Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Őrizetbe vették Antal Attilát, a BKV korábbi vezérigazgatóját

Őrizetbe vette a rendőrség Antal Attilát, a BKV korábbi vezérigazgatóját, akit hűtlen kezeléssel gyanúsítanak - közölte a BRFK. Kedd reggel rendőrök szállták meg a közlekedési vállalat Akácfa utcai székházát. A cég két korábbi vezérigazgatója által kötött szerződéseket kerestek.

Őrizetbe vette a rendőrség Antal Attilát, a BKV volt vezérigazgatóját, akit hűtlen kezeléssel gyanúsítanak. Kezdeményezik előzetes letartóztatását is - közölte a BRFK. Antal Attilát kedden hallgatták ki gyanúsítottként a BKV tanácsadói és vállalkozói megbízási szerződései ügyében. A volt vezérigazgató vallomást tett, de a gyanúsítás ellen panasszal élt.

Korábban Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány jelentette be, hogy hűtlen kezeléssel gyanúsítják a volt igazgatót. A rendőrfőkapitán azt mondta, hogy a BRFK korábban kikért szerződéseket a BKV-tól, de hiányzott még néhány. Ezért tartottak házkutatást kedden a BKV székházában az Akácfa utcában, hogy megszerezzenek tanácsadói szerződéseket. Tóth Gábor későbbre ígért bővebb tájékoztatást.

(origo)

68 Tovább

Együttműködik a BRFK és a BKV-figyelő

Hétfőn egy novemberi posztom miatt a rendőrségre kellett mennem tanúkihallgatásra. Nem voltam még ilyenen, természetszerűen izgultam, később rájöttem, hogy teljesen feleslegesen. Megtörtént a kihallgatás, majd a blogról, a sikerekről és a bejegyzésekről beszélgettünk a R. Miklós főhadnaggyal, aki később főnökének is bemutatott. Az osztályvezetővel is elbeszélgettünk a blogról, régebbi bejegyzésekről és mondta, hogy több esetben indult már vizsgálat, de a bejelentővel (a poszt írójával) nem tudták felvenni a kapcsolatot, ezért az ügyeket le kellett zárni.

Lényeg a lényeg, megegyeztünk, hogy a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya és a BKV-figyelő blog ezentúl együttműködik. Ez annyit tesz, hogy a blogon megjelent közlekedésbiztonsággal kapcsolatos (odacsukta és elhúzta, elütötte, elsodorta, ráhúzta a kormányt, stb.) panaszokra a rendőrség ezentúl kiemelten figyel, és vizsgálatot indíthatnak. Ha vizsgálat indul egy bejegyzéssel kapcsolatban, én átadom a beküldő adatait a rendőrségnek (e-mail cím, illetve név, ha szerepel) és felveszik vele a kapcsolatot. (Harmadik fél a személyes adataitokhoz ezután sem férhet hozzá, az előbbi az egyetlen egy kivétel).

202 Tovább

Előállították Hagyó volt szóvivőjét

Előállította a rendőrség Horváth Évát, Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes volt szóvivőjét, értesült a távirati iroda.

Horváth Évát - akit a BKV sajtóreferensként alkalmazott tavaly augusztusig - otthonából vitték el a nyomozók pénteken reggel.

Horváth Évának azután mondott fel Kocsis István BKV-vezér, hogy megírtuk, Hagyó titkárságvezetőjének 2007 eleje óta párhuzamosan a közlekedési társaságnál is fizetett állása volt.

28 Tovább

A nap képe: Eleonóra

96 Tovább

Előállították Szalainé Szilágyi Eleonórát

Házkutatást tartott Szalainé Szilágyi Eleonóra lakásán és elő is állította a BKV volt humánpolitikai igazgatóját a rendőrség. A gyanú szerint Szalainé csalt, amikor 86 millió forint végkielégítés és nagyjából 10 millió forint egyébb jutattás felvétele után is havi átlag 2,5 millióért tovább dolgozott a BKV-nál.

Házkutatást tartott Szalainé Szilágyi Eleonóra lakásán és előállította a BKV volt humánpolitikai igazgatóját a rendőrség. Különösen nagy kárt okozó csalás gyanújával hallgatták ki.

56 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek