Tisztelt Asszonyom/Uram!

2005.március 14-én este az 56-os villamossal utaztam Hűvösvölgy végállomás és Moszkva tér között. A Moszkva téren az érkező villamos megállójában maradtam a barátaimmal, ugyanis valamit még meg akartunk beszélni. Én az ott lévő zöld korlátnak támaszkodtam, körülbelül kétméternyire a villamossínektől. A megbeszélés elhúzódott: 18. 20 környékén értünk a Moszkva térre és nagyjából 19. 20-ig maradtunk. 19. 00 körül (nem pontosan) érkezett egy villamos. A villamosról leszálltak az utasok, majd a villamosvezetőnő (alacsony volt, fekete haja össze volt fogva) hátrafele indult (az utolsó kocsi magasságában álltunk), útközben a villamos biztonsági őröket (akik ezzel a villamossal utaztak) is magával hívta. Hátrajött hozzánk, majd közölte a villamosvezetőnő, hogy "ő volt" és rám mutatott.

Két biztonsági őr két oldalról a karomnál megragadott, kihúzott a barátaim alkotta körből. Közölték, hogy beszélni akarnak velem. Ezután letámadtak, hogy "mit firkálod a villamost". A villamosvezetőnő rákontrázott: "láttam, ahogy összecsuktad a zöld tolladat", "lelassítottam, majdnem meg is álltam melletted". A biztonsági őrök nyilvánvaló célja az volt, hogy rámijesszenek, ugyanis amikor felajánlottam, hogy kiürítem a zsebeimet és a táskámat, mert nincs nálam semmilyen zöld toll, azt "gálánsan" elutasították. Ezekután a biztonsági őrök még többször elmondták, hogy ne merészeljem többet a villamos ablakát firkálni. Eközben barátaim értetlenül álltak és mondták, hogy nem én voltam, ugyanis ők végig velem voltak és tudják, hogy nem célom a közvagyon tönkretétele. A biztonsági őrök rájuk sem hederítettek. Végül elengedtek, de miközben visszavonultak, még az egyikőjük elárulta, hogy: "150 000 Forint egy ilyen kib... ablak, úgyhogy ha legközelebb Hűvösvölgyből jössz, akkor busszal!".

A villamosvezetőnő, ha látja, amint állítása szerint "épp firkálom az ablakot" miért nem áll meg teljesen és kéri HELYBEN az utasok, vagy biztonsági őrök, netán a rendőrök segítségét? Ha ezt mégsem teszi meg, akkor miért vádol meg később egy, a megállóban tartózkodó ártatlan utast (a vád képtelenségét mi sem jelzi jobban, mint hogy az elkövető nyilván azonnal elhagyja a helyszínt)? Milyen joggal szabja meg bármilyen BKV dolgozó, hogy én, az érvényes bérlettel rendelkező utas milyen közlekedési eszközt vegyek igénybe? Hogy képzeli bármelyik biztonsági őr, hogy - a tettenérés esetét kivéve - hozzámér? Megfordult a fejemben, hogy rendőrt hívok, de a biztonsági őrök annyira fenyegetően léptek fel, hogy jobbnak láttam, ha ezt nem teszem meg. Nem lepődtem volna ugyanis meg, ha e kérésem elhangzása után esetleg tettlegességre vetemednek.

A biztonsági őrökkel kapcsolatban megjegyezném még, hogy csoportosan közlekednek, ötösével. Egy villamossal lemennek, a következővel vissza, és eközben jó pár járat és megálló védelem nélkül marad. Úgy tűnik, ezek az ötfős elit-egységek csupán az ilyen jellegű ijesztgetésekre jók. Kérdés tehát, hogy van-e a biztonsági őrök ilyetén alkalmazásának (beosztásának) értelme?

Hansúlyozni kívánom, hogy magam is (vasúton és egyéb közlekedési eszközön rendszeresen utazóként) mélyen elítélem az ilyen rongálásokat és erőteljes fellépést tartok helyesnek az elkövetők ellen. De az utasokat zaklató, fenyegető őrök és a megalapozatlanul vádaskodó villamosvezetőnő éppen a helyes ügy szolgálatát kérdőjelezik meg, annak tekintélyét ássák alá.

Kérem hathatós intézkedésüket az ügyben!
Az arra adott  erősen kifogásolható válasz:
Tisztelt X Y Úr!

Társaságunkhoz érkezett elektronikus levelét köszönjük. Őszintén sajnáljuk, hogy az 56-os villamosról történő leszállása után a biztonsági őrök udvariatlanul viselkedtek Önnel szemben. Az okozott kellemetlenségért ezúton kérjük szíves elnézését.

Bejelentése nyomán az érintett dolgozónkat jegyzőkönyvileg meghallgattuk, aki elmondta, hogy a Völgy utcai megállóhelyre behaladva tapasztalta, hogy az ellenkező irányba haladó villamos hátsó kocsiján egy 16-17 év körüli fiatalember az oldalüveget zöld filctollal firkálta. Mivel más lehetősége nem volt, a Hűvösvölgy végállomáson tartózkodó biztonsági őröknek szólt, hogy mit tapasztalt a vonalon. Az őrök az ő szerelvényével mentek a Moszkva térre, ahol a járművezető a leszállóhelyen egy csoportosulást látott. A biztonsági szolgálat kényszerítő eszközt nem alkalmazott és a rendőrséget sem hívta ki, mivel bizonyíték nem volt. Cégünk továbbra is megtesz mindent a károkozók azonosítására.

Az Önt ért kellemetlenségekért még egyszer szíves elnézését kérjük. Társaságunk járművein mindig biztonságos és balesetmentes utazást kívánunk Önnek.

Budapest, 2005. április 14.

Üdvözlettel:

Dúll Erzsébet
mb. ügyfélszolgálat-vezető h. sk.
Ennyi az én rövidke történetem... Érdekes, hogy a BKV merő "udavriatlanságának" titulál egy lényegében jogsértő magatartást. Az már csak mellékes, hogy szó sem esik arról, hogy a hatáskörét erősen túllihegő vádaskodó villamosvezető, vagy a "kicsit udvariatlan" őröknek mit hoz majd a Mikulás, virgácsot-e, vagy csokit? Amúgy az oké, hogy ekkor én is 16-17 év körüli voltam, de az már kevésbé, hogy a "csoportosulás"-ba egyszerűen bele kellett kötni...

Üdvözlettel: L45H