Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mozgáskorlátozottként a mozgólépcsőn

Amikor csak tud, tömegközlekedéssel utazik Budapesten Gábor, aki egy évekkel ezelőtti agyvérzés eredményeképpen nehezen mozog. Csütörtökön színházba akart menni kísérőjével, ám a Ferenciek terén nem várt akadályba ütközött.

Olvasónk a panaszát elküldte a BKK-nak és a BKV-nak, illetve közétette a BKV-figyelő Facebook oldalán is. Levelét szerkesztve, rövidítve közöljük.

A tegnapi napon (2013. április 25., kb. 18 óra 20 perc), a BKV M3-as metró vonalán utaztam az Újpest-központ - Kőbánya-Kispest viszonylaton a Lehel tér és a Ferenciek tere állomások között. Az utazás során tapasztaltak miatt az alábbi panasszal kívánok élni.

A Ferenciek tere metróállomáson nem tudtam felmenni a mozgólépcsővel a felszínre, utazási célomat nem értem el, indokolatlanul méltánytalan és megalázó helyzetbe hoztak engem és a kísérőmet a BKV-s alkalmazottak és/vagy a BKV szabályzata.

Súlyosan mozgáskorlátozott vagyok. Egy három évvel ezelőtti agyvérzés következtében a testem bal oldala lebénult, fizikai állapotom ma úgy néz ki, hogy a bal kezem teljesen használhatatlan - egyáltalán nem vagyok képes akaratlagosan mozgatni -, a bal lábam mozgása csak részleges állt helyre, mozgásom bizonytalan, instabil, közlekedni csak járóbottal és kísérő segítségével vagyok képes.

Megjegyzem, már azt is megalázónak tartom, hogy testi állapotomról idegeneknek kell beszámoljak.

A szükséges utazásaimat úgy szoktam szervezni, hogy - amennyiben az nem igényel az állapotomhoz mérten extrém mennyiségű gyaloglást - a tömegközlekedést veszem igénybe.

Ismerem a BKK/BKV mozgáskorlátozottak részére üzemelő Midibusz szolgáltatását, melyet eddig azért nem használtam, mert:

1. csak a saját kényelmem érdekében pénz- és erőforrás-pazarlásnak érzem azt igénybe venni, ha egyébként meg tudom oldani önerőből;

2. ez bonyolultabb és megértése némi empátiát feltételez: aki bármilyen okból "más", például egészségügyi állapotából fakadóan kiszolgáltatottabb, mint a társadalom nagyobb része, az olykor nem szívesen vesz igénybe külső segítséget, főleg, ha egy viszonylag egyszerűen megoldható nehézségről van szó;

3. ezen felül is jellemző rám, illetve az állapotomhoz való viszonyomra, hogy amire fizikailag képes vagyok, azt igyekszem segítség nélkül megtenni.

Tegnap is az volt a tervünk, hogy a Visegrádi utcából elsétálunk a Lehel téri metróállomáshoz, majd a metróval elmegyünk a Ferenciek terére, ott felmegyünk a mozgólépcsővel, majd elsétálunk a Katona József színházba, visszafelé fordítva. (…)

A mozgólépcsőt csak úgy tudom használni, ha azt mind a fellépés, mind a lelépés előtt megállítják. (…) Eddig ez nem okozott gondot, a mozgólépcsős állomásokon azt csináltuk, hogy a kísérőm felment a forgalmi irodába, szólt, hogy mit szeretnénk, egy alkalmazott lejött, megállították a mozgólépcsőt, felléptünk, majd fent szintén megállították, leléptünk és mindenki boldog volt.

Ez mindig működött állomástól és csúcsidőtől függetlenül. Emberi, kulturált, európai megoldás. A szolgáltató szolgáltat, a mozgássérült pedig a legkevésbé érzi a kiszolgáltatottságát. (…)

Tegnap nem így alakult az utazás. A Ferenciek teréig gond nélkül, a szokásos módon eljutottunk, ott követve az addig bevált forgatókönyvet, a kísérőm szólt a forgalmi irodában, majd kisvártatva lejött egy BKV-s alkalmazottal. Idáig jó.

A fiatalember udvarias és nagyon segítőkész volt, közölte, hogy segít a fellépésnél, átkarol. Itt derült ki, hogy a mozgólépcsőt nem állítják meg, arra működés közben kell fellépnem. Kollégájuk azt ajánlotta, hogy átkarol, vagy felvesz, így segítve a fel- és leszállásnál. Ezt udvariasan visszautasítottam.

Némi huzavona után az derült ki, hogy - a BKV-s alkalmazottak szerint - létezik egy olyan belső szabályzat, miszerint ha a meglévő három mozgólépcső közül csak kettő üzemel (tegnap ez volt a helyzet), úgy a még működő mozgólépcsőket megállítani tilos, tekintettel a csúcsidőre és a várható utastorlódásra. Ezt az indoklást elfogadni nem tudom. Ha létezik ilyen szabály, annak sem létét, sem szellemiségét nem vagyok hajlandó elfogadni. Ha nem létezik, kikérem magamnak az alkalmazottaik hazugságát.

A kialakult helyzet rendkívül megalázó volt, emberi méltóságomban érzem magam sértve. Sem a tömegközlekedés során, sem úgy általában az életben nem kívánom, sőt, határozottan visszautasítom, hogy az állapotom miatt valaki ölbe vegyen. Önök talán nem értik, de ez nagyon megalázó. Méltatlan, nem emberi eljárás.

Patthelyzet alakult ki. Én nem voltam hajlandó a működő mozgólépcsőre fellépni, kollégáik pedig nem voltak hajlandóak azt megállítani és felmerült ugyan lehetőségként, hogy a fellépéshez megállítják a mozgólépcsőt, azonban a leszálláshoz már nem. Maradt volna az eredeti verzió, átkarol, felemel, a már részletezett okok miatt ezt a megoldást sem fogadtam el, így visszafordultunk és elmentünk haza.

A felmerülő alternatíva nem volt túl vonzó: keresni egy másik állomást, ahol talán feljutunk a felszínre, majd taxival elmenni a színházba. Tehát hazamentünk. Előtte a kísérőm a forgalmi irodában jegyzőkönyvet vetetett fel az esetről. (…)

Két dolog bánt nagyon: a megaláztatás és az elmaradt kulturális program által ígért szellemi kielégülés. Még nem tudom, melyik fáj jobban, túl friss az élmény. Kérem panaszom kivizsgálását.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem érdekel a kollégáik sorsa, nem érdekel, hogy megbüntetik-e őket. Nem ezért írom ezt a levelet. Nem bosszúvágy vezérel, nem akarok ártani senkinek. Kollégáik amúgy segítőkészek és nagyon udvariasak voltak, milliószor elnézést kértek. Igaz, a mozgólépcső megállítását teljesen kizárták, mint opciót. Ettől eltekintve azonban együttműködőek és udvariasak voltak. Kérem, ezt is vegyék majd figyelembe. (…)

Azért írok, hogy hasonló helyzet ne forduljon elő többet, hogy a hozzám hasonlóan kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek megaláztatás nélkül, emberi módon utazhassanak önökkel.

Kérem, hogy az ügy kivizsgálásával párhuzamosan, küldjék meg részemre azokat a rendelkezéseket, utasításokat, melyek szabályozzák az ilyen eseteket, melyekből én, mint utas megtudhatom, hasonló helyzetben milyen jogaim, lehetőségeim vannak. Konkrétan azt akarom tudni, hogyan használhatom mozgássérültként a mozgólépcsőt. A honlapjukon található szövegeket ismerem, azok semmilyen, a fenti esetre vonatkozó lényegi információval nem szolgálnak.

Tájékoztatom önöket, hogy ezt a levelet változatlan szöveggel más, illetékességgel rendelkező szervezetnek is megküldöm, illetve internetes fórumokon, közösségi portálokon közzé teszem. Várom válaszukat.

A teljes levelet itt olvashatjátok.

Illusztráció: országalbum.hu

30 Tovább

"Nekem szóltál, öcsém? Ha nem tetszik valami, le lehet szállni!"

Valószínűleg minden szülőt felháborítana, ha gyereke babakocsijára rácsuknák a troli ajtaját. Nem helyes, de érthető ilyenkor az utas feldúltsága. Az viszont semmiképp nem javít a helyzeten, ha a vezető ahelyett, hogy megmagyarázná a történteket (pláne, hogy meg is tudja), modortalanul vág vissza az utasnak.

Andrea történetéhez annyit fűznék még hozzá: sem az utas, sem a járművezető részéről nem elfogadható a támadó fellépés. Megannyi példa bizonyítja, hogy nyugodt hozzáállással a konfliktusok többsége orvosolható.

16 hónapos a kislányom, sajnos nagyon nehéz babakocsival közlekedni. Sokszor kerülő utakon megyek inkább, ahol tudom, hogy alacsony padlós járművek közlekednek és bevárom őket a megállóban. De például, ha metrózni kell, inkább gyalog megyünk és ölbe viszem.

Sajnos a sofőrök nem túl figyelmesek a kismamákkal. Persze nehezebb és lassabb egy babakocsival le-föl szállni, és általában nem hogy nem segítenek, de rendszeresen "rácsöngetnek" az emberre. De hogy pozitív tapasztalatot is említsek, egyszer előfordult, hogy a trolivezető beleszólt a mikrofonba, hogy legyenek szívesek segítsenek a babakocsival.

De a mai eset (április 5. - a szerk.) nagyon felháborított. A 353-as számú, alacsony padlós 70-es trolira szálltunk (volna) fel, amely 12:50-kor indult a Kossuth térről. (A menetrend is megér egy külön misét, negyed óra leforgása alatt elmegy két 70-es és egy 78-as alacsony padlós jármű, utána negyven percig semmi.)

Mivel a nagy Ikarus trolikra egyszerűen nem bírom felemelni a babakocsit, így kénytelen voltam 30 percet várni az esőben a gyerekkel. Közben megérkezett a férjem is a megállóba, így már mindegy lett volna, de éppen a fenti jármű érkezett meg. Leszálltak az utasok, felszálltak az ott várakozók, majd mi is a második ajtóhoz soroltunk, erre a babakocsi orrára, az orrunk előtt a vezető becsukta az ajtót.

Hirtelen nem is tudtuk, mit tegyünk, én kopogtam az ajtón, meg kiabáltam, a férjem kezében meg a babakocsi. Nagy nehezen újra kinyílt az ajtó, felszálltunk, a férjem pedig valóban elég feldúltan és hangosan a sofőrfülke felé szólt, hogy jó lenne ha egy kicsit figyelne és nem csukná oda a babakocsit. Na erre a vezető kijött a fülkéből: "Nekem szóltál, öcsém? Ha nem tetszik valami, le lehet szállni!"

A férjem mondta, hogy igen: nem tetszik, hogy félóra várakozás után az esőben még ránk is csukják az ajtót, mire a vezető: "ja, azt én honnan lássam a fától?" Visszament a fülkébe és elindultunk. Sehol egy legalább elhaló "elnézést kérek, nem láttam magukat a fától". Vagy valami hasonló. Kicsit másként hangzana, nem?

De még nincs vége. A babakocsi-tárolóhely melletti két ülésen ült két ellenőrnő. Azért tudom, hogy ellenőrök voltak, mert a Kossuth téri megállóban ott álltak mellettem, számolgatták a papírjaikat, rendezgették a sárga csekkeket, pakolásztak a kis oldaltáskájukban - elég egyértelmű volt.

Mikor elindultunk, az egyik megjegyezte, hogy nem ilyen hangon kellene a vezetővel beszélni. Mondtam, hogy talán igaza van, de az is érthető, ha feldúltak vagyunk, amikor félóra esőben várakozás után még rá is csukják a babakocsira az ajtót. Persze, értem, a sofőr nem tehet a menetrendről, azért nem is rá haragszom, de azért igen, mert figyelmetlen volt.

De hogy én nem tudom, hogy a sofőröknek milyen nehéz munkájuk van, stb.,stb. Mondtam, értem én, hogy védi a mundér becsületét BKV-dolgozóként, de ha kifogásolja az én stílusomat, akkor miért nem szólt ő oda a sofőrnek, hogy nyissa ki az ajtót, mert lemaradt egy babakocsis anyuka? Mire a hölgy: "honnét veszem én azt, hogy ő BKV-dolgozó?" Mire mondtam, hogy láttam a megállóban őket, és tudom, hogy ellenőrök, de tényleg mindegy és nem is számít.

Erre szó nélkül mindketten leszálltak a következő megállónál, és elmentek hátrafelé a Thália színház irányába, nem álltak meg a megállóban. Hát elég furcsa nem? Miért tagadta le, hogy ellenőr. Szégyellték? Vagy esetleg azt, hogy ahelyett, hogy dolgoztak volna, ültek a meleg troliban (mellesleg megjegyzem a kisgyerekeseknek fenntartott ülőhelyeken)?

Mi tagadás, eléggé felzaklatott az eset, de nagyon különösnek tartottam a két ellenőr hölgy viselkedését.

Fotó: delpestibusz.hu

37 Tovább

Gyorsabban megy a busz, ha kiabálunk?

A frusztrációnak számos fajtája van, ahogyan a világra is rengeteg okból lehet haragudni. Ugyanakkor mindezt sokféleképpen le lehet vezetni. Megoldás lehet a sport, az olvasás, egy jó baráti beszélgetés, stb. A buszvezetővel való üvöltözés viszont biztosan nem az. Tibor tudja.

Szerdán a 08:22-es/08:37-es (pontosan nem is emlékszem, de valamelyik a kettő közül) 114-es járattal utaztam. A Tétényi úti megállónál, vagyis az első megállónál arra lettem figyelmes, hogy valaki ordibál. Mivel hallgattam a zenét, nem hallottam nagyon jól, ezért kivettem a fülemből a fülhallgatót és tényleg ordított valaki.

Egy, a busz elején ülő öregember volt az, aki azt kifogásolta heves káromkodás közepette nagy hangerővel, hogy miért megy olyan lassan a busz. Mindőnk tudjuk, hogy a reggeli forgalmat a tumultus jellemzi, ezért még sohasem tapasztaltam, hogy egy busz százhússzal repesztett volna az utcákon, természetesen ez sem tette.

A Szent Imre Kórház megállónál a nyugdíjas utas tovább tajtékzott, ezúttal nem értette, miért állt meg a busz, ha üres a megálló. Nos, nem volt üres, egy hölgy szállt fel a hátsó ajtón, csak éppen ezt ő nem vette észre.

Ekkor a buszvezetőnek már elege lett a dologból és félreindexelt, leállította a buszt és vitába keveredett az öregemberrel, aki tovább forrt a dühtől. A buszsofőr viszonylag higgadtan kezelte őt, az öregember pedig el is hallgatott utána, ahogy több és több ember szállt fel a buszra.

Felháborítónak tartom egyes nyugdíjasok viselkedését a tömegközlekedési eszközökön. Ha legközelebb belefutok egy ilyen szituációba, csak annyit fogok mondani az elégedetlenkedőnek, hogy "Asszonyom/uram, maga ingyen utazik, ezért maradjon csendben és élvezze az utazást!"

17 Tovább

Babakocsival Zuglóban, avagy beszéljünk az "apróságokról"!

Netti kisgyerekes anyuka, Zuglóban lakik. Rendszeresen jár babakocsival az Örs vezér terére, ami a hivatalos menetrend szerint több módon is megközelíthető alacsony padlós járatokkal. A hivatalos menetrend szerint, de mint azt számtalan korábbi levél bizonyítja, a valóság gyakran mást mutat.

Újdonsült anyukaként tapasztalom igazán, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie Budapesten a gyermekekkel közlekedni vágyóknak. Az eredmény sokszor elképesztő.

Mi Zuglóban lakunk, az Amerikai és a Róna utca között. Innen az egyik legközelebbi központ az Örs vezér tere, ahová babakocsival eljutni igencsak nagy nehézségekkel jár - mint kiderült.

A legközelebb a 82-es troli, vagy messzebb a 3-as villamos, illetve - mint megtudtam - a 32-es busz megállója van, amelyek abba az irányba visznek. Úgy hallottam, hogy a troli vonalán alacsonypadlós járműveket indítanak végre, és naivan nekivágtam az útnak babakocsival.

A Szugló utcai megállóban 50 percet vártam - magam sem tudom miért -, de nem jött egy sem... Ez nemcsak azért kellemetlen, mert a találkozómat lekéstem - létre sem jött -, de egy pár hónapos babával az etetési időkkel is kalkulálni kell, ha az ember útra kel.

Mindez két hete csütörtökön (2013. február 21. - a szerk.) történt, 13 és 14 óra között, amikor a menetrend szerint 2 darab alacsonypadlós troli is járt volna a nagyérdeműnek.

A villamosra egyértelműen lehetetlen felszállni a magas lépcsők és a korlátok miatt, a 32-es buszt néha szoktam látni, az többnyire alacsonypadlós, szóval feltehetőleg azt kell majd választanom a későbbiekben.

Nem tudom, lehet-e az ilyen és hasonló információkkal mit kezdeni, de úgy gondolom, ha nem beszélünk ezekről az "apróságokról", nem is fog változni semmi. 

(A kép illuszráció; forrás: BKK)

22 Tovább

"Oké, akkor Superman üzemmód" - babakocsis kaland az első ajtós felszállásnál

Akadálymentesnek tekinthető-e az az alacsony padlós busz, amire csak az első ajtón lehet felszállni? Babakocsival ez nem megy, erre hívta fel a figyelmet Andrea, akinek ez rendszeres nehézséget jelent. Talán a BKK kitalál valamit a probléma megoldására.

A babakocsis kismamák egyik gondjára szeretném felhívni a figyelmet, hátha a BKK kicsit utánanéz a dolognak, és megpróbál kitalálni valami megoldást.

Nem mondok újdonságot azzal, hogy babakocsival tömegközlekedni Budapesten elég szép kihívás, több okból, de most egy orvosolható problémára fókuszálnék. A 93-as busz egyike azoknak, ahol elvileg gond nélkül tudnék babakocsival is közlekedni, mert kiszámítható, melyik az alacsonypadlós. Elvileg. A gyakorlatban viszont a 93-as egyike azoknak a vonalaknak, ahol csak elől lehet felszállni. Jelzem, hogy a babakocsis ajtó a leghátsó.

Tehát amikor a Kossuth téri piacra jellemző tömött buszmegállóban állok (hozzáteszem, nem csúcsidőben, mert olyankor inkább nem megyek sehova, de az idősek is nyilván csúcsidőn kívül mennek bevásárolni), akkor a következő a helyzet: helyet csinálok magamnak nagy nehezen a busz hátuljánál, hogy időben fel tudjak szállni a babakocsis ajtón. De az nem nyílik, mert ugye elöl kell felszállni.

Oké, akkor Superman üzemmód. Megpróbálok eljutni a busz elejéhez, keresztül a tömegen, hogy szóljak a sofőrnek, megmutassam a bérletem, az emberek persze közben úgy néznek, mint a büdös bogárra, hogy hova tolakszom azzal kocsival, meg hogy milyen bunkó vagyok.

Mire a középső ajtóhoz érek, elkezd villogni, hogy mindjárt zár (szerencsémre ott pont leszállt valaki). Mivel ez az alacsonypadlós óránként jár, nyilván gyorsan felszállok, előrekiabálok a sofőrnek, hogy nyissa már ki a hátsó ajtót, hadd szálljak fel inkább ott, mert innen a kocsi nem fér se jobbra, se balra, az emberek szintén nem férnek el tőlem, se föl, se le.

Nem hallja, vagy nem akarja, ezt nem tudom, az emberek csak bámulnak, de persze senki nem továbbítaná az üzenetet... nem baj, majd ha gyerekük lesz, vagy ha az unokát akarják megbuszoztatni, majd rájönnek, gondolom én. Az egy óra múlva jövő következő buszt tuti nem várom meg, hogy odafagyasszam a gyereket a mínusz kettőben a babakocsihoz, tehát maradunk. Viszont ott állok az út közepére kényszerítve, és "én vagyok a hibás", mert nem lehet tőlem elférni.

Tudom, hogy a sofőröknek is ezer dologra kell figyelniük, és sok a megkötés, de így az akadálymentes busz ugyanúgy nem akadálymentes, mint a magaspadlós, Ha már sok emberből úgyis hiányzik annyi empátia, hogy segítsenek a felszállásnál (kevés az ilyen, inkább mindenki jól végignézi, ahogy felszenvedem magam és a kocsit, ami legjobb esetben is 20 kiló a gyerekkel együtt), legalább magam hadd tudjam megoldani a felszállást az olyan buszokon, amit elvileg akadálymentesnek neveznek... És ez más vonalakra is érvényes lehet.

37 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek