Tisztelt BKV Figyelő!

Elhatároztam, hogy nem fogom értékelni, azt ami történt, hanem csak tényszerűen leírom. Ennyi surmóságot 10-15 percen belül lehetetlen szavakkal kifejezeni.A sokszor már-már abszurdumba forduló történet azzal kezdődött, hogy egy ember csúnyán elesett a Népligetnél, Kőbánya felé vezető oldalon. Sietősen, jobban mondva szaladt a lépcsőn lefelé, hogy elérje az épp akkor beérkező metrót. Nagyjából a lépcső felénél megbotlott és ijesztően csúnyát esett. Szemöldöke több helyen felszakadt és eléggé észrevehetően vérzett. Én barátnőmmel és anyukájával utaztam. Mi viszonylag későn szálltunk le, így abban a szerencsés helyzetbe jutottunk, hogy végignézhettük, ahogy a férfi lezuhan, és ahogy a leszálló utasok 80%-a közönyös arccal elsétál mellette, a másik 15% meg fölé hajol, kicsit vár és tovább megy. Arra még a mai napig nem jöttem rá, hogy mit gondoltak, mi járt a fejükben: Látták, hogy lélegzik még, nincs nagy baj?! Vagy, szakadt csöves, úgy kell neki ?! De kezdek eltérni a tárgyiasságtól. Egy néni volt az, aki lehajolt hozzá elöször és kiabált az embereknek, hogy hívja valaki a mentőket, mert neki nincs telefonja. Ekkor értünk mi nagyjából oda. Barátnőm és én is rögtön elkezdtük felváltva a 104 ill. 112-es számot hívni. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy 3-4 percig egyik helyen sem vették fel. Mindkét helyen végtelenített hallgathattuk angolul ill. magyarul azt, hogy a beszélgetés rögzítve lesz. Eközben barátnőm anyukája kezdete el kezelni a sérültet. Ő egyébként és szerencsére orvos. Barátnőm végül beszélt a mentőkkel. A zuhanás óta eltelt kb. 5 perc, amikor kezdtek odaszállingózni a biztonságiak. Az egész mtróállomás be van kamerázva, de az nem fordult meg egyikőjük fejében sem, hogy esetleg a mentőládát is hozzák. Megkértük rá őket. Egyikőjük ugyanolyan kényelmes tempóban visszaballagott, és hozta a mentőládát. Miközben a barátnőm anyukája elkezdte a sebet tisztítani, sebtapasszal a vérzést csillapítani, két biztonsági őr azt vitatták meg, hogy vajon el kell-e kérni ilyenkor a sérült papírjait. Végül abban állapodtak meg, hogy igen. Miközben épp kezelték, felszólították, hogy mutassa meg a papírjait. Nem tudom, mit vártak, vagy mit tettek volna, ha nincsenek nála paírok, de voltak. Ezekután azzal hozakodtak elő, hogy fel kellene vinni, itt nem maradhat, zavarja az utasforgalmat. Ekkor barátnőm anyja közölte velük, hogy talán a fontossági sorrendet illendő lenne betartani. Miután nagyjából kész lett a kötözés, próbálta magát a férfi felvonszolni, mi akik ott voltunk, próbáltuk támogatni. Az őrök ebben sem segítettek. A forgalmi irodában a néni és orvos-ismerősöm megmosták a kezüket a vértől és talán ez inspirálta az újabb kérést: Valakinek fel kéne mosni a vért...mert a takaritók csak este 11 után jönnek, addig így nem maradhat, ők meg a fertőzésveszély miatt nem nyúlhatnak hozzá. Természetesen nemet mondtunk, de nem akarták feladni. Barátnőm mondta végül, ha adnak felmosóvödröt, vízet, meg felmosószert, akkor femossa ő, csak hagyjuk már végre egymást békén. "Nem áll módukban vízet biztosítani a művelet elvégzéséhez", vagy valami hasonló stílusú volt a válasz. Ekkor szedelődzködtünk, hogy eltűnjünk. Ekkor jött a felszólítás, hogy aki kihívta a mentőket, az nem mehet el. Az egyik ott dolgozó "lélek"jelenléte segített elkerülni a botrányt, ondta, hogy majd ő elvállalja. Ennyi.

Üdv:
keplib