BKV-figyelő

Kétszer ad, aki gyorsan ad - hangzik a közmondás. Így érezhette Tamás is, aki épp kórházba vitte párját, amikor megadta magát a kocsija. Szerencséjére az eset egy BKV-remíznél történt, ahol önzetlen segítséget kapott.

Szeretném elmesélni a tegnapi (április 14. - a szerk.) BKV-s tapasztalatomat. Éjfél felé járt, amikor a páromat vittem fel a Korányiba. A Szépilona remíznél lévő kereszteződésnél az autóról leszakadt a kipufogó (éljenek a magyar utak...), nem kis robajt csapva. Ennek a fele se vicc, azonnal félreálltam, majd konstatáltam, hogy ezzel se megyünk innen sehová.

A 22-es busz felvisz ugyan a Korányihoz, de nekem haza is kellett mennem vidékre, ami még 60 kilométer kocsikázás. Végső gondolatként elballagtam a Szépilona remízbe, hátha tudnak segíteni; abban a hitben mentem, hogy onnan nem megyek sehova, lévén éjfél volt.

A remízben a biztonsági őr fogadott, aki - miután a panaszomat elmondtam - a műszakosokhoz irányított. A műszakosoknak is elmondtam a bánatom, akik legnagyobb meglepetésemre azonnal kijöttek megnézni az autót.

Az idősebb szaki bácsi egyből az autó alá ment, szerszámot ragadott, majd megpróbálta feldrótozni a leszakadt kipufogót, ami a körülményekhez képest nagyon jól sikerült. Neki és kollégájának hála újra járóképes lett az autó.

Ami az egészben a legjobban meglepett, hogy körülbelül egy óra folyamatos, önzetlen munka után semmit nem voltak hajlandók elfogadni, még egy üdítőt sem! Ezúton szeretném még egyszer megköszönni az önzetlen segítségüket!

A Szépilona remíz (Illusztráció: xfree.hu)

A megannyi panasz közt gyakran elvesznek a pozitív történetek, vagy talán csak kevésbé figyelünk rájuk. Mondhatni nem hírértékű, ha valaki a munkaköri leírásának megfelelően végzi a munkáját.

Az viszont igen, amikor valaki a kötelezően elvégzendő munkáján túl segíti az utasokat. Edit a napokban egy ilyen esetnek volt tanúja. Remélem, sok olyan jólelkű ember dolgozik a budapesti tömegközlekedésben, mint amilyenekkel olvasónk találkozott.

Szeretnék elmesélni egy esetet. 2012. december 18-án, reggel kilenckor a Kőbánya-Kispest metróállomásnál láttam(én a bent álló szerelvényen ültem), amint egy hölgy (szerintem inkább forgalmi dolgozó volt, mintsem ellenőr, mivel nem volt nagyon melegen öltözve) segít egy idős néninek lehozni a lépcsőn a bőröndjét.

Ez szép, de nem ezért írtam. A segélykérőn beszélt valakivel, majd a hangosbemondón csak annyit hallottam, hogy kérdezi valaki, hogy "második kocsi?" Ő felelt, hogy igen. A metró elindult, és figyeltem a nénit, hogy ha kell, majd segítsek neki.

A meglepetés a Népligetnél ért: egy biztonsági őr várta a nénit lent a metrónál, hogy felvigye a csomagját! Ez nagyon emberséges és gyönyörű gesztus volt.

Manapság, amikor annyian szidják a BKV-t és az őröket, egy ilyen eset teljesen feldobja az embert.

Az alábbi levelet olvasva azon gondolkodtam, elvárható-e valakitől a segítségnyújtás, ha azzal bizonyos szabályokat át kell hágni, illetve fordítva: megtagadható-e a segítségnyújtás, ha azzal csak egy picit kell eltérni az előírtakról.

Lászlóval semmi komoly nem történt, nem volt életveszélyben, csak egy kis szívességet kért, amelyet - mint az leveléből kiderül - korábban nem egyszer teljesítettek is. Ezúttal nem. Ti mit gondoltok?

Hangsúlyozzuk: a buszvezető nem járt el szabálytalanul azzal, hogy leszállította az utast, más kérdés, hogy ezt milyen hangnemben tette. Íme, olvasónk levele.

2012. november 11-én az 5-ös busszal érkeztem a Rákospalotára, a Kossuth utcai végállomáshoz, kb. 16 óra 55 perckor. Sok csomagom volt, s megkértem szépen a vezetőt a végállomáshoz érve, hogy vigyen el az ún. Műszaki Tárolóig, mivel abban az irányban lakom, s a buszok ott vesztegelnek, amíg az újbóli indulásig ismét rájuk kerül a sor.

A válasz: "Szálljon már le azonnal, mert már nagyon kell hugyoznom, s ha nem száll le, mindjárt idehugyozok". Hivatkozni merészeltem, hogy a kollégái kérésemre már többször elvittek odáig (ez kb. 100 méter könnyebbséget jelentett volna számomra a kb. 6-8 kg-os csomagjaim cipelésben).

Végül rossz szájízzel leszálltam, s elgondolkodtam, hogy egy közfeladatokat ellátó cég gépkocsivezetőjének így kell-e viselkednie, s ilyen hangnemben kell-e az utassal bánnia...

Olvasónk, Dóra a 204-es buszon utazott április 27-én délelőtt, ahol három igénytelen, büdös ember zaklatni kezdte. Az utas hiába kért segítséget, az utastársa akinek odaszólt, inkább leszállt, a buszvezető pedig csak a vállát vonogatta, hogy ő nem tehet semmit. Végülis egy idősebb úr sietett a segítségére:

Kedves BKV-figyelő!

Amiről most írok, az ma, 11.45-kor, Rákospalotáról induló 204-es buszon történt. Zenét hallgattam, és rejtvényt fejtettem, amikor a Váci út környékén egy különös szagra lettem figyelmes. Eleinte azt hittem, az egyik idősebb hölgy visz pálpusztait a szatyrában, aztán a szag forrásaként beazonosítottam a mögöttem (a középső ajtónál álló) három embert. Gondoltam, kibírom, újra a rejtvény-zene kombinációra koncentrálva, de hirtelen, valami megfogta a nyakamat hátulról. Nem tudtam, mi történik, ezért egy frappáns "mi a f.sz?" felkiáltással hátrafordultam.

Olvasónk a 112-es buszon akart egy buszvezetőtől segítséget kérni. Kopogtatott a fülke ablakán, kiabált, de a buszvezető nem reagált, mint később kiderült azért, mert mindkét füle be volt dugva, zenét hallgatott. Az ilyen buszvezető a vészjelzőt és a szirénázó autókat hogy hallja meg?

Tisztelt BKV-figyelő!

A mai napon 12 óra körül utaztam a Rákóczi úton a 112-es buszon. Mivel nem vagyok ismerős a környéken és a buszvezető nem mondta be a megállók neveit előre sétáltam az Astoria megállónál, hogy míg áll a busz és felszállnak az utasok.

Kopogtatok a vezetőfülke ajtaján, szólítgatom a vezetőt "elnézést, elnézést" szavakkal, de nem figyelt. Kopogtattam tovább, de csak akkor vett észre, amikor a tükörbe belenézett és indult a busz. Kinyitotta az ajtaját, akkor vettem észre, hogy mindkét fülébe fülhallgató volt, zenét hallgatott, ezért nem hallotta, amikor szabályosan kiabáltam.