„A BKV felkészült a téli időszakra” címmel adott ki közleményt a közlekedési társaság még a nagy havazás előtt. Olvasónk –aki naponta több órát BKV-zik- szerint ez hazugság. Saját maga is tapasztalta, hogy a buszok késnek, kimaradnak, lerobbannak, a metrók szellőzőin beesik a hó, a megállók takarítatlanok. Vajon, ha tényleg felkészültek volna a hidegre, a havazásra, akkor is lerobbant volna a buszok majdnem fele? Az idei év leghosszabb panaszlevele következik:

Tisztelt BKV Zrt! Tisztelt Ügyfélszolgálat!

Van mondani/írni valóm bőven, kicsit hosszúra sikeredett a levél, de ez Önök, a BKV miatt alakult így. Nem fogok mocskolódni (pedig indulatok vannak bennem bőséggel) nyugodjanak meg, viszont szókimondó leszek, kritikus hangnemben! Ezen kérem, ne sértődjenek meg, inkább gondolkodjanak el (mert sértődni csak az sértődik, aki tudja, hogy a róla elmondottakban igazság van)! Meg fogja érni, higgyék el!

Reménykedem benne, hogy minden kérdésemre érdemi választ kapok egy hozzáértő, kompetens alkalmazottól és nem csak a pl. BKV Figyelőről is ismert CTRL-C/CTRL-V típusú, semmitmondó, a feltett kérdésekre a választ messzire elkerülő "válaszlevelet" kapok 5 sorban...
 
Hétfőtől szombatig minden reggel Óbudáról az Alacskai úti lakótelepig, minden este pedig visszafelé utazom a BKV-val már 4. hónapja. Tehát kb. 60km-t és átlagosan 2,5-3 órát utazom naponta a BKV-val, van időm a tapasztalat szerzésre bőven!

Elismerésem Önöknek, BKV-s alkalmazottaknak, hogy tudnak és bírnak még a BKV Zrt-nek dolgozni, mert meglátásom szerint jelenleg ez a cég az ország legszégyenteljesebb vállalata! Azon kívül sajnálatra méltó, hogy kommunikáció címszó alatt sorra halmozzák a kisebb-nagyobb bakikat. De nem rohanok ennyire előre.

2009. dec. 19-én, szombaton, 15:30 körül hívtam első alkalommal a 06-1-BKV-INFO (06-1-258-4636) telefonszámukat, ahol az 5. menüpontot kiválasztva egy hölggyel beszéltem - később megtudtam, hogy Emesének hívják és egy kedves, jószívű angyal (nem is értem, hogy dolgozhat ilyen helyen)! - akinek elmondtam, hogy:

- a 15:16-kor Alacskai úti lakótelep végállomásról Népligethez induló 254E busz a Méta utcai garázsba ment (a Népliget helyett!), mert a sofőr elmondása szerint meghibásodott a fűtése és a szélvédőn nem lehet kilátni, mert az bepárásodik. (Érthető dolog, én is dolgoztam sofőrként, ilyen körülmények között balesetveszélyes a személy-, vagy áruszállítás.)
 
A telefonos hölgytől megtudtam, hogy a diszpécser, a hiba ismeretében, korábban kérte a busz sofőrjét, hogy menjen el Népligetig, addig szerez a helyére pótlást, és csak eztán menjen el a garázsba. Valószínűleg valami félre értés történt a buszvezető és a diszpécser között, ezért történt az, ami. Egyfelől bosszantó, hogy nem tud az Utas időben elindulni, másfelől pedig dicséretes, mert a sofőr próbálta óvni az Utasai és a többi közlekedő épségét - gyanítom, ha mégis elindulunk Népligethez, s ha valami baj történik, biztos, hogy ráverték volna a sofőrre, mert minek indul útnak hibás busszal?!
 
- ezt követően pár perccel érkezett az Alacskai úti lakótelep végállomásra egy 182-es autóbusz, amelynek szemmel láthatóan problémái akadtak az ajtóival, mert azok nem akartak kinyílni. A fent tartózkodó utasok hosszú percekig nem tudtak leszállni... miután sikerült, a sofőr leszedte a táblákat az ablakokból és elment (gondolom a garázsba). Ennek a 182-nek kellett volna 15:22-kor elindulni Kőbánya-Kispestre. Eddig 2 buszból 2 kiesett, talán a 3-kal majd el tudunk indulni...
 
- az őt követő 15:34-kor induló busz (BPO-339) rendben megérkezett és el is indult. DE! A bal oldalon 3-4 ablak ujjnyira, két ujjnyira nyitva volt, és beesett rajtuk a hó, az ülések már szép fehérek voltak. Becsukni nem lehetett őket, mert befagytak, beszorultak. A hátsó ajtónál az egyik ajtószányon alul, a rögzítőfül le volt törve! A bal ajtószárny lötyögött, volt egy 4-5 cm-es holtjátéka becsukott állapotban! Az, hogy fűtés sem volt a buszon, ezek után már annyira említésre sem érdemes, mert gyakorlatilag az ajtók-ablakok tárva-nyitva voltak menet közben is - így az a kis meleg, ami esetleg az utastérben maradt volna, esélytelen volt a megmaradásra a jeges kereszthuzat ellenében!

Szeretném megtudni, hogy az ilyen mértékű hanyagság kiknek a felelőssége? Illetve az is érdekelne, hogy az éppen szétesni készülő ajtókkal hogyan lehet forgalomba állni? És ez még nem minden!
 
A Kőbánya-Kispest metróállomásra besétálva a következő kép fogadott lent: a metróperonon 3-4 centi vastagon állt a hó! A peronnak több, mint a fele áll hó alatt, ami fedett ugyan, de a szél rendesen befújta! Miért nem takarította le senki? Korábbi takarításnak nyomát nem láttam, sem hókupac, sem lapátolás, sepregetés, sem sózás/síkosságmentesítés. Kb. 14:00 órától esett a hó elég intenzíven, 16:00 óra magasságában még nem volt letakarítva! Miért? Az állomásvezető/peronőr - ha van ilyen személy - dolga nem az lenne, hogy többek között erre is odafigyeljen? A lépcső tetején álldogáló 8-10 ellenőr közül egyiknek sem szúrta a szemét, hogy lent tiszta hó a peron és valaki becsúszhat a metró alá?
 
A metrószerelvény, amellyel aztán a Népligetig utaztam, a 322-es számú volt - és a tetőszellőzők nem voltak lezárva! A hó pedig besett rajtuk, a menetszél hozta be az utastérbe elég szépen a hideg széllel együtt! Ez december 19-én történt. Miért nem lehetett már november közepén/végén bezárni ezeket a szellőzőket? (BKV tájékoztatás alapján úgy tudom, hogy ezeket a szellőzőket menuálisan - szovjet technika, magyar mentalistás, BKV-s üzemeltetés: HURRÁ! - kell a garázsban a szerelőknek bezárni!) Nem volt erre elég kb. az elmúlt 1-1,5 hónap? Eddig a szombati események.
 
Hétfő reggel, 2009. december 21.:

- ha megtekintik a "008174" sorszámú, 254E Népliget-Alacskai úti lakótelep buszmenetrendet, akkor látható, hogy a 8:10-kor induló busznak (ha jól emlékszem BPO-312) a teljes vonalon végig kell(ene) mennie. De ez 21-én reggel nem így történt: a sofőr azt mondta, hogy neki csak a Méta u./Szentlőrinci u-ig kell mennie, így van leírva neki vmi füzetben, ami ott volt mellette a fülkében. Kb. 8:15 körül hívtam újra a 06-1-BKV-INFO (06-1-258-4636) telefonszámot, ahol a már régi ismerős hölgy elmondta, hogy a belső menetrend szerint a 8:10-kor induló 254E tényleg garázsmenet... de hogy a megállókba kihelyezett menetrenden miért szerepel más, azt nem tudni, de utána néznek.

- Kőbánya-Kispestről a BPO-253-as Ikarus alacsonypadlós busszal mentem az Alacskai úti lakótelepre. A busz szélvédő feletti kijelzőjén csak a 253 szám szerepelt, piros keretben, végállomás nem - de nincs is a BKV-nál ilyen járatszám, tehát akkor a kijelző meghibásodhatott, szerintem. Ugyan a szélvédő mögött volt egy 182-es tábla, de ettől függetlenül a kijelző akkor is hibás információt mutatott. Az autóbuszon persze fűtés nem volt, az ablakon BELÜLRŐL jégvirágok voltak, látszott a lehellet!

- A 182-es autóbusz megállóiban (Kőbánya-Kispesttől Alacskai úti lakótelepig) még a régi menetrend van kihelyezve és nem az, amely 2009. december 1. óta (lásd ITT és ITT) érvényes!

Ma december 21. van. Az elmúlt 3 hétben milyen anyagi, természeti (úgy mint fagy, hőség, eső, havazás, napsütés, holdvilág, szél, borult ég), vagy személyi akadálya volt annak, hogy az új menetrendeket kihelyezzék?
 
Hétfő késő délután és este:

- a 17:45-kor az Alacskai úti lakótelep végállomásról induló 254E buszon (BPO-336) megint nem működött a fűtés.

- a Népligettől 18:09-kor induló 1A villamoson (a számát nem jegyeztem meg) szintén nem működött a fűtés.

Tudom, biztos unalmas lehet ezt a "siránkozást" olvasni immáron sokadjára... de nekem meg az az unalmas, hogy minden hónapban majd' 10.000 Ft-ot kell kiadnom egy kritikán aluli szolgáltatásért!

- a villamosról a Szentlélek téren, az Árpád híd budai hídfőjénél szálltam át a Békásmegye felé induló HÉV-re (szerelvény szám: 1103-1106).
 
A fentiek megtapasztalását követően arra számítottam, hogy a tortúrának vége, a BKV-nél a "hirtelen lesett hó ellapátolása és a sarkvidéki hideg elmúltával" sínem vannak a dolgok, de nem! A BKV-nak sikerült 19-re lapot húzni s 21-t elérnie, azaz alulmúlnia saját magát!
 
A HÉV csak indult volna, mert pechünkre az előttünk haladó szerelvény meghibásodott, aminek következtében az Árpád hídtól Kaszásdűlőig kb. 12 perc alatt jutottunk el - a megállókban hosszú perceket töltöttünk el, nyitott ajtók mellett. A vezető tájékoztatta az Utazóközönséget Kaszásdűlő megállóhelyen, hogy bizonytalan ideig a szerelvény nem fog tudni tovább haladni a műszaki hibás szerelvény miatt! Ekkor az utasok kb. a fele (a 6 vagonban lehetett vagy 450-500 utas) leszállt és átgyalogolt a buszmegállóba (34/134/106 buszok Kaszásdűlő megállója).
 
Mivel esélytelen volt, hogy 200-250 ember felfér a nagyjából 1/3-ig, félig teli 34-es és 134-es buszokra (ezek jöttek kb. 2-3 perc várakozás után) a "maradék tömeg" gyalog indult útnak - ha a HÉV nem is, mi legalább haladtunk Aquincum irányába. Közben meglepődve láttuk, hogy a HÉV-ünk útnak indult... nem telt el 5 perc azóta, hogy a vezető közölte: a szerelvény bizonytalan ideig nem tud tovább haladni! Ennek nagyon örültünk. És persze pótlóbusz, pótlóbuszok sem érkeztek.
 
- a 106-os buszon, amivel a Záhony utcától tovább utaztam (azt hiszem a BPO-841) megint csak nem volt fűtés. Ami meleg volt, azt az utazóközönség lehelte be... Tudom, hogy tél van, sok hó esett, de akkor is: az autóbusz lépcsőin a nem kevés latyakban tocsogtunk, s próbáltunk elcsúszás nélkül felszállni a buszra! Hogy a fél hóemberre elegendő havat a lépcsőkről kinek, hol és mikor kellene letakarítani, nem tudom, de biztos, hogy lenne rá kapacitás. Csak legfeljebb az akarat hiányzik.
 
Továbbiak:

- A "Kőbánya–Kispest M autóbusz-végállomás ideiglenes áthelyezése" c. hír alapján a felüljáró alatti felszállóhely 2008. december 28. óta üzemel (lassan egy éve), de itt azonban a 282E és a 284E autóbuszok menetrendje mind a mai napig nincs kihelyezve!

- A 254E autóbusz egyik végállomásán sincs utasváró pavilon.
 
A járatokat, megállókat érintő panaszokból ennyit sikerült összegyűjtenem. Mivel sokat utazom, és a BKV pedig ezer sebből vérzik, szerintem ezentúl sokszor fogok írni Önöknek!

A munkahelyi ebédszünetemben a következő hírekre bukkantam, mindkettő mai: Index: El tudtad indulni a BKV-buszok. Velvet: Több száz BKV-busz hibásodott meg reggel

De van egy másik hír is, kicsit korábbról, amelyben azt írják, hogy 1100-ból 420 busz légrendszere lefagyott és ezért nem voltak a forgalomnak kiadhatók: 400 busz robbant le a fővárosban.

Szeretném felajánlani segítségemet, MINDEN ELLENSZOLGÁLTATÁS NÉLKÜL és szívesen megmutatom a műszakos kollégáknak, hogy a kell ezeket a rendszereket előírás szerint pára/vízmentesíteni, hogy ne fagyjanak be! Nem nagy mutatvány, kb. 1 perc/autóbusz.

Ugye most már értik, hogy miért kezdtem avval, hogy szégyenteljes, ami Önöknél szolgáltatás és üzemeltetés címszó alatt történik?!
 
Ez pedig már csak hab a tortán: BKV-figyelő: Éjjel is járatja buszait a BKV

"Egész éjjel járatja parkoló autóbuszait a BKV, hogy a dermesztő hajnali üzemkezdéskor a járatok el tudjanak indulni. A meglehetősen pazarló és környezetszennyező megoldással csak a BKV él, a járatainak 10 százalékát üzemeltető alvállalkozók inkább a rendszeres karbantartást választották, hogy ne fagyjon el a buszokban a légrendszer" Különösebben nem fűznék hozzá kommentárt, tökéletes képet ad a BKV-ról!

Valamelyik nap a BKV.hu-t böngészve az alábbi propaganda anyagba ütköztem: "BKV: biztonságos, balesetmentes közösségi közlekedés: A BKV felkészült a téli időszakra"
 
Hogy miért ordas nagy hazugságokkal teli propaganda és nem egy korrekt PR-anyag a fenti írás? Ha a cím arra vonatkozik, hogy több száz(!) műszaki hibás autóbusz a garázsban marad "baleset megelőzési" indokkal, akkor igen, a fenti állítás igaz (lehet)! De minden más esetben csak egy csúsztatásokkal teli, a legapróbb valóságot is nélkülöző blődli! Hovatovább pestiesen szólva "parasztvakítás", mert mindenki a saját tapasztalatából tudja, hogy a címben foglaltak nem igazak, nem lehetnek igazak!
 

De nézzük meg inkább aprlékosan:

"A BKV még a tél beállta előtt felkészítette járműveit a megváltozott időjárási viszonyokra, járművezetőit pedig a csúszós utakon való helytállásra, mivel a biztonságos, balesetmentes közösségi közlekedés továbbra is a legfontosabb elvárás, bárhogyan is alakulnak az időjárási körülmények."

Első és legfontosabb: a BKV nem közösségi közlekedési szolgáltatást biztosít, hanem a tömegközlekedést, mint szolgáltatási formát imitál, de ezt is csak kontár módjára! Valódi közösségi közlekedés hozzánk legközelebb azt hiszem Bécsben, Pozsonyban, Prágában van. De Budapesten, főleg a BKV prezentálásban biztos, hogy nincs! Attól, hogy valaminek új nevet találunk ki, attól az (mindegy, hogy termék, vagy szolgáltatás) még nem lesz tisztább, élvezhetőbb, kulturáltabb!
 
Továbbá pedig: a felnin maradt kopott, nyári abroncsokkal milyen megváltozott időjárási viszonyokra alkalmas egy autóbusz? Hogyan és kik által, milyen utasítások alapján történt meg a több, mint 400(!) jármű (szóval nem elvétve, csak 1-2 jármű itt-ott, hanem több, mint négyszáz darab!) esetében szétfagyott légrendszer felkészítése? A nem zárható, télen-nyáron beszoruló ablakokkal -5/-10 fokban hogy lehet útnak indulni? Vagy ezt nem vizsgálta senki? Az ablakok tehát nem lettek téliesítve, jól értem? És a metrószerelvények nyitott tetőszellőzői? Azok is el lettek felejtve, ugye? A 2 órán át hó alatt álló, csúszós, jeges metróperon le nem takarítása is a megváltozott időjárási viszonyokra történt felkészülés eredménye? Hólapát nem volt fellelhető, vagy egy szorgos kéz, aki lapátolt volna? A teljesen hibás, vagy csak 10-20%-os teljesítményen működni képes fűtési rendszerrel, járműtől (busz, troli, villamos) függetlenül mennyire nagyon téli időjárásra történt meg a felkészítés? De olvassunk tovább bátran! Most kezd csak igazán izgalmas lenni!
 
"Még az ősz folyamán kezdte meg munkáját a Téli Operatív Bizottság, ami a BKV által üzemeltetett 5 ágazat (autóbusz, trolibusz, villamos, metró, HÉV) téli felkészülésével kapcsolatos előkészületi munkák koordinálását kapta feladatául, emellett elkészültek a szükséges felkészülési és riasztási tervek."

A TOB (Téli Operatív Bizottság) hibátlanul leszerepelt, meglátásom szerint dec. 31-vel fel lehet mondani az összes bizottsági tagnak! Végkielégítés helyett hólapátot kell adni a kezükbe, mert hómunkásként sokkal-sokkal többet tehetnek az Utazóközönségért, mint papírtologató, szájtáti aktakukacként! Ugyanis az elmúlt 1 hét eseményei alapján nekem az jött le, hogy totális a káosz, a hozzá nem értés a TOB köreiben! És még csak december 21. van!

Téli hónapnak számíti a január és a február is, akkor szintén lehetséges lesz a -10 fok és a hóesés, akár napokon át... Megint csak szeretném felajánlani segítségemet, MINDEN ELLENSZOLGÁLTATÁS NÉLKÜL! Szerintem értek hozzá annyira, mint a TOB bármely tagja, s ellentétben velük, nekem bőven van napi tapasztalatom a BKV szolgáltatását illetően, nem csak a fűtött, tiszta, karbantartott szolgálati autóból, vagy fényképről láttam/látok buszt, villamost!
 
"Az Országos Meteorológiai Szolgálat külön kritériumok alapján rendszeres és részletes időjárás-jelentést küld a Fődiszpécsernek, ennek segítségével folyamatosan figyelemmel kísérjük az időjárás változását, és időben fel tudunk készülni a viharos szél, hóesés, vagy ónos eső bekövetkezésére."

Ennek ellenére a BKV-nál nem tudtak felkészülni egyetlen egy ilyen napra sem!
Megint csak személyes tapasztalat alapján: kérem Önöket, hogy a szombaton a BKV-nál kialakult állapokat ne kenjék a Országos Meteorológiai Szolgálatra, ők jelen esetben abszolút ártatlanok. Arról a dilettantizmusról, ami a BKV-nál folyik már évek óta, nem Ők tehetnek!

Biztos vagyok benne, hogy időben értesítették a BKV-t a várható nagy mennyiségű havazásról. Az pedig már-már szánni való, hogy nincs hólapát a metró végállomáson, hogy nem lehet becsukni az ablakokat, hogy a műszak nem javítja meg a hibás, törött ajtót, a nem működő fűtést (és ezekről a sofőr meg nem szól senkinek)...

"Amennyiben az időjárás úgy kívánja, a metró felszíni részein, a HÉV, a villamos és a trolibuszvonalakon törető menetek indulnak üzemszünetekben, emellett rendszeresen ellenőrizzük a váltók működését. Felülvizsgáltuk a műhelycsarnokok, a szolgálati helyek, a vezetőfülkék, valamint az utasterek fűtőberendezéseit is. A buszoknál folyamatosan ellenőrizzük a fagyálló- és hűtőfolyadékot, illetve az ablaktörlőket és az akkumulátorokat is."

Ez megint érdekes: sok villamos vonalon a váltók befagytak szombaton és vasárnap is! Több, mint 400 autóbusz légrendszere befagyott! Továbbá az idén ősszel, télen nem utaztam még olyan busszal, amelyiken lett volna fűtés! Hogy a sofőr volt-e lusta bekapcsolni, vagy egyszerűen csak nem volt üzemképes, nem fontos tényező, a lényeg, hogy nem volt! A HÉV-en mindig van, az 1-es villamoson hol van, hol nincs... de az IKARUS 260/280 és az alacsonypadlós IKARUS 512-eseken, VOLVO csuklósokon mondjuk 12 járműből egyszer! Az, hogy kézmeleg, vagy langyos a fűtés, a -5/-10 fokban érzékelhetetlen - úgy pedig főleg, hogy az ajtó nem zár rendesen és/vagy az ablakokat sem lehet becsukni!
 
"A BKV autóbuszvezetői (elsősorban az új belépők) évek óta rendszeres vezetéstechnikai továbbképzésen vesznek részt a Hungaroring tanpályáján, melynek során próbára tehetik vezetési tudásukat, amire a nehéz időjárási viszonyok között nagy szükség lehet." Ez dícséretes!

Az azonban már egyáltalán nem, hogy a drága pénzen kiképzett sofőröknek sok esetben az autóbuszok közé sorolt, kék színű, 15-20 éves, alaposan lelakott ipari hulladékkal kell munkába állniuk, utasokat szállítani! Mit sem ér a tanpályán megszerzett tudás, ha a valós életkörülmények köszönő viszonyban sincsenek a tanpályán tapasztaltakkal! Csodát ne várjon senki, ha csak 50-75%-os állapotú fékekkel, kopott, nyári abroncsokkal, megfáradt kormány- és fűtóművel rendelkező járművekből lehet munkaeszközt választani télvíz idején! Egyes buszokkal még nyári, (ideálisnak nevezhető) körülmények között is balesetveszélyes kimenni a garászból, nem hogy télen, amikor hó és fagy van!
 
"Társaságunk mindent megtesz annak érdekében, hogy Utasaink a téli, fokozottan balesetveszélyes időszakban is biztonságosan utazhassanak járatainkon."

Sajnos, azt kell mondjam, hogy ez nem így van, ez HAZUGSÁG! Én is tudom, sok másik tízezer utastársam is tudja, és szerintem Önök is tudják - legfeljebb csak nem merik bevallani -, hogy ez nem így van! Fizető, heti közel 300 km-t a BKV-val utazó utasként KIKÉREM MAGAMNAK, hogy hülyének nézzenek és a szemembe hazudjanak! Hogy jönnek Önök ehhez?!
 
"Reméljük, ezzel is hozzájárulhatunk a közösségi közlekedés vonzóbbá tételéhez." Ha igen, akkor mivel? De most őszintén tessék válaszolni! És továbbra sincs szó közösségi közlekedésről. Csak és kizárólag kontárul szervezett és lebonyolított tömegközlekedésről!
 
"A biztonságos közlekedést az is segítené, ha a megváltozott időjárási körülményekre való tekintettel az útra kelők inkább a közösségi közlekedési eszközöket vennék igénybe, és ezzel a választásukkal csökkentenék a közutak terheltségét." Csak az elmúlt 1 hét tükrében: Önök szerint komolyan sikerült bármivel is hozzájárulniuk a közösségi közlekedés vonzóbbá tételében??
 
11 éves az autóm. Rendszeresen karban van tartva. Ha találomra kiválasztunk a forgalomban közlekedő legalább 11 db, (legalább) 11 éves BKV-s autóbuszt, 1 évi fizetésemben és az autómban le merem fogadni, hogy azok állapota együttesen nem fogja elérni az autóm műszaki állapotának szinvonalát! Már a gumiabroncsoknál, vagy az utastér fűtésénél elbuknának! Tudva levő dolog, hogy az összes magyarországi személyszállító cég közül BKV járművei vannak a legrosszabb műszaki állapotban (lásd: KPM vizsgálatok a BKV-nál)! Hogyan merészelnek mégis a biztonságos közlekedésről beszélni?? Tényleg érdekel!

Ha komplikált a válasz, szívesen befáradok Önökhöz, hogy személyesen, dr. Kocsis úr (hmm... úr?) jelenlétében beszélhessük meg ezt!
 

Szombat este, ugyan háromszor lassabb haladás mellett, mint egyébként, keresztül kellett autóznom Budapesten.

- az autóm első pöcre indult. Nem volt befagyva semmi sem, fogtak a fékek, zártak az ablakok, működött minden rendeltetés szerűen! Pedig egész nap a parkolóban, kint a hidegben, a hó alatt állt! Ahogyan a BKV-s buszok, trolik. De Önöknél a hideg beköszönte óta folyamatosan gondok vannak, nem tudják a megfelelő számú járművet biztosítani, vagy ha mégis, akkor azok sorra véreznek el menet közben és mehetnek a garázsba!

- az autóban tisztaság volt. A BKV buszai graffitisek, koszosak-büdösek, sokszor hajléktalanok átmeneti szállásaként funkcionálnak (buszon/villamoson/trolin alszanak, esznek/isznak, üvöltöznek, piszkítanak).

- az autóban volt fűtés! A BKV buszain/trolibuszain egyáltalán nincs, a villamosokon is csak olykor-olykor.

- a kocsisor, ha lassan is, de haladt! A BKV-nál nagyon nagy késések voltak, befagytak a váltók, felsővezeték szakadtak el, a nap végére megsokasodtak a forgalomból kiállni kényszerülő járművek! ...és még folytathatnám.

Ezek ismeretében Önök szerint melyik a vonzóbb alternatíva: saját autó, vagy a BKV? És csak őszintén, ha kérhetem! (Csak a ma esti példa: autóval Árpád híd - Kaszásdűlő 2-3 perc, forgalomtól és a piros lámpák számától függően. Ma este a HÉV-vel kb. 12 perc kellett hozzá.)

Mindezek után, kérem, világosítsanak fel, hogy miért is kell a 30 napos Budapest-bérletért 9.400 Ft-ot fizetni? A szolgáltatásuk melyik része ér ennyit? Azt meg tudja mondani valaki, hogy az idén az Önök pénztárába befizetett közel 90.000 Ft-om hova és milyen céllal került felhasználásra? Munkabér, karbantartás/javítás, üzemanyag, villanyszáma, állag megóvás, vagy netán végkielégítésre költötték?
 
Ha én a közel 10 év alatt az Utazási Feltételek minden pontjának eleget tettem, akkor Önök mikor kívánják ugyanezt elkezdeni, megtenni?? Mikortól fogják Önök is betartani a szerződésben vállalt kötelezettségeiket a fizető utasok számonkérése helyett?? Majd a távoli jövőben, amikor majd minden egyes utas mellé jut egy-egy ellenőr is és minden egyes utasnak lesz jegye, bérlete??
 
Miért csodálkoznak és háborodnak fel azon, ha valaki ilyen szolgáltatási minőségért nem akar fizetni? Persze, lopni nem szabad... én sem támogatom a bliccelést, sőt! De úgy tűnik sokak számára csak ez marad, mert Önök, mint szolgáltató(?), már csak ebből értenek! A fizető utas ugyanazt a szolgáltatási szinvonalat "élvezheti" mint az, aki nem is fizet érte... különbség nincs. Akkor minek havi tízezret bedobni a közösbe, amikor gyakorlatilag semmit sem kapok érte, ami megérne akár csak 100 Ft-ot is?

Önök évtizedek óta önkényesen azt teszik, ami akarnak, az Utazóközönség érdeke nem számított és nem számít most sem! Mindig azokkal vannak elfoglalva, akik valamiért nem akarnak fizetni a szolgáltatásért... de mikor kezdenek el végre törődni a fizető utasokkal?
 
Közel 10 éve - egy-két nyári hónapot leszámítva, amikor autóval járok, vagy vidéken tartózkodom huzamosabb ideig - mindig veszek BKV bérletet, hónapról hónapra. Az árak évről-évre aránytalanul nagy mértékben emelkednek, a szolgáltatás szinvonala hónapról-hónapra csökken. Mikor óhajtanak ezen változtatni? Mert az nem megoldás, hogy minden alkalommal a bliccelőkre, vagy rongálókra mutogatnak, vagy esetleg a legkevésbé sem szélsőséges időjárásra hivatkoznak. Rosszul teszik, mert a BKV-tól tíz- vagy százmilliós végkielégítést felvett emberek között egészen biztos, hogy egyikőjük sem járt BKV-val, mert járt nekik a céges luxus autó, vagy futotta rá a zsíros fizetésből.
 
Lassan kezd fogyni a türelmem (sokan másoknak is), s inkább járok majd autóval, mint a BKV-ra költök minden hónapban, mert ez utóbbi kidobott pénznek érzem. Vagy beállok a sorba és megpróbálok "okosba" BKV-zni (bliccelni). Mégis mivel akarják rávenni a bliccelőket, hogy fizessenek a szolgáltatásért? Mert a 2009. évi cég szintű teljesítményüket elnézve (100 milliós végkielégítések, 4 millió Ft-os új honlap baki, kritikán alul járműpark, tiszteletlen, aluliskolázott ellenőr had, sorozatos pontatlanságok, figyelmetlenségek a szolgáltatásban, decemberi "hirtelen hó" és "hirtelen hideg" miatti műszaki problémák...) elég rosszul állnak a bliccelés ellen folytatott küzdelemben. Aminek persze mi, fizető utasok isszuk meg a levét. Meddig legyen még a becsületes többség (aki lassan kisebbség?) türelemmel, meddig kell még várni, hogy kulturáltan utazhassunk? Nem a marketing-maszlag és a propaganda szöveg érdekel, hanem egy hiteles, korrekt válasz!
 
Ha az egyik fővárosi taxi társaság olyan járművekkel nyújtana szolgáltatást, mint amilyenekkel a BKV is dolgozik, már évekkel ezelött csődbe mentek volna, mert senki nem vette volna igénybe a szolgáltatásukat! Vagy ha mégis, akkor belátják a hibájukat és sűrű elnézések közepette minimum 50%-os árkedvezményt adnak.
 
Önök pedig - érzésem szerint - szándékosan visszaélnek avval, hogy a budapestiek és a budapestre látogatók döntő hányada rá van kényszerülve Önökre, az Önök szolgáltatásaira. Evvel visszaélni pedig egy gerinctelen, mocskos, aljadék dolog!!
 
Az "Ááá, jó lesz ezeknek így is! Úgy sem tudnak mással tömegközlekedni!" cégen belül vallott hozzáállás nem vet Önökre jó fényt, sőt mitöbb, elítélendő, gyalázatos dolog! Azért, mert monopóliumot élveznek, nem azt jelenti, hogy tesznek, amit akarnak, azaz sokszor leginkább semmit! De ha egy utas vét, akkor őt szankcionálni kell azonnal, drasztikusan, vagy erőszakkal, mert vétett a BKV-val létrejött szóbeli polgárjogi szerződés ellen!
 
Nagyon remélem, hogy 2010-ben a BKV-t gyökeresen átalakítják, vagy ha nem, hát csődbe mennek mihamarabb és jön valaki más - akár egy külföldi multicég - az Önök helyére, aki az egykori BKV-val szemben: - alázattal áll hozzá az Utasaihoz, - nem nézi őket alapból tolvajnak (bliccelőnek), - nem próbálja meg lépten-nyomon lehúzni őket, - és valódi értéket képviselő SZOLGÁLTATÁST nyújt - így, csupa nagybetűsen - átgondolt, érték-arányos áron!
 
Csak ismételni tudom magam: örülnék, ha méltatnának annyira, hogy a berögzült, semmitmondó sablon válaszok és a kezek széttárása (Hááát, ez van!) helyett érdemi, kézzel fogható, a feltett kérdésekre felelő választ kaphatnék!
 
Levelem elküldöm a BKV Figyelő, az Élőben a Városból és a Budapest Száksz blogoknak is, remélve, hogy tartalma, illetve az Önök részletes, szakmailag kifogástalan és mindenre kiterjedő válaszlevele közérdeklődésre tarthat számot!

Tisztelettel, P. Gy.