Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nem adta ki a BKV az offshore cégek papírjait

Hiába kérte ki Vitézy Dávid, a BKV felügyelő bizottságának a tagja múlt héten a BKV vezetésétől az offshore cégektől megrendelt tanulmányokat és teljesítési igazolásokat, a társaság nem adta ki neki. Ezért Vitézy kezdeményezte a felügyelőbizottság soron kívüli ülését.

Vitézy Dávid az Indexnek elmondta, hogy múlt hét pénteken kérte ki az offshore szerződéseket, mert sok híresztelést hallott a BKV és a városháza folyosóin, és részben az MTI-ben arra vonatkozóan, hogy a tanulmányokat illetve a teljesítési igazolásokat a BKV dolgozói utólag rakták össze.

13 Tovább

Politikai támadást sejt a BKV-vezér

Nem azért támadják egyes körök, mert különféle tanácsadói szerződéseket köt, hanem azért, mert megszünteti a korábbiakat, hogy megakadályozza a BKV kivéreztetését, mondta Kocsis István, a társaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón.

Kocsis István az Index által is közölt, időközben a BKV honlapján is nyilvánossá tett tanácsadói szerződésekkel kapcsolatban elmondta, hogy úgy érzi: politikai támadások alatt áll. Hozzátette, véleménye szerint azért támadják, mert csapokat igyekszik elzárni, annak érdekében, hogy a BKV kivéreztetése megszűnjön. Bemutatta, hogy a tanácsadói szerződésállomány a 2007-es 700 millióról 2008-ban 400 millióra csökkent, idén pedig 300 millió körül lesz.

Arról, hogy milyen konkrét személyekről van szó, csak annyit mondott, hogy sejthető, melyek azok a politikai körök, amelyeknek nem tetszik, amit csinál. Konkrét kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesre céloz, akivel korrekt a munkakapcsolata.

14 Tovább

Formacipő-tanácsadás a BKV-nak 780 ezerért

A jegy- és bérletgyártás kérdései, sajtóhelyreigazítási ügyek, válságkommunikáció, devizapiaci változások elemzése, a többi között ilyen jellegű tanácsokat kért cégektől a BKV tavaly szeptember 1-től, összesen több mint százmillió forintért.

Összesen 23 céggel, közöttük bétékkel, offshore cégekkel, ügyvédi irodákkal kötött tanácsadói szerződést a BKV tavaly szeptember 1. óta az Index birtokába került dokumentum szerint. A szerződések összértéke meghaladja a százmillió forintot.

A legnagyobb értékű szerződéseket egy Dandy Trading Ltd. nevű és egy Everest Capital S. A. nevű svájci székhelyű céggel kötötte a BKV. Az elsővel a devizapiaci változások hatásainak elemzésére, 78 ezer 500 euróért (jelenlegi árfolyamon mintegy 23 millió forintért), a másodikkal pedig a BKV hitelfelvételi lehetőségeinek felmérésére (a pénzügyi válság tükrében), 81 ezer 900 euróért (közel 24 millió forintért). Mindkét szerződés meghaladja a közbeszerzési értékhatárt.

Szintén nagy összegű, 14,4 millió forintos szerződés született 2008. december 1-jén a BKV és a tiszaújvárosi Fazeno Bt. között üzleti szervezés-tervezés, vezetői információs rendszer kialakítása tárgyában.

17 Tovább

21 busznyi tanács

1,263,516,000 forint. Ennyit fizetett a BKV 2006 és 2008 között tanácsokra. Amikor ezt tegnap olvastam, egyből kinyílt a bicska a zsebemben. Egy veszteséggel üzemelő cégnek, ami Budapesten lassan közutálatnak örvend, honnan van ennyi pénze tanácsadásra?

Hétfőn megint a BKV-val és a vigyorgó szóvivőasszonnyal volt tele a média. Büszkélkedtek a Moszkva téri ellenőrzéssel és a sikerével. Mennyivel több jegy fogy, mennyivel több a bevétel, és mennyivel kevesebben bliccelnek már, mert üldözik őket. Felmerült bennem a kérdés: Talán nem a közpénzeket meglovasító menedzsmenti tagokat kellene üldözni? Szemét dolog a bliccelés, de ha az utasok által befizetett pénzeket is elherdálják, akkor ne csodálkozzanak, hogy üres a kassza, nincs pénz buszokra és takarításra.

Ha bliccelőkről van szó, akkor a BKV mindig egy példát hoz fel. Ha senki nem bliccelne, évente kb. 150 új autóbuszt lehetne venni. Persze csak akkor, ha a beszerzést nem az Alfabusz és Antal Attila intézi, akkor jóval kevesebbet.

Ezzel a kampánnyal a BKV azt szeretné elérni, hogy véres szemmel nézzünk a bliccelőkre, hogy utáljuk meg őket. Meglopnak minket és miattuk kell 20 éves, soha fel nem újított buszokon utaznunk. Nemes a cél, de é inkább nézem véres szemmel imádott politikusainkat, és a menedzsment tagjait, akik valószínűleg jobban megkárosítják a céget, mint az a néhány szerencsétlen bliccelő.

Felmerült már benned a kérdés, hogy az alvállalkozóknak kifizetett, tanácsadásokra elherdált, zsebekbe csúsztatott pénzekből évente hány új buszt lehetne venni? Ha a drágábbik fajtát nézzük, és csak a tanácsadást számoljuk (hisz erről van most pontos adatunk) ez évente legalább 21 új csuklós, klímás busz lenne. És ez csak a tanácsadás!

De ezt a pénzt nem kell buszokra fordítani. Lehetne belőle hálózatot fejleszteni, felújítani járműveket, korszerűsíteni, növelhetnénk belőle a fizető utasok komfortérzetét, de még takarításra is jutna belőle. Persze csak akkor, ha a pénz nem fontosabb, mint az utas.

A biztonsági őrök miért nem az Akácfa utcából kijövő alkalmazottak zsebeit ellenőrzik, a mi bérletünk helyett?

100 Tovább
1234
»

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek