom miről beszélek, egy egyszerű embernek is könnyű belátni a helyzetet, lehet Neki kicsit nehezebb. A továbbiakban amikor ilyen busszal utazok, ellenőrizni fogom, hogy a sofőrök megvárják-e, amíg bezáródnak az ajtók, és ha érdemi változás nem történik, akkor tovább fogok lépni az ügyben, mert felháborítónak tartom, hogy ilyen egyáltalán megtörténhet!

Az érintett cégektől (BKK, VT-transman) azonnali kivizsgálást kérek, azért, hogy ilyen, és ehhez hasonló esetlek, továbbá lehetséges balesetek ne történhessenek. Továbbá követelem, hogy az autóbuszokat a megfelelő szerv (NKH) haladéktalanul vizsgálja át, és alakíttassa át úgy, hogy a rögzítőfék addig ne oldjon fel, amíg az ajtók ténylegesen fizikailag be nem záródnak, hogy esetlegesen ne múlhassanak emberéletek egy életunt, minimálbérért dolgozó, 8 általánost végzett sofőrön! 

A VT-Transmantól követelen, hogy az érintett (képeken látható) sofőrt vonják felelősségre, és hívják fel figyelmét arra, hogy ő a fizetését miért kapja, és változtasson a stílusán, mert szerintem a BKV nem ilyen szolgáltatást rendelt meg maguktól! A mai napi eset kb 12:00 és 12:20 között történt, a Fűrész utcától a Blaha Lujza térig utaztam a busszal.

Várom a BKK, NKH, és a VT-Transman válaszát!

Tisztelettel, M. Levente

29 Tovább

Gyárkéményként füstölt az Ikarus

A fenti videót olvasónk, Pleco készítette ma délután egy 67-es buszról. Ahogy az a felvételen is látható, a busz annyira füstöl, mint egy gyárkémény, az induló busz egy pillanatra el is tűnik a hatalmas felhőben. Ha van hasonló felvételetek, osszátok meg velünk bátran! E-mail címünk: bkvfigyelo@gmail.com.

9 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek