Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sofőr és a piros lámpa

Kozonithy írt nekünk egy levelet, amiben megfogalmazta a buszsofőr és a piros lámpa viszonyát. Mi is találkoztunk hasonló esettel, mikor a sofőr a sárgánál nem lassít, hanem rányomja a gázt, vagy amikor épp pirosra vált, padlógázt nyom a busznak. Természetesen nem minden sofőr ilyen, ne általánosítsunk, vannak rendes „sárgán lassító” sofőrök is, és szerintem belőlük van a több:)

Szia!

Megosztom rövid keddi élményemet. Délután busszal utaztam. Épp egy hatalmas kereszteződéshez érkeztünk (a mi 4+4 sávunkat 2+2 sáv keresztezi, kanyarodási lehetőség minden irányba adott), amikor pirosat kaptunk még a kereszteződés előtt, de a sofőrünk vagy elbambult, vagy úgy gondolta, hogy "ezen a sárgán még épp átérünk", ám azzal nem számolt, hogy viszonylag nagyobb dugó alakult ki, így a kereszteződés másik végében úgy feltorlódtak már az autók, hogy a busz nem tudta elhagyni a kereszteződést, és keresztbe elzárta az egész utat. Kb. 10 másodpercig álltunk így szerencsétlenül, de aztán csak-csak ki tudtunk csurogni, közben persze jobbról, balról kanyarodnának rá a mi utunkra, de vártak egy kicsit, nehogy elüssék a buszt...

Szóval elhiszem, hogy meleg van, és mindenki hibázik olykor, de ez azért veszélyes játék volt.

Üdv! Kozonithy
14 Tovább

Tesztünkön jól szerepelt a Volvo

Szombaton leteszteltük a Volvo7700 (FLR - XXX) rendszámú sorozatát. Ezzel kezdetét vette a BKVfigyelő! járműpark tesztje! Érdekel az eredmény? Kíváncsi vagy a részletekre? Olvass tovább!

33 Tovább

"Nincs önök között buszvezető? Szívesen beállnék én is a tömegbe két csaj közé."

Helló!

Én a 103-ason ismerek egyet, szinte mindig poénkodik, bár amikor olyan vonalon fordul elő, ahol nincs automata bemondás, ott jobban ki tud bontakozni :) Például:

-Az első megálló után következik...a második. A Bártfai utca.
-A várva várt Kosztolányi Dezső tér következik.
-A következő megálló az adriai tengerpart. Helyett a Dombóvári út.
-A következő megálló a Niagara vízesés. Helyett az Etele út.
-Sajnos az ajtók nem nyílnak... Amíg ki nem nyitom!
-Sajnos itt a vég... állomás.
-Az Adonisz utca következik. Adonisszal ugyan nem szolgálhatok, de itt vagyok helyette én.
-Egyes ajtó nem nyílik, kettes elromlott, hármas nem működik, a négyeset meg nem akarom kinyitni.
-Móricz Zsigmond körtér végállomás következik. Átszállási lehetőség a szélrózsa minden irányába.
-Fővárosi Művelődési háznál: Fővárosi Házművek

A 22-esen is találkoztam már több vicces kedvű vezetővel is.

-Moszkva tér végállomás. Köszönjük, hogy szabadidejük jelentős részét ránk áldozták.
-A Ságvári liget következik. Átszállási lehetőség a Babavasútra.

A 18-as villamoson is van egy vezető, aki mindig elmondja az átszállási lehetőségeket, ő is szokott néha poénkodni.

-Lágyan ringó kishajóként folytatjuk utunkat a Bartók Béla úton, egészen a Szent Gellért térig.

A legviccesebb eset viszont akkor volt, mikor 21gy-ről átállt egy vezető 61-es villamost pótolni. Tömve volt a busz, és végig poénkodott a vezető. Nincs önök között buszvezető? Szívesen beállnék én is a tömegbe két csaj közé.

17 Tovább

"Ég a napmelegtől a kopár szík sarja , a következő lámpánál elfordulunk balra"

Továbbra is keressük azt a sofőrt, aki mosolyt csal az utasok arcára! Láttad? Tudsz róla valamit? Esetleg ismered? Azonnal írj nekünk a bkvfigyelo@index.hu címre! Aki esetleg hasonló sofőrrel vagy sofőrökkel találkozott utazása során jelentkezzen a fenti címre!
 
-Nemsokára átszakítjuk a Körút célszalagját.
-Az ajtók bezáródásának folyamata megindult
-Alacskai úti lakótelep lábtechnikával megközelíthető
-Kérem dőljenek jobbra, segítsék a kanyarodásban a villamost! stb.
-Margithíd, végállomás. a pontos idő 16óra28perc, a hőmérséklet 26fok, a légnyomásról fogalmam sincs

 

5 Tovább

Rendes sofőrök

Vannak ilyen rendes és udvarias sofőrök erről nekem is van véleményem. Rendszeresen utaztam a 103-assal amikor ott még nem volvok közlekedtek. Van egy udvarias, kócos hajú sofőr (még mindig ott van). Hazafele nem, hogy minden megálló nevét bemondta, elmondta hová lehet átszállni, hanem a végállomáson az Etele tér, Kelenföldi pályaudvar végállomás. Átszállhatnak a BKV, a Volán, és a MÁV járataira. További szép, kellemes, balesetmentes közlekedést kívánok
Szia Figyelő!

Ma találtam rá a blogra és meg kell mondanom nagyon tetszenek az írások, a vélemények és úgy általában az egész ötlet. Nagyon sok kritika éri a BKV-t, sajnos ezek jelentős része jogos. Én most pozitív adalékkal szeretnék szolgálni, a korrektség jegyében - lám ilyenek is vannak.

Nem számíthatna extrának, de sajnos Budapesten az - a buszon a következő megállókat bemondani. A 82A járaton évek óta utazom egy olyan sofőrrel, aki minden egyes megállót bemond. Ráadásul induláskor udvariasan jónapot kíván az utasoknak, ha a végállomásra érünk további szép napot - ez igen, ezt így kell csinálni (képzelheted egyébként mennyire unja már ennyi év után...). Szintén ugyanezen a járaton esett meg velem, másik sofőrrel. Szombat késő délután, rohanok ki a buszmegállóba mert késésben voltam. Buszom érkezik, nekem esélyem se lett volna elkapni. De! A sofőr lógó nyelvemet látva a megálló után megállt az utcasarkon, kérdőn nézett rám (ezért rohansz öreg?) majd lelkes bólogatásomra kinyitotta nekem az ajtókat és felszedett. El nem tudod képzelni milyen hálás voltam neki.

Ugyancsak számtalanszor megesett velem, hogy garázsjárat állt be a megállóba, a sofőr kedvesen figyelmeztetett hogy ő a dél-pesti garázsba igyekszik, de elvisz egy darabon. Felszálltam, mondtam neki hogy itt és ott tegyen le, és szó nélkül megtette.

Kedvencem egyébként a 950-es egyik buszvezetője, akit éjjel környékén lehet megcsípni a vonalon. Az ipse tök poénos megjegyzésekkel kommentálja az utazást. Volt hogy sorompót kaptunk, ilyenkor késő este ugye mindenki sík ideg és fáradt, ő meg elkezdett poénkodni: már a szalonnát szeli a masiniszta, nem fog sokáig tartani... Megállóhoz érkezünk: aki a Kossuth térre adta le voksát, az ajtó közeli gombok megnyomásával érvényesítheti szavazatát. De van itt pilóta nélküli meki repülő is, szóval jól nyomja az öreg. És jó látni amikor nagy társaság buliból hazafele felszáll a buszra, elsőre nem tudják ki ez-mi ez majd gyorsan leesik nekik hogy a sofőr ilyen (jó értelemben véve) állat :) Hirtelen most ennyi jutott az eszembe, további eredményes megfigyelést
és blogolást!

Dávid
12 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek