Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Jár a matricagyűjtő vagy sem?

András ritkán utazik, így nem szokott a HÉV-re kerékpárbérletet venni. Eddig jeggyel utazott, de most nem adtak el neki matricagyűjtő füzetet. Három pénztárnál három különböző magyarázattal utasították el.

Már több mint egy éve kerékpárral közlekedek és ehhez a gödöllői HÉV-et is igénybe veszem. Tekintve, hogy nem akarok minden egyes alkalommal jegyet venni a kerékpáromra, a kalauzok tanácsát követve a pénztárban kértem egy kis matricagyüjtő füzetet. Bérletet nem használok, mert csak a gödöllői HÉV pár megállójára nem éri meg megvennem, inkább jegyet veszek arra a havi pár alkalomra.

A mai napon (április 10.) betelt a füzetem és szerettem volna újat kérni. Nem voltak hajlandóak a jegypénztárban kiadni nekem, mindhárom ablaknál más kifogásra hivatkoztak. Az egyiknél elfogyott, a másiknál azt mondták, hogy ez csak a BKK dolgozóknak jár, a harmadiknál kérték az ingyenes utazásra jogosító papíromat. Tavaly pont a kalauzok tanácsára kértem ki a füzetet és soha nem jelentett problémát senkinek sem, hogy ilyenem van.

Az érdekelne, hogy

- ha nem vagyok jogosult a matricagyűjtő füzetre akkor tavaly miért adtak gond nélkül?

- ha nem vagyok jogosult a matricagyűjtő füzetre akkor miért nem volt soha gond amikor matricát vettem rá, illetve amikor ellenőrizték?

- ha havonta csak pár alkalommal használom a HÉV-et akkor miért kell bérletet vennem ahhoz, hogy kerékpárt szállíthassak?

0 Tovább

Így látja az utasokat egy jegypénztáros

Az alábbi levél írója az elmúlt években többféle munkakörben megfordult a BKV-nál és a BKK-nál, így komoly tapasztalatai vannak velünk, utasokkal kapcsolatban. Miközben számtalan, gyakran jogos panasz érkezik a budapesti tömegközlekedésre és az abban dolgozókra, érdemes "meghallgatni" a másik oldalt is. Hiszen tudjuk, hogy semmi sem fekete vagy fehér.

Régóta gondolkodom egy levél megírásán, amivel reagálni tudok mind a pozitív, de legfőképpen a negatív levelekre, amelyeket a blogon olvashatunk. Számos részre bonthatók a panaszok, szeretnék ezekre egyenként véleményt írni, hátha lesz olyan az olvasók közül, aki megérti a másik oldalt is, s nem az "utáljuk most őt" elvet fogja követni.

Jelenleg mint pénztáros dolgozom a BKK-nál, így értelemszerűen sokat kerülök kontaktusba az emberekkel, de dolgoztam már kisegítő tolmácsként is pár éve, diák koromban, ahol szintén sokat találkoztam az emberekkel, és meg kell mondjam, eléggé ledöbbentő, amikkel találkozom. Napi 400-500 vásárló intézi nálam a jegy- vagy bérletvásárlását, így elég jó képet tudok alkotni az átlagemberről.

Gyerekkorom óta arra tanítottak, hogy teljesen mindegy, hogy boltba megyek vagy csak az utcán szólítok le valakit bármilyen okból, az első, hogy köszönjek. Nem hiszem, hogy olyan nagy elvárás egy jó napot/jó estét! Az emberek 60 százaléka, legfőképpen az idősek és a turisták azok, akik rendszerint úgy érkeznek a pénztárhoz, hogy már a mozgólépcsőről kiabálják, mutogatják, hogy egy jegyet szeretnének, majd az udvarias köszönésemre lenéző tekintet a válasz.

Rendszerint a pénztáros az, akin csattan egy elromlott mozgólépcső vagy a jegykiadó gép hibája, holott az előbbire a forgalmi ügyeletes tud válaszokat biztosítani, utobbiakért (amiket egy külsős cég üzemeltet) az automata oldalán található ingyenes szám tud megoldással szolgálni. Egy átlag utastól természetesen nem várható el, hogy mindezekkel tisztában legyen, de az ebből adódó ingerültségét miért a pénztároson kell levezetni?

Elvégre ha egy tévének a távirányítója nem működik, akkor sem a pénztároshoz megyünk annak felmenőit szidalmazni, vagy éppen annak foglalkozását firtatni.

Tolmácsként az ellenőrökkel közösen végeztem a munkámat, ők ellenőriztek, én fordítottam, így az ő oldalukról is lehetőségem nyílt a helyzet értékelésére. Nagyon sok levelet olvastam, amelyekben az utasok az ellenőrök bunkó magatartására hivatkoznak és nem áll szándékomban ezeket cáfolni, hisz tudjuk, hogy vannak ilyen emberek.

DE! Kíváncsi lennék, vajon melyik olvasó lenne képes arra, hogy napi 8 órában hallgassa az utasok szidalmazását, hogy "rohadt g**ik", "kéregess anyádtól", stb. Az ellenőrök sajnos elértek arra a szintre (nagyrészt az ő hibájukból, de részben az utasok általánosításaiból), hogy már senkit nem érdekel az egyén, hogy ki milyen ember, meglátja az ellenőrt, onnantól ő AZ ELLENŐR, akit utálni kell, akit le kell köpni, és aki egy szemét, szar alak.

Senkit nem érdekel az (és ez az összes emberre vonatkozik), hogy talán ha emberségesen közelítene, köszönne, nagy valószínűséggel kedvesebb választ kapna. Számos példát lehet felsorakoztatni ennek az igazolására is, de sajnos ezt mindenki annyira természetesnek veszi, hogy erről nem esik szó.

Mindenki nézzen egy kicsit magába, hogy vajon ő hogyan bírkózna meg egy olyan munkával, ahol az emberek mind megvetéssel tekinenek a dolgozóra, ahol szinte nulla az esély arra, hogy egy normális kontaktust lehessen létre hozni. Persze, hogy ezek után az ember nem szívesen jár munkába, streszesebb és ingerültebb a kelleténél. De ez is egy munka és nem teheti meg mindenki, hogy irodában üljön egész nap és azért kapjon fizetést.

A sofőrök munkájához sajnos nem sokat tudok hozzáfűzni, nem dolgoztam velük, de vannak ott dolgozó ismerőseim, akik olyanokról tudnak beszámolni, amiket természetesen mindenki tud: alkatrész hiány, az ebből adódó problémák, amiért ő felel, a bunkó utasok, akikkel nap mint nap szembekerül.

Mint utas sokszor voltam fül és szemtanúja eseteknek ahol a BKV-t szidalmazták, rongálták annak állapota miatt, vagy éppen az esetleges késésért. Kíváncsi lennék, ezek az emberek mit csinálnának, ha nem lenne BKV. Hogy járnának munkába, szórakozni, iskolába? Tény, hogy sajnos nem lehet a menetrendre hivatkozni mint egy biztos tájékoztatás a járművek indulásáról, illetve a buszok, villamosok, metrók állapota is kifogásolható, de végeredményben szállít minket.

Írkálhatunk sok száz posztot arról, hogy mi jó és mi rossz ebben a rendszerben, változtatni úgysem tudunk rajta, csak azon, hogy kinek a napját rontjuk el egy-egy beszólással vagy megjegyzéssel. Tényleg a pénztárost, sofőrt, ellenőrt, forgalmistát kell elküldeni melegebb éghajlatra egy rossz rendszer miatt, amiről ők semmit sem tehetnek?

Milyen ember az, aki képes napi 8-10-14-24 órában tökéletesen utasbarát, kedves, mosolygós stílusban munkát végezni, amikor ugyanennyi időben folyamatosan kapja a szidalmazásokat?Utasként az ember elvárja a toleranciát, de hogy ő legyen toleráns, az meghaladja sokak képességét.

18 Tovább

Könyörögni kellett a kiegészítő jegyért

Nyugtassatok meg, hogy ez máshol Európában nem így működik. Olvasónk már-már könyörgött a BKV pénztárosának, hogy adjon neki kiegészítő jegyet, mert utazni szeretne. A pénztárosoknál nem volt kiegészítő jegy (se a buszvégállomáson, se a metrónál), a buszsofőrök se tartottak maguknál, de az utas nem akart bliccelni, ezért két jegyet akart lyukasztani. A sztorit egy másik buszvezető kavarta meg, aki szerint nem is kell kiegészítő jegy:

Kedves BKV figyelő!

Eléggé elszomorodtam tegnap, 2009 utolsó napján sikerült ugyanis a BKV-nak majdnem elrontani a mókát. Általában ritkán járok Budapesten, így nem vagyok up-to-date az utazási dolgokkal, azt pl egy év késéssel tudtam meg, hogy egy órán át lehet használni átszállásra a vonaljegyet a metrón (egyszer megszivattak, másodszorra egy jófej ellenőr mondta, hogy ne lyukasszak feleslegesen, megérne egy sztorit, de most nem).

78 Tovább

Hamis bérletek: Miért nem tesz semmit a BKV?

Ha a blogon 30-nál több hamisbérletes sztori nem jelent meg, akkor egy sem. Erről mégsem beszél a BKV, csak ülnek kussban, és Kocsis Istvánt istenítő közleményeket írogatnak ahelyett, hogy tájékoztatnák az utasokat, hogy is néz ki a hamis bérlet, valamint mi a teendő, ha hamisított szelvénnyel találkozunk. Olvasónk és párja is hamis bérletet kapott az Árpád hídi kutyaólnál, fáj is most emiatt a fejük, de még mindig szerencséjük van, mert kulturált ellenőrökkel találkoztak, így nem lettek se megverve, se rabosítva.

Kedves BKV figyelő!

A mai napig olyan szerencsés életem volt, hogy elkerültek a bkv-s sztorik, pedig több, mint 21 éve járom gyönyörű fővárosunk utcáit. Ma délután a Stadionok metrómegállójánál ellenőrzés során kiderítették, hogy a bérlet amivel párom és én utazunk hamis! Tudom, hogy tele van a blog ilyesmi sztorikkal, de ebben a sztoriban lesz érdekes is. Szóval a jegyellenőrökkel együtt dolgozó belső ellenőr mondta, hogy ez biza hamis, a jegypénztáros (nem kutyaólas!) hölgy is megerősítette ezt, sőt még a forgami ügyeletesnél is jártunk, köszönhetően a belső ellenőrnek.

68 Tovább

A rendőrséget nem érdekli a bérlethamisítás

Végre elkaphattak volna egy bérlethamisítót, aki a Március 15. téren turistáknak adott el "újrahasznosított" bérletet, de az utasok hiába hívták a rendőrséget, nem mentek ki, mondván "ez nem ügy", ha akarnak valamit sétáljanak be ők, és tegyenek feljenetést:

Kedves BKV-figyelő!

Rendszeresen utazom BKV-val és olvasom a blogodat. Tegnap ami történt az inkább a BKV alkalmazottait dicséri és a rendőrséget marasztalja el. Tudom ez ritka de 3-an láttuk és megtörtént. Kb. 16 óra körül 3 külföldi szeretett volna a Metróba lemenni a Batthyány téren. De kiderült, hogy az egyikük bérlete hamis, vagyis újrahasznosított.

126 Tovább
«
123

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek