Szombat este egy ötven év körüli férfi a 2-es metró Deák Ferenc téri állomásán bemászott két metrókocsi közé, majd amikor kiszedték onnan, egy fecskendővel hadonászott. Az esetről a BKV-figyelő egyik olvasója, Gábor számolt be elsőként blogunk Facebook oldalán. Az esetről az Index is beszámolt:

"Szombat este egy ámokfutó tűvel fenyegetőzött, és átmenetileg lényegében fogságba ejtette egy metrószerelvény utasait" – írta lapunknak egy szemtanú, aki állítása abban a metrókocsiban ült, ahol az eset történt. Leírása szerint az ötven év körüli férfi az utastérben fenyegetőzni kezdett kezében egy tűvel. Hogy miért, az nem derült ki, de „úgy tűnt, hogy öngyilkos akar lenni”.

A szerelvényt a Deák térnél megállították, az ajtókat a metróvezető előbb bezárta, a hangosbemondón megkérdezte, van-e az utasok között rendőr, majd hívták a rendőrséget. Ekkor már kinyitották a metróajtót, így a kocsiból kijutott a fenyegetőző férfi, aki ekkor a metrókocsi tetejére mászott fel.

Olvasónk szerint ekkorra több rendőr érkezett a helyszínre, és míg az egyik beszélt hozzá, a másik a hajánál fogva lerántotta a metróról. „Közben az áramot lekapcsolták, elsötétült minden, majd valami gázt nyomtak a rendőrök, amitől könnyezett mindenki” – fogalmazott a levélírónk. Úgy tudjuk, a fenyegetőző férfit a mentők végül a dél-pesti kórház pszichiátriai osztályára szállították.

Valóban történt szombaton az esti órákban a Deák téren, a metróban egy, a leírtakhoz hasonló eset – közölte kérdésünkre a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Horváth Katalin Fanni szerint a fenyegetőző férfinál valóban volt „szúrásra alkalmas eszköz”, és ő előbb valóban a metró belső utasterében tartózkodott, majd kiugrott onnan. „A helyi kapitányság kollégái a helyszínen elfogták a férfit, akit végül a közben riasztott mentőszolgálat szállított el a helyszínről” – közölte. A metróban terjedő szúrós szagról a szóvivő nem tudott.

(Index)