BKV-figyelő

Két hete egy olvasónk arról írt, hogy a 70-es troliról leszállva rendszeresen "lecsúszik" az 1-es villamosról, mert átszálláskor a gyalogosoknak pirosat mutat a lámpa, és a várakozási idő pont elég ahhoz, hogy elmenjen a villamos. András néhány javaslatot is megfogalmazott; ezekre reagál most - általánosságban - egy autóbuszvezető.

Buszvezető vagyok, de utas is, nincs kocsim, tömegközlekedéssel járok magam is. A közelmúltban megjelent átszállós-megvárásos levél kapcsán írok. Pár napja jelent meg pont ehhez a témához kapcsolódva egy másik levél is, de már sok hasonló lejött már a BKV-figyelőn.

Itt egy örök, kibékíthetetlen ellentét feszül. Vannak utasok, akik már a buszon (villamoson, trolin) ülnek, és folyamatos haladást várnak, nem akarnak minden megállóban átszállókra várni, vannak pedig, akik nem a megállóban vannak, de elvárják, hogy megvárja őket a jármű.

Abban a pillanatban azonban, amikor egy utas eléri a buszt (villamost stb.), már ő is haladni akar, a következő megállónál már nem nagyon érdekli, hogy lemarad-e valaki. És hát ott a konkrét szituációban nem szereplő, de a történet szempontjából el nem hanyagolható többség, akik még nem szálltak fel, a vonal hátralévő megállóiban várják a járművet, és alighanem ők sem arra szavaznának, hogy minden megállóban ácsorogjon egy kicsit a busz, hogy bevárja a később érkezőket.

Ezt azért hívják tömegközlekedésnek, mert nem nagyon van mód arra, hogy egyéni igényeket kiszolgáljon, hogy egy-egy átszálló utas kedvéért megvárasson száz másikat. Az a sport, ahol erre lehetőség van, az az egyéni közlekedés: a saját autó, a taxi, a kerékpár stb.

Ezeket annak ellenére írom le, hogy értelmes körülmények és határok között megvárós típus vagyok, ha látom, hogy fut valaki a buszhoz, mindig megvárom, akkor is, ha távolról szalad (civilben nekem is jólesik, ha megvárnak). De ha nem fut, csak sétál, vagy álldogál a piros lámpánál, vagy más akadály miatt nem tud odaérni hamar, magam is úgy döntök, hogy a már fent lévő, és a következő megállókban várakozó utasok érdekeit tartom szem előtt, és indulok.

(Megérne egy külön posztot, itt csak röviden, zárójelesen említem, hogy a járművezető sokszor nem is tudja, hogy a piros lámpánál álló mondjuk kéttucat emberből egyáltalán van-e valaki, aki hozzá akar felszállni, mi több: a forgalomból kiálló, a megállóba beálló, manőverező, a járdaszegélyre, utasokra, visszapillantó tükörbe, műszerfalra néző, a figyelmét egészen mással lekötő vezető gyakorta észre sem veszi, hogy a megállón kívül kik mit csinálnak vagy akarnak.)

Észrevettem, hogy az időérzék is megzavarodik, mindig annak kedvez, aki akar valamit. Ha valaki az 1-es villamost akarja elérni az Erzsébet királyné úti megállóban, akkor számára a troliról leszállás, az úttesten áthaladás, a piros lámpa kivárása, a Hungária körúton való átkelés, a villamosra felszállás mind belefér 10 másodpercbe (legalábbis a levélíró ennyit említett).

Ha fönt ül a villamoson és sietne, akkor mindez a feleslegesnek és idegtépőnek tűnő várakozás percekig tartónak tűnik. A valóság a kettő között van, cirka egy perc lehet ennek a műveletnek a végrehajtása, de biztosat persze nem lehet mondani, hiszen a 70 éves nyugdíjas is el szeretné érni a villamost, a babakocsit toló, másik kezével gyereket vezető kismama is, és nekik bizony nem 10 másodperc, de nem is egy perc a várakozás, átkelés, felszállás kombó.

A BKV sem szab meg ilyen részidőket a forgalmi utasításban, tehát nincs leírva, hogy ha a vezetőfülkéből kitekintve látható, hogy 10 másodpercen belül felszállnak az utasok, akkor várni kell, ám ha 10 másodpercnél több idő kell, akkor ott kell őket hagyni. Ez a járművezetőre van bízva, aki mérlegel a pillanatnyi késése, sietése, az út hátralévő részén várható forgalmi helyzet, az adott időszakra meghirdetett járatsűrűség és még pár szempont alapján.

Ezzel a levéllel sem a megvárás ellen, sem mellette nem akarok állást foglalni. Van, amikor megoldható, van, amikor nem. Azt akarom mondani, hogy amikor egy ilyen szituáció felbosszant valakit, mindig gondoljon arra, hogy rajta kívül még van a járművön pár tucat (pár száz) utas, valamint az útvonalon további jónéhány, akiknek az érdekeik messze nem egyeznek az övével.

Olvasóink ritkán ragadnak billentyűzetet, amikor rendben eljutnak tömegközlekedéssel A-ból B-be. Általában az sem feltűnő, amikor a járművezető/ellenőr/jegypénztáros a tőle elvárható módon, vagy akár még annál is jobban végzi a munkáját.

Gábor a napokban egy ilyen jelenetnek volt tanúja, és fontosnak érezte megosztani ezt velünk. Jól tette.

Nem szoktam a blogokba írni, de a pénteki (november 23.) napon olyan jó érzés fogott el, hogy úgy éreztem, mindenképpen megírom.

Sikerült a pénteken 16:30-kor a Szent Imre térről induló 152-es buszt elérnem. Ez már önmagában is jó érzés volt, de ahogy a buszvezető viselkedett, az igazi szolgáltatói magatartás volt. Minden utasnak köszönt az első ajtónál, a fűtést sem felejtette el bekapcsolni.

A Széchenyi utcánál arra lettem figyelmes, hogy leszáll a sofőr és egy idős nénit felsegít a buszra a csomagjaival együtt. A mai világban enyhén szólva szokatlan, hogy ennyire emberi hozzáállást látunk egy szolgáltatótól, főleg úgy, hogy az utasok közül senki nem állt volna fel, hogy segítsen. (Én a busz hátuljában ülve már későn vettem észre).

A néni a Varrógép utcáig utazott, ahol a sofőr szintén leszállt és lesegítette a csomagjaival együtt. Én ilyen kedves sofőrt még sosem láttam, remélem a BKV-nál/BKK-nál is olvassák ezeket a sorokat; egy vállveregetést biztosan megér ez a dicséret a sofőrnek.

Igazán most éreztem életemben először, hogy volt értelme megvenni a bérletet, mert ez egy igazi szolgáltatói magtartás volt. További jó munkát kívánok a sofőrnek és róla vegyen példát a többi kollégája is!

Vajon mi járhat annak az ellenőrnek a fejében, aki rögtön a felszálláskor kéri az utas jegyét, noha az még a lyukasztóig sem jutott el? (Ha egyáltalán van a szerelvényen ilyen.) Így járt pórul olvasónk, és így kerekedett balhé teljesen feleslegesen a HÉV-en. Íme.

Munka után igyekeztem a Közvágóhíd HÉV-megállóhoz, s mire beértem a megállóba, pont jött is a vonat. Velem együtt szálltak fel az ellenőrök és a közterület-felügyelők is. Épp, hogy felszálltam, illetve még csak fél lábbal voltam fenn, elém pattant az egyik ellenőr, hogy mutassam a jegyemet vagy bérletemet.

Odaadtam neki a jegyemet, és elkezdte, hogy érvénytelen, mert nincs kilyukasztva (eközben még mindig szálltak fel az utasok). Hát, mondom, valóban, mert még nem fértem a lyukasztóhoz.

Azt mondta, hogy őt ez nem érdekli, eddig a megállóban voltam, lett volna időm rá. Hiába kérdeztem rá, hogy ott, a megállóban ugyan hol lyukasszak, nem érdekelte, és kérte az irataimat. Természetesen nem adtam, erre hívta a közteres kollégáját, aki megkérdezte, mi a probléma. Az ellenőr mondta, hogy nem akarom odaadni az irataimat, én pedig felvilágosítottam, hogy mégis miért nem.

Ekkor záródtak be az ajtók, és indult el a HÉV. Aztán elkezdett hangosabban, durván beszélni, hogy na persze, ha nem azonnal kérte volna tőlem a jegyet, akkor nem is lyukasztottam volna ki és hasonlók. Ekkor már a mellettem álló hölgy is beszállt, és mondta, hogy tényleg ahogy felszálltam, már rögtön rám ugrott, és még egy úr is, hogy azért kicsit vegyen vissza, és gondolja már át, ha lehetőséget sem kaptam arra, hogy eleget tegyek a dolgoknak.

Erre az volt a válasza, hogy ne szóljon bele, mert nem telefon! Az úr ekkor mondta, hogy akkor most igazolja magát, ugyanis feljelentést fog tenni, mert milyen hangnemben beszél az utasokkal, és a közteres úr lesz a tanú. Erre az volt a válasz, hogy "hidegen hagy, nyugodtan lehet feljelentgetni", max. munkaidő után megkeresi a lakásán, és utána többet nem fog beledumálni semmibe, mivel a feljelentésnél meg lesz a címe...

Ezután rákérdezett az úr, hogy ezt most komolyan gondolta egy hivatalos személy előtt? De akkor már megint én voltam a célpont, és nem hagyott békén, végül kínomban már mondtam neki, hogy magánál van a jegy, felőlem lyukassza ki vagy amit akar, csak hagyjon már békén. Erre megint csak megkaptam, hogy ő nem a csicskásom...

Eltépte a jegyemet visszadobta, és megint kezdődött a veszekedés, hogy miért fenyegeti lakáslátogatással az utasokat. Itt már nem bírtam tovább, és inkább leszálltam egy megállóval hamarabb, mert már nem bírtam idegekkel, így nem tudom, mi lett a vége az ügynek.

De azért nagyon szépen köszönöm az említett úrnak és a hölgynek is, hogy segítségemre voltak az igazam bizonyításában! Nem tudom, hogy a nevemet le merjem-e írni, mert még a végén házhoz jön a kedves ellenőr úr...

Szinte minden nap megkapom, hogy nem látjuk a jót, csak a rosszat, pedig nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire örülök egy-egy pozitív hangvételű levélnek. A helyzet persze nem ennyire fekete vagy fehér, nyilván az általunk közölt kritikák többsége jogos. De most essen pár szó azokról a BKV-sokról, akikre nem lehet panasz. Névtelenséget kérő olvasónk levele következik.

Tisztelt Utastársaim!

Mindannyiunknak vannak jó és rossz napjai. Sőt. Vannak olyan napok, amik úgy kezdődnek, hogy az ágyból felkelve a papucsunk mellé lépünk, a kávéfőzőbe nem öntünk vizet, amikor erre rájövünk gyorsan pótoljuk, viszont a kávékiöntőt nem tesszük a kávéfőző alá.

Na, ezek azok a napok, amikor bármit teszünk, rosszul sül el. Orrunk előtt megy el a BKV, így már eleve frusztráltak vagyunk. Mire végre megjön a következő busz/villamos/troli/hajó, már utáljuk a világot. Az élő fába is belekötünk. Dühünket valahogy le kell vezetnünk, hogy egy még nagyobb bajt - szívinfarktus/gyomorfekély/magas vérnyomás stb. - megelőzzük.

Az első emberközeli kapcsolat a BKV. A jármű vezetője mit sem tud arról, hogy nekünk már nem is lett volna szabad elindulnunk; mindenki számára (elsősorban a magunk számára) jobb lett volna, ha otthon maradunk.

Jobb napjainkon értékeljük, hogy a villamosvezető, látván, hogy egy bottal lassan járó öreg ember "futni" igyekszik, hogy felszálljon, megvárja. Jobb napjainkon beájulunk, ahogy a trolibuszvezetők a szabálytalanul parkoló BMW- és Mercedes-tulajdonosok autóit kímélve szlalomozik vagy békésen megáll.

Ahelyett, hogy normális emberi reakcióval kivárva a sofőrt: pofán vágná, megvárná, amíg a tisztelt utazóközönség is egyenként megtenné, mind a 67/143/18-an, akik emiatt elkésnek; és kúszik fel a vérnyomásuk egy bunkó miatt. És jobb napjainkon értékeljük, hogy amikor a KRESZ-t betartva az indexelő buszt beengedjük a sorba: a vezető mindig megköszöni a gesztusunkat.

A járművezetők nem tehetnek arról, hogy a főnökeik hogy kommunikálnak, nem ők választják őket, hanem mindenki számára titokzatos módon kerülnek felelős, jól fizető állásaikba. A szakértelem csak zavaró tényező lehet a válogatásban. Nem ők szabják meg a jegyárakat, nem ők állítják össze a menetrendet, nem ők találják ki az utazási szabályokat.

Viszont elviselnek minket a rossz napjainkon is, lenyelik gorombaságainkat, amit gyakran érdemtelenül rájuk zúdítunk. Szó nélkül kerülgetik tovább a szabálytalanul parkolókat és elviselik a cégvezetés összes hülyeségét és bakiját, ami mindig rajtuk csapódik le.

Gyakran olvasom ezt a blogot és régóta érett már bennem, hogy vállalom: ELÉGEDETT VAGYOK ezzel a szolgáltatással. Én köszönöm a BKV dolgozók türelmét és szakértelmét.

Nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, de az elmúlt napokban több pozitív hangvételű levelet kaptam, mint panaszt. Mivel ez a blog elsősorban utasészrevételekkel foglalkozik, s mivel ragaszkodom az értékelvűséghez, nem is kérdés, hogy ezeket is közlöm.

Sosem akartam írni ilyen jellegű blogoknak/ra, de az utóbbi 1-2 hónapban olyan észrevételeket osztanak meg, amelyek sajnos jellemzik a jelenlegi, átlag magyar társadalmat. Itt most a BKV-dolgozókra és az utasokra egyaránt gondolok.

Egyik téma, amely állandóan visszatér, hogy egy szituációt a jármű vezetője rosszul reagál le. Üvölt, kiabál, nem vár meg, stb. Én is szembesültem már ilyennel. Ehhez azt fűzném hozzá, hogy (tisztelet a kivételnek) ezek az urak/hölgyek valószínűleg nem sokat visznek haza, a beosztásuk változó, és azt is valószínűnek tartom, hogy aznap már nem az első k. anyázást kapja meg valakitől és már nem bírja tovább. Siet, mert köti a menetrend, ha nem pontos, kereshet másik állást.

Őket is meg kell/meg lehet érteni, sokszor nem bírják a nyomást. Meg kell érteni őket, de nyilván nekik kellene változtatni saját magukon. Azért, mert nekem ... napom van, nem kell, hogy a másiknak is az legyen. Nyilván akik nem így viselkednek, azok valószínűleg nem olvasnak ilyen blogot, hanem éppen a 6. sörüket isszák a tévé előtt, de talán valahogy ők is rájönnek erre egyszer.

A másik téma általában az, hogy a menetrend nem a legmegfelelőbb. Sokan vannak az adott járaton, pont lekési, pont így, pont úgy, így meg úgy lehetne jobb. Többször írták már kommentben, ami nagyon is igaz, hogy ez egy szolgáltatás, amit nem kötelező igénybe venni. Nem számít, hogy monopol helyzetben van. Lehet biciklizni, lehet autót bérelni (hamarosan szerencsére biciklit is). Félre értés ne essék, én is BKV-zom, minden reggel másfél órát, 3 átszállással. Még a bérletet is drágállom.

Sokszor tumultus van a buszon/villamoson, lekések egy-egy járatot én is. DE, amit itt fontosnak tartok, hogy nem állok neki panaszkodni, hogy mekkora ... valami, mert panaszkodni könnyű, de megoldani a helyzetet már nem. Én például, amikor elkezdtem ezen az útvonalon járni, két hétig tökéletesítettem, hogy melyik átszállás, pontosan mikor, melyik megállóban a legoptimálisabb. Így a fentebb írt 1másfél órát sikerült 1 óra-1 óra 10 percre szorítani. Igényelt egy kis odafigyelést, de nem lehetetlen. Ha a bérletem pénteken jár le, nem veszek hétvégén és nem megyek sehova, így nyerve két napot.

A harmadik, számomra legfájdalmasabb téma pedig, hogy mindenki siet. Könyörgöm, miért? Hova? Tudom, hogy sokan vannak, akik ha nem érnek be időre, akkor kirúgják. Miért nem indulnak el hamarabb? Állandóan látom az embereket, hogy szaladnak a villamos/busz után. Én is szoktam néha szaladni, de csak akkor, ha a következő minimum félóra múlva jön. De az 1-es villamos vagy a 4/6-os vonalán mégis minek? Be se jött az egyik, már jön a másik.

Ezek az emberek nem gondolnak bele abba, hogy milyen stressznek teszik ki magukat az állandó sietséggel? Nem gondolnak bele abba, hogy ezzel éveket veszítenek az életükből? Mindenki tudja, hogy a stressz nem jó, a sietség pedig stresszhez vezet.

Azt már meg se említem, hogy az emberek legalább 70 százaléka úgy néz a másikra, mintha potenciális gyilkos lenne. Tudom, hogy sokan nem így teszik, illetve biztos egy-kettőnek megvan az oka is rá, de higgye el mindenki, az emberek döntő többsége kedves, segítőkész, nem az ördög bérence. Lehet mosolyogni is. Kérem, ne értsenek félre, nem fikázni akarom az embereket, inkább "segíteni", ha egy magamfajta átlag ember tud ilyet.