Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Félórás sorban állás egy BKK-jegyért

Ami a budapestieknek rutinból megy, a vidékieknek vagy a külföldieknek korántsem. Zsolt Miskolcról utazott a fővárosba, s amellett, hogy csaknem eltévedt a Keletinél, rengeteget kellett sorban állnia a jegypénztárnál is. A kialakult tömegről fotót is küldött.

Múlt szombaton ismét Budapestre kényszerültem utazni, Miskolcról. Azt már korábban jeleztem, közöltétek is, hogy a Keleti pályaudvarnál a metró megváltozott megközelítési helye SEHOL nincs jelezve. Jelentem, azóta sem, de most már legalább én tudom, merre kell menni, gondolom, van még olyan, aki kínlódik ezzel a kérdéssel, mint én tavaly nyáron. Főleg, aki ritkán utazik fővárosunkba, netán-tán külföldi.

Sajnos nem volt budapesti buszjegyem, lementem az aluljáróba, és az EGYETLEN üzemelő jegyértékesítő ablak előtti sor a mozgólépcsőkig ért. Nem mértem, de 20-30 perces sorban állás után juthattam jegyhez, miközben a mozgólépcső bejáratánál 4 unatkozó ellenőr beszélgetett. Ha abból 2 esetleg jegyet is árul, a másik kettő kényelmesen tudta volna ellenőrizni a gyér forgalmat (mivel mindenki sorban állt).

Volt egy működésképtelen jegykiadó automata is, felirat nem volt rajta, hogy nem működik, így folyamatosan próbálkozott rajta valamelyik türelmetlen utas. Nem érdeke a BKK-nak a jegyeladás? Nagyon úgy tűnik…

Egyébként nagyon tetszenek a fehér metrók! Hazafelé a Deák térnél mentem le a metró aluljáróba, a 3-as metró nagyon sok helyen ki volt táblázva, az 1-es is egy helyen, a 2-es metróra semmiféle utalás nincs, hogy merre kell venni az irányt. Tudom, ez Nektek teljesen egyértelmű, valami nekem is rémlett, de inkább megkérdeztem. Nem lehetne azt is kitáblázni?

9 Tovább

Kötbérezi a BKK a BKV-t az egyik posztunk miatt

Legfeljebb integetni tudott a 97E busznak Péter, mivel az januárban rendszeresen előbb ment el, mint a menetrend szerint kellett volna. Az esetről be is számoltunk. Olvasónk panaszát nemcsak a BKV-figyelőnek küldte el, hanem a BKK-nak is.

A Budapesti Közlekedési Központ kivizsgálta a történteket, s kiderült: Péter panasza - legalábbis részben - jogosnak bizonyult. Az eset nem maradt következmény nélkül; a BKK kezdeményezte a BKV mint szolgáltató kötbérezését. Íme, a BKK vizsgálatának eredménye.

Társaságunk kiemelt feladatának tekinti az utazóközönség minél pontosabb és részletesebb tájékoztatását, ezen belül is a menetrendek részletes kommunikálását. Ennek részeként ma már valamennyi tömegközlekedési megállóhelyen a tényleges, menetrend szerinti indulási időpontokat tüntetjük fel az utastájékoztató táblákon, de ezekkel az adatokkal számolnak az útvonaltervező alkalmazások is.

A menetrend meghirdetése mellett nagy hangsúlyt fektetünk annak tényleges betartására is, szolgáltatóinkat pedig rendszeresen ellenőrizzük és szükség esetén akár kötbér kiszabásával is ösztönözzük a pontosabb közlekedésre.

A városi közlekedésben azonban a menetrend sohasem tekinthető kész ténynek, a tervadatok megvalósulását külső és belső akadályozó tényezők egyaránt nehezíthetik. Külső tényező lehet például az időjárás vagy a városban kialakuló közúti torlódás, amely késést okoz, belső akadályozó tényező lehet például a járművek meghibásodása, amelynek lehetősége még gondos karbantartás mellett sem kerülhető el, a BKV közismerten rossz állapotú buszparkja pedig sajnos napi szinten állít komoly akadályokat a menetrendszerűség megtartása elé.

