A BKV végre bevallotta, hogy az interneten és a megállókban található menetrend semmit sem ér, mert a buszvezetők egy teljesen másik beosztás szerint közlekednek. Olvasónk a 23:30-kor induló busszal szeretett volna utazni, amivel épp elérte volna az utolsó HÉV-et, de az utolsó busz 12 perccel hamarabb elment a buszvezető menetrendje szerint, így utastársaival együtt hiába várt a megállóban, hiába várták a „menetrend szerint” közlekedő buszt. A teljes történet alant:

Tisztelt BKV!
 
Egy tegnapi meglehetősen kellemetlen élményemet szeretném megosztani Önökkel. Történt ugyanis, hogy egy baráti összejövetelről indultam volna haza a 11. kerületből Aquincumra. Indulás előtt megnéztem a menetrendet interneten, és megállapítottam, hogy a 2009. január 05-től érvényes indulási rend szerint a Gellért-térről 23:30kor indul az utolsó 19-41V villamospótló busz a Batthyányi térre, amivel elérhetem az utolsó, 23:48-kor induló Szentendrei HÉVet, amivel így legkésőbb is negyed 1-re otthon lehetek. Időben elindultam, már 23:25kor ott álltam a Gellért téri villamosmegállóban, ahol úgyszintén megnéztem a menetrendet, ami úgyszintén azt mutatta, hogy 23:30kor indul az utolsó villamospótló. Így hát vártam, és vártam, és vártam, de a busz 35kor sem volt még sehol, ekkor már kezdtem kicsit nyugtalan lenni, ugyanis ha nem érem el az utolsó HÉV-et, akkor mehetek éjszakaival, ami a Gellért térről az Aquincumig nem is annyira vicces, mint ahogy első hallásra tűnhet.

De mivel úgy nézett ki a dolog, hogy nem lesz más választásom, lassan átsétáltam a buszmegállóba, miközben a BKV infóvonalát felhívtam, hogy mégis milyen okból kifolyólag késtem le az utolsó HÉVemet és kerül így minimum egy órával többe a hazajutásom? Hamar tudtam is beszélni egy hölggyel (a nevét sajnos nem tudom, de végig segítőkész és kedves volt), aki azt  mondta, hogy érdeklődik a diszpécsernél, és megpróbálja elérni a buszvezetőt, és hogy visszahívna.

Mondom jó. Közben felszálltam a 973-as éjszakaira, amivel gondoltam a Blahán majd elérem a 923-ast, ami engem majd elvisz az Aquincumig. Időközben a hölgy visszahívott, mondta, hogy nem tudott beszélni a diszpécserrel, viszont azt is elmondta, hogy a 19-41V jelzésű villamospótlót nem a BKV üzemelteti, hanem a Volánbusz, mint alvállalkozó. Kérdezem erre, hogy ugye elhiszi, hogy ez engem most teljesen hidegen hagy? Mondja persze, megérti a problémámat. Aztán folytatja: hogy hát van itt egy másik probléma is. Mondom mi? Hát hogy most látja, hogy én hiába láttam az interneten IS, meg a megállóban IS, a 23:30-as utolsó indulási időpontot, a sofőr másik táblázat szerint dolgozik (!!), és azon 23:18 az utolsó időpont. Ezt az információt meglehetősen nehéz volt megemésztenem, miközben arra vártam a mínusz akárhány fokban, hogy jöjjön a 923-as. Kérdezem, hogy ez most mit akar jelenteni, hogy nekem ezt sejtenem kellet volna és még hamarabb elindulni, vagy mi? Nem, persze nem, teljesen megérti a gondomat, és igazam van. Kérdezem, hogy ha most hívnék egy taxit, és elküldeném a BKV-nak a számlát, vajon mennyi eséllyel kapnám vissza azt a pénzt? Megnyugtatott, hogy valószínüleg nem sok esélyem lenne. Ebben egyezett a véleményünk, viszont mivel nem volt felesleges 3-4ezer forintom taxira, inkább maradtam az éjszakinál. Mondtam, hogy telefonon akkor most hivatalosan is panasszal élnék, illetve hogy majd küldök erről emailt is.

A történetnek sajnos még nincsen vége, mert kiderült, hogy a 923-as csatlakozását a 973as busz csak pár perccel késte le (az Astoriánál ugyanis kb 3-4 percet álltunk valószínűleg egy másik csatlakozás miatt), ezért a következő 923-as csak fél óra múlva, 0:36kor jön. Így értem végül haza kb negyed 2-re, tehát kb egy órával később mint abban az esetben, ha a fenti időpont egyezett volna a buszvezető saját táblájában lévővel.

Kérdésem a következő amellett, hogy ezzel a levéllel hivatalosan is panasszal élnék az Önök szolgátatásával kapcsolatban.: hogyan tervez a BKV kárpótolni engem a fél órás buszravavárásomért, hogya tervezi a BKV megtéríteni azt az egy óra utazást, amit ahelyett, hogy a mínuszban kellett töltenem a belvárosban, akár alvással is tölthettem volna, ha mindaz a mi a mentrenden szerepel, igaz lett volna? Hogyan tervezi a BKV megtéríteni a másnapi kialvatlanságomat? Hogyan tervezi a BKV semmissé tenni azt a meglehetősen kényelmetlen szituációt, amit ezzel nekem okoztak?

Ez nem egy pár perces késés, vagy hajléktalan a járművön, ahhoz kénytelenek vagyunk hozzászokni. De az, hogy egy utolsó járat indulási időpontja másképp legyen informálva az utas és a járművezető felé, több mint vérlázító. Mert gondolom azzal, hogy minden hónapban fizetek a havi bérletért több mint 8 ezer forintot, talán elvárhatom, hogy egy ilyen alapvető kiszolgálás, mint hogy az utolsó járat akkor indul amikorra ki van írva, megfelelően működik.

Kérdem mi lett volna, ha történetesen nem az Aquincumnál, hanem mondjuk Szentendrén lakom, akkor hogy jutottam volna haza? Ugyanis az utolsó HÉV addig közlekedett.

Várom érdemleges (!) válaszukat, és egy megoldást a fenti problémákra.

 

Ezt a levelet elküldtem a BKV-figyelő blogra is, okulásként a többi utasnak.

Üdvözlettel:
Czeglédi Ádám