Kedves BKV Figyelő!

Mint olvashattad egyik másik bejegyzésemben, sokáig nem volt egyértelmű számomra (s talán mások számára sem), hogy a jövő évtől bevezetésre kerülő bérletreform a maga valójában hogyan is fog kinézni. Sajtóinformációk szerint megszűnt volna a HAVIBÉRLET és az utólagos bérletbemutatás intézménye is.
Gondoltam utánajárok a kérdésnek (legyen bármennyire is naiv), s levelet írtam a BKV-nak - melyben a bérletigazolvány méretének optimalizálását is megemlítettem.

Levelem harmadszori megküldése végül eredményt hozott.
Ha gondolod, tedd közzé, hogy a magamfajta, értetlen utasok szeme elől is fellebbenhessen a fátyol.

Köszönettel: kambekk
Íme a válaszlevél:
A BKV Zrt. a 2008. évi viteldíjakkal kapcsolatban a havi és 30 napos bérletek helyett egy újfajta havibérletre tett javaslatot. Az új bérlet a régiek előnyös tulajdonságait ötvözi:
 

    * Az érvényesség kezdőnapját az utas tetszőlegesen választhatja meg, a szelvény természetesen elővételben is megvásárolható.
    * Egy hónapig érvényes, de nem kötődik naptári hónaphoz. Ezt úgy kell értelmezni, hogy egy adott hónap adott napjától a következő hónapnak a kezdőnapot megelőző napjáig használható. Például az adott hónap 10-étől váltott bérlet a következő hónap 9-éig érvényes, függetlenül attól, hogy az adott hónap 30, 31 vagy éppen 28 napos.
    * A hónap 1. napjától megváltott új havi bérlet a hónap utolsó napjáig érvényes.

 
A felhasználható időtartam tehát attól is függ, hogy az adott hónap 30, 31 vagy február esetén 28 (29) napos. Így 12 egymást követő havi bérlet összesen 365 napig lehet érvényes, vagyis aki rendszeresen megvásárolja, nem kerül kedvezőtlenebb helyzetbe, mint a régi típusú havi bérlet esetén. Ebben az esetben természetesen feltételezni kell, hogy sem átfedés, sem kimaradt napok nincsenek a bérletek között.
 
A közösségi közlekedés az úgynevezett maximált hatósági áras kategóriába tartozik, ezért a viteldíjak és azok alkalmazási feltételeinek megállapítása nem a BKV Zrt. feladata. Esetünkben az árhatósági jogkört a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.§ (1) bekezdése és az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. tv. 7.§-ban foglalt felhatalmazás alapján Budapest Főváros Közgyűlése gyakorolja, így az új havibérlet bevezetéséhez az ő döntésük szükséges.
 
A bérletbemutatás intézményét sem kívánjuk megszüntetni, alkalmazásában azonban szigorítást szeretnénk elérni. Javaslatunk szerint 2008-tól a bérletbemutatás lehetősége személyenként évente legfeljebb két alkalommal és csak olyan feltételek mellett alkalmazható, ha az utólagosan bemutatott bérlet a pótdíjazás időpontját megelőző napon is már érvényes volt, valamint a bérletet bemutató személynek nincs rendezetlen pótdíjtartozása a BKV Zrt. felé. Ezzel kiszűrhető az a gyakorlatban tapasztalt nagyszámú visszaélés, amikor a pótdíjazás után a még aznap vásárolt 30 napos bérletet mutatják be.â01D
 
A bérletigazolvány bankkártya méretűre történő átalakítása folyamatban van. Reményeink szerint 2008. januárban már bevezethető lesz.
 
Köszönjük, hogy időt és energiát fordított arra, hogy írjon nekünk, Társaságunk járművein kellemes utazást kívánunk Önnek.
 
Budapest, 2007. december 3.
                                  
Üdvözlettel: Szüts Katalin ügyfélszolgálat-vezető