A BKK forgalomirányítási szakterülete 24 órás diszpécserszolgálattal, hálózati forgalomirányítással és a tevékenységet koordináló fődiszpécserrel igyekszik úrrá lenni a város tömegközlekedését nehezítő valamennyi problémán, azonban lehetőségeink korlátozottak. A hiányzó járművek pótlására a város számos pontján tartalék járművek állnak rendelkezésre, azonban ezek száma véges és rendre előfordulnak olyan szituációk, amikor egy-egy meghibásodás vagy forgalmi zavar esetén az adott térségben nincs elérhető szabad tartalék jármű.

Ilyen esetekben a diszpécserek vagy más vonalról próbálnak járművet átcsoportosítani a hiányzó jármű helyére, vagy a meglévő járművek indulási időpontjainak elosztásával törekednek az egyenletes közlekedés fenntartására, sőt minden igyekezet ellenére az is előfordul esetenként, hogy egy-egy indulás törlésre kerül. Ez utóbbi a leginkább elkerülendő helyzet, hiszen ilyenkor utasaink kénytelenek a követési idő kétszeresét eltölteni várakozással a megállóhelyen.

Mindemellett sajnos előfordulnak olyan esetek is, amikor ésszerű okkal nem magyarázható egy-egy járat közlekedésének elmaradása, mert például a járművezető az előírtnál korábbi időpontban indul el a végállomásról vagy indokolatlanul gyorsan haladva a vonali közlekedés során kerül a menetrendben meghatározottól eltérő pozícióba.

Az ilyen eseteket – amennyiben azok kiderülnek és bizonyíthatóak – minden esetben szigorúan szankcionálunk, ezen túl pedig rendszeresen ellenőrizzük a szolgáltatókat a menetrendi pontosság tekintetében, hogy lehetőség szerint ne csak utólag dokumentáljuk, hanem meg is előzzük az ilyen, kiemelten közösségellenes magatartást.

A konkrét eset kapcsán megvizsgáltuk a 97E viszonylat 2013. január 4-ei és 8-ai közlekedésének rögzített tényadatait. A rendelkezésre álló adatok tanúsága szerint 4-én a 97E viszonylat menetrend szerint közlekedett a reggeli órákban, így semmi sem indokolhatta a 8:11-es járat korábbi indulását.

A forgalomirányító rendszer helyazonosító funkciója által rögzített lokalizációs adatok ennek ellenére azt mutatták, hogy az érintett jármű a meghirdetettnél korábban, 8:09-kor elindult a végállomásról. Tekintettel arra, hogy az egyébként menetrendszerű forgalom miatt a korábbi indulásra a forgalomirányító diszpécsertől utasítást nem kapott, a járművezető magatartását elfogadni nem tudjuk, ezért kezdeményeztük a szolgáltató kötbérezését.

Egyszersmind az adott helyszínen rejtett célellenőrzést végeztünk több napon keresztül arra vonatkozóan, hogy előfordul-e más napokon is hasonló eset. Az ellenőrzések – szerencsére – nem tártak fel újabb szabálytalanságot, más napokon a menetrendtől való önkényes eltérést nem tapasztaltunk.

Más volt a helyzet január 8-án, amikor utasunk szintén a 8:11-es járat eltérő időpontban történő közlekedését tapasztalta, ugyanakkor ezen a napon az eltérő közlekedés objektív okokkal magyarázható volt. A reggeli órákban kettő autóbusz is hiányzott a 97E viszonylatról, így az irányító diszpécsernek a menetrendben szereplő 13 db helyett 11db járművel kellett biztosítania a vonal közlekedését.

Tekintettel arra, hogy a reggeli csúcsidőszakban – amikor a szolgáltatók valamennyi üzemképes járművek forgalomban van – tartalék jármű nem állt rendelkezésre, a diszpécser a meglévő járművek egyenletes közlekedtetésére törekedett. Így fordulhatott elő, hogy a reggel 8 óra körüli időszakban a menetrendben szereplő 9-10 perces követés helyett a buszok ténylegesen csak 12-13 percenként tudtak indulni a rákoskerti végállomásról.

A 8:11-es időpont közelében 8:05-kor és 8:18-kor indult 97E járat, azonban ez a konkrét esetben nem róható fel sem a járművezetők, sem a munkáját az előírásoknak megfelelően végző forgalomirányító hibájául. A két eset tehát, bár mindkét esetben a 8:11-es járat elmaradásaként volt érzékelhető, különböző okokra volt visszavezethető.

A Budapesti Közlekedési Központ mindent megtesz a hasonló esetek számának csökkentése érdekében, azonban azt kénytelenek vagyunk hangsúlyozni, hogy a megállóhelyeken és az interneten meghirdetett menetrendjeink valóban tájékoztató jellegűek, az adott forgalmi helyzet függvényében akkor is előfordulhat eltérés a menetrendtől, ha ennek oka elsőre nem nyilvánvaló a szemlélő szempontjából.

Az objektív okkal nem magyarázható, fegyelmi problémákra visszavezethető eseteket azonban társaságunk elítéli és minden esetben fellép a szabályok ellen vétővel szemben, legyen az a szolgáltató vagy társaságunk alkalmazottja.

14 Tovább

Ismét a jogszerűségről, figyelmetlenségről, méltányosságról

Jogszerűség vagy méltányosság? - erre a kérdésre kerestük a választ múlt héten, amikor az ellenőrök pótdíjaztak egy bérlettel, diákigazolvánnyal rendelkező utast, aki elmulasztotta ráírni a szelvényre az igazolványszámot. Mai történetünk is hasonló.

Olvasónk - állítása szerint - véletlenül kétszer érvényesítette ugyanazt a jegyet, hibáját elismerte. Mint írja, nem vette észre, hogy gyűjtőjegye egyik darabját már kezelte. (Ilyen előfordul, van, hogy a gép halványan nyomtatja rá a számot.)

Történetünk névtelenséget kérő szereplője felajánlotta, hogy újat lyukaszt, illetve egy kezeletlen jegy kitépését a tömbből. Ezt az ellenőrök - egyébként a szabályzatot betartva - nem fogadták el.

A kérdés most is ugyanaz: gyakoroljon-e a BKK valamilyen módon méltányosságot azokkal az utasokkal szemben, akik nem akarnak bliccelni, csak figyelmetlenek. A bizonyítás kétségkívül nehéz...

Friss nyugdíjas vagyok, 2012 december 21-én megszűnt a munkaviszonyom és kértem nyugdíjazásomat. 40 évet becsületesen ledolgoztam. A Nyugdíjbiztosító megküldte a határozatot, a Nyugdíjfolyósítótól még várom a nyugdíjas igazolványt. Nyugdíjas bérletszelvényt addig nem vettem, míg nem tudom igazolni. Mindezt azért írtam le, hogy értse a problémámat.

Decemberre vettem bérletet, gondoltam a januárt átvészelem tömbjeggyel, míg az igazolványom megérkezik. Közelebbi helyekre meg gyalog járok. Történetem a következő.

2013. január 21-én reggel 8 órakor férjemmel szemvizsgálatra mentünk. Az Arany János utcai megállóban szálltunk fel a metróra. Kezeltem a tömbjegyből a következőt, amit felszálláskor egy köszönömmel nyugtáztak.

Leszálláskor a Corvin-negyednél ellenőrök vártak. Gyanútlanul mutatom a jegyet. Itt kiderült, hogy az előzőleg egy trolin kezelt jegyet kezeltem újra. Az ellenőrnő látta a jegyen, hogy az Arany János utcánál szálltam fel. Szándékom, hogy kezelek jegyet, ott volt. (A BKK automatái hol bélyegeznek, hol lyukasztanak, hol pedig bélyegeznek és kiharapnak a jegyből. A trolin a gép csak bélyegez.)

Figyelmetlen voltam, az előttünk álló vizsgálat miatt talán feszültebb is. Elismertem a hibámat, kértem hadd lyukasszak ott egy jegyet vagy tépjen ki egy kezeletlent. "Nem fogadhatom el" - volt a válasz. Akkor fizessek. Mondtam neki, nincs nyolc ezer forintom. (Nem volt sem a pénztárcámban, sem a zsebemben, sem a táskámban. Nem hordok magamnál készpénzt, csak bankkártyát.)

Máris odaintette a sárga mellényeseket, a biztonság kedvéért kettőt! Ekkor - a mellényesek szerint - már háromszor kezelt jegyem volt, bár nekik nem az a feladatuk, hogy az utast, engem szapuljanak. Nekik is említettem nincs nyolc ezer forintom. Ekkor a nő már rendőrrel fenyegetett. Mutassam az igazolványomat, vagy hívja őket is!

Nem tudom mi ilyenkor a teendő! Nyilván a nőnél nem tudok kártyával fizetni és nincs minden állomáson bankautomata! Nem kaptam felvilágosítást! Csak megvetést és fenyegetést. Fizettem volna, de nem volt nálam készpénz. A megoldás: kiállított egy csekket 16 ezer forintról!!!

Mélységesen felháborít az, ahogy bánt/bántak velem. Az első pillanattól ellenségesen viselkedett az ellenőr. Ezek szerint én egy gonosz, szándékomat előre kitervelő, galád ember vagyok...

23 Tovább

Mi kell tenni, ha álellenőrrel találkozunk?

Egy olvasónk a közelmúltban levélben kért tájékoztatást arról, miként lehet kiszűrni az álellenőröket az igaziak közül. Kérdésére a BKK-tól kapott választ, s mivel az elmúlt hetekben többen kérdezték, mi ilyen esetben a teendő, úgy gondolom, hasznos megosztani a blog olvasóival az alábbiakat. Előbb tehát a kérdés...

Tisztelt BKK!

Érdeklődnék, hogy amennyiben felmerül az utasban a gyanú, hogy a jegyek, bérletek érvényességét ellenőrző személy nem ellenőr, milyen fényképes igazolvány felmutatására kötelezheti az utas az ellenőrzést végző személyt. Teljesen egyértelmű számomra, hogy valamilyen fényképes igazolványnak kell lennie, amelyekkel igazolhatják munkatársaik, hogy ők valóban a BKK vagy a BKV munkatársai.

Továbbá az is kérdés számomra, hogy ezt az igazolványt a BKV vagy a BKK bocsátja ki. Illetve, ha ezt nem akarja felmutatni, mi a teendő? Bejelenthető a rendőrségen, vagy a BKK egy ingyenesen hívható telefonszámán, hogy felmerült a gyanú, miszerint egy civil személy ellenőrnek adja ki magát? Fénykepezhető-e az a személy, aki nem hajlandó igazolni az utasnak, hogy BKK munkatárs?

...aztán a válasz:

Tisztelt *** Úr!

Hivatkozva a Társaságunkhoz 2013. január 19-én érkezett levelére tájékoztatjuk, hogy Üzletszabályzatunk értelmében a jegyellenőröket az arcképes, sorszámozott szolgálati kitűzőjük azonosítja, amelyet (bal oldalon, mell magasságban) jól látható módon, a felsőruházaton kell viselniük, valamint karszalagjuk, amelyet az ellenőrzés megkezdése előtt bal felső karra helyezve kell hordaniuk.

A jegyellenőrök mind egyenruhában, mind polgári ruhában végezhetnek jegyellenőrzést. A HÉV-en szolgálatot teljesítő jegyellenőrök egyenruhában és kitűzőt viselve jegyvizsgálói táskával felszerelve végzik a jegyértékesítést és ellenőrzést.

Munkavállalóink kitűzőjét a BKK Zrt. bocsátja ki. A lila-fehér színű arcképes kitűző tartalmazza Társaságunk logóját, munkavállalónk 4 jegyű azonosítószámát, valamint az alábbi szöveget magyar és angol nyelven: "a kártya tulajdonosa jogosult jegy- és bérletellenőrzésre". Segédjegyellenőreink azonban még a BKV-s kék színű kitűzőt viselik. Dolgozóinknak minden esetben igazolniuk kell magukat a fenti kitűzők felmutatásával.

Mivel az alapvető személyiségi jogok mindenkit megilletnek, ezért nem javasoljuk, hogy fényképet készítsen bárkiről is. Karszalagszám hiányában azonban valóban nehezebben azonosítható be a munkavállaló, de részletes személyleírás, járat és viszonylatszám megadásával lehetőségünk van rá.

Amennyiben Ön álellenőrrel találkozik, kérjük jelezze a járművezetőnek a problémát, vagy hívjon rendőri segítséget.

Tájékoztatjuk, hogy a tömegközlekedéssel kapcsolatos észrevételeit megteheti telefonon is az éjjel-nappal működő (06-1) 258-4636-os (BKV-INFO) (nem díjmentesen hívható) telefonszámon.

23 Tovább

Jobb, ha nem is üzemel a fénysorompó, mintha rosszul működik

A címben szereplő állítás derül ki olvasónk leveléből, aki egyszerre több problémára is felhívta a figyelmet az egyik ferencvárosi villamosátjáróval kapcsolatban. Nem is szaporítom a szót.

A környéken lakom, naponta háromszor-négyszer keresztezem a hármas villamos sínjét a IX. kerületi Epreserdő utcai átjárónál. Az átjáró fénysorompóval felszerelt, de igen hányatott sorsú. Sűrűn javítják, de eredmény nélkül. Bár ősszel volt, hogy egy hétig is működött folyamatosan...

A út és a villamossínek keresztezésénél az útpálya kritikus. Gyakorlatilag kátyú kátyú hátán. A rutinosabb arrajárók már a nyomvonalukból 2-3 métert kitérve próbálnak tengelytörés nélkül átkelni - kisebb-nagyobb sikerrel. Ugyanis valóban nem minden kocsinak törik ki a kereke... De ez nem a sok, 20-30 cm mélységű kátyút, a töredezett betont, hanem a sofőrök ügyességét dicséri.

De még ennél is rosszabb állapotban van a keresztezést "biztosító" jelzőlámpa. Ezzel a jelzővel folyamatos a probléma. Vagy egy éve "bizonytalanul" működik, ami annyit jelent, hogy csak nagyjából van a jelzésképe kapcsolatban a villamosok mozgásával.

Hol pirosra vált, és a villamos elhaladása után is "úgy marad". Ekkor a tapasztalatlanabb autósok kivárják a következő villamos áthaladását és van, hogy az valóban feloldja a jelzést. Meg van, hogy nem. Ilyenkor marad a 10 perc várakozás utáni tilos jelzésen való áthajtás... jobb esetben alapos körülnézés után, kockáztatva életet, vagyont és rendőrségi feljelentést.

De a lámpa másik trükkje még aljasabb: NEM VÁLT PIROSRA, amikor közeledik a villamos. A villogó sárgán áthaladó kocsik és a villamos eszeveszett csengetése megszokott errefelé... csoda, hogy - tudtommal - nem történt még komolyabb baleset ebben a kereszteződésben.

A fentiek a korábbi állapotra vonatkoztak, mert úgy egy hónapja a jelző sötét, nem működik. A sok rossz közül még ez a legelviselhetőbb, azóta a forgalom nagyjából folyamatos szokott lenni.

Kérdésem a BKK-hoz: képes-e a BKK egy olyan útátjáró jelzőt, ami nem képviseli a jelenlegi csúcstechnikát, és amelyből a világ nálunk szerencsésebb országaiban több millió működik közmegelégedésre hibátlanul, néhány hónapon keresztül folyamatosan üzemeltetni???

9 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek