BKV-figyelő

Judit bukott egy tárgyalást és egy kosztümöt, mert egy utastársa nem volt tekintettel a buszon közlekedőkre; koszos ruházatával beszennyezett másokat is. És még neki állt feljebb, pedig megsértette az utazási feltételeket is. A buszvezető pedig nem tett semmit.

Napi szinten használom a tömegközlekedést, és aki hozzám hasonlóan utazik, az tisztában van azzal, hogy a legkényesebb dolog a tömegközlekedésen a ruházat és az ápolatlanság problémája. Persze ez egyéni tolerancia kérdése is, de számomra nem mindegy, hogy a közvetlen környezetemben tartózkodók, milyen ruházatban és milyen ápoltsági szinttel rendelkeznek.

Napi szinten utazom a 99-es buszon. Mivel se autóm se kerékpárom (amit amúgy se tudnék hol elhelyezni a munkahelyemen), ezért számomra a legegyszerűbb a BKV ezen járatát igénybe venni. Ezzel ugyanis átszállás nélkül tudok ingázni munkahelyem és az otthonom között.

A BKV utazási feltételeibe sok minden bele van foglalva, többek között az is, hogy aki ápolatlanságával vagy koszos ruházatával zavarja a többi utast az kizárható az utazásból. Úgy látszik, hogy a sok utazási feltétel közül csak azzal foglalkoznak, hogy mindenki érvényes jeggyel vagy bérlettel utazzon.

Két héttel ezelőtt reggel 8 körül egy tárgyalásra siettem, ezért egy elegáns öltözéket viseltem. Mivel a Blaha Lujza tér környékére kellett mennem ezért a 99-es buszt választottam -balszerencsémre.

A Hizlaló térnél egy munkásruhába öltözött, viszonylag nagy darab ember szállt fel egy nagy szerszámos ládával és egy vödör malterral. Ruházatán érezni lehetett, hogy a rajta lévő festék foltok és malter darabok nem néhány órásak. A buszon elég nagy volt a tömeg, de az illetőt nem zavarta felfurakodott!

Az sem zavarta, hogy közben több embernek is össze kente a ruházatát. Többen is szóvá tették neki, de erre csak az volt a válasza, hogy van érvényes bérlete, különben is ő egész éjjel dolgozott és szeretne haza jutni. Neki joga van az utazáshoz bérlettel a zsebében. Akinek nem tetszik az szálljon le, de ő leszarja mások ruházatát, mert az övé is tiszta kosz!

Valahol a Golgota térnél a busz hirtelen fékezett, és a malterral teli vödör, és a szerszámos láda kiborultak. Az egyik kalapács egy kisgyerek lábán landolt, a malterból meg nekem is jutott jócskán. Hiába szóltunk a sofőrnek, nem reagált a történtekre.

Természetesen én a következő megállónál leszálltam, következő busszal haza és ruhacsere. Hazafelé mondanom se kell, de az emberek végig engem bámultak- nem meglepő, tiszta malter volt a kosztümöm! Persze a tárgyalást is le kellett mondanom és ezzel az egész napom felborult. (Ha levelem bekerül a blogba előre megjegyezném, hogy mert irodában dolgozom és tárgyalásokat bonyolítok le még nem vagyok anyagilag eleresztve így elég nagy érvágás számomra egy új ruha beszerzése. Nem véletlen, hogy nincs autóm és a BKVt használom.)

Ezek után természetesen meggondolom, hogy milyen ruhában fogok buszra szállni, ugyanakkor nem mindig megoldható, hogy az ember utazás után úti céljánál átöltözzön- gondolok itt a színházra, randira, vagy esetemben egy tárgyalásra. Mi lehet a megoldás? Kiknek van a közösségi közlekedés fenntartva? Jeggyel és bérlettel a zsebemben bármire van jogom akár talpig szurokban is utaznom?

Panaszommal már megkerestem levélben a BKV-t, de válasz nem érkezett. Gondolom annak nincs sok értelme, hogy a tönkrement ruhám árát a cégtől hajtsam be, így kénytelen vagyok lenyelni a békát.

Csak a megoldást keresem, hogy legközelebb mit tegyek. Leszálljak a buszról, annak ellenére, hogy ápolt vagyok és van érvényes bérletem? Esetleg keressek másik útvonalat amivel dupla annyi lesz az utazási idő, de ilyen emberekkel ugyanúgy összefuthatok? Egyáltalán mi is a tömegközlekedés funkciója és kiknek van fenntartva?

Ezekre a kérdésekre remélem a blog fórumozói fognak tudni válaszolni, ha már a BKV vagy újabban BKK nem tudott.

Noha az új beszerzéseknél ma már alapfeltétel, hogy egy jármű alacsonypadlós legyen, a budapesti tömegközlekedés gyakran ma is tortúra a babakocsival utazók számára. Nemcsak a lépcsők miatt; a BKK/BKV dolgozóin és az utastársakon is sok múlik. Zsuzsa megosztotta velünk pozitív és negatív tapasztalatait egyaránt.

A mai napon (2012. november 29.) több járművel is volt szerencsém utazni. Természetesen bérlettel. Kisgyermekes anyuka vagyok, babakocsival viszem a legkisebb csemetémet, mert még nem tud járni, viszont cipelni hosszabb távon nem bírom.

Alapból nem vagyok egy tolongós fajta, előbb indulok el mindig legalább 10 perccel, hogy ne kelljen sehol rohannom, tolonganom. Reggel a 3-as metróval indultunk Kispest, Határ útról. Sajnos az utastársakban semmi segítőkészség nem volt ma reggel, inkább fellöknek babakocsival együtt, de akkor is előttem kell felszállniuk a metróra. Ha szóvá teszem neki, hogy én is ezzel a járművel utaznék, nem kell fellökni, inkább tovább megy vagy visszamorog valamit, hogy nem látott...

Viszont először ültünk az új Alstom metrón. Nagyon tetszett, szép és tiszta, de leginkább halk. Ezután a 75-ös trolira szálltunk át a Puskás Ferenc Stadionnál. Nem ismerem a buszfajtákat, ez alacsony padlós volt, könnyen felszálltam rá a kijelölt középső ajtónál.

A buszokon azt szeretem leginkább, hogy majdnem mindenkinek külön jegye vagy bérlete van a csomagjai számára. Megkértem a dupla jeggyel/bérlettel rendelkező hölgyet, hogy a külső ülést adja át, nagy grimaszok közepette elvette a táskáját, átadta a helyet.

A Deák Ferenc térnél az egyik ellenőr felajánlotta, hogy segít lecipelni a babakocsit, nem kértem, de megköszöntem a segítséget, lefele könnyebb cipelni, mert húz a súly. Igénybe vettük a Combino villamost is néhány megálló erejéig. Itt inkább fellöktek, de nehogy előbb szálljak le az ajtóban állva babakocsival, mint az öltönyös úriemberek...

A Blaha Lujza téren felszálltunk a 99-es buszra, mely szintén alacsony padlós volt, bár a menetrend szerint 2 magas busz lett volna, de én ennek csak örültem, hogy nem kell emelgetnem a magas lépcsőn a babakocsit.

Nem vagyok ismerős az útvonalon, de valamilyen piac környékén felszállt 2 ellenőr és 3 közterületes. Észre sem vettem őket, mert az első 2 ajtónál szálltak fel, csak amikor hátrébb értek. Arra lettem figyelmes, hogy udvarias társalgás történik.

- Jó napot kívánok, jegyeket és bérleteket kérném felmutatni. Köszönöm szépen, további kellemes napot!

Viszont egy fiatalembernek nem volt. Kérdezték, hogy otthon felejtette-e a bérletét, mert akkor azt be tudja mutatni, helyszínen x forint a fizetendő, csekken y forint a fizetendő összeg. Nem nagyon hallottam, mert a busz hátuljában voltam, ők pedig középen beszélgettek. A jegy nélkül utazó fiatalember szó nélkül átadta iratait és közben beszélgettek is az ellenőrrel teljesen normálisan, mosolygósan. A végén megkapta a csekket szép napot kívántak egymásnak és a következő megállónál le is szálltak a közterületesekkel együtt, várták a következő buszt, gondolom. Eddig nem volt sok tapasztalatom (hála az égnek) ellenőrökkel, de velem eddig normálisak voltak.

Összességében sajnos az utazó közönség nem figyel oda senkire, csak azt nézi, hogy tud jobban tolakodni, nem számít, hogy kit lök fel, terhes nőt, kisgyereket, babakocsit, gipszelt embert, idős embert. Ez elég szomorú, de ebben az országban sajnos ez a természetes. Persze a táskájával együtt, mert annak is külön ülés jár!

Másik kedvencem a "piac járat". Én megvárom, hogy felnyomuljanak a nyugdíjasok, mert nekik nyomulni kell hazafele a megpakolt szatyrokkal. Felszállok utánuk és jelzem, hogy ez a rész babakocsinak, mozgássérülteknek van fenntartva, nem pedig a szatyroknak. Van sértődés meg morgás, de elmegy onnan másik helyet vadászva a szatyroknak.

Hirtelen ennyi, amit kiadtam magamból, köszönöm ha elolvassa valaki. 

Vajon életveszélyes-e a buszon bőrönddel utazó kollégista? Zsófi leveléből kiderül.

Egy újabb szép történettel szeretném gazdagítani a táratokat. Minap este a Batthyány tér - Békásmegyer HÉV-pótló buszon történt az eset. Szobatársammal utaztunk a buszon, amikor az egyik megállónál le szerettünk volna szállni. A busz közepéről már a megálló előtt elindultunk az ajtóhoz.

Az egyik utas már nemtetszését nyilvánította ki, hogy mi életveszélyesek vagyunk a bőröndjeinkkel. Természetesen nem hagytam szó nélkül, megjegyeztem, erőteljesen, de tisztelettudóan (mivel idősebb egyén volt), hogy "Ne is haragudjon, de hogyan máshogy közlekedjek a buszon, nem tehetek róla, hogy nem működik a HÉV".

Mielőtt még az ajtóhoz értünk volna, a buszsofőr becsukta előttünk az ajtót. Előre mentem szólni, hogy "elnézést, le szeretnék szállni" (Előttünk egy srácnak kinyitotta az ajtót, hogy leszállhasson. Utólag.) Nekem mutogatni kezdett, hogy nem hallja, majd lefékezett. Még egyszer elismételtem a mondatot, amikor kitépte a füléből a headsetet(!!!) és mutogatott, hogy őt nem érdekli, hogy mi leakarunk szállni, és tovább hajtott.

Már ez a két személy is eléggé felhúzott, amikor még egy utas elkezdte mondani a magáét. Nem tetszett neki se, hogy bőröndökkel mászkálunk. Már így is eléggé kihoztak a sodromból, és megmondtam neki, hogy " Ne haragudjon, de ha majd 300 km-ről utazik (mint a szobatársam) akkor majd pofázhat." Lenyomtunk egy szópárbajt, majd a következő megállónál leszálltunk.

Két hete egy olvasónk arról írt, hogy a 70-es troliról leszállva rendszeresen "lecsúszik" az 1-es villamosról, mert átszálláskor a gyalogosoknak pirosat mutat a lámpa, és a várakozási idő pont elég ahhoz, hogy elmenjen a villamos. András néhány javaslatot is megfogalmazott; ezekre reagál most - általánosságban - egy autóbuszvezető.

Buszvezető vagyok, de utas is, nincs kocsim, tömegközlekedéssel járok magam is. A közelmúltban megjelent átszállós-megvárásos levél kapcsán írok. Pár napja jelent meg pont ehhez a témához kapcsolódva egy másik levél is, de már sok hasonló lejött már a BKV-figyelőn.

Itt egy örök, kibékíthetetlen ellentét feszül. Vannak utasok, akik már a buszon (villamoson, trolin) ülnek, és folyamatos haladást várnak, nem akarnak minden megállóban átszállókra várni, vannak pedig, akik nem a megállóban vannak, de elvárják, hogy megvárja őket a jármű.

Abban a pillanatban azonban, amikor egy utas eléri a buszt (villamost stb.), már ő is haladni akar, a következő megállónál már nem nagyon érdekli, hogy lemarad-e valaki. És hát ott a konkrét szituációban nem szereplő, de a történet szempontjából el nem hanyagolható többség, akik még nem szálltak fel, a vonal hátralévő megállóiban várják a járművet, és alighanem ők sem arra szavaznának, hogy minden megállóban ácsorogjon egy kicsit a busz, hogy bevárja a később érkezőket.

Ezt azért hívják tömegközlekedésnek, mert nem nagyon van mód arra, hogy egyéni igényeket kiszolgáljon, hogy egy-egy átszálló utas kedvéért megvárasson száz másikat. Az a sport, ahol erre lehetőség van, az az egyéni közlekedés: a saját autó, a taxi, a kerékpár stb.

Ezeket annak ellenére írom le, hogy értelmes körülmények és határok között megvárós típus vagyok, ha látom, hogy fut valaki a buszhoz, mindig megvárom, akkor is, ha távolról szalad (civilben nekem is jólesik, ha megvárnak). De ha nem fut, csak sétál, vagy álldogál a piros lámpánál, vagy más akadály miatt nem tud odaérni hamar, magam is úgy döntök, hogy a már fent lévő, és a következő megállókban várakozó utasok érdekeit tartom szem előtt, és indulok.

(Megérne egy külön posztot, itt csak röviden, zárójelesen említem, hogy a járművezető sokszor nem is tudja, hogy a piros lámpánál álló mondjuk kéttucat emberből egyáltalán van-e valaki, aki hozzá akar felszállni, mi több: a forgalomból kiálló, a megállóba beálló, manőverező, a járdaszegélyre, utasokra, visszapillantó tükörbe, műszerfalra néző, a figyelmét egészen mással lekötő vezető gyakorta észre sem veszi, hogy a megállón kívül kik mit csinálnak vagy akarnak.)

Észrevettem, hogy az időérzék is megzavarodik, mindig annak kedvez, aki akar valamit. Ha valaki az 1-es villamost akarja elérni az Erzsébet királyné úti megállóban, akkor számára a troliról leszállás, az úttesten áthaladás, a piros lámpa kivárása, a Hungária körúton való átkelés, a villamosra felszállás mind belefér 10 másodpercbe (legalábbis a levélíró ennyit említett).

Ha fönt ül a villamoson és sietne, akkor mindez a feleslegesnek és idegtépőnek tűnő várakozás percekig tartónak tűnik. A valóság a kettő között van, cirka egy perc lehet ennek a műveletnek a végrehajtása, de biztosat persze nem lehet mondani, hiszen a 70 éves nyugdíjas is el szeretné érni a villamost, a babakocsit toló, másik kezével gyereket vezető kismama is, és nekik bizony nem 10 másodperc, de nem is egy perc a várakozás, átkelés, felszállás kombó.

A BKV sem szab meg ilyen részidőket a forgalmi utasításban, tehát nincs leírva, hogy ha a vezetőfülkéből kitekintve látható, hogy 10 másodpercen belül felszállnak az utasok, akkor várni kell, ám ha 10 másodpercnél több idő kell, akkor ott kell őket hagyni. Ez a járművezetőre van bízva, aki mérlegel a pillanatnyi késése, sietése, az út hátralévő részén várható forgalmi helyzet, az adott időszakra meghirdetett járatsűrűség és még pár szempont alapján.

Ezzel a levéllel sem a megvárás ellen, sem mellette nem akarok állást foglalni. Van, amikor megoldható, van, amikor nem. Azt akarom mondani, hogy amikor egy ilyen szituáció felbosszant valakit, mindig gondoljon arra, hogy rajta kívül még van a járművön pár tucat (pár száz) utas, valamint az útvonalon további jónéhány, akiknek az érdekeik messze nem egyeznek az övével.

Olvasóink ritkán ragadnak billentyűzetet, amikor rendben eljutnak tömegközlekedéssel A-ból B-be. Általában az sem feltűnő, amikor a járművezető/ellenőr/jegypénztáros a tőle elvárható módon, vagy akár még annál is jobban végzi a munkáját.

Gábor a napokban egy ilyen jelenetnek volt tanúja, és fontosnak érezte megosztani ezt velünk. Jól tette.

Nem szoktam a blogokba írni, de a pénteki (november 23.) napon olyan jó érzés fogott el, hogy úgy éreztem, mindenképpen megírom.

Sikerült a pénteken 16:30-kor a Szent Imre térről induló 152-es buszt elérnem. Ez már önmagában is jó érzés volt, de ahogy a buszvezető viselkedett, az igazi szolgáltatói magatartás volt. Minden utasnak köszönt az első ajtónál, a fűtést sem felejtette el bekapcsolni.

A Széchenyi utcánál arra lettem figyelmes, hogy leszáll a sofőr és egy idős nénit felsegít a buszra a csomagjaival együtt. A mai világban enyhén szólva szokatlan, hogy ennyire emberi hozzáállást látunk egy szolgáltatótól, főleg úgy, hogy az utasok közül senki nem állt volna fel, hogy segítsen. (Én a busz hátuljában ülve már későn vettem észre).

A néni a Varrógép utcáig utazott, ahol a sofőr szintén leszállt és lesegítette a csomagjaival együtt. Én ilyen kedves sofőrt még sosem láttam, remélem a BKV-nál/BKK-nál is olvassák ezeket a sorokat; egy vállveregetést biztosan megér ez a dicséret a sofőrnek.

Igazán most éreztem életemben először, hogy volt értelme megvenni a bérletet, mert ez egy igazi szolgáltatói magtartás volt. További jó munkát kívánok a sofőrnek és róla vegyen példát a többi kollégája is!