2007. 08. 23.-án közölték levelemet „Troli borított fel egy hölgyet” címmel. Az észrevételemet elküldtem a BKV ZRt-nek is. Megérkezett a válasz, amit megosztok Önökkel. Érdekes, hogy a számomra lényegesebb problémára, a durva hangnemre, és a segítség elmulasztására nem reagáltak. Illetve inkább szomorú!!!
Tisztelettel: Kukac
Tisztelt XY!
Köszönjük, hogy észrevételével megtisztelte Társaságunkat. Önnek okozott kellemetlenségekért elnézését kérjük.
Bejelentése alapján a munkáltató az érintett járművezetőt jegyzőkönyvileg meghallgatta. A vizsgálat alapján megállapításra került, hogy a járművezető az érintett végállomáson szabályainkkal ellentétben nem kellő körültekintéssel indult ki a megállóhelyről.
A forgalmi utasításunk kimondja, hogy a járművezető köteles a megállóhelyen minden olyan utast megvárni, akinél az utazási szándék észlelhető. Járművezetőnk ezt a kötelezettségét elmulasztotta, melyért a munkáltató figyelmeztetésben részesítette.
Levele alapján az érintett járművezető figyelmét felhívtuk a körültekintőbb munkavégzésre.
Köszönjük, hogy időt és energiát fordított arra, hogy írjon nekünk, Társaságunk járművein kellemes utazást kívánunk Önnek.
Budapest, 2007. augusztus 29.
Üdvözlettel: Szüts Katalin, ügyfélszolgálat-vezető
Utolsó kommentek