Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Politikai támadást sejt a BKV-vezér

Nem azért támadják egyes körök, mert különféle tanácsadói szerződéseket köt, hanem azért, mert megszünteti a korábbiakat, hogy megakadályozza a BKV kivéreztetését, mondta Kocsis István, a társaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón.

Kocsis István az Index által is közölt, időközben a BKV honlapján is nyilvánossá tett tanácsadói szerződésekkel kapcsolatban elmondta, hogy úgy érzi: politikai támadások alatt áll. Hozzátette, véleménye szerint azért támadják, mert csapokat igyekszik elzárni, annak érdekében, hogy a BKV kivéreztetése megszűnjön. Bemutatta, hogy a tanácsadói szerződésállomány a 2007-es 700 millióról 2008-ban 400 millióra csökkent, idén pedig 300 millió körül lesz.

Arról, hogy milyen konkrét személyekről van szó, csak annyit mondott, hogy sejthető, melyek azok a politikai körök, amelyeknek nem tetszik, amit csinál. Konkrét kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesre céloz, akivel korrekt a munkakapcsolata.

14 Tovább

Aberrált emberek miatt nem tájékoztat a BKV

Élnek Budapesten olyan emberek, akiknek soha semmi nem jó. Ha késik a villamos, és tájékoztatják az utasokat, akkor az zavarja őket, panaszt tesznek. (Ha nem tájékoztatnak a késésről, azért panaszkodnak). Ezért nem használhatja a BKV a megállókba rakott hangosbemondókat sem este 8 után, mert az zavarja a pihenő embereket.  Vajon a BKV-nak az utas a fontosabb, vagy a hisztiző pesti?

Tisztelt BKV figyelő!

Egy hosszú egyetemi nap után 2009. február 18-án este 20.10 körül érkeztem a 3-as villamos Ecseri úti megállójába, ahonnan az Örs Vezér Tér irányába szoktam hazamenni. Ilyenkor általában 10-13 percenként közlekednek a villamosok. Húsz perc várakozás után a villamos még mindig sehol, a megállóban már kb. 30-40 ember vár, a Gubacsi út irányába azonban elment már a negyedik villamos is. A 25. perc után már nem bírtam tovább türelemmel várni, felhívtam a BKV ügyfélszolgálatát, ahol az ügyintéző készségesen felvilágosított, hogy műszaki hiba történt, a pótlás folyamatban van. Megkérdeztem, hogy miért nem használták az utasok tájékoztatására a hangosbemondót.

A válasz: este 8 után nem használják, nehogy lakossági bejelentés érkezzen a nyugalom megzavarásáról. Azt hiszem ezt a kifejezést használták. Pedig nem kellett volna mást tenni, mint 15-20 másodpercben elmondani a következőket:

"Tisztelt utasaink, műszaki hiba miatt nem jár a villamos, a pótlás folyamatban..."

Ez az utasbarát  BKV.

Pozandr

63 Tovább

Félmilliárdot kell gyorsan adni a BKV-nak

Eredetileg 200 millió forintra becsülték a 3-as metró motorvonatok felújításának árát, de a pályázatra csak egy jelentkező akadt, aki sokkal több pénzt kért a munkáért, összesen 714 millió forintot.

A főpolgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a fővárosi közgyűlés most csütörtökön tárgyalhatja viszont a 2009-es átmeneti finanszírozásról szóló rendelet módosítását. Erre azért van szükség, hogy a BKV időben meg tudja kezdeni a 3-as metró motorvonatok elöregedett forgóvázainak cseréjét.

A legrosszabb állapotban lévő, anyagában elfáradt forgóvázakat a műszaki felmérések alapján idén kell kicserélni. Egy korábban meghirdetett közbeszerzési eljárás során azonban az eredetileg becsült 200 millió forint helyett 714 millió forintos ajánlatott kapott a közlekedési vállalat az egyetlen jelentkezőtől.

21 Tovább

Felvetik a BKV vezetés személyes felelősségét

A fővárosi önkormányzat tömegközlekedési tanácsnoka szerint a BKV-vezetés személyes felelőssége is felvetődik a múlt hét pénteken az Astoriánál kettétört csuklós busz ügyében. Hasonlóan vélekedik Vitézy Dávid VEKE-szóvivő, a BKV felügyelőbizottságának tagja.

Lakos Imre, a fővárosi önkormányzat tömegközlekedési tanácsnoka elmondta, hogy a múlt hét pénteken kettétört csuklósbusz ügye felveti a BKV-vezetés személyes felelősségét is. Hozzátette, hogy a kevés tartalékbusz és túlfeszített menetrend helyett a menedzsmentnek inkább a buszok biztonságára kellene törekedni.

 

 
Lakos szerint az pedig a fővárosi önkormányzat felelőssége, hogy a tervezett buszbeszerzést felgyorsítsa, és minél előbb lecserélhessék a BKV kiöregedett járműveit. Kocsis István vezérigazgató a napokban kijelentette, hogy a BKV mintegy ezer új busz vásárlását tervezi.

