Két hete egy olvasónk arról írt, hogy a 70-es troliról leszállva rendszeresen "lecsúszik" az 1-es villamosról, mert átszálláskor a gyalogosoknak pirosat mutat a lámpa, és a várakozási idő pont elég ahhoz, hogy elmenjen a villamos. András néhány javaslatot is megfogalmazott; ezekre reagál most - általánosságban - egy autóbuszvezető.

Buszvezető vagyok, de utas is, nincs kocsim, tömegközlekedéssel járok magam is. A közelmúltban megjelent átszállós-megvárásos levél kapcsán írok. Pár napja jelent meg pont ehhez a témához kapcsolódva egy másik levél is, de már sok hasonló lejött már a BKV-figyelőn.

Itt egy örök, kibékíthetetlen ellentét feszül. Vannak utasok, akik már a buszon (villamoson, trolin) ülnek, és folyamatos haladást várnak, nem akarnak minden megállóban átszállókra várni, vannak pedig, akik nem a megállóban vannak, de elvárják, hogy megvárja őket a jármű.

Abban a pillanatban azonban, amikor egy utas eléri a buszt (villamost stb.), már ő is haladni akar, a következő megállónál már nem nagyon érdekli, hogy lemarad-e valaki. És hát ott a konkrét szituációban nem szereplő, de a történet szempontjából el nem hanyagolható többség, akik még nem szálltak fel, a vonal hátralévő megállóiban várják a járművet, és alighanem ők sem arra szavaznának, hogy minden megállóban ácsorogjon egy kicsit a busz, hogy bevárja a később érkezőket.

Ezt azért hívják tömegközlekedésnek, mert nem nagyon van mód arra, hogy egyéni igényeket kiszolgáljon, hogy egy-egy átszálló utas kedvéért megvárasson száz másikat. Az a sport, ahol erre lehetőség van, az az egyéni közlekedés: a saját autó, a taxi, a kerékpár stb.

Ezeket annak ellenére írom le, hogy értelmes körülmények és határok között megvárós típus vagyok, ha látom, hogy fut valaki a buszhoz, mindig megvárom, akkor is, ha távolról szalad (civilben nekem is jólesik, ha megvárnak). De ha nem fut, csak sétál, vagy álldogál a piros lámpánál, vagy más akadály miatt nem tud odaérni hamar, magam is úgy döntök, hogy a már fent lévő, és a következő megállókban várakozó utasok érdekeit tartom szem előtt, és indulok.

(Megérne egy külön posztot, itt csak röviden, zárójelesen említem, hogy a járművezető sokszor nem is tudja, hogy a piros lámpánál álló mondjuk kéttucat emberből egyáltalán van-e valaki, aki hozzá akar felszállni, mi több: a forgalomból kiálló, a megállóba beálló, manőverező, a járdaszegélyre, utasokra, visszapillantó tükörbe, műszerfalra néző, a figyelmét egészen mással lekötő vezető gyakorta észre sem veszi, hogy a megállón kívül kik mit csinálnak vagy akarnak.)

Észrevettem, hogy az időérzék is megzavarodik, mindig annak kedvez, aki akar valamit. Ha valaki az 1-es villamost akarja elérni az Erzsébet királyné úti megállóban, akkor számára a troliról leszállás, az úttesten áthaladás, a piros lámpa kivárása, a Hungária körúton való átkelés, a villamosra felszállás mind belefér 10 másodpercbe (legalábbis a levélíró ennyit említett).

Ha fönt ül a villamoson és sietne, akkor mindez a feleslegesnek és idegtépőnek tűnő várakozás percekig tartónak tűnik. A valóság a kettő között van, cirka egy perc lehet ennek a műveletnek a végrehajtása, de biztosat persze nem lehet mondani, hiszen a 70 éves nyugdíjas is el szeretné érni a villamost, a babakocsit toló, másik kezével gyereket vezető kismama is, és nekik bizony nem 10 másodperc, de nem is egy perc a várakozás, átkelés, felszállás kombó.

A BKV sem szab meg ilyen részidőket a forgalmi utasításban, tehát nincs leírva, hogy ha a vezetőfülkéből kitekintve látható, hogy 10 másodpercen belül felszállnak az utasok, akkor várni kell, ám ha 10 másodpercnél több idő kell, akkor ott kell őket hagyni. Ez a járművezetőre van bízva, aki mérlegel a pillanatnyi késése, sietése, az út hátralévő részén várható forgalmi helyzet, az adott időszakra meghirdetett járatsűrűség és még pár szempont alapján.

Ezzel a levéllel sem a megvárás ellen, sem mellette nem akarok állást foglalni. Van, amikor megoldható, van, amikor nem. Azt akarom mondani, hogy amikor egy ilyen szituáció felbosszant valakit, mindig gondoljon arra, hogy rajta kívül még van a járművön pár tucat (pár száz) utas, valamint az útvonalon további jónéhány, akiknek az érdekeik messze nem egyeznek az övével.