Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A BKV James Bondja és raliversenyzője

Karácsony előtt egy héttel és a világvége előtt néhány nappal rendkívül kiegyensúlyozott bejegyzés következik. Kaptunk két rövid levelet a napokban; egy panaszosat és egy dicsérőt, amelyek külön poszthoz ugyan kevesek lennének, de nem akartam őket a fiókban hagyni.

Kezdjük a panasszal, hogy aztán a végkicsengés pozitív legyen! Amikor Róbert felszállt a 105-ös buszra, nem gondolta volna, hogy egy raliverseny résztvevője lesz, de mégis.

Igyekeztem Budapesten belül A pontból B-be eljutni. A 105-ös busz sofőrje délután (olyan 4 óra körül indult a Magyar Tudományos Akadémiától) érdekessé tette az utazást. Raliversenyzőt játszott, hirtelen jobb sáv, bal sáv, fékezés.

Az egyik ilyen manővernél a nénike a belső ülésről kirepült középre pedig kapaszkodott. Az egyenesekben pedig úgy sietett, hogy néztem, megállunk-e a következő megállóban vagy simán tovább hajtunk?

Végül kb. 5-6 méter túlfutással, de sikeresen meg is érkeztünk a Krisztina térre. A visszaút a Bajza utcáig viszonylag eseménytelen volt.

Endre élete is veszélyben volt, őt az éhhalál fenyegette. Egyik leglelkesebb olvasónk életét maga a 007-es mentette meg.

Hogy gazdagítsam a pozitív élmények tárházát, ma dögvész éhesen felültem a 162-es buszra, hogy elindulhassak végre hazafelé. Az időt nem néztem, mivel nem voltam túl koncentrált, arra viszont emlékszem, hogy volt még bő 10 perc indulásig.

Ám egyszer csak felszállt egy buszvezető kolléga és beharsogta a buszt, hogy megállt a buszunk mellé egy másik, és aki szeretne hamarabb elindulni útjára, szálljon át bátran, ugyanazon a vonalon megy majd végig.

Nem vagyok benne biztos, de úgy emlékszem, hogy garázsba igyekezett utána... Szóval a BPO-007-es James Bondjának ezúton köszi! :) Neki hála kicsit hamarabb hazaértem én is, remélem olvassa majd!

Ezekkel kívánunk kellemes hétfőt! (A képen a BPO-007-es rendszámú busz - egy másik vonalon; forrás: Indafoto)

6 Tovább

Nem fizet a BKV a cserbenhagyott utasnak

Olvasónk, Viki még márciusban szenvedett baleset a 33-as busz Lépcsős utca megállójában. Az utas leszállás közben rosszul lépett, emiatt szalagszakadással korházba került, ahonnan gipsszel a lábán távozott. Az eset érdekessége, hogy a buszvezető valószínűleg az ajtózárás közben nem látta az esetet, emiatt segítségnyújtás nélkül elhagyta a megállót. Olvasónk kártérítését fordult a BKV-hoz, de jegyzőkönyv hiányában nem tudja bizonyítani az esetet:

Kedves BKV-figyelő!

Az eset március 18-án, péntek este történt, amikor a 17:59-kor Október Huszonharmadika utcától induló 33E autóbuszról a Lépcsős utcánál leszállás közben (kb. fél 7-kor) félreléptem, a bokám félre ment. A mögöttem leszálló emberek felsegítettek, de nem maradt ott senki. A buszsofőr sem szállt le, elhajtott, így helyszíni jegyzőkönyv nem készült.

73 Tovább

Nem fizet a biztosító a cserbenhagyott utasnak

Olvasónk nyár óta levelezik a BKV-val és a Generali biztosítóval egy balesete miatt. Augusztus 26-án hajnalban a 973-as busz lépcsőjéről leesett és úgy megsérült, hogy kórházba kellett mennie. A helyszínen se a buszvezető, se a biztonsági őrök nem segítettek neki, a busz egyszerűen továbbhajtott. A BKV-s dolgozók nem emlékeznek semmire, jegyzőkönyv sincs, így a biztosító nem fizet:

Tisztelt BKV- figyelő!

Azért írok most neked, mert panasszal szeretnék élni a BKV magas színvonalú szolgáltatásával kapcsolatban. Az eset még nyáron történt velem de csak most osztom meg mert eddig próbáltam elintézni a dolgokat de sajnos ezzel a minősíthetetlen szolgáltatóval sajnos nem lehet. Az történt velem, hogy Augusztus 26.-án hajnal 1:15 kor érkeztem meg a Dózsa György úti megállóba a Blaha Lujza tér felől, és sajnos leszállás közben rosszul léptem és leestem a 973-as jelzésű éjszakai buszról. A bokám kibicsaklott és kórházba is kellett mennem. Kikötném, hogy munkából mentem hazafelé és nem voltam sem ittas sem részeg. A magasan képzett és kulturált sofőr és a még képzettebb jegyellenőrzési elitalakulat pedig nem volt hajlandó segíteni, hanem egyszerűen bezárták az ajtókat és elmentek. Ezek után írtam a Forgalombiztonsági Osztályra Augusztus 29.-én, hogy elmondjam mi történt az egyik járatukon, és hogy érvényesítsem a balesetbiztosításomat. Válasznak ezt a levelet kaptam tőlük:

30 Tovább

A BKV Afrikába megy

A BKV is benevez a Budapest és Bamako közötti 8700 kilométeres ralira. A közlekedési vállalt a fővárosi forgalomban is használt Volvo busszal indul januárban Afrikába.


Saját csapattal képviselteti magát a BKV a Párizs-Dakar rali magyar kiadásán. A cég egy busszal nevezett a Mali fővárosába tartó autóversenyre.


A közlekedési vállalat szerdán jelentette be, hogy részt vesz a január 12-én a Kossuth térről induló Budapest-Bamako ralin. A hivatalosan 8760 kilométeres útat egy Székesfehérváros gyártott Alfa-Volvo busszal igyekszik majd teljesíteni a cég egyik sofőrje. Az afrikai túrára akkreditált buszvezető 1998-ban budapesti versenyt nyert trolibuszvezető kategóriában, és idén is versenyben volt a legjobb a felszíni járművezető címéért.

Kiricsi Karola, a BKV szóvivője az Indexnek azt mondta, hogy a verseny nem okoz pluszkiadásokat a vállalatnak. A sivatagi útra alkalmassá tett városi buszt a gyártó cég, az Alfa Busz adja a túrához. A fővárosi közlekedésben is jelentős szereppel bíró Volvo speciálisan kialakított példányán egy 14-15 fős csapat utazhat végig a versenyen.


Forrás: index.hu

38 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek