Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kérjük vigyázzanak, az ajtók nem záródnak!

Budapesten megszokhattunk, hogy a buszok gyár szerinti kapacitása nem szabály, csak irányelv; a fizika törvényeit kinevetve lényegében bármennyi ember elfér rajtuk. Henna leveléből azonban kiderül, új szelek fújnak a fővárosban. Ha busz túlterhelt, nem indul. Tud ez bosszúságot okozni, érdemes foglalkozni a témával.

Fantasztikus új buszok is járnak a 25-ös busz vonalán. A probléma velük, hogy érzékelők vannak beépítve az ajtókba. A szokásos reggeli csúcsban van, amikor szó szerint heringekként utaznak az emberek; nos, akkor ezek a jól felszerelt ajtók nem záródnak, csak jelzik a "finom" sípolgató hangon, hogy nem csukódik az ajtó.

Volt, hogy utas kénytelen volt leszállni, mert befelé nem volt hova préselődni, és így nem indult a járat. Ezen sípolgató berendezések miatt a szokásosnál több időt áll a busz a megállókban. Ez 5 megállónál akár 10-15 perces csúszás is lehet, ez pont elég ahhoz, hogy hiába az időben indulás - mivel senki sem számol plusz 15-20 perceket a 15 perces útvonalra -, késést jelent a munkából.

Javaslat: talán ahogy beszerelték ezeket a jelzőket, ki is lehet kötni, vagy ne a reggeli és az esti csúcsban járjanak. Persze, arról nem beszélve, hogy ezeken a szép, új buszokon sokkal kevesebb hely van, mint a megszokott régi, szétesős, beázós buszokon.

15 Tovább

"Önök mások idejével játszadoznak" - avagy miért nem tartható be a menetrend?

- Hogyan érvényesítheti az utas a menetrend szerinti közlekedéshez való jogát? Vagy legalább csak annyit, hogy ne történjen ennyi kimaradás? - ezeket a kérdéseket tette fel névtelenséget kérő olvasónk. A kérdés nem egyedi, a téma nem új.

Olvasónk az alábbi panaszlevelet juttatta el a BKV-hoz, amelyet a cég remélhetően továbbított a BKK-nak, figyelembe véve, hogy a menetrend összeállítása ma már a Budapesti Közlekedési Központ hatásköre.

Tisztelt BKV!

Megértem én, hogy az Önök menetrendje csak ajánlás, de az már nonszensz, hogy reggelente az 5-ös busz rendszeresen pontatlanul közlekedik a rákospalotai szakaszon. Nem tudom, mi van a belvárosban ilyenkor, csak azt tudom, hogy aminek 8:06-kor kéne a Szent Korona úti megállóban lennie, az rendszeresen nincs ott, és vagy azért nincs ott, mert hamarabb elmegy, vagy azért, mert egyáltalán nem is jön, vagy már a következő érkezési időponthoz képest is késik.

Higgyék el, nem jó kedvemből írok, drága a bérlet, és mi mindig megvesszük családilag. Nekem augusztus elejétől van egy munkahelyem, de nem állandó szerződéssel, ingázok minden nap Budapestről Fótra (és vissza - nem városi rész, más közlekedési mód nem megoldott). Céges buszt kell időben elérni, és igyekszem mindig sokkal korábban odaérni, de néha - Önök miatt - előfordul, hogy éppenhogy sikerül.

Egy-két alkalommal viszont már ők vártak rám, és nekem ez azért is kellemetlen, mert néhány ilyen malőr az Önök részéről nekem akár az állásomba kerülhet; és ne mondják, hogy induljak el korábban, mert hiába vagyok ott sokkal hamarabb, ma legalább két busz maradt ki ezen a vonalon. A 25-ös busz is késett, és ami még csatlakozásban jó lett volna, a 296-os/96-os buszok valamelyike, az se jött, amikor a menetrend szerint a Rákos úti SZTK megállóhoz ki volt írva.

Autóval nem tudok menni, mert nincs se autóm, se jogosítványom. Vagy írjanak ki olyan menetrendet, amit a sofőreik be tudnak tartani, vagy tartsák be, ami most van!

Nem érdekel, hogy nehéz a helyzetük és időnként sztrájkolnak, nekem is nehéz, de ha én sztrájkolok, engem kicsapnak, és másnap már nem kell befáradnom a munkába, aztán kezdhetem előlről az évek óta tartó kálváriát... Önök mások idejével játszadoznak, és nem azokéval, akikkel bajuk van, mert azok nem szorulnak rá az Önök szolgáltatására.

20 Tovább

Hogy kerül a malter a kosztümre?

Judit bukott egy tárgyalást és egy kosztümöt, mert egy utastársa nem volt tekintettel a buszon közlekedőkre; koszos ruházatával beszennyezett másokat is. És még neki állt feljebb, pedig megsértette az utazási feltételeket is. A buszvezető pedig nem tett semmit.

Napi szinten használom a tömegközlekedést, és aki hozzám hasonlóan utazik, az tisztában van azzal, hogy a legkényesebb dolog a tömegközlekedésen a ruházat és az ápolatlanság problémája. Persze ez egyéni tolerancia kérdése is, de számomra nem mindegy, hogy a közvetlen környezetemben tartózkodók, milyen ruházatban és milyen ápoltsági szinttel rendelkeznek.

Napi szinten utazom a 99-es buszon. Mivel se autóm se kerékpárom (amit amúgy se tudnék hol elhelyezni a munkahelyemen), ezért számomra a legegyszerűbb a BKV ezen járatát igénybe venni. Ezzel ugyanis átszállás nélkül tudok ingázni munkahelyem és az otthonom között.

A BKV utazási feltételeibe sok minden bele van foglalva, többek között az is, hogy aki ápolatlanságával vagy koszos ruházatával zavarja a többi utast az kizárható az utazásból. Úgy látszik, hogy a sok utazási feltétel közül csak azzal foglalkoznak, hogy mindenki érvényes jeggyel vagy bérlettel utazzon.

Két héttel ezelőtt reggel 8 körül egy tárgyalásra siettem, ezért egy elegáns öltözéket viseltem. Mivel a Blaha Lujza tér környékére kellett mennem ezért a 99-es buszt választottam -balszerencsémre.

A Hizlaló térnél egy munkásruhába öltözött, viszonylag nagy darab ember szállt fel egy nagy szerszámos ládával és egy vödör malterral. Ruházatán érezni lehetett, hogy a rajta lévő festék foltok és malter darabok nem néhány órásak. A buszon elég nagy volt a tömeg, de az illetőt nem zavarta felfurakodott!

Az sem zavarta, hogy közben több embernek is össze kente a ruházatát. Többen is szóvá tették neki, de erre csak az volt a válasza, hogy van érvényes bérlete, különben is ő egész éjjel dolgozott és szeretne haza jutni. Neki joga van az utazáshoz bérlettel a zsebében. Akinek nem tetszik az szálljon le, de ő leszarja mások ruházatát, mert az övé is tiszta kosz!

Valahol a Golgota térnél a busz hirtelen fékezett, és a malterral teli vödör, és a szerszámos láda kiborultak. Az egyik kalapács egy kisgyerek lábán landolt, a malterból meg nekem is jutott jócskán. Hiába szóltunk a sofőrnek, nem reagált a történtekre.

Természetesen én a következő megállónál leszálltam, következő busszal haza és ruhacsere. Hazafelé mondanom se kell, de az emberek végig engem bámultak- nem meglepő, tiszta malter volt a kosztümöm! Persze a tárgyalást is le kellett mondanom és ezzel az egész napom felborult. (Ha levelem bekerül a blogba előre megjegyezném, hogy mert irodában dolgozom és tárgyalásokat bonyolítok le még nem vagyok anyagilag eleresztve így elég nagy érvágás számomra egy új ruha beszerzése. Nem véletlen, hogy nincs autóm és a BKVt használom.)

Ezek után természetesen meggondolom, hogy milyen ruhában fogok buszra szállni, ugyanakkor nem mindig megoldható, hogy az ember utazás után úti céljánál átöltözzön- gondolok itt a színházra, randira, vagy esetemben egy tárgyalásra. Mi lehet a megoldás? Kiknek van a közösségi közlekedés fenntartva? Jeggyel és bérlettel a zsebemben bármire van jogom akár talpig szurokban is utaznom?

Panaszommal már megkerestem levélben a BKV-t, de válasz nem érkezett. Gondolom annak nincs sok értelme, hogy a tönkrement ruhám árát a cégtől hajtsam be, így kénytelen vagyok lenyelni a békát.

Csak a megoldást keresem, hogy legközelebb mit tegyek. Leszálljak a buszról, annak ellenére, hogy ápolt vagyok és van érvényes bérletem? Esetleg keressek másik útvonalat amivel dupla annyi lesz az utazási idő, de ilyen emberekkel ugyanúgy összefuthatok? Egyáltalán mi is a tömegközlekedés funkciója és kiknek van fenntartva?

Ezekre a kérdésekre remélem a blog fórumozói fognak tudni válaszolni, ha már a BKV vagy újabban BKK nem tudott.

28 Tovább

Akadálypálya babakocsis utasoknak

Noha az új beszerzéseknél ma már alapfeltétel, hogy egy jármű alacsonypadlós legyen, a budapesti tömegközlekedés gyakran ma is tortúra a babakocsival utazók számára. Nemcsak a lépcsők miatt; a BKK/BKV dolgozóin és az utastársakon is sok múlik. Zsuzsa megosztotta velünk pozitív és negatív tapasztalatait egyaránt.

A mai napon (2012. november 29.) több járművel is volt szerencsém utazni. Természetesen bérlettel. Kisgyermekes anyuka vagyok, babakocsival viszem a legkisebb csemetémet, mert még nem tud járni, viszont cipelni hosszabb távon nem bírom.

Alapból nem vagyok egy tolongós fajta, előbb indulok el mindig legalább 10 perccel, hogy ne kelljen sehol rohannom, tolonganom. Reggel a 3-as metróval indultunk Kispest, Határ útról. Sajnos az utastársakban semmi segítőkészség nem volt ma reggel, inkább fellöknek babakocsival együtt, de akkor is előttem kell felszállniuk a metróra. Ha szóvá teszem neki, hogy én is ezzel a járművel utaznék, nem kell fellökni, inkább tovább megy vagy visszamorog valamit, hogy nem látott...

Viszont először ültünk az új Alstom metrón. Nagyon tetszett, szép és tiszta, de leginkább halk. Ezután a 75-ös trolira szálltunk át a Puskás Ferenc Stadionnál. Nem ismerem a buszfajtákat, ez alacsony padlós volt, könnyen felszálltam rá a kijelölt középső ajtónál.

A buszokon azt szeretem leginkább, hogy majdnem mindenkinek külön jegye vagy bérlete van a csomagjai számára. Megkértem a dupla jeggyel/bérlettel rendelkező hölgyet, hogy a külső ülést adja át, nagy grimaszok közepette elvette a táskáját, átadta a helyet.

A Deák Ferenc térnél az egyik ellenőr felajánlotta, hogy segít lecipelni a babakocsit, nem kértem, de megköszöntem a segítséget, lefele könnyebb cipelni, mert húz a súly. Igénybe vettük a Combino villamost is néhány megálló erejéig. Itt inkább fellöktek, de nehogy előbb szálljak le az ajtóban állva babakocsival, mint az öltönyös úriemberek...

A Blaha Lujza téren felszálltunk a 99-es buszra, mely szintén alacsony padlós volt, bár a menetrend szerint 2 magas busz lett volna, de én ennek csak örültem, hogy nem kell emelgetnem a magas lépcsőn a babakocsit.

Nem vagyok ismerős az útvonalon, de valamilyen piac környékén felszállt 2 ellenőr és 3 közterületes. Észre sem vettem őket, mert az első 2 ajtónál szálltak fel, csak amikor hátrébb értek. Arra lettem figyelmes, hogy udvarias társalgás történik.

- Jó napot kívánok, jegyeket és bérleteket kérném felmutatni. Köszönöm szépen, további kellemes napot!

Viszont egy fiatalembernek nem volt. Kérdezték, hogy otthon felejtette-e a bérletét, mert akkor azt be tudja mutatni, helyszínen x forint a fizetendő, csekken y forint a fizetendő összeg. Nem nagyon hallottam, mert a busz hátuljában voltam, ők pedig középen beszélgettek. A jegy nélkül utazó fiatalember szó nélkül átadta iratait és közben beszélgettek is az ellenőrrel teljesen normálisan, mosolygósan. A végén megkapta a csekket szép napot kívántak egymásnak és a következő megállónál le is szálltak a közterületesekkel együtt, várták a következő buszt, gondolom. Eddig nem volt sok tapasztalatom (hála az égnek) ellenőrökkel, de velem eddig normálisak voltak.

Összességében sajnos az utazó közönség nem figyel oda senkire, csak azt nézi, hogy tud jobban tolakodni, nem számít, hogy kit lök fel, terhes nőt, kisgyereket, babakocsit, gipszelt embert, idős embert. Ez elég szomorú, de ebben az országban sajnos ez a természetes. Persze a táskájával együtt, mert annak is külön ülés jár!

Másik kedvencem a "piac járat". Én megvárom, hogy felnyomuljanak a nyugdíjasok, mert nekik nyomulni kell hazafele a megpakolt szatyrokkal. Felszállok utánuk és jelzem, hogy ez a rész babakocsinak, mozgássérülteknek van fenntartva, nem pedig a szatyroknak. Van sértődés meg morgás, de elmegy onnan másik helyet vadászva a szatyroknak.

Hirtelen ennyi, amit kiadtam magamból, köszönöm ha elolvassa valaki. 

74 Tovább

A diák, a busz és két életveszélyes bőrönd

Vajon életveszélyes-e a buszon bőrönddel utazó kollégista? Zsófi leveléből kiderül.

Egy újabb szép történettel szeretném gazdagítani a táratokat. Minap este a Batthyány tér - Békásmegyer HÉV-pótló buszon történt az eset. Szobatársammal utaztunk a buszon, amikor az egyik megállónál le szerettünk volna szállni. A busz közepéről már a megálló előtt elindultunk az ajtóhoz.

Az egyik utas már nemtetszését nyilvánította ki, hogy mi életveszélyesek vagyunk a bőröndjeinkkel. Természetesen nem hagytam szó nélkül, megjegyeztem, erőteljesen, de tisztelettudóan (mivel idősebb egyén volt), hogy "Ne is haragudjon, de hogyan máshogy közlekedjek a buszon, nem tehetek róla, hogy nem működik a HÉV".

Mielőtt még az ajtóhoz értünk volna, a buszsofőr becsukta előttünk az ajtót. Előre mentem szólni, hogy "elnézést, le szeretnék szállni" (Előttünk egy srácnak kinyitotta az ajtót, hogy leszállhasson. Utólag.) Nekem mutogatni kezdett, hogy nem hallja, majd lefékezett. Még egyszer elismételtem a mondatot, amikor kitépte a füléből a headsetet(!!!) és mutogatott, hogy őt nem érdekli, hogy mi leakarunk szállni, és tovább hajtott.

Már ez a két személy is eléggé felhúzott, amikor még egy utas elkezdte mondani a magáét. Nem tetszett neki se, hogy bőröndökkel mászkálunk. Már így is eléggé kihoztak a sodromból, és megmondtam neki, hogy " Ne haragudjon, de ha majd 300 km-ről utazik (mint a szobatársam) akkor majd pofázhat." Lenyomtunk egy szópárbajt, majd a következő megállónál leszálltunk.

18 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek