A kormány megvonta a támogatást, a főváros pedig nem pótolja a kivett összeget. A drasztikus tarifaemelésnek ismét az utasszámcsökkenés lehet a következménye

A Lágymányosi híd és Ráckeve között az idén még havonta 1984 forintért utazhatnak a 60 és 65 év közöttiek, jövőre azonban 18 ezer forintot kell fizetniük a bérletért. Illetve még többet, a legalább 11-12 százalékos BKV-tarifaemeléssel számítva várhatóan húszezer forintot. Nem járnak jobban azok se, akik Gödöllőről ingáznak, ez 1488 forint helyett jövőre 14 ezer forintjukba kerül, a szentendreieknek pedig ezer helyett 11 ezer forintot kell kiadniuk a bérletért.

A több mint tízszeres drágulás hátterében a kormány döntése áll: megvonta a helyi érdekű vasutakon a nyugdíjas kedvezményt az említett korosztálytól, így 2008-tól nekik is teljes árú dolgozói bérletet kell vásárolniuk. A Főpolgármesteri Kabinet a hét elején jelentette be a közösségi közlekedés népszerűsítését aligha szolgáló változást, amely számítása szerint négyezer embert érint. A főváros dönthetett volna úgy, hogy kifizeti az állam által elvont támogatást, de nem tette, a kormányra mutogatott.

Forrás: www.ma.hu