Mint azt az Index megírta, múlt pénteken reggel a BKV 173-as jelű, BPO-565-ös rendszámú Ikarus 435-ös csuklós busza péntek reggel váztörést szenvedett Budapest belvárosában az Astoriánál. Az utasok közül senki sem sérült meg.

A BKV álláspontja a balesetről csütörtökön érkezett meg. Eszerint a BKV Zrt. autóbuszainak átlagéletkora 15,4 év, ezen belül az Ikarus 435-ös autóbuszoké 14 év. Az Ikarus 435-ös járműtípusnál már a forgalomba állítás után is előfordultak (a csuklótér környezetében is) várszerkezeti meghibásodások, melyeket annak idején a járműgyártó szavatosságban javított.

Mivel az autóbuszok jelentős része a tervezett életkorát átlépte, vagy már megközelítette, emiatt sajnos előfordulnak vázszerkezettel kapcsolatos meghibásodások, repedések, törések is. Ezek megelőzésére - a járműfenntartási rendszerünkbe rögzített utasítások szerint - rendszeres ellenőrzéseket végeznek. A válasz szerint a heti vizsgálatokon és szemléken fokozott figyelmet fordítanak a vázszerkezeti ellenőrzésekre, a feltárt hibákat saját hatáskörben, vagy külső vállalkozók bevonásával kijavíttatják.
 

(Index)

56 Tovább

Régen nem volt ilyen szar a BKV

A BKV régen egy európai hírű tömegközlekedési cég volt. Budapestre jártak a kontinens nagyvárosainak vezetői, hogy példát vegyenek az itteni tömegközlekedésről, és tanuljanak tőlünk. A BKV mára az egyik legdrágább, legrosszabb szolgáltatást nyújtó vállalat lett.

A budapesti közösségi közlekedés hálózatát tekintve még mindig egyedülálló. A várost tökéletesen behálózzák a különféle villamos, busz, troli vonalak, szinte nincs olyan hely, amit nem lehetne megközelíteni BKV-val. Budapest tömegközlekedése még mindig világhírű lehetne, ha a kellő, működéshez szükséges támogatást a cég megkapná az államtól és a városvezetéstől. Sajnos a BKV-ba jelenleg nem pumpálnak kellő pénzt, és amit a cég mégis megszerez, azt pillanatok alatt széthordják a különböző, ismerősök által vezetett cégek. A BKV vergődésére az egyetlen megoldás a vérfrissítés lenne, a korrupt város-, és a cégvezetők leváltása lenne.

Sajnos a cég vezetése a járatokon, a szakembereken és a karbantartáson spórol ahelyett, hogy feleslegesen adna ki milliárdokat különböző cégeknek, szükségtelen feladatokra. A BKV az utasok felé próbálja azt mutatnii, hogy minden rendben van, de az utasok nem hülyék. Saját szemükkel látják a lepusztult járműparkot, a karbantartás teljes hiányát. A BKV-figyelőnek köszönhető olyankor olyan hibák is napvilágot látnak, amik régebben egyáltalán nem kaptak volna ekkora figyelmet. Az utas a jelenlegi helyzetben sajnos nem tehet sokat. Megveszi a bérletet, beszél a problémákról, és vigyáz arra, ami van. Attól, hogy nem veszünk bérletet, és a rossz járműveket tovább rongáljuk, azok állapotára nem vigyázunk, attól senkinek nem lesz jobb. Közös érdekünk, hogy a jelenlegi állapoton ne rontsunk még jobban, legalább ezt fenn tudjuk tartani.

Az utóbbi hónapokban számtalan olyan képet és észrevételt kaptunk, melyekben az utasok a BKV járművek rossz állapotára panaszkodtak. Néhány évvel ezelőtt elő nem fordulhatott volna, hogy egy busz törött kasztnival vagy kiszakadt csuklóval közlekedjen. Mára a város és a cégvezetést annyira nem érdekli a BKV sorsa, hogy roncstelepre való, vagy onnan visszahozott járműveket állítanak forgalomba, veszélyeztetve ezzel az utasok, a járművezetők és a budapesti közlekedés biztonságát. Ezeket a képeket a lenti fotósávon megnézheted.

Sajnos ebben az országban, ebben a városban a politikusok bármit megtehetnek, felelősségre vonás nélkül. Példa erre a BKV, ahol soha, semmilyen hibának nincs felelőse, mindent megmagyaráznak, mint a ’90-es évek előtt. Értelmetlenül ölik a milliárdokat a 4-es metróba, melynek árából teljesen rendbe lehetett volna hozni a budapesti tömegközlekedést. SŐT! A fent maradó pénzből még metrót is építhettünk volna, ha politikusaink nem a metróépítésen szeretnének meggazdagodni.

Bízom benne, hogy egyszer a politika békén hagyja a BKV-t, és újra a kontinens egyik legjobb tömegközlekedési cége lehet. Egyszer talán a szolgáltatás színvonala is európai lesz, nem csak a tarifa.

Az elmúlt hónapok „legszebb” képei:

Ha nem látod a képeket, kattints ide!

135 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek