Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Megvárta a buszhoz futó idős utast a 124-es vezetője

Olvasónk, Miki, a pénteken publikált pozitív hangvételű bejegyzésünk után döntött úgy, hogy most vasárnapi tapasztalatait megosztja veletek. Az alábbi történet főszereplője a 124-es busz vezetője, aki olvasónk szerint a lehetőségekhez képest maximális odafigyeléssel végezte a munkáját, és több ponton is odafigyelt arra, hogy a buszán utazó emberek kellemesen érezzék magukat. Úgy gondolom, hogy az ilyen hétköznapi esetekről is meg kell emlékezni, így lehet ugyanis ösztönözni a BKV dolgozóit a jó cselekedetre, az utasokat pedig arra, hogy a jóra is figyeljenek fel, ne csak a rosszra. Íme a levél:

Kedves BKV-figyelő!

A pénteki posztot olvasva ugrott be egy most vasárnapi történet, amiben noha semmi rendkívüli nem történt, mégis összességében feltűnt, hogy milyen is az, amikor normálisan áll hozzá valaki a munkájához. Végül a pénteki, jó fej garázsmenetes buszos adta az inspirációt, hogy a magam történetét megírjam - aztán ha úgy érzed, nem üti meg az "érdemes szólni róla" szintjét, hát legfeljebb nem közlöd.

16 Tovább

Pucér, zavarodott férfi szaladgált a 4-es villamoson

Meztelen férfi riogatta az utasokat a budapesti Nagykörúton közlekedő 4-es villamoson - számolt be a Hír24 egyik olvasója. Az eset még hétfő délután történt, a Corvin negyed és a Boráros tér megállók között.

A Hír24 beszámolója szerint a férfi, miután felszállt a járműre, egy ideig mereven bámulta a padlót, majd az utasok döbbent tekintetétől kísérve hirtelen megszabadult a ruháitól és pucéran kezdett szaladgálni a járművön. Ezt követően a földre vetette magát, egy darabig egy helyben feküdt, utána felállt, felöltözött és tovább nézte a padlót.

20 Tovább

Magától kiesett a 74-es trolipótló ablaka

Olvasónk, Krisztián a BKV-figyelő Facebook oldalán tegnap számolt be arról, hogy a 74-es trolipótló egyik ablaka magától kiesett. Nagyon nem lettem volna annak a gyalogosnak a helyében, akire ez ráesik…

91 Tovább

4-es metró: Tényleg szükség lesz a Bocskai úti állomásra?

A 4-es metró budai állomásai közel száz százalékban szerkezetkészek, a metróalagutat kipucolták és előkészítették a vágányok beépítéséhez. Nagy munka a Szent Gellért tér alatt folyik, ahol az építők nekiláttak annak az átkötőalagútnak, ami miatt korábban majdnem felbontották a metrószerződést.

A fenti videón is jól látható, hogy a Bocskai úti és a Móricz Zsigmond körtéri állomás szinte egymás mellett van, 300 méter távolság van köztük. Molnár György, műszaki ellenőr szerint szükség volt a Bocskai úti állomásra, mert ide szárnyvonalat terveznek. Már csak az a kérdés, miért nem oda épül állomás, ahol már most szükség lenne rá (például Kosztolányi Dezső tér). Molnár úr a Móricz Zsigmond körtéren (a videó harmadik percénél) azt magyarázza, miért volt szükség az állomáson két mozgólépcsőre. Egyik a térre vezet majd, másik pedig a Bocskai úti piachoz. Igen, szerintük közelebb van a Bocskai úti állomásnál lévő piac a Móricz Zsigmond körtérhez.

176 Tovább

Rosszul megy a bolt? –A Boráros téren koldult a BKV-ellenőr

"Kérem szíveskedjenek jobban fizetni ellenőreiket!" -így kezdi levelét Mariann. Olvasónktól egy 35 körüli nő pénzt kért a Boráros téren tegnap. Később kiderült, a nő egy BKV ellenőr, karszalagot is viselt. Vajon a sztrájk alatt nem dolgozó ellenőr így akar plusz bevételhez jutni? Olvasónk BKV-nak írt panasza alant:

Tisztelt BKV!

Kérem szíveskedjenek jobban fizetni ellenőreiket. A mai napon 9 óra magasságában vártam a 4-es villamost a Boráros téren. Feltűnt egy oldaltáskás, 35 körüli nő, ránézésre az Önök alkalmazottja (ellenőr státuszban). Ezért meg is lepődtem, amikor már másodikként, de megszólított, hogy "tudnék-e adni pár forint aprót, a gyerekének gyűjt tápszerre". Nem tudtam adni.

34 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek