Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A kivitelező már vinné haza a metró fúrópajzsait

A szerződésbontás előtti utolsó szakaszába érkezett a metróvita az alagútfúró Bamco és a BKV között: a kivitelező cég keddi levelében hivatalosan is felfüggesztette a munkát. Bejelentették, hogy nem mennek tovább a fúrópajzzsal, mert azt olcsóbb és könnyebb a jelenlegi helyéről, a Gellért téri állomásról kiemelni, mint a Duna alól, tudta meg az Index.

Keddi levelében a 4-es metró alagútját fúró Bamco konzorcium értesítette a BKV-t, hogy hivatalosan is felfüggeszti az építkezést, mert nem látja biztosítottnak, hogy a megrendelő ki tudja fizetni őt. Ezt arra alapozza, hogy a fővárosi önkormányzatnak nincs még mindig elfogadott költségvetése és az ország hitelminősítése is romlott.

Az Index úgy tudja, hogy ez meglepetésként érte a BKV-t, a legutóbbi pénteki tárgyaláson ugyanis még azt mondták a kivitelező képviselői, hogy folytatják a tárgyalást és a munkát.

A Bamco fedezetigazolást akar, de túl korán


A munka felfüggesztése a szerződésben foglalt szerződésbontási folyamat utolsó állomása, ezt a szerződés szerint be kell jelentenie annak a félnek, aki szakítani akar. A Bamco most arra hivatkozik, hogy a múlt héten fedezetigazolást kértek a BKV-tól, hogy van-e pénz a finanszírozásra, ám azt nem kapták meg.

44 Tovább

Később indulhat a 4-es metró próbaüzeme

Előreláthatólag 2012-ben indulhat a 4-es metró próbaüzeme, mondta Klados Gusztáv, a DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója a Fővám téri állomás bejárásán csütörtökön Budapesten. Legutóbb még 2011 vége volt az átadási határidő.

Várhatóan 2011 végére megépítik az alagutakat és minden olyan műszaki berendezést, ami ahhoz kell, hogy a rendszer üzemeljen - közölte.

Hozzáfűzte, hogy az automatizált 4-es metró próbaüzemére a tervekben csak 3 hónapot hagytak, ami kevés, mivel a nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy a próbaüzem 6 hónapig is eltarthat. A metró csak a sikeres tesztek után szállíthat utasokat.

Az elsődleges szempont az utasok biztonsága, ezért addig nem fog elindulni a 4-es metró, amíg nem győződnek meg arról, hogy a rendszer teljesen biztonságos - mondta.

24 Tovább

40 év múlva lesz 4-es metrónk

Legalábbis a Nemzetüdv Bizottság szerint, akik az alábbi vicces kiegészítést festették a 4-es metró egyik állomásánál lévő paravánra. Vicces, bár még igaz is lehet, főleg ha a DBR-t zsaroló Bamco tényleg kiszáll a metróépítésből.

52 Tovább

Félbemaradhat a 4-es metró építése

A 4-es metró alagútját fúró Bamco konzorcium írásbeli ultimátumot adott a BKV-nak. Eszerint ha április 12-ig a BKV nem teszi meg a megfelelő lépéseket a Bamco által követelt 115 millió euró (35 milliárd forint) kifizetésére, valamint nem módosítja az ütemtervet úgy, hogy a kötbérterhes határidők átlépése miatt a Bamcónak ne, vagy csak jóval kevesebbet kelljen fizetnie, felmondják a kivitelezésre kötött szerződést. Ha ez megtörténik, félbemaradhat az egész beruházás.

Az Index birtokába jutott információk szerint a Bamco április 12-ig adott határidőt a BKV-nak, hogy teljesítse követeléseit. A cég levele (amelyet egyébként megkapott a főváros vezetése is) azt állítja, hogy a Bamco álláspontja szerint a BKV lényegesen és sorozatosan megszegte a 2006-ban kötött kivitelezési szerződést, ezért ha nem orvosolja a mulasztásait, akkor a Bamco szerződésszegésre hivatkozva felmondja a szerződést.

A levél szerint a Gellért téri állomásnál 2,2 millió euró többletköltség merült fel, és 75 hét késedelem alakult ki a kötbérterhes határidőhöz képest. Az Etele téri állomásnál 26 millió euró a többletköltség, és 17 hét a késedelem. A Fővám téren 65,5 millió euró a többletköltség, 35 hét a késedelem. A Bamco szerint a munkák a BKV által erőltetett felesleges felgyorsítása további 21 millió euró többletköltséget okozott.

56 Tovább

Hiába várta a Combino villamost

Olvasónk tegnap egy kerekesszékkel közlekedő utassal találkozott a körúton, aki Combino villamosra várt, de hiába. Délután visszarendelték az összes új villamost a kocsiszínbe, és helyettük régi Ganz villamosok jártak. Bár már előző nap tudni lehetett, hogy Ganz villamos jár majd a körúton, ezt sem a BKV, sem a főváros nem jelentette előre semmilyen hivatalos csatornán.

Tiszlet Cím!

A mai napon, azaz március 15-én 4/6-os villamossal szerettem volna közlekedni. 17:50-kor a Nyugatinál akartam felszállni, a Moszkva tér irányába. Azt már előbb megtapasztaltam, hogy a Combino helyett a régi villamosok járnak, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Amikor a megállóhoz érkeztem, egy kerekesszékes, fiatal lány, és egy ismerőse várakozott türelmesen a megállóban, a kerekesszékeseknek kijelölt felszállóhelynél. Vajon meddig várhattak szegények a szemerkélő esőben, míg jött egy alacsonypadlós villamos? Tekintve, hogy - tudtommal - sehol nem hirdették meg, hogy ma nem Combinok közlekednek.

A hagyományos villamosra pedig kerekesszékkel feljutni... hááát.

Üdv, Kathleen

58 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek