BKV-figyelő

Az alább olvasható levél a bizonyíték arra, hogy ünnepek alkalmával sok BKV ellenőrnek is meglágyul a szíve. Olvasónk, Greg a 8-as buszon találkozott egy jófej BKV-ssal, aki egy bliccelőnek kedvezményes áron, kb. 100 forintért adott egy jegyet. Sokat gondolkodtam azon, hogy ebben az ellenőrnek mi lehetett az üzlet. Arra jutottam, hogy valószínűleg kobozott vagy talált tömb volt nála, ezért volt mindegy neki, hogy 100 vagy 320 forintért adja-e a jegyet:

Kedves BKV-figyelő!

Húsvét vasárnap kora délután utaztam a nyolcas buszon Gazdagrét felé, mikor is egy hatvan-hetven közötti mosolygós úr szállt fel hátul az egyik megállónál. Mosolyogva felcsapta a kis kék szalagját, majd megkérdezte a meglepett fél tucatnyi üldögélő utastól, hogy ugye mindenkinek bérlete van, és gyorsan megmutatnák-e neki. A mellettem ülő talán alig nagykorú úriember csak egy használt metrójegyet tudott felmutatni, mely hiányosságra kedvesen fel is hívta a figyelmet az Ellenőr.

A srác közölte, sajnos csak ezzel tud szolgálni, mire a kopaszodó úr még mindig kedvesen megkérdezte, hogy akkor melyik retorziót választja. A fiú azt mondta, a leszállást, ez azonban nem szerepelt az opciók között - az úr azonban ekkor előkapott egy tömbjegyet, és közölte, hogy ha a srácnak is megfelel, gyorsan pótolhatja hiányosságát. Főhősünk hebegett-habogott köszönés gyanánt, majd papírpénz híján elkezdett pénztárcájából megszámolni az aprópénzt. 180 forint gyűlt össze nála, amit át is borított ellenőrünk markába, aki időközben már le is kezelte neki a jegyet, és aki kis gondolkodás után átvette, majd visszaadott belőle pár érmét, miszerint ő nem veszi el senkinek sem az utolsó forintjait.Ezután további jó utat kívánt.

A BKV-nál valószínűleg nem örülnének módszerének és jószívűsűgének, de engem meghatott, hogy vannak még jóindulatú, előzékeny kallerek is a járműveken.

Greg576

Olvasónk, Leila a Széll Kálmán téren vette észre, hogy elveszett a táskája az iratokkal és a telefonjával együtt. Először azt hitte, hogy a 22-es buszon maradt, úgyhogy a téren dolgozó BKV-sok segítségét kérte. Mint írja, a dolgozók segítőkészek és udvariasak voltak, mindenki azon volt, hogy az eltűnt táska minél előbb meglegyen. Még tanácsokat is kapott, arra vonatkozóan, hogy mit tehet, ha nem lesznek meg az iratok.

A táska végül a lépcsőházukból került elő, de olvasónk úgy érzi, mindenképp köszönettel tartozik a Széll Kálmán téren dolgozó BKV-soknak:

Kedves BKV-figyelő!

Ma óriási rohanásban indultam el hazulról, mert a fogorvosom a megbeszéltnél előbbi időben tudott fogadni. A 22-es buszon közlekedtem a Széll Kálmán térig.

Berohanva az orvosi rendelőbe, ott vettem észre, hogy hiányzik a kis fekete oldaltáskám, benne az összes személyi iratom, telefonom, vagyis az identitásom, az eddigi életem...

Amint ott végeztem, kétségbeesetten bekopogtam a Széll Kálmán tér aljában lévő, végállomási sofőr pavilonba és elmondtam a 442-es számú jegyellenőr hölgynek a félelmemet, hogy talán a buszon maradt a táskám.

Ő felírta az összes adatomat, majd felhívta telefonon egy kollégáját (talán egy diszpécsert?), akivel megigértette, hogy végigkérdezi az összes, vonalon futó sofőrkollégát, eltűnt táskám ügyében, aztán utóbbi majd visszahív minket az eredménnyel. Ez a szimpatikus ellenőr-hölgy a várakozás közben arra is figyelmeztetett, hogy ha hazaérve sem találom meg az irataimat, még ma be kell jelentenem a Rendőrségen a hiányukat. Végül a megkért kolléga sikertelen körkérdése után ő még azt mondta, holnap délutántól próbálkozzak az Akácfa utcai Talált Tárgyak Osztályán.

Nos, végül is Deus ex Machina történt, mert hazaérve a szomszéd bácsi kezembe adta a táskámat! Amikor indulásomkor sietősen zártam az ajtót, közben megigazítva a vállkendőmet, a táska lecsú csúszott vállamról a lépcsőházi korlát mellé. Mivel a bácsi éppen kinézett a lakásából, látta a jelenetet, észrevette a táskát, azt magához vette és várt haza, hogy visszaadhassa.

Ma nagy szerencsém volt, ugyanis a táskám eltűnésének regisztrálása után infarktus-közeli hangulatba kerültem. Ezért írok Önöknek, hogy megdícsérjem dolgozójukat, aki megnyugtató módon kedvesen, szolgálatkész udvariassággal, szakszerűen kezelte az ügyemet. Tehát köszönöm a BKV-nak, hogy ilyen dolgozókat alkalmaz!

Abban biztos voltam, hogy a sofőrök leadnák, ha találnának valamit. Sajnos, az utastársak becsületességében már inkább kételkedem...

Üdvözlettel: R. Leila

A budai Várnegyeden vág át az a buszjárat, amelynek vezetője, Pallér István menet közben időjárásjelentést mond, évfordulókról mesél, és idegenvezetést tart az utasoknak. Részben önvédelemből teszi, hogy megtörje a nyolcórás műszak egyhangúságát, részben az utasok figyelmét szeretné elterelni mindennapi gondjaikról. Mindig visz magával munkába egy kopott törölközőt, az [origo] hangos képriportjából kiderül az is, miért.

A képriport indításához kattintson a fotóra!

Olvasónk, Balázs Budapestre látogatott a kutyájával. Az utazása során csak normális ellenőrökkel találkozott. Az Etele téren a BKV-sok odamentek hozzá beszélgetni és kutyát simogatni, a buszon utazva pedig annak ellenére nem büntették meg, hogy nem volt érvényes jegye se neki, se a kutyának, ugyanis a hátsó lyukasztókat valaki eltömítette. Íme a levél:

Kedves BKV-figyelő!

2 héttel ezelőtt nekem is volt élményem BKV-ellenőrökkel (amúgy nem vagyok pesti, így nem használom rendszeresen a BKV-t), viszont én a sok levélíróval ellentétben a pozitív tapasztalataimat szeretném megosztani. Ha úgy gondolod, hogy ez a kis írás érdemes arra, hogy a BKV-figyelőben szerepeljen, kérlek tedd ki ezt is:

A minap a fél országon keresztül kellett utaznom a kutyámmal együtt, ami azért csak komolyabb szervezést igényel, mintha egyedül mennék. A pesti átszállásnál természetesen elkerülhetetlen volt, hogy használjam a BKV-t, mégpedig a 7E buszt Kelenföld, Etele tér - Zugló vasútállomás viszonylatban.

Már ahogy az Etele téren vártam a buszra, látom, hogy ellenőrök jönnek oda hozzám és mivel annyi rossz tapasztalatot hallok (itt a blogon is) már készítettem magam, hogy biztosan kötözködni akarnak a kutyám miatt (szájkosár, oltási könyv stb.) De semmi ilyesmiről nem volt szó, csupán megsimogatták, érdeklődtek nevéről fajtájáról stb. egyszóval kedvesek voltak. Aztán odahívták a kollégájukat is, a végén egy kisebb ellenőr-találkozót sikerült összehívnom ott, az Etele-téren. De aztán ezek az ellenőrök elmentek a korábbi 173-as járattal, úgyhogy velük a buszon már nem találkoztam. Viszont később a 7E buszt is meglepték az ellenőrök a Kosztolányi Dezső térnél és valahogy velük sem volt gond, az ellenőr csak a jegyeket kérte, amik sajnos nem voltak érvényesítve (mert a hátsó ajtónál lévő jegykezelőt valaki eltömte, kutyával és táskával pedig nem tudtam a tömött buszon másikhoz odamenni) de ebből sem volt gond. Egyébként amikor utazom, sokszor találkozom ezzel a problémával, pedig gondolom nem az ellenőrök teszik tönkre ezeket, tehát az utasok moráljával is gond van! A buszon meg a közterület-felügyelő volt hasonlóképp kedves, mint az Etele téri ellenőrök. Ettől függetlenül a busz "természetesen" mocskos volt, pedig még csak reggel volt, a kutyámat sajnáltam, hogy ilyen padlón kell ülnie/feküdnie, de mindegy, ez már nem az ellenőrök kompetenciája. Tehát részemről ez a nap csupa pozitív tapasztalattal zárult a BKV-ellenőrök tekintetében. Annyit még hadd mondjak el, hogy a MÁV-nál már nem voltak ennyire megértőek, és jól megszívattak, de ez már nem ide tartozik.

Üdv: Balázs

Olvasónk, Miki, a pénteken publikált pozitív hangvételű bejegyzésünk után döntött úgy, hogy most vasárnapi tapasztalatait megosztja veletek. Az alábbi történet főszereplője a 124-es busz vezetője, aki olvasónk szerint a lehetőségekhez képest maximális odafigyeléssel végezte a munkáját, és több ponton is odafigyelt arra, hogy a buszán utazó emberek kellemesen érezzék magukat. Úgy gondolom, hogy az ilyen hétköznapi esetekről is meg kell emlékezni, így lehet ugyanis ösztönözni a BKV dolgozóit a jó cselekedetre, az utasokat pedig arra, hogy a jóra is figyeljenek fel, ne csak a rosszra. Íme a levél:

Kedves BKV-figyelő!

A pénteki posztot olvasva ugrott be egy most vasárnapi történet, amiben noha semmi rendkívüli nem történt, mégis összességében feltűnt, hogy milyen is az, amikor normálisan áll hozzá valaki a munkájához. Végül a pénteki, jó fej garázsmenetes buszos adta az inspirációt, hogy a magam történetét megírjam - aztán ha úgy érzed, nem üti meg az "érdemes szólni róla" szintjét, hát legfeljebb nem közlöd.