Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Biztonságiak az éjszakában

A mai napra két éjszakai ellenőrzéses levelet választottam nektek. A két levélben csak egy a közös, az pedig a buszról repülő utas. Fogadjátok őket sok szeretettel!

Kedves Utastársaim!

Azért írok nektek, mert veletek is megeshet.

Tegnap (04.16) éjszaka utaztam a 907-es buszon, egy cseppet ittas voltam, de nem viselkedtem botrányosan, vagy illemsértő módon, mellesleg érvényes bérlettel, és matricával ellátott diákigazolvánnyal rendelkeztem. Nem tudom min sikerült összekapni az ellenőrökkel, de azt vettem észre hogy próbálnak lelökdösni, én meg mivel teljesen elfogadhatatlannak tartottam az eljárás mikéntjét kapaszkodtam az egyik hajába, meg a másikba. Mivel sikertelen volt a lerakásom kísérlete (82 kg vagyok és fiatal) az

egyik benyomott kettőt az arcomba, ami meg is hozta a kívánt eredményt. Ezután hívtam a rendőrséget. Egy bájos hangú diszpécser hölgy hozzám is irányított egy járőrkocsit. Ők nem tudtak mit kezdeni a dologgal mert a kerületet nem hagyhatták el.

Megkérdezték, hogy fel akarom őket jelenteni, mire én mondtam hogy nem, nincs értelme (és minden előítéletem ellenére nagyon kedvesek voltak). Két dolgot nem értek: 1 - ilyen atrocitásnál sokkal komolyabb szituációk sem ruháznak fel másokat arra, hogy engem, vagy bárkit megüssenek (most a kemény gyerekek röhöghetnek, de így van), 2 - nem félnek (Ha nekik ilyen könnyen eljár a kezük, pedig csak dolgoznak, akkor egy ideges utas (nem olyan, *eddig* érthető okokból erőszakkerülő típus, mint én) az mit tesz az ilyenekkel)?.

Üdv Ádám!

Második levél:

45 Tovább

"A kitűzőt nekünk nem kell kirakni"

Aki rendszeresen olvas BKV-figyelőt az tudja, hogy a BKV járatain csak az ellenőrizhet jegyet és bérletet, akinek a karszalagja a jobb vállán míg a kitűzője a ruháján, mellmagasságban foglal helyet. Egy blogger kollégával történt meg a lent olvasható eset.

Tisztelt BKV-figyelő!

Először is szögezzük le: nem járok BKV-val. Ha mennem kell valahová a városban, akkor bringázok, munkába meg a céges busszal járok. Ha néha igénybe is veszem a közösségi közlekedés szolgáltatásait, akkor mindig veszek jegyet. Ez így normális, szerintem.

Tegnap éjjel viszont kénytelen voltam az éjszakai járatot választani - taxira már nem futotta, elittam . A körúton szálltam fel, jeggyel a zsebemben, de mivel zsúfolásig tele volt a busz, a lépcsőig jutottam. Az ajtó két oldalán a buszon láthatósági mellénybe öltözött emberek voltak, hátukon "Biztonsági Szolgálat" felirattal, bomberdzsekijük alsó részén "Ellenőr" karszalaggal. Ahogy elindult, rögtön szólt is egy ilyen öltözetű hölgy, udvariasan:

-Jó estét! Jegyet vagy bérletet kérem! - Odanyújtottam jegyem, amiből egy darabot letépett és visszaadta. A letépett darabot laza mozdulattal elejtette.

-Bocsánat, leesett egy darab…- szóltam neki, mire ő:

-Igen, tudom, direkt dobtam le! - és rám mosolygott, majd visszafordult és beszélgetett tovább a társával.


Nem értettem. Többek közt azért vannak az éjszakai járatokon, hogy a rendet fenntartsák. A rendbe meg beletartozik a tisztaság. Vagy nem? Nézegettem, nézegettem, és sehol nem láttam a kitűzőjét. Mint rendes olvasó - és utas - tudom, hogy akkor ellenőrizhet jogosan, ha a szabályoknak megfelelően van felszerelkezve: karszalag a felkaron, kitűző a mellkason. A következő megálló után feljebb tudtam lépni, így meg is tudakoltam:

57 Tovább

Nem végezte a munkáját. Kirúgták.

Tisztelt BKV!

2008. február 24-én hajnalban 03.14-kor szálltam föl az Astoriánál a 907-es járat BPO-451 rendszámú járművére. A busz ajtajainál ellenőrök fogadtak, akiknek meg is mutattam a bérletem. Miután felszálltam a csukló utáni ajtónál, rögtön erős fosszag csapta meg az orromat. A busz ezen részében igen kevesen utaztak, és az utánam érkező új felszállók is inkább átmentek a busz első felébe az elviselhetetlen bűz miatt.

Felháborítónak tartom, hogy szigorítják az ellenőrzést, és közben az állandóan jegy nélkül utazó, bűzlő és koszos "utasokat" nem szűrik ki. Jelen esetben a busz előtt álló ellenőrök is láthatták a közvetlenül az ajtóval szemben ülő, jellegzetes ruházatú és elviselhetetlen szagú potyázót, de nem tettek semmit. Az ellenőröknek nem feladatuk a nem fizetők utazásból való kizárása? Esetleg az egyértelműen nem fizető hajléktalanok leszállítása? A fentiek fényében a következőket kérném:

1. Legyenek szívesek írják meg, hogy mik az éjszakai ellenőrök feladatai!
2. Amennyiben nem helyesen jártak el, küldjék el számomra a felelősségre vonás és bűntetés dokumentumait!
3. Tájékoztassanak, hogy milyen formában kárpótolnak a csökkentett értékű szolgáltatás miatt.

Tisztelettel: Átlag Ember, utas

BKV-s válasz:

Tisztelt Átlag Ember!

Köszönjük, hogy észrevételével megtisztelte Társaságunkat.

A bejelentésében leírtakat vizsgáltuk, és a következőket állapítottuk meg: A Biztonsági Szolgálat munkatársai az előírások szerint végezték a jegyellenőrzést, azonban hajléktalant, aki tisztátalan ruházata miatt más utas terhére volt, a jármű elhagyására nem szólították fel.

Az éjszakai járatokon jegyellenőrzést a Biztonsági Szolgálat, a nappali ellenőrzéseknél előírtak szerint végezi. A járműre a felszállást csak érvényes jegy vagy bérlet felmutatás után engedélyezik. A járművön történő ellenőrzés során az érvényes jeggyel, vagy bérlettel nem rendelkező, illetve a jegyváltást megtagadó utasokat, a további utazásból kizárják.

48 Tovább

Mit ér az éjszakai ellenőrzés?

Tisztelt Hölgyem/Uram,

tegnap este (02.14) 9 óra körül utaztam a 149 villamospótló járattal. A buszon irózatos kipufógázszag volt, ami a busz állapotát elnézve nem volt csoda, de amellett hogy kellemetlen káros az utasok egészségére. A busz rendszáma: BPO-035.

Emelett sikerült tegnap a 906-os éjszakai járattal utaznom, ahol ismét jó példákat láthattam, hogy a BKV kezdeményezése az éjszakai jegyre nem igazán életképes. Aki jegyet vett elő és lyukasztot,t az normális vonaljeggyel tette ezt, szerintem az utasok jelentős része nem is tudja, hogy van éjszakai jegy. És az ellenőröket se zavarta, hogy nem éjszakai jegyet érvényesítettek.

Az egy buszon lévő 6 biztonságiőr/ellenőr sem tudta azonban a bliccelést megakadályozni, egy feltűnően részeg társaságból többen nem voltak hajlandóak jegyt vagy bérletet felmutatni, de nem lettek leszállítva. Ez elég kellemetlen érzés, hogy az ő lógásukat elnézik...
42 Tovább

Éjszakai ellenőrzés

Tisztelt Szerkesztőség!

A szerdáról csütörtökre virradó éjjel mentem hazafelé a körúton. A Corvin felől a Blaha felé. Az érkező 906-os mindegyik ajtajában ellenőr karszalagos, Biztonsági Szolg, Security feliratos mellényben, összesen 7 db. Megmutattam a bérletem, leültem. 2 megálló után furcsa, ismerős hangokat hallottam, loccsanásra emlékeztetőeket. Aztán észrevettem, hogy a kettővel előttem lévő sorban az egyik mértéket nem ismerő utas ülve, maga elé hajolva, közvetlenül 2 karszalagos ember mellett a busz padlójára helyezte rókakölykeit, anélkül, hogy a 7 (de főleg ez a kettő, aki mellette állt) ellenőr közül bárki rászólt volna, neadjisten letessékelte volna a buszról, mert mint tudjuk, leszállítható az az utas, aki a járművet összepiszkolja/tevékenységével az utasokat zavarja.

Szóval tök jó, hogy úgy próbálják a bkv-t bevételtöblethez juttatni, hogy ellenőrzik a forgalmasabb éjszakai járatokat, de ha már ott vannak, mi a manóért nem szólítják fel az embereket, hogy ügyeljenek a tisztaságra?

Üdvözlettel: M. Róbert
33 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek