Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

BKV, a superbrand

Délután a http://bkvfigyelo.blog.hu oldalon olvastam, hogy két metrószerelvény Kőbánya-Kispesten intim közelségbe került egymással - magyarán összeütköztek. A zasszony' hármas metrózik is hazafelé, így gondoltam felhívom a BKV információt, ugyan mondják már meg, hogy jár-e a metró, vagy mondjam Neki, hogy kerüljön? Nem tudtam meg, mert az állomás az adott melléken nem volt kapcsolható. Érdekes, mindig ez van, ha fel akarom hívni a BKV-t. Nomindegy, most nem ez a lényeg....

...hanem, hogy miközben a BKV honlapon az ügyfélszolgálat teleonszámát kerestem, olyat láttam, ami után sokáig csak néztem magam elé : a BKV Superbrand lett. A definíció szerint "Superbrand az a márka, amely a saját területén kitűnő hírnevet szerzett. A fogyasztóknak a konkurens márkákhoz képest olyan érzelmi és/vagy kézzelfogható előnyöket nyújt, amit a vevők elvárnak és elismernek". Nomegaztán azt is, olvastam, hogy "Több mint tízezer márkából a zsűri döntése alapján összesen 400 nyerte el a Superbrand titulust".

Nem akarok olyan hülye kérdéseket feltenni, de szerinetek igaz-e, amit a definícióban írtak, hogy "saját területén kitűnő hírnevet szerzett". Vagy mit gondoltok a "A fogyasztóknak a konkurens márkákhoz képest olyan érzelmi és/vagy kézzelfogható előnyöket nyújt, amit a vevők elvárnak és elismernek" kijelentésről ?

Forrás: http://crashblogja.blog.hu
17 Tovább

Buszos tájékoztatás

Kedves BKV Figyelő!

Múlt vasárnap reggel utaztam a 173-as buszon, amikor a következő dolog történt. Földöntúli recsegés-ropogás-búgás közepette egyszercsak megszólalt a hangszóró, és egy női hang közölte velünk, hogy a gödöllői HÉV felújítása miatt HÉV-pótló autóbuszok szállítják az utasokat a hétvégén. Miután ezt az infót
megosztotta az utazóközönséggel, újabb eget rengető búgás, recsegés, négy-öt iszonyatosan zajos telefon-foglaltjelzés-hang, majd csend. Egy perc múlva ugyanez - szerencsére kevesebb mellékzörejjel - megismétlődött, immáron a szentendrei HÉV viszonylatában. Valóban muszáj ilyen irgalmatlan csatazajjal bejelenteni a forgalmi változásokat? Nem lehetne kulturáltan, valami kellemes szignállal felhívni a kedves utasok figyelmét, hogy fontos bejelentés következik? Ami azt illeti, ráadásul ez nem is az első eset volt, ugyanez a borzalmas rádiójáték többször is megkísértett már, másik járatokon is.

üdv
drótmalac
29 Tovább

Kedd reggel villamossal

Figyelem pár napja az oldalt, hátha valaki más megosztja a kedd reggeli szupersztorit az 1-es villamos műszaki fennakadásáról. Érdeklődés hiányában megteszem én!

Kedden reggel 8 óra pár perckor az eddig soha nem használt hangszórók megszólaltak, és tudatták az újonnan érkezőkkel is, hogy a túloldalon lévő buszmegállóban nem viccből állnak az emberek, hanem a villamos nem jár, legfeljebb villamospótló. A megfogalmazás fontos, ezért leírom: "...az 1-es villamos műszaki problémák miatt Bécsi út és Lehel utca között nem közlekedik. Az utasokat villamospótló autóbuszok szállítják. ..."

Ezt az üzenetet szolgaian 10 percenként bemondták, és így ezen kívül mintegy 4 és félszer kellett meghallgatni, mire valóban megjött az első villamospótló autóbusz. Hogy a dolog még szebb legyen, rögtön 20 méterrel arrébb állt meg. Tele.

Hamarosan jött a következő, jött a harmadik, és jött a negyedik is, de 3-4 embernél több nem tudta betömöríteni magát a buszokba. Megjegyzem, hogy a 106-os busz folyamatosan járt, bár megfelelő tempóban ez sem tudta nyelni az embereket, és nekem amúgy sem volt jó.

Egy óra után, körülbelül 5-6-szor meghallgatva, hogy engem folyamatosan visznek el a pótlóbuszok, a sineken megindult az élet. Az addig vészesen villogó villamos elindult, nyomában egy egészséges szerelvénnyel, ami fel is vette a megállóban ácsorgó néhány szerencsés embert. Ekkor a hangosbemondó istensége közölte, hogy a problémát elhárították, és az 1-es villamos újra közlekedik.

22 Tovább

Elvetélt a 48-as

 
Szia!

Minap olyan fél 4 után délután mentem a Kikötő utcából a 3-mas villamos felé a 48-as busszal. Ikarusz 435-ös volt. Hallgattam a rádiót közben majd arra lettem figyelmes, hogy valami dobálja a hátsó részt kicsit, én középen ülltem,  rögtön észrevettem, hogy valami nem stimmel. Beállt a vezető a megállóba, ekkor mindenki leszállt, különösebb utasítást a vezető nem adott, hogy le kéne e szállnunk, de ez mindenkinek egyértelmű volt.  Kissebb füstfelhőt lehett látni a hátsó kerekeknél, nem tudom, de gondolom hogy elszállt az olaja, mert a betont szépen feketére  festette illetve folyt ott nagyon valami.

Ami érdekes volt, hogy eléggé erős égett gumiszag volt, úgyhogy tényleg nemtudom mi lehett a gond. Először azthittem defekt, de nem.

Mindenki elkezdett okoskodni és volt egy nagyon jó beszólás is. Azt mondta az egyik ember, hogy biztos elvetélt a 48-as... :)

Üdv, további szép napot!

Costa
12 Tovább

BKV időszámítás

Hová tűnik 10 másodperc?

Felhívnám a figyelmet, hogy a probléma nem azzal van, hogy 10 másodperccel hamarabb indul a villamos, hanem azzal, hogy miért kell így megcsinálni egy órát? Miért nem lehet vissza számolni rendesen? Miért?
24 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek