Szombaton délelőtt 15 percet vártam a 7-es buszra, ami összességében nem sok idő, csak mások hülyesége miatt ennyit sem szeretek várni. Nem értem kinek jó, hogy 4 busz tolong egymás után a megállóban, majd egyszerre kiállnak, és 15 percig nem jön semmi. Paraméterkönyv ide, paraméterkönyv oda, erre miért nem lehet megoldást találni?

Kedves BKV-figyelő!

 

A BKV megújulását követő pár nap tapasztalata a 70,78, 74-es trolikat illetően: ez valami teragédia!

 

A 74-es már régebben is rettenetesen összevissza járt, a kiírástól teljesen függetlenül. Most a következő van: reggelre 5-6 perc, napközben 6-8 perc, más időpontra 3-10 (sic!) van kiírva. Ez úgy működik, hogy minden időszakban a a maximum követési távolságnak minimum a dupláját kell számolni, de akkor viszont KETTŐ (esetleg) HÁROM troli is jön egyszerre! Tehát vársz mondjuk 15 percet, de akkor választhatsz, hogy melyikre szállsz föl – már ha az elsőt (amin milliónyian vannak) követő második-harmadik megáll egyáltalán.

 

A 70-es, 78-as trolival mindig az volt a baj, hogy a Nefelejcs utcai megállótól (ahonnan a Kossuth-tér felé egy az útvonaluk) szinte mindig 1-2 perc eltéréssel, vagy akár rögtön egymás után jött a két járat, így előtte szintén sokat kellett várni. Ezt volt hivatva „megújítani” az új közlekedési rend: „A 70-es és 78-as trolik összehangoltan fognak közlekedni”. Ez annyira sikerült, hogy nemrégen, a Nagymező utcánál várakozva a Liget felé közlekedő valamelyik trolira, a következő mulatságban volt részünk: először jött egy 70-es, szinte összeragadva a mögötte lévő 78-assal. Ezeket kb. 1 perc múlva követte ugyanez a páros, tehát NÉGY trolibusz jött egyszerre!! Többet nem vártam, de gondolom, ezek után „büntiből” legalább 20 percig nem jött semmi.

 

Legalább írnák ki a megállókba, hogy mikorra várható a járműdömping, és az utasok, jó barmok módjára odagyűlhetnének a megadott időpontra!

 

Üdvözlettel: Pagonyi Judit

 

Piros 7-es és kavarodás a 103-ason:

Hello!

 

Valaki nemrég felvetette, hogy mi lesz a piros orrúra festett egykori "7-173 gyors" buszokkal. Na ma láttam egy különlegeset. A "7-173" át volt festve pirosra ezáltal a "kék" busz most kék és piros színű. A járművet rátették a 103-as vonalára, DE ugyebár a "jó kis" Fok-Gyem kijelzőkön a számokat képező pontok pirosra vannak festve. Így a járatot nem ismerő utazó (lásd: turista, vidéki stb... a Népligetnél és a Kelenföldi pu-nál is igen nagy eséllyel vannak ilyenek) nem mer felszállni a buszra, hiszen az számára "piros 103-as", az meg ugye "nem jó" szerencsétlennek, mert ő a feketét várja, ráadásul azt sem tudja hova megy a piros, mert nincs kint a megállóban a menetrend.

 

Na most aztán van kavarodás. Gratula BKV.