Nem sokszor olvashattátok eddig saját történetem, de ezt muszáj megosztanom veletek.

Tegnap este a Boráros térről 20 perc alatt kellett volna eljutnom a Déli pályaudvarra, hogy elérjem a vonatom. 5 perce állok, várom a villamost. Már beletörődtem, hogy a 30 perccel, későbbi vonattal megyek, amikor feltűnt (21:28) a messzi távolból egy villamos. Ahogy egyre közeledett a megállóhoz, az emberek kezdtek mosolyogni, és egymásra néztek. Itt már egy villamosnak is örülni kell? Kérdem én.

A villamost (2002-es Combino) egy igen fura fazon vezette, hosszú, szerte szétálló szőke/piros –talán mű- hajjal. Nézte a megállóban lévő embereket, és mosolygott rájuk, nem kis mosolyt csalva az én arcomra is:) A Blaháig azon gondolkodtam, hogy több ilyen kellene. Ez a fickó otthon elgondolkozott azon, hogy felveszi azt a műhajat beül este a fülkébe, és ahelyett, hogy idegeskedne, csapkodna, anyázna, hogy dolgoznia kell, mosolyt csal mások arcára. Előre sétáltam a vezetőfülkéhez, majd leszálltam. Visszanéztem a villamosvezetőre, mosolygott, rámosolyogtam, majd reflexből intettem neki, mintha évszázados barátok lennénk. Visszaintett:)

Nem tudtam neki megköszönni, hogy a jó hangulatát az este folyamán több ezer embernek –nekem is- továbbadta. Remélem olvassa ezt a blogot, ha nem, remélem valaki átadja neki az üzenetem. Tehát az estém jó volt, és még a vonatot is –épp hogy- de elértem:)

Úgy döntöttem, hogy én az évet egy ilyen történettel zárom. Szórakozzon, bulizzon ma mindenki, búcsúztassátok el ezt az esztendőt, és kezdjétek az újévet pihenéssel, frissen. Nade száz szónak is egy a vége: BÚÉK, találkozunk 2008-ban:)

Gál Mihály, BKV Figyelő