Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Jófej BKV-s a villamospótlón

Tisztelt BKV-figyelő!

A sok negatív történet mellett szeretnék megosztani egy pozitívat is, ami szombaton (aug. 30.)este 8 körül esett meg velem a 2V buszon.

Az eset úgy kezdődött, hogy megkérdeztem a sofőrt, hogy milyen útvonalon jár pontosan a busz, mivel viszonylag ritkán járok vele, nem mindegy, hol szállok le. A megállóban a busz mellett álldogáló sofőr nagyon kedvesen és barátságosan útbaigazított. Ez önmagában ha nem is teljesen megszokott, nem is rendkívüli, így ezt még nem írnám, meg, de az ideálisnál egy megállóval előbb szálltam le. A busz már elindult, de mivel a sofőr emlékezett az érdeklődésemre, mikor meglátott a busz mellett gyalogolni, kinyitotta az ajtót és szólt, hogy szálljak fel, mert érdemes menni még egyet.

Apró dolog, csúcsforgalomban nyilván nem működik, de nagyon jól esett, rögtön el is határoztam, hogy megírom. Köszönet érte még egyszer.

18 Tovább

Csoda a 93-as buszon

Nem csak turistákkal kiabáló forgalmisták és turistákat rendszeresen lehúzó ellenőrök vannak, hanem normális, angolul beszélő buszvezetők is. Ági találkozott is eggyel:

Kedves BKV-figyelő!
 
2008.08.28 18:04-kor Ferihegy 1-ről induló 93-as buszon meglepő dolgot tapasztaltam. A buszvezető segítőkészen és angolul válaszolt a turisták kérdéseire. Nem állítom, hogy tökéletesen beszélt angolul, de azt meg tudta mondani, hogy mennyibe kerül a jegy, illetve, hogy inkább menjenek inkább a 200-as busszal, mert az gyorsabb. Tapasztalatom szerint az idősebbek (egy középkorú buszvezető volt) sokkal bátortalanabbak, mikor kevés nyelvtudást kell használni, de ő legalább megpróbálta és sikerült is elmondania a lényeget.
 
Azért örül az ember, amikor azt látja, hogy valami pozitív változás is van a BKV-nál. Gondolom, a BKV a 200-ra próbál olyan buszvezetőt tenni, aki tud angolul, és úgy látszik a 93-ról sem feledkeztek el.
 
Ági

44 Tovább

Egy boldog BKV-utas

Végre kaptam egy pozitív levelet is, melyben olvasóm leírja, hogy budapesti tartózkodása során milyen pozitív élményeket szerzett neki a BKV. [Nem vagyok akkora szemét, hogy a jókedveteket elrontsam, de tulajdonképp most annak örülünk, hogy a BKV egyszer ellátta a feladatát:)]

Kedves BKV-figyelő!
 
Sűrűn olvasom a blogot és gondoltam megosztom veled pozitív élményeimet.
 
Augusztus 22-én felkellett utaznom Pestre. A Keletinél lementem a metró aluljáróba, hogy vegyek magamnak valamilyen jegyet, vagy bérletet. Rögtön meg is találtam a jegy- és bérletpénztárt, ahol egy szőke hajú, nagyon kedves hölgy ült. Azonnal kikérdezett, hogy van-e diákom, stb. Elmagyarázta mi, mire jó és meddig és, hogy nekem melyik lenne árban a legelőnyösebb. Végül pedig felküldött a Keleti elé a buszmegállóba, hogy ott tudok érdeklődni a járatok változásáról. Innen is köszönöm neki a sok segítséget!
 
Ugyanazon a napon villamosra ültem. Elindult a villamos, én pedig vártam, hogy bemondja hol kell leszállnom. Szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy nem mondja be. Aztán hirtelen megszólalt a hangosbemondó. A villamosvezető tájékoztatta az utasokat, hogy elromlott a berendezés és ő fog minket tájékoztatni. Kellemes utazást kíván, stb. Pár megállóval később még elnézést is kért, mert nem teljesen érthetően mondta el a szöveget.
 
Pár órával később távolsági buszra igyekeztem. Épp akkor állt ki a busz az öbölből, amivel az állomásra mentem volna. Az órámra pillantottam és elkeseredett arccal vettem tudomásul, hogy valószínűleg le fogom késni. Ekkor hatalmas meglepetésemre a buszvezető megállt előttem és kinyitotta az ajtót. Felpattantam rá és megköszöntem. A sofőr pedig egy kedves mosoly kíséretében közölte, hogy mindent az utasokért. Nagyon hálás vagyok érte, mert így épphogy, de elértem a buszomat.
 
Csak pár napot töltöttem Pesten, de szerencsére csak pozitív élményeim voltak a BKV-vel kapcsolatban.  :-)
 
Üdvözlettel: needle

57 Tovább

80 ember maradt le az éjszakai buszról

Nem szeretnék nyalni a Vekének, de mióta felvetették, hogy át kellene szervezni az éjszakai közlekedést, csak pozitív irányba fejlődött a hálózat. Két olvasói észrevételt osztok most meg veletek, melyek már régebben érkeztek, de sajnos annyi levelet kapok, hogy nem tudok az összesnek külön postod adni.

Az üres szolgálati járatokat felváltották a tömött, utasokkal teli járatok, melyek kb. háromszor több utasforgalmat bonyolítanak le, mint régen. A kihasznált járatok egyik hátulütője, hogy a buszok néha annyira tömöttek, hogy többen lemaradnak. Erre panaszkodik egyik olvasónk:

Szia Figyelő!

Mivel a napokban azt hallottam a TV-ben, hogy a BKV-nak az is célja a mostani Paraméterkönyvvel, hogy egyik járaton, se útvonalon ne legyen magasabb a kihasználtság, mint 90%, -tehát ne legyen utaslemaradás- azért ennek ellensúlyozására, gondoltam megosztom mit éltem át szombat éjjel.

A 923-as Dél-pest és Békásmegyer között közlekedik érintve végig a Nagykörutat, hatvanhat megállóval. Követési ideje minden éjjel 30 (!) perc. 2008.08.09.-én éjjel 0:19 percre volt kiírva a busz érkezése a Jászai Mari térhez (Vígszínháznál). A busz időben meg is érkezett,-addig elment három 906-os-csak az volt a bibi, hogy a busz annyira tömött volt, hogy a 2. ajtótól úgy kellett elrohannom az utolsóhoz, hogy felpréseljem magam a lépcsőre...néhány utas ezt már nem tudta megtenni, mert nem jutott hely ahova fel/bepréselődjenek. Zárójelben jegyezném meg, hogy a Jászaitól a békásmegyeri végállomás még nagyon-nagyon messze van.

Margitszigeti megállóban szintén, olyan 3-5 maradtak le, ez az előző megállóval együtt már olyan 10 utas lehetett. A busz 30 (!) percenként közlekedik...tehát, ha nem férsz fel, az nagyon durva. A Margit-híd, budai hídfőjénél, nem kevesebb, mint 50-en(!) akartak felszállni. Ötvenen! Iszonyú tömeg volt. Mint nappal a 7-es megállójában a Blahánál.... Mondanom se kellett, hogy megkezdődött a közelharc, a k...va anyázás, a busz rugdosása, embertelen volt. Sokan meg se kísérelték a felszállást, reménytelen volt. Ha 50 utas nem maradt ott, akkor egy sem!

Császár-Komjádi uszodánál 3-an vártak, de ők sem fértek fel. Én a Zsigmond térnél leverekedtem magam, de az a 6 fiatalember még a lábát sem tudta föltenni a busz lépcsőjére, annyian voltak. Üvöltöztek, k....va anyáztak, busz rugdosása, köpködése, k...va békávézás, teljesen megértem őket, hiszen ez a busz nagyon hosszú útvonalat jár be és Budapest legnagyobb lakótelepét (Békásmegyer) köti össze a várossal. A busz orra és hátulja szinte súrolta a kerekeket, elinduláskor láttam, ahogy koromfekete füstöt okád ki magából. Megbecsülni se merem mennyien nyomorogtunk a buszon.

Miért nem lehet legalább péntek és szombati éjjeleken sűríteni a járatot 15 perces követésre vagy betétjáratot indítani a Boráros tér és Békásmegyer között minden óra 15-kor és 45-kor? Ezalatt az 5 megálló alatt, ha 70-80 ember nem maradt le, akkor egy sem. 30 perces követés, az élet bizonyítja, nagyon sok!


Második publikált levelünk egy pozitív észrevétel. Gyors, átszállási lehetőséget biztosít, és még gyalogolni sem kell:

98 Tovább

Forgalmi ügyeletest vezérigazgatónak!

A sok negatív cikk közé most beteszünk egy pozitív észrevételt is. Mi is szeretjük látni, hogy vannak még emberséges, normális BKV dolgozók. Szerencsére még ők vannak többségben.

Kedves BKV-figyelő!

 

Régebben volt már, csak most jutott eszembe, de gondoltam megosztom egy pozitív élményem. Nem, nem írtam el, nem vagyok részeg, tényleg pozitív. Mármint a BKV-vel kapcsolatban, mert amúgy veszteség ért.

 

Gondolom vagyunk páran olyan állatok mint én, akik nem bírnak vigyázni az ernyőjükre. Hiába, szinte alig használok ilyet, csak időjáráscsinálás céljából szokott nálam lenni (ha nálam van, tuti nem esik). Elhagytam már legalább ötöt, nagy ellátója vagyok