Tegnapi postom, és a zónás rendszer tervezete nagy vitákat generált, sajnos a kommentelők 80%-a félreértette a javaslatot és a mondanivalómat, ezért torkollott majdnem anyázásba a beszélgetés.

Egész délután azon voltam, hogy megértessem a kommentelőkkel, miért nem jó a BKV-bérlet megszüntetése. Írtam a kommenteket, ütöttem a billentyűket rendesen, de sajnos mindig félreértés lett a beszélgetés vége, így sok értelme nem volt egész délután itt ülnöm. Most, ebben a postban még egyszer, utoljára leírom, mi a bajom a „BEBesítéssel”.

Mindenekelőtt leszögezem, hogy örülök, hogy olcsóbb lesz a bérlet jövőre azoknak, akik eddig is BEB-et használtak, magam is ezzel a bérlettel járok 2006 óta. Annak nem örülök, hogy olyannak is egyesített bérletet kell majd venni, akinek semmi szüksége nincs erre.

Jelenleg a BKV és a BEB bérlet között 800 forint eltérés van. Ebből a 800 forintból kap valamennyit a MÁV és a Volán azért, hogy a bérlettel az ő járataikon is utazom, Budapest határain belül. Jövőre viszont csak BEB bérlet lesz Hagyó Miklós elképzelései szerint. Jövőre a BEB olcsóbb lesz, 150 forinttal, viszont drágább lesz, mint a BKV 6-700 forinttal. Én megértem, hogy ezzel a 7,8%-os emeléssel a BKV utas, most többet kap, és ezzel semmi probléma nincs. Azzal van a bajom, hogy azt is erre a bérletre kötelezik, akinek semmi szüksége nincs rá, mert sem a MÁV, sem a Volán nem esik neki útba, nem is jár arra, amerre ők laknak.

Nem a kedvezményes bérletet venném el, hanem meghagynám a BKV bérletet is, annyival olcsóbban, amennyit a Volánnak és a MÁV-nak fizetnek. (Információim szerint ez havi 100 forint). Nem sok pénz, évi 1200 Ft megtakarítás fejenként, de 9 hónap alatt nekem pl. egy nyári Volán bérletem árát jelenti ez. Tehát kevés ez az 1200 forint, de az ember még ennyit sem fizet szívesen azért, amit nem használ. Ezért nem értem, miért nem lehet az egyesített bérlet mellett meghagyni a BKV bérletet is, azoknak akik annyira szarrágóak, mint én. Miért fizettetnétek ki velük ezt a pénzt?

Leszögezem, itt nem a ti kedvezményeteket venném el, örülök az olcsóbb bérletnek, nem vagyok hülye. Csak az újabb, igazságtalan rendszerrel nem értek egyet. Miért dőltök be az újabb kampánydumának? (Az áremelés mellé, többet kapsz).

Az utasok nagyobb része, 80-90%-a semmivel nem kap többet, csak többet fizet. És tudjátok miért? Mert szarban van a Volán, és a MÁV is. Így akarják a két céget több pénzhez juttatni. Már azzal is kifizettetik a viteldíjat, aki nem is használja a szolgáltatást, még csak köze sincs hozzá. Jó húzás ez, politikusaink szeretnek ilyennel játszani. Mindig a becsületes, fizető emberek szopnak. Ez az élet rendje.