Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ilyen lesz a budai fonódó villamos - látványtervek

Várhatóan 2014 második felében, illetve 2015-ben valósul meg az észak- és dél-budai villamosvonalak összekötése, azaz a budai fonódó villamos – hangzott el a projektről szóló lakossági fórumon csütörtökön. A két fejlesztésből álló projekt összértéke csaknem 13 milliárd forint.

A 2-es metró elkészültével a kötöttpályás összeköttetés megszűnt Buda északi és déli része között, átszállás nélkül ma csak a 86-os busszal járható végig az útvonal – idézte fel csütörtökön Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója. A ma még széttagolt villamoshálózat összekapcsolása 1999-ben vetődött fel ismét.

A vonalak összekötésére korábban három elképzelés volt. Ezek egyike a Bem rakparti összeköttetés, amely várhatóan a közeljövőben megvalósul. A Frankel Leó úti kapcsolódást, illetve a villamosoknak a HÉV-alagútba való levezetését elvetették.

A tervek szerint a jelenlegi 17-es villamos vonalát a Bem rakparton új vágányok építésével összekötik a ma még Batthyány téri végállomású 19-es és 41-es villamosokéval, továbbá a Török utcán keresztül kapcsolatot hoznak létre a 4-es és 6-os villamosokkal, így a 61-es villamos is Észak-Budáig közlekedhet majd. Ezzel párhuzamosan a 17-es villamos megszűnik.

A 19-es, a 41-es és a 61-es villamosok a jövőben a mostaninál jóval sűrűbben, átlagosan 4 percenként követik majd egymást. A BKK számítása szerint a 17-es villamost ma naponta 7-8 ezren használják a Frankel Leó úton, az Árpád fejedelem útján 14-15 ezren utaznak busszal, a HÉV forgalma ugyanitt körülbelül 68-70 ezer fő naponta. Budapest vezetése azt várja, hogy a vonalak összekötésével a villamosok napi forgalma 33-35 ezer főre emelkedik.

A 86-os busz kapacitása ezzel párhuzamosan visszaesik, így a Fő utcán megszűnik majd a buszsáv, a helyén parkolóhelyeket alakítanak ki; a BKK egyebek mellett így tudta garantálni a II. kerületnek, hogy nem lesz kevesebb parkolási lehetőség. Vitézy Dávid szerint a közúti kapacitás sem csökken majd a fonódó villamos megvalósulásával.

A tervek szerint a 19-es vonalon minden, a 61-esen pedig minden második villamos lesz alacsony padlós. (A főváros a közelmúltban írt ki közbeszerzést 37 alacsonypadlós villamos beszerzésére, a beruházást döntően az Európai Unió finanszírozza.).

Mint ismert, a főváros, illetve a BKK vitába keveredett a II. kerület vezetésével, így a terveket átdolgozták. A kerület több feltételt is szabott a hozzájáruláshoz, ezeket beemelték a projektbe. Ezek legfontosabbika a 17-es villamosok belső szakaszának teljes felújítása, amelyre a BKK – a teljes beruházáshoz hasonlóan – uniós támogatást nyert.

A projekt műszaki részleteiről szólva Takács Miklós, a Főmterv igazgatója elmondta: a Bem rakparton 1,1 kilométer hosszú új vágánypárt építenek a jelenlegi parkoló helyére. A fasor és a kerékpárút megmarad, az út két oldalán parkolósávokat alakítanak ki, de a közúti forgalmi sáv leszűkül, a kettőből csak egy marad meg. Takács szerint ez nem okoz majd dugókat. A Bem téren új villamosmegálló létesül.

A tervezők számára a legnagyobb kihívást a villamosok Margit híd alatti átvezetése jelentette. A szerelvények akkor haladnak majd át, amikor a gyalogosoknak zöldet jelez a lámpa. A szűk hely miatt azonban egyszerre csak az egyik irányban tudnak áthaladni a villamosok, de a tervezők szerint ez nem jelenti azt, hogy hosszú perceket kell majd várni.

A BKK által szervezett nyílt fórumra sokan nem jutottak be. A Bem rakparti Novotel szálló 100 fős konferenciatermébe biztonsági okokból legfeljebb 120 embert engedtek, a BKV-figyelő tudósítója is alig jutott be. Sokan tehát az utcán rekedtek, amiből kisebb, a rendőrség kihívásához vezető balhé lett.

(Látványtervek: BKK)

11 Tovább

Ellenőr vagy álellenőr?

Vajon ellenőrnek minősül-e az az önmagát ellenőrnek nevező ember, akin csak karszalag van, azonosító nincs. Ezt a kérdést vetette fel olvasónk, László.

Pár nappal ezelőtt épp hazafelé tartottam munkából, mikor hőn szeretett ellenőreink is megjelentek a buszon. Hál'istennek én azon szerencsések közé tartozom, akinek a munkahelye kifizeti a bérletet. (Amit - jegyzem meg - saját kasszából nem igazán tudnék finanszírozni.) Szóval előkerestem a bérletemet, és vártam az ellenőr érkezését.

Ilyenkor általában az ember akaratlanul is szem- és fültanúja lesz az ellenőr vs bliccelő utas jelenetnek. Természetesen mindig az "ártatlan" utas van felháborodva, hogy mit képzel az átkozott ellenőr, hogy dolgozni mer?! Most mondjuk ki őszintén! Bemész egy boltba, odaérsz a kasszához, és mikor ez eladó azt mondja, hogy fizess, te leordítod a boltost, hogy miért dolgozik? Na ugye, hogy nem.

De térjünk vissza kedves utastársunkhoz. Miután kiderült, hogy kedves utasunk nem kezelt jegyet, és bérlete sem volt, az ellenőr tájékoztatta, a pótdíjazásról. Erre az utas kikelt magából, hogy ő nem ír alá semmit és nem is fizet, és különben is: igazolja magát az ellenőr. És itt lett érdekes a történet...

Az ellenőrnek, bár karszalagja volt (csini lila), kitűzője nem volt. Természetes itt többen is felhorkantunk, hogy most akkor mi van... Álellenőrők vannak velünk? Aztán végül kiderült, hogy ezektől a jegyellenőröktől elvették a kitűzőket minden indoklás nélkül, és nekik így kell tovább dolgozni. Természtesen ez így jogsértő és ellehetetleníti a munkájukat, mivel így az utas nem köteles együtt működni vele.

Nos, ebből megint levonhatjuk a konzevekvenciát erről a jól működő rendszerről, ahol korrupt ellenőrökről és bliccelő utasokról hallunk. Most már azon se lepődjünk meg, hogy az ellenőr nem tudja azonosítani magát, mert a felettes vezetés ilyen abszurd helyzetbe hozza őket!

8 Tovább

Így látja az utasokat egy jegypénztáros

Az alábbi levél írója az elmúlt években többféle munkakörben megfordult a BKV-nál és a BKK-nál, így komoly tapasztalatai vannak velünk, utasokkal kapcsolatban. Miközben számtalan, gyakran jogos panasz érkezik a budapesti tömegközlekedésre és az abban dolgozókra, érdemes "meghallgatni" a másik oldalt is. Hiszen tudjuk, hogy semmi sem fekete vagy fehér.

Régóta gondolkodom egy levél megírásán, amivel reagálni tudok mind a pozitív, de legfőképpen a negatív levelekre, amelyeket a blogon olvashatunk. Számos részre bonthatók a panaszok, szeretnék ezekre egyenként véleményt írni, hátha lesz olyan az olvasók közül, aki megérti a másik oldalt is, s nem az "utáljuk most őt" elvet fogja követni.

Jelenleg mint pénztáros dolgozom a BKK-nál, így értelemszerűen sokat kerülök kontaktusba az emberekkel, de dolgoztam már kisegítő tolmácsként is pár éve, diák koromban, ahol szintén sokat találkoztam az emberekkel, és meg kell mondjam, eléggé ledöbbentő, amikkel találkozom. Napi 400-500 vásárló intézi nálam a jegy- vagy bérletvásárlását, így elég jó képet tudok alkotni az átlagemberről.

Gyerekkorom óta arra tanítottak, hogy teljesen mindegy, hogy boltba megyek vagy csak az utcán szólítok le valakit bármilyen okból, az első, hogy köszönjek. Nem hiszem, hogy olyan nagy elvárás egy jó napot/jó estét! Az emberek 60 százaléka, legfőképpen az idősek és a turisták azok, akik rendszerint úgy érkeznek a pénztárhoz, hogy már a mozgólépcsőről kiabálják, mutogatják, hogy egy jegyet szeretnének, majd az udvarias köszönésemre lenéző tekintet a válasz.

Rendszerint a pénztáros az, akin csattan egy elromlott mozgólépcső vagy a jegykiadó gép hibája, holott az előbbire a forgalmi ügyeletes tud válaszokat biztosítani, utobbiakért (amiket egy külsős cég üzemeltet) az automata oldalán található ingyenes szám tud megoldással szolgálni. Egy átlag utastól természetesen nem várható el, hogy mindezekkel tisztában legyen, de az ebből adódó ingerültségét miért a pénztároson kell levezetni?

Elvégre ha egy tévének a távirányítója nem működik, akkor sem a pénztároshoz megyünk annak felmenőit szidalmazni, vagy éppen annak foglalkozását firtatni.

Tolmácsként az ellenőrökkel közösen végeztem a munkámat, ők ellenőriztek, én fordítottam, így az ő oldalukról is lehetőségem nyílt a helyzet értékelésére. Nagyon sok levelet olvastam, amelyekben az utasok az ellenőrök bunkó magatartására hivatkoznak és nem áll szándékomban ezeket cáfolni, hisz tudjuk, hogy vannak ilyen emberek.

DE! Kíváncsi lennék, vajon melyik olvasó lenne képes arra, hogy napi 8 órában hallgassa az utasok szidalmazását, hogy "rohadt g**ik", "kéregess anyádtól", stb. Az ellenőrök sajnos elértek arra a szintre (nagyrészt az ő hibájukból, de részben az utasok általánosításaiból), hogy már senkit nem érdekel az egyén, hogy ki milyen ember, meglátja az ellenőrt, onnantól ő AZ ELLENŐR, akit utálni kell, akit le kell köpni, és aki egy szemét, szar alak.

Senkit nem érdekel az (és ez az összes emberre vonatkozik), hogy talán ha emberségesen közelítene, köszönne, nagy valószínűséggel kedvesebb választ kapna. Számos példát lehet felsorakoztatni ennek az igazolására is, de sajnos ezt mindenki annyira természetesnek veszi, hogy erről nem esik szó.

Mindenki nézzen egy kicsit magába, hogy vajon ő hogyan bírkózna meg egy olyan munkával, ahol az emberek mind megvetéssel tekinenek a dolgozóra, ahol szinte nulla az esély arra, hogy egy normális kontaktust lehessen létre hozni. Persze, hogy ezek után az ember nem szívesen jár munkába, streszesebb és ingerültebb a kelleténél. De ez is egy munka és nem teheti meg mindenki, hogy irodában üljön egész nap és azért kapjon fizetést.

A sofőrök munkájához sajnos nem sokat tudok hozzáfűzni, nem dolgoztam velük, de vannak ott dolgozó ismerőseim, akik olyanokról tudnak beszámolni, amiket természetesen mindenki tud: alkatrész hiány, az ebből adódó problémák, amiért ő felel, a bunkó utasok, akikkel nap mint nap szembekerül.

Mint utas sokszor voltam fül és szemtanúja eseteknek ahol a BKV-t szidalmazták, rongálták annak állapota miatt, vagy éppen az esetleges késésért. Kíváncsi lennék, ezek az emberek mit csinálnának, ha nem lenne BKV. Hogy járnának munkába, szórakozni, iskolába? Tény, hogy sajnos nem lehet a menetrendre hivatkozni mint egy biztos tájékoztatás a járművek indulásáról, illetve a buszok, villamosok, metrók állapota is kifogásolható, de végeredményben szállít minket.

Írkálhatunk sok száz posztot arról, hogy mi jó és mi rossz ebben a rendszerben, változtatni úgysem tudunk rajta, csak azon, hogy kinek a napját rontjuk el egy-egy beszólással vagy megjegyzéssel. Tényleg a pénztárost, sofőrt, ellenőrt, forgalmistát kell elküldeni melegebb éghajlatra egy rossz rendszer miatt, amiről ők semmit sem tehetnek?

Milyen ember az, aki képes napi 8-10-14-24 órában tökéletesen utasbarát, kedves, mosolygós stílusban munkát végezni, amikor ugyanennyi időben folyamatosan kapja a szidalmazásokat?Utasként az ember elvárja a toleranciát, de hogy ő legyen toleráns, az meghaladja sokak képességét.

18 Tovább

Verseny ez vagy csak jön az ihlet?‏

A közelmúltban olvashattatok itt arról, hogy nemcsak az a bosszantó, ha késik egy járat, de az is, ha a kiírtnál előbb jön. Az akkor bemutatott esetet a BKK kivizsgálta, és mivel olvasónk panasza jogosnak bizonyult, kötbérezési eljárást indított a BKV-val szemben.

Az mindenképpen előrelépés, ha egy-egy esetet a BKK kivizsgál, különösen, ha az nem marad következmény nélkül. Bence levele azonban azt mutatja, hogy a hetekkel ezelőtti eset korántsem egyedi.

A BKV-nak (jelen esetben helyesen a BKK-nak - a szerk.) írni nem látom értelmét lassan, mert úgyis egy sablonlevelet küldenek ki, amit direkt olyan stílusban írnak meg, hogy az olvashatatlanságig unalmas legyen...

Na, de röviden: nem versenyre kéne mennie a menetidőnek. Ha "kakilnia" kell a sofőrnek, azt megértem, de egy olyan busz esetében, aminek nincs a másik végállomásán épület, ez nem indokolja a rohanást, főleg, ha ott kivarja az indulási idejét.

A 129-es most is négy perccel előbb ment el a Tárogató úti megállóbol, 7:54 helyett 50-kor, persze az orrom előtt. Az a négy perc bőven elég ahhoz, hogy időben kiérjek a megállóba, amitől amúgy is csak egy percre lakom...

Sikerült elérnem, mert a végállomást kihagyva elfutottam a Bölöni György utcáig, ahonnan látszott, hogy a busz áll már a végállomáson. Na, ezért megérte sietnie. Ki is várta, hogy 7:56-kor elinduljon.

Volt olyan, hogy 6 perccel jött előbb, akkor azért értem el, mert 6 perccel előbb kimentem a megállóba. És akkor még a végállomáson sem állt meg, hogy megvárja az indulási idejét. Mondjuk akkor lehet, hogy tényleg szorongatta az ihlet...

Teszem azt, ha épp drága nagyi készülődne előbb kimenni 4 perccel, és így elmegy az orra előtt, ő nem fog lefutni a következő megállóig. Igen, persze lehet azzal dobálózni, hogy a nyugdíjasoknak van elég idejük, de persze a közhelyeket is érdemes újragondolni.

6 Tovább

Kétkerekű-e az egykerekű?

Lóránd állásfoglalást kért tőlem. Lobogtatni ugyan nem tudja, de legyen: álláspontom szerint aminek egy kereke van, annak nem két kereke van.

Szeretném elmesélni egyik régebben történt esetemet a BKK-ellenőrökkel. Az eset egy hétköznap késő délután történt a 4-6-os villamoson. Felszálltam az uniciklimmel (monocikli vagy egykerekű) - akkoriban tanulgattam egykerekűzni - a Margit híd budai hídfőjénél majd helyet foglaltam az ajtó mellett lévő kis "beugróban" az egykerekűmön.

A gumijára ültem szóval nem volt "működőképes" állapotban. Közben a Margitsziget megállónál felszálló ellenőrök elkezdték a jegyek és bérletek ellenőrzését. Nálam (mint mindig) volt érvényes diák bérlet. Az ellenőr odalép hozzám és közli velem hogy száljak le a villamosról mert kerékpárral - igen, jól olvastátok: kerékpárral - nem lehet felszállni a villamosra.

Úgyhogy leszállítottak a villamosról. Ezzel nem is lenne semmi gond mert egyszer már minden monociklis ismerősömmel megtörtént. Csak később is, amikor a metróra szerettem volna felszállni a Nyugati pályaudvarnál, akkor sem engedték a felszállást, mert - idézem -kerékpárral nem lehet felszállni.

Valamiféle állásfoglalást szeretnék kérni a BKV-figyelőtől, amit lobogtathatok az ellenőröknek hogy ez NEM kerékpár!

Egy kis kiegészítés a Wikipedia monocikli szócikkéből: "Mint mindent ezt is nevezni kell valahogy: három megnevezéssel találkozhatunk: 1. Egykerekű – néhányan hibásan hozzáteszik a bicikli jelzőt. 2. Monocikli – ez a 'mono' ill. a ciklikus mozgás szóból ered 3. Unicikli – az angol név (unicycle) magyarosításából született."

25 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek