Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Majdnem leszakadt a lépe a megvert utasnak

A Barikád közvédelmi hírportálon még szombaton jelent meg a lentebb olvasható panasz. Mivel nem szeretnék a politikába belefolyni és ezt az elmúlt 2 évben sem tettem soha, kérem, hogy a lenti panaszt politikától függetlenül olvassátok. (Ha nem tudod miért írom ezt, annak csak örülök):

Tegnap (2009. 09. 25.) reggel hét órára kellett a Móricz Zsigmond körtérre érnem, ahol a munkaadómmal találkoztam volna. A 7-es, vagy 173-as volt a legközelebbi és legkézenfekvőbb megoldás.

Ritkán veszem igénybe a BKV járatait, ezért nincs bérletem. Általában gyűjtőjeggyel utazom. Ezen a reggelen azonban nem volt már egy darab sem. A megállóban sem volt lehetőségem venni, de mivel sietnem kellet felszálltam az első buszra ami jött, egy 173-asra.

6:30-kor még reménykedtem benne, hogy időben odaérek a Móriczra. Egy megállóval a célállomás előtt azonban felszállt két ellenőr. Durva hangnemben szólítottak meg. A jegyemet kérték. Mondtam, hogy nincs jegyem, de úgyis leszállok a következő megállóban. Erre teljesen kikeltek magukból. Minősíthetetlen hangnemben közölték, hogy nem szállhatok le, járőrt hívnak és azt ordították, hogy "most megszívod te kis geci, több száz ezret fogsz fizetni". Én ekkor szóltam, hogy márpedig a Móriczon le fogok szállni és mivel közeledett a megálló, elkezdtem készülődni, a táskámat felvenni és indultam volna az ajtó felé, de az egyik elém állt és két kapaszkodót megfogva feltartóztatott, azt mondta, nem mehetek sehová.

128 Tovább

Több év börtön a BKV egykori vezetőinek?

Munkajogászok, büntetőjogászok és ügyvédek szerint nem tarthatják meg a vagyont az egykori BKV-igazgatók, ha bebizonyosodik, hogy a kifizetések jó erkölcsbe ütköznek. Ha valakiről kiderül, hogy hűtlen kezelést követett el, az akár több évre börtönbe kerülhet. Az igazgatók azért kaphattak 50-80 milliós végkielégítéseket, mert korábban nagy prémiumokat vehettek fel.

A cég sajtóirodájának tájékoztatása szerint automatikusan osztogatták a prémiumokat. Az egyik vezérigazgató-helyettes például havi 660 ezer forintos fizetésének több mint százszorosát, 82 millió forintot kapott így, majd amikor nem sokkal később nyugdíjazták, még mintegy 70 milliós végkielégítést utaltak neki. Az igazgatók és a vezérigazgató tudhatott a tervezett kirúgásokról, hiszen Antal Attila, a 2007-ben a BKV-hoz került új vezérigazgató egyik feladata az volt, hogy csökkentse a létszámot.

67 Tovább

Hiába az ellenőrzés, még mindig bicikliznek a Margit hídon

Körülbelül 3 hete írtam a Margit hídon a gyalogosok között száguldozó, azokat lecsengető biciklisekről. Mit ad Isten, a poszt publikálása után pár nappal bekövetkezett az, amit megjósoltunk, így ismét elő kell venni a témát. Lássuk mi történt: Bár, a KRESZ bicikli közlekedhet a járdán, arra kérték az arra járókat, hogy kerékpárjukat tolják a hídon, mert kevés a hely és könnyen elüthetnek valakit. A biciklisek ezt kikérték maguknak, a KRESZ-re hivatkoztak (ami a piros lámpán való áthajtásnál természetesen már nem létezik), száguldoztak tovább. (Nagy tisztelet annak a pár kivételnek, aki tolta a biciklit). Egy őrült kerékpáros elsodort egy 4 éves kislányt a járdán még 6-án, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. KRESZ ide vagy oda, a rendőrség bekeményített, már csak tolni lehet a kerékpárokat. Elvileg. Tegnap ellátogattam ismét a Margit hídra, nézzük képekben mi változott.

Két rendőr figyelte a rendet a budai oldalon. Vagyis figyelte volna, ha nem telefonálgatnak. A biciklisek így elhajtottak mellettük a járdán, kevesen voltak azok, akik maguktól leszálltak:

73 Tovább

Feljelentette a bérletet gyűjtő fiatalokat

Az elmúlt hetekben több utas keresett meg azzal, hogy bérletárusító helyek közelében fiatalok próbálták elkérni a bérletüket. Mivel sok bérlethamisításról szóló bejegyzés volt már a blogon, olvasóink azt hitték csalókkal van dolguk. Utólag szerencsére kiderült, hogy az egyik budapesti iskolában gyűjtötték a bérleteket, mert rekordot akartak ezzel felállítani, tehát nem hamisításról volt szó.

Olvasónk Nimród tegnap Zuglóban találkozott bérletet gyűjtő, nem egyetemistának kinéző fiatalokkal, akik az utasok használt bérleteire utaztak. Az utasunk szerencsére ne ment el szó nélkül az eset mellett, értesítette a rendőrséget. Mint bizonyára tudjátok, 2009 elején több bérletpénztárosra érkezett panasz amiatt, mert utasoktól visszavásárolt bérletet mostak ki, (amiről lekopott a dátum) és ezeket újradátumozva, újból értékesítették. Szerinted helyesen tette az utas, hogy feljelentést tett? A levél végén szavazz!

Tisztelt BKV-figyelő!

Fel szeretném hívni mindenki figyelmét arra, hogy a Thököly úti (Zugló, vasútállomás) villamosmegállóban véletlenül se vegyen bérletet, mivel ma 15:40-kor 5-6 bakancsos, szakadt, fekete pólós "rock-tényező" (olyan helló-szia lenne pár forintod típus) szervezetten gyűjtötte a használt bérleteket itt és a 7-es busz megállójában.

115 Tovább

BKV: A BRFK elutasította a feljelentést

A múlthéten megjelent, "Mit csinált 4 hónapig a BKV és a BRFK" című bejegyzésemre megérkezett a BKV reakciója, amiből kiderül, hogy a cég ismeretlen tettes ellen tett tavaly feljelentést, de ezt a BRFK februárban visszautasította. Részletek Szilágyi úr tájékoztatójában:

A BKV Figyelőn nemrég jelent meg egy cikk arról, hogy a rendőrség most újra keresi az információkat arról a fiatalemberről, aki még tavaly decemberben két metrókocsi között tujázott, és erről egy videót is közzétett. Jogosan merült fel a kérdés, hogy ha a BKV ígéretet tett a feljelentésre, akkor a BRFK miért csak most gyűjt információkat a videón látható tizenévesről. Utánajártam a dolognak, és ennek az eredményét most szeretném megosztani a blog olvasóival.

A BKV még decemberben feljelentést tett a "közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség" miatt - jogásznyelven így hívják a tujázást. Ugyan ezen a blogon is megjelent, hogy ki lehet a videón látható fiú, de mivel a személyazonosság és a tényállás megállapítása a rendőrség feladata, ezért a BKV ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.

29 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek