Folyamatosan vezetik be az elsőajtós felszállási rendet a budapesti buszokon és egyes trolijáratokon. A cél értelemszerűen a bliccelők kiszűrése.

Tény, hogy a rendszer több vidéki nagyvárosban bevált, és ha például a 7-es buszokon nem is lehet megvalósítani, egyes kisebb forgalmú vonalakon a fővárosban is működhet.

Ám mint minden rendszer, ez is csak akkor működik, ha megfelelően használjuk. Olvasónk, Ági nemrég a Facebook-oldalunkon összefoglalta, miként tud megfelelően működni az elsőajtózás. Hasznos lehet.

Kedves emberek! Néhány naponta tapasztalt problémát szeretnék ezzel a bejegyzéssel elkerülhetővé tenni.

1. Jegyünket/bérletünket/pénzünket (lehetőleg kiszámolva) előkészítjük.

2. Köszönünk a sofőrnek (mert ő is ember és jól esik neki).

3. Jegyünket kezeljük.

4. Nem állunk meg az első, második ajtóban. (Ha mégis, nem háborodunk fel azon, ha valaki ésszerűen hátra akar menni.) Hátulról töltjük fel a járművet.

5. Leszállásra a második és a harmadik ajtót használjuk, az első ajtót meghagyjuk az adott megállóban felszálló utasoknak.

Ha ezeket betartjátok, sok ember utazását könnyítitek meg! :)