A héten nem múlt el úgy nap, hogy a BKK-nak és a BKV-nak ne kellett volna naponta beszámolni kábellopásokról. Csak a tegnapi napon - a H8-as HÉV és a 61-es villamos vonalán - együttesen több mint 15 millió forint értékű kárt okoztak a kábeltolvajok, ma pedig Dunaharaszti és Milleniumtelep között okoztak több mint 1 millió forintos kárt a tolvajok.

A fenti képet olvasónk, Julianna készítette, és az alábbi szöveg kíséretében elküldte nekünk:

Az utóbbi időben én is figyelemmel kísértem az interneten a kábel lopási esteket! A probléma engem is érint mivel Pomázon lakom és Gödöllőn dolgozom. Az elmúlt hetekben szinte minden nap kellett valami forgalmi fennakadással számolnom. 

Szombaton a barátaimmal a Pilisben túráztunk. Hazafelé a piros jelzésen érkeztünk Csillaghegyre a Róka hegyen keresztül. A mellékelt fényképet ott készítettük. Nem tudom pontosan hogy mi és hogy honnan és került oda, de ránézésre kábel daraboknak tűnnek! Ezen a környéken rengeteg hajléktalan család él. A kutyák szabadon mászkálnak, és az erre túrázókat is rendszeresen éri atrocitás.

Én és barátaim ismerjük a környéket és ha nagyobb létszámban vagyunk végig merünk menni ezen az útszakaszon- más kisebb létszám esetén nem vállalnánk. Már máskor is tapasztaltuk, hogy a hegy környékén-ami természet védelmi terület- furgonokkal és teher autókkal is mászkálnak. Általában szemetet és építési törmeléket hoznak, de lomisok is mászkálnak a környéken. Lehet érdemes lenne itt körül nézni, -írja.

A levél beérkezése után azonnal felvettük a kapcsolatot a Budapesti Közlekedési Központtal, és tájékoztattuk őket az információkról. Bízunk benne, hogy a képeken valóban a HÉV kábelek, illetve annak darabjai (műanyag borítása) található, és hogy a levélben leírt információk a hatóság segítségére lesznek.