A fővárosi költségvetésben nincs pénz arra, hogy finanszírozzák a BKV hatmilliárd forintos hiányát - mondta az InfoRádiónak Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes. Budapest a többi mellett az agglomerációs településektől szeretne pénzt kapni, mert a politikus szerint, "aki muzsikáltat, az fizessen is".

Nagyjából 6 milliárd forintos hiánnyal küzd a BKV. A Fővárosi Önkormányzat évente mintegy 10 milliárd forintos tőkepótló támogatást ad a közlekedési vállalatnak, emellett hozzájárul a vállalat amortizációs költségeihez és a fejlesztési beruházásaihoz - mondta az InfoRádióban Ikvai-Szabó Imre.

Ennél többet azonban Budapest nem tud adni az éves szinten 110 milliárd forintból gazdálkodó cégnek - hangsúlyozta a főpolgármester-helyettes.

Rámutatott azonban arra, hogy a BKV a szolgáltatásai egy jelentős részét a városhatáron kívül nyújtja, ennek ellenére az agglomerációs települések nem járulnak hozzá a működéséhez.

Szerinte tarthatatlan, hogy ezen települések úgy részesülnek a BKV működésének előnyeiből, hogy ehhez nem járulnak hozzá. Mint mondta, a kérdést mihamarabb rendezni kell, hiszen "aki muzsikáltat, az fizessen is".

Forrás: Inforádió