Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Majdnem rácsukta az ajtót a babakocsira a buszvezető

Mindannyian ismerjük azt a fanyar BKV-s mondást, hogy aki fut, az sportol, aki integet, az búcsúzkodik, az utas az, aki a megállóban vár. Andi levele azonban azt mutatja, ez sem mindig egyértelmű. Csütörtöki bejegyzésünkben bemutattunk egy a 139-es vonalon dolgozó kötelességtudó, tisztességes buszvezetőt, aki tarthatna továbbképzést a 84E egyik vezetőjének.

Nyilván nem én vagyok az első, sajnos valószinűleg nem is az utolsó ebben a témában, de azért szeretném megírni, ami tegnap velem történt. A helyszin Pestszentimre, vasútállomás megálló, a 84E jelzésű buszra szerettem volna felszállni a 8 hónapos fiammal, ő babakocsiban volt.

Előttem felszálltak páran, majd miután a babakocsit felemeltem, hogy feltegyem a buszra (megfelelő ajtónál álltunk), hallottam, hogy elkezd berregni. Így már nem tettem fel, mivel azt hittem, csak véletlen volt.

De még többen voltunk a megállóban, rajtunk kívül vagy 4-en szerettek volna még ott felszállni, az ajtót mégsem nyitotta vissza, pedig többen integettek, kiabáltak, dörömböltek. Oda se nézett a megállóra a buszvezető!

Hogy lehet ennyire figyelmetlen egy buszsofőr? Simán odacsukhatta volna a babakocsit is akár. És arról ne is beszéljünk, hogy többen lemaradtak a buszról, ott kellett még várniuk, szerintem volt aki emiatt el is késett.

Elküldtem panaszomat a BKV-nak is, aminek persze nyilván semmi következménye nem lesz, de azért hátha.

9 Tovább

Jelesre vizsgázott tisztességből a buszvezető

Megannyi alkalommal írtunk már udvariatlan ellenőrökről, figyelmetlen járművezetőkről, felkészületlen jegypénztárosokról, de fontos hangsúlyozni, hogy a BKV dolgozóinak többsége naponta tisztességgel végzi munkáját.

"Nincs jobb hír, mint a rossz hír" - hangzik a média egyik alapszabálya, mégis helyesebb, ha pozitív történeteket is bemutatunk. Ez a történet Éváé, akinek a napokban kellemes meglepetésben volt része. Mi pedig annak örülnénk, ha minden ilyen eset happy enddel végződne.

Rendszeresen a BKV járműveivel utazom, sőt a gyerekeim is sokszor. Pénteken én hoztam el őket iskolából oviból. Csúcsforgalom. Rajtam az én táskám, a nagyobbik gyerek sporttáskája, közben a kicsi kezét fognom kell. A 139-es buszt vártuk gazdagréten, a Sasadi úton szoktunk leszállni. Most is így történt. Leszálltunk, buszt váltottunk, és bementünk vásárolni a közértbe.

Mikor fizetésre került a sor, akkor vettem észre, hogy a táska nincs rajtam... Csak ekkor szembesültem vele.

Megvártam két 53-as buszt, amelyek jöttek vissza, hátha azok valamelyikén maradt, mert nem tudtam végigpörgetni az eseményeket. Pár perc kellett, amíg leesett, hogy az a 139-es buszon maradt. Fognom kellett a 4 évesem kezét, és mire minden táskát összeszedtem és kiverekedtük magunkat a tömegen, ott hagytam az ülésen.

Kisebb sokkot kaptam, mert az iratoktól kezdve a pénztárcám, plusz egy boríték volt benne az aznap megkapott fizetésemmel. Nagy nehezen haza kavarodtunk, felhívtam a központi számot, mert hirtelen nem tudtam mit tegyek; gondolkodni sem tudtam pár percig. Végül elballagtam a gazdagréti végállomásra, hátha leadták a sofőrnek, vagy a sofőrők jelezték egymás között, hogy náluk van egy táska. Mondom: csak reménykedtem...

Bementem, az egyik fiatalember kinyitotta a talált tárgyak fiókját és persze nem volt benne semmi. Ekkor lépett ki a másik Buszvezető (bocsánat, sajnos nem tudom a nevét) és kérdezte a nevemet. Akkor láttam, hogy kezében van valami. Az utazási igazolványom volt az...

Miután adatokat egyeztettünk, megnéztem a táskám HIBÁTLAN tartalmát; akkor múlt el a sírógörcsöm az óriási megkönyebbüléstől. Aláírtam a papírt, amelyre ő részletesen leírt mindent, mi van a táskámban. A sofőr emberséges és együttérző volt. Hálám örökké üldözni fogja az emberséges hozzáállásért, amit irántam tanúsított.

Ugyanúgy azt a Fiatalembert, aki szemüveges, mert csak ennyit tudok róla, aki észrevette és leadta a táskámat vezetőnél. Mondta, hogy két gyerekkel utaztam és ott felejtettem. Tényleg szeretném mindkettőjüknek megköszönni, hogy a kezdeti sokk után jól zárult a napom.

Szeretném, ha közölnék a levelemet, mert én is gyakran morgolódom: késik a busz, nincs hely, egyebek. De egy ilyen kedves emberi hozzáállás képes kitörölni az egészet. Mert mindketten jó emberek. Rajtuk múlt minden, hogy semmi nem hiányzik a táskámból. Azért írtam Önökhöz, mert nem tudok hova fordulni, hogy az én szétszórtságom ellenére megvan minden iratom és pénzem.

Mégegyszer szeretném mindkettőjüknek MEGKÖSZÖNNI!!!!

4 Tovább

Rácsukta az ajtót a leszálló utasra a 99-es busz vezetője

Olvasónk, Gábor, szeptember 20-án a 99-es buszon utazott. A járműről a Delej utcánál szeretett volna leszállni, de az ajtónál beakadt az diplomatáskája, ezért a leszállás egy kicsit lassúra sikeredett. A sofőr a annyira elbambult, hogy az ajtókat a leszálló utasra rácsukta, akinek megsérült a lába, és elesett. Az alábbi levelet küldte a BKV-nak:

Tisztelt BKV!

Nem szoktam embereket beárulni a munkaadóknál, de annyira felháborított ennek az embernek a viselkedése, valamint az a tény , hogy csaknem maradandó sérülést okozott, hogy most mégis megteszem.

Szeptember 20.-n kora délután 1/2 1 körül a Népszínház utcában szálltam fel a 99-s buszra. A Delej utcánál leszállás közben valószínűleg kicsit lassabb voltam a kelleténél mivel diplomatatáskám beakadt és ez lelassított. A sofőr annyira el volt foglalva a hölgy utas nézésével, hogy nem figyelte az ajtót és azt rám-csukva nagyon csúnyán megütötte a lábam és a fájdalomtól elestem.

Nagyon mérges lettem és még a fájdalom is rátett a dühömre ezért kiabálni kezdtem neki, hogy legalább álljon meg és kérjen elnézést vagy ilyesmi! A még továbbutazó egyik ismerősömtől hallottam, hogy a buszsofőr  azt mondta jó hogy a vén hülye nem a busz alá esett mert akkor le sem tagadhattam volna.

Felháborító, hogy amikor emberek ezreinek nincs munkája ilyen teljesen alkalmatlan embert alkalmaznak erre a felelősségteljes munkára! Jelenleg is betegállományban vagyok és amennyiben nem javul a lábam az igen komoly anyagi kiesést jelentene nekem. Követelem, hogy kellőképpen vonják felelősségre ezt az embert, és minderről tájékoztatást kérek Önöktől. Azt hogy bepereljem- e ,még az állapotomtól teszem függővé. Amennyiben nem kapja meg a megfelelő büntetést úgy felsőbb fórumokon fogok érvényt szerezni igazamnak és nem nyugszom amíg ezt az embert el nem távolítják ebből a bizalmi állású munkakörből vagyis ki nem rúgják!

A busz rendszáma ez volt: BPI-293

Rengeteg igazán alkalmas ember szívesen töltené be ezt a munkát!

Tisztelettel: B. Gábor

22 Tovább

Hoppon maradt a kerekesszékes utas

A fenti képet UtcaiFotográfus nevű olvasónk töltötte fel pár hete a Facebook oldalunkra a következő szöveg kíséretében:

Igaz történet: augusztus 23., 15:52 Blaha Lujza téri megálló, "fekete" 7-es busz és egy várakozó utas esete... Sofőr: "Most mondja meg nekem, hogy nyissam le magának a rámpát?" (Mögötte akkor még nem állt másik járat, a tolatás mint művelet? hm... lehet hogy kemény feladat.. Szó mi szó, ezek után ajtók be, és start... Aki/ami ottmaradt? az utas, és a bizalom egy emberséges (vagy az nem kötelező lenne inkább?) gesztusban...

27 Tovább

Balesetet okozott a gyorshajtó buszsofőr

Figyelmetlen volt és gyorsan hajtott, ezért kényszerült hirtelen fékezésre a 21-es busz egyik vezetője a lent olvasható panasz írójának állításai szerint. Mint az a történetből kiderül, egy zebránál, ahol a busz előtt haladó kocsisor megállt, a busz akkorát fékezett, hogy többen elestek, egy fiatal srácnak pedig eltörött a karja. Részletek alant:

Kedves BKV-figyelő!

Felháborodásomnak adok hangot a 2012. 09. 24-én a 21-es buszon történt eseményről. Egy felelőtlen sofőr vezette a 21-es buszt és 9 óra 5 perc körül meg is történt a baj! Egy zebra előtt minden autó megállt s mivel a sofőr túl gyorsan ment beletaposott a fékbe, s a buszon többen elestek. Egy nagymama az unokájával leesett a földre, egy fiatal srácnak pedig eltört a karja!

Már amikor Elindultunk a Normafa megállóból az átlagnál jobban sietett, van egy 40-es tábla melynél ki is írja a sebességet. Majdnem 60 km/h-t mutatott!

Ennek az eszement száguldozásnak lett következménye a baleset. Egyértelmű a buszvezető felelőtlen magatartása.

A busz rendszáma: MCX-181.

8 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek