Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Késnek a buszok az első ajtós felszállás miatt

Az elmúlt hetekben rengeteg észrevétel érkezett az első ajtós felszállással kapcsolatban, a visszajelzések jobbára negatívak. A módszer sok helyütt működik, biztos vagyok benne, hogy idővel Budapesten is hozzászokunk majd, de tény, hogy eleinte sok zavart tud okozni. Ilyenekről mesélt nekünk Miklós.

Azért írok, mert nagyon fel vagyok háborodva/el vagyok keseredve az elsőajtós felszállási rend okozta késések miatt. Többféle járaton utazom Rákospalotán (125, 170, 231) és környékén, a 231-esen pár hónapja vezették be a rendszert.

Van olyan busz, amelyik tudja tartani a menetidőt, van, amelyik nem, és nem hiszem el, hogy szervezéssel, odafigyeléssel ne lehetne ezen változtatni. Alapvetően jó ötletnek tartom ezt a fajta ellenőrzést, nekem van bérletem, sok más utasnak szintén, nekem nem esik nehezemre előkészíteni/megmutatni.

Jó a szűrés is, általában a problémásabb utasból lett kevesebb, de akik mégis megmaradtak azok jobban feltartják a járatot, mint korábban, az ellenőrzés nélküli időszakban.

Az például, hogy csúcsidőben a 231-es már a palotai végállomására késve ér ki, teljesen természetes: van, hogy csak 1-2 percet, de van, hogy ötöt késik, mire odaér. Ilyen körülmények mellett persze nagy hendikeppel indulunk, s a Rigó utcai megállónál, ahol irodaházak vannak, sokan szoktak felszállni. Már a mutogatás is lassítja a haladást, de a busz tömött lesz, és a Füredi úti lakótelep csak ezután következik, ahol szintén sokan szállnak fel.

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a buszvezetők sem egységesen állnak a kérdéshez: van, amelyik tojik az egészre, van, amelyik lelkiismeretesen csinálja. Én valahol megértem mindkét típust, nem neheztelek rájuk, de az sem normális, hogy percekkel később, kiszámíthatatlanul jön a busz csak azért, mert ellenőrizgetnek vagy jegyet adnak el.

Tegnap például (csütörtökön) egy szigorúbb buszvezetővel sikerült utazni, s bár próbálta rugalmasan kezelni a helyzetet, mert több megállóban is, ahol már nem fértek volna fel az első ajtónál, kinyitotta a többi ajtót, és mondta, hogy szálljanak fel ott, de más megállónál meg kialakult valami konfliktus (nem láttam/hallottam mi volt), és komolyan mondom, volt olyan utas, aki leszállt inkább és elment gyalog.

Szintén másutt meg mikrofonon előrehívta azokat, akik hátul szálltak fel. Ez csak egyetlen példa, nem is akarok konkrét időpontot írni, ne legyen baja a buszvezetőnek, de a jelenség csúcsidőben mindennapos.

Nemrég estefelé, amikor kicsit ráérősebb volt a tempó, a végállomáson elbeszélgettem egy normálisabb buszvezetővel, azt mondta, hogy ők írhatnak akármit a papírjukra, azt soha senki figyelembe nem veszi. Hiába jelzik papíron, hogy állandóak a késések csúcsidőben, a menetidő és a járatsűrűség ugyanaz.

Egy idő után - ezt is ő mondta - már nem is írják föl a késést, mert minek, ha úgysem változik semmi. Azt is elárulta, hogy mióta bevezették ezt a rendszert, egyetlen pluszpercet nem kaptak a menetrendben, ugyanannyi idő alatt kell teljesíteni a távot, mint az elsőajtózás előtt, de ez így van minden más vonalnál is.

Azért írtam az elején, hogy több elsőajtós vonalon utazom, mert van összehasonlítási alapom: az alacsonyabb kihasználtságú 170-esen és 125-ösön általában pontosan jönnek a buszok, de a 231-es kiborító.

Tisztában vagyok vele, hogy alapvetően az utasokon múlik az egész, a nők egy része például rendszeresen a vezetőfülke előtt állva kezd el kotorászni a táskájában, vagy kérdezgeti, hogy bemutassa-e a bérletét (persze, mert már nem tudja hányadán áll, az egyik buszvezető elkéri, a másik nem).

Az is gáz, amikor valaki felszáll a második, harmadik ajtón, a buszvezető szól neki, és meg kell várni, amíg előreküzdi magát az utas a tömegen keresztül, hogy mutasson valamit. De azért álljon már meg a fáklyásmenet, nekem van bérletem, én szeretnék hamar odaérni, ne engem, meg a többi fizetőutast szívassanak már azzal, hogy nem tudják megoldani a helyzetet.

Tegnap például siettem volna, és piszok ideges voltam mindenkire, aki feltartotta a buszt. Tisztán látszik, hogy egy alapvetően jó rendszert rosszul vezettek be, mert az, hogy a buszok pontosabban járjanak, csak szervezés/meghirdetés kérdése. Ha látszik, hogy egy szakaszon állandó a tömegnyomor egy időben, állítsanak be egy betétjáratot, vagy mérjék le a menetidőt, és írják ki a menetrendet aszerint.

Én nem ragaszkodom a percnyi pontossághoz, de azért az öt-hat-tízperces rendszeres késéseket már túlzásnak tartom (és ez még csak a palotai érkezés). Tudomásul kell venni, hogy az Örs felé az út végére már olyan a tömeg, hogy nem lehet normálisan haladni.

Amikor bevezették ezt a rendszert, az első napokban biztonsági őrök voltak a buszokon, elküldték a hátul felszállni akarókat, leszerelték a hőzöngőket. Nem vagyok egy katonás típus, de néha azt gondolom most is elférne néhány őr a buszokon. Mi lesz, ha bevezetik mondjuk a Rákóczi úti szóló járatokon ezt a rendszert? Ott fognak állni a 7-esek a megállóban egymás után, amíg az elöl álló 178-as vagy 112-esen konfliktuskezeléssel foglalkozik a buszvezető?

32 Tovább

Járatritkítás a troliknál - nehezebb lett a közlekedés

A BKK a közelmúltban variálta át a trolibuszok menetrendjét, ennek eredményeképpen egyes járatok ritkábban közlekednek. Olvasónk, Melinda számára a 74A troli megritkítása okoz nehézséget. Erről levelet is írt a BKK-nak, amely válaszolt ugyan, de megoldást nem kínált. Mindkét levelet közöljük.

BKV-val közlekedek, amióta Budapesten élek (18 éve). Vannak bajok persze, de megszoktam, sőt, szeretem is. Viszont a közelmúltban egy általam rendszeresen, napi szinten használt vonalat egyre ritkítottak majd a legújabb fejlemények szerint a hétvégén meg is szüntetik az alacsony kihasználtságra (kb. 30%) való hivatkozással május elsejétől.

A 74A troliról van szó, ami való igaz, hogy egy kb. 10 perces szakaszon közlekedik a Mexikói út és a Csáktornya park között, és részben átfedéssel a 74-es trolival, azonban a kihasználtság a tapasztalataim szerint azóta ilyen alacsony, mióta olyan szintre ritkították a járatokat a hétvégén, hogy egy szent is megunná a várakozást és kényelmetlen vagy sem, muszáj átgyalogolnia a 74-es troli megállójához a Mexikói úton. (10 perces útért 20 percet várni kicsit luxus).

A 74-es troli vonala persze fordítva működik, mert mióta sűrítették a járatokat, az meg állandóan teli van. A probléma, hogy a 74-es troli a Károly körútig közlekedik, és gyakran késik a dugók miatt (Dohány-Wesselényi), a 74A viszont egyenesen a Mexikói útra visz, ahonnan probléma nélkül meg lehet közelíteni az egész belvárost.

Persze amióta ritkították, az eddigi 20-25 perc helyett például a Vörösmarty térhez bejutás és visszaérkezés minimum 40 perc. Arról nem is beszélve, hogy ezzel megszűnik a Mexikói útra az akadálymentesített közlekedés: a 74-es troli BVSC előtti megállóján leszállva csak egy hosszú lépcsős aluljárón lehetne megközelíteni a Mexikói utat. Babakocsival egy "álom", kerekesszékkel lehetetlen.

A BKK reagálása

Hivatkozva a Társaságunkhoz 2012. december 31-én érkezett elektronikus levelére, szíves tájékoztatásul közöljük, hogy a 74A jelzésű trolibusz vonalán az alacsony kihasználtság miatt került némileg ritkább menetrend bevezetésre, ami azt jelenti, hogy munkanapokon 8-9 perc helyett reggel 9-10 percenként, délután 10 percenként járnak a trolibuszok, hétvégén (amikor az utasforgalom még kisebb) 15 perc helyett 20 perces a járatkövetés.

Korlátozott anyagi lehetőségeink miatt a fővárosban csak úgy lehetséges fejlesztéseket bevezetni, hogy a meglévő kapacitások úgy kerülnek elosztásra, hogy az alacsony utasforgalmú járatokról átcsoportosításra kerülnek a legzsúfoltabb vonalakra, vonalszakaszokra.

Sajnos a 74A trolibusz korábbi szolgáltatását a jelenlegi pénzügyi, gazdasági keretek között nem tudjuk fenntartani, de a kihasználatlan kapacitás átcsoportosításával a város egy másik pontján javítani tudjuk a közlekedést, csökkenteni tudjuk a kritikus kihasználtságokat.

(Fotó: Banovec Zoltán)

4 Tovább

Kaotikus menetrend az agglomerációban - a BKK reagál

Hétfőn megjelent, "Az agglomerációban is gondot okoz a kaotikus menetrend" című bejegyzésünkkel kapcsolatban a Budapesti Közlekedési Központ az alábbi tájékoztatást küldte.

2013. március 8-án, pénteken a Törökbálint, Munkácsy Mihály út végállomásról a 272-es autóbusz járművezetője 6:43-kor jelentette a menetirányító diszpécsernek, hogy nem tud műszaki pihenőről beállni a 6:50-es indulására, mert a busz defektet kapott.

A végállomásról menetrend szerint 6:40-kor indult az előző autóbusz, így a műszaki hibás jármű után induló busz 7:00-ás menetrendi indulását 6:55-re módosította a menetirányító diszpécser, majd az azt követő busz 7:10-es indulásán pedig nem változtatott.

A Kosztolányi Dezső tértől az indulások már menetrend szerint történtek, mivel a műszaki hibás autóbuszt a Kelenföldi garázsból egy cserekocsi helyettesítette. Azonnal rendelkezésre álló tartalék jármű hiányában csak az indulási idők módosításával lehetett a zavart kezelni.

A 272-es viszonylaton 2013. március 1-jétől valóban volt menetrendváltozás, ahogyan erről korábban hírt is adtunk. Ez a változás érintett több olyan indulást is, amelyet az utas kifogásol: a korábban 7:13-kor induló autóbusz indulása 7:10-re módosult, valamint a korábbi 5:24-es végállomási indulás helyett most 5:22-kor indul a 272-es autóbusz.

Aznap ez utóbbi indulás nem lett módosítva, az utas férje erről maradhatott le: valóban korábban indult az 5:24-hez képest, de menetrend szerint és nem utasításra. A végállomási laptábla a jelenleg érvényben lévő menetrend szerint van kihelyezve, ahogy a panaszban szerepel, ezt egy járművezető jelezte is az utasnak.

A kellemetlenségek miatt ezúton elnézést kérünk.

0 Tovább

Az agglomerációban is gondot okoz a kaotikus menetrend

Naponta jár Törökbálintról Budapestre Marietta, aki sokáig elégedett volt a két város közötti tömegközlekedéssel, ám a közelmúltban meggyűlt a baja a menetrenddel. A helyzetet lerobbanó buszok és tanácstalannak tűnő járművezetők súlyosbították.

Az agglomerációs közlekedés mostanában kedvelt téma, lehet, hogy átveszi a Volán, sokan ódzkodnak ettől, sokan reménykednek a javulásban, optimalizálásban. Meglátjuk. Mindenesetre hadd osszam meg "élményemet" a nagyérdeművel a törökbálinti agglomerációs lét egyik sarokköve, a 272-es járattal kapcsolatban.

A járat alapvetően egy kifogásolhatatlan járat lehetne a BKV életében. Hisz ahhoz képest, hogy körülbelül 23 kilométert közlekedik, viszonylag gyakori a járatsűrűség, értelmes időn belül ér a város egyik jó közlekedésű csomópontjára, a Kosztolányi Dezső térre.

Mégis, az elmúlt egy-másfél évben tapasztalom, hogy a hétköznap reggeli járatok esetében nemegyszer előbb indítanak járatot vagy lerobban indulás előtt a busz. (A busz problémájáról természetesen már a garázsban is tudnak!) De mentesítő járatot nem, vagy lehetetlen időben küldenek. De inkább nem küldenek.

Legutóbbi "élményem" hatására ragadtam tollat, azt hiszem, nálam ekkor telt be a pohár. A menetrend szerint Törökbálintról Budapestre 6 óra 40-kor, és 50-kor, illetve 7 órakor indulnak járatok. (Persze előtte, utána is, de most ezek a relevánsak.) Ezen járatok a legkihasználtabbak a reggeli órákban, ezzel közlekednek a munkába igyekvők és a diákok.

Én a 7:00-s járattal szerettem volna menni, 6:56-kor értem le a végállomásra. Ekkor látom, hogy áll bent egy busz (szinte üresen), mely egyszer csak becsukja az ajtaját, és elmegy. Az utazóközönség meg csak áll a megállóban, értetlenül. Egy úr is nézegette a menetrendet, hogy akkor ez most melyik volt... A 6:50-es vagy a 7 órás?

Közben láttam, hogy hátrébb áll egy busz, kiírva rá: "szerelőre várva". Konstatáltam, hogy van egy lerobbant busz (már megint), oké. 7:01-kor beállt a következő busz, mely menetrend szerint Budapestről jött. Felszállunk. A sofőr meg kiszáll a vezetőülésből és bezárja a fülke ajtaját. A következő párbeszédet folytattuk le ekkor a sofőrrel:

Én: Ez nem a 7:00-ás?

Sofőr: Nos, 7:02 van, tehát ez semmiképpen nem lehet a 7 órás, ez a 7:10-es.

Én: Akkor hol a 7:00-ás? Merthogy 6:56-kor elment egy busz, ami nem lehetséges.

Sofőr (sztoikus, flegma válasz): Hát, megváltozott a menterend március 1-től.

Én: De ilyen járat nincs kiírva. Nincs kirakva a megváltozott menetrend? (WTF???)

Sofőr (már türelmetlen, rohan a pihenőbe): Fogalmam sincs, kérdezze a központot!

Ekkor már szerintem torzult a fejem, így bekopogtam a pihenőszobába (vagy irodába, pontos funkcióját nem tudom). Sofőr2 kijön. Párbeszéd:

Én: Jó napot kívánok. Nincs kint az új menetrend? 6:56-kor elment egy busz, ez most melyik volt?

Sofőr2: Ami kint van, az az új menetrend, és azért ment el előbb a 7:00-ás, mert előbb elindították. (WTF???!!!) Lerobbant egy kocsi, én beszóltam 6:41-kor, hogy rossz. Küldtek mentesítőt, és előbb elindították.

Én: De ne haragudjon, ez milyen eljárás? Akkor most szeretnék beírni a panaszkönyvbe, mert nem ez az első eset!

Sofőr2: Nincs panaszkönyv.

Én: Akkor mégis hol lehet reklamálni? Vagy egyáltalán szólni?

Sofőr2: Ott a telefonszám, fel lehet hívni. Vagy a központban.

Én: De önök vannak itt, önök koordinálnak, akkor most mi van?

Sofőr2: Én nem tehetek semmiről, ez van.

Nos. Nem feltétlenül baj tíz perc, ha az ember mondjuk

- nem Budapestre, annak huszonöt másik szegletébe jár dolgozni,

- nem reggel van,

- nem dugóidőszak.

De reggel volt, ráadásul péntek, amikor különösen magas a dugófaktor az M7-esen, és szerintem jó pár utas nem a Kosztolányira jár dolgozni vagy intézni a napi ügyeit. Hanem mondjuk Kőbányára. Vagy Óbudára. Tökmindegy.

Ehhez hozzáfűzném, hogy a férjem a Törökbálintról 5:24-kor induló busszal ment volna (leért a végállomásra 5:20-ra), és szintén közölték vele, hogy az említett buszt ELŐBB ELINDÍTOTTÁK!

Szeretném megkérni a BKV-t, hogy legalább olyan időszakban tartsák a menetrendet, amikor tényleg fontos, hogy mennyi idő alatt ér be a busz. (Megjegyzés: a menetrendek összeállításáért és a forgalomirányításért nem a BKV, hanem a BKK felel - a szerk.) Mondjuk 6-tól 9-ig. Sok ember életét könnyítenék meg.

Egy környéki 10 kilométeres bérlet 9800 forint, a Budapest-bérlet 10 500. A 10 kilométeres jegy 250 forint, a vonaljegy 350 forint. Kutya drága. Ezért már szolgáltatást és panaszlehetőséget várunk el. Ezzel csak azt érik el, hogy az utazóközönség is ugyanolyan ad hoc jelleggel álljon a jegyvásárlásra, mint amilyennel ők a menetrendet illetően.

Lábjegyzet, mielőtt bárki belém kötne, hogy túl sokat parázok: igen, van egy másik járat Törökbálintról, 172E néven fut. Ez más útvonalon közlekedik, a városka más részéből szedi össze az utasokat, amerre a 272 nem jár. A 172E is betér a végállomásra (Munkácsy Mihály utca néven fut). Reggelente nagyjából egyazon időben indul mindkettő a végállomásról. Sokan azért nem szeretik, mert csak rövid buszt indítanak, és már a végállomás előtti megállókban megtelik utassal, így zsúfolt, kényelmetlen, hering-busz.

Amennyiben levelem felkeltette a BKV-figyelő figyelmét, kérem, közöljék az oldalon, hátha normalizálni lehetne a szitut.

(Fotó: Wikipedia)

29 Tovább

Álom csak a kényelmes átszállás?

A XVII. kerületi Kucorgó tér átszállási nehézségeiről írt levelet nekünk olvasónk, Ágnes.

Régóta készülök, hogy valamely hivatalos szerv felé megírjam észrevételemet, de eddig mindig halogattam, mondván: az én bajom, én vagyok a peches. Illetve, hogy majdcsak feltűnik másnak is, ha más nem: a buszvezetők megunják, hogy korán reggel a komplett családfájukat emlegetik a tisztelt utasok. De nem.

Hogy mi is a probléma? Budapest, XVII. kerület, Kucorgó tér. A városba befelé átszállási csomópont, itt találkozik a 161-es, a 201E és a 97E jelzésű autóbusz, valamint a Volán jó néhány, Örs vezér teréig közlekedő, BKSZ-szolgáltatást nyújtó járata. Ezért a mezei honpolgár azt gondolná, hogy át tud szállni egyik járatról a másikra kényelmesen. Álom, álom...

Ugyanis a megálló tábláján csak egy darab "M" betű szerepel, ezért 2 busz egyszerre nem nyitja ki az ajtaját. Mármint két BKV busz. Olyan még csak-csak előfordul, hogy ha BKV-busz áll be előbb a megállóba, akkor a mögé érkező Volán is kinyitja az ajtót, biztosítva az átszállást. Fordítva azonban nem működik a dolog (vagy legalábbis sofőrfüggő).

Az Ecser felől érkező és nagyívben kanyarodó (97E, Volán) buszokat a Csaba vezér tér felől jövő és kis ívben befoduló járatok (161, 201E) mindig előre engedik a kereszteződésben, mert egyszerre kapnak zöldet. Ennek következtében "páholyból" nézhetjük, ahogyan a gyorsjáratok elhagyják a megállót.

Pedig a reggeli csúcsforgalomban nem mindegy, hogy a jászberényi úton haladó(?), minden fánál megálló buszon megy-e az ember, vagy az E(xpressz) busszal. Véleményem szerint csak néhány méteren és egy kis rugalmasságon múlna, hogy a megállót előrébb helyezzék, így biztosítva lehetőséget két csuklósbusz egyidejű ajtónyitásának.

És nem, nem elég, hogy Rákoskeresztúr városközpontban át lehet szállni, mert addigra rég lemaradnak egymástól ezek a járatok.

Nem tudom, megfelelő helyre írtam-e, de legalább kiírtam magamból. Valamint a reakciókból esetleg felmérhető lesz, csak az én problémám-e ez a dolog, vagy mást is idegesít. Gyanítom, hogy az utóbbi...

11 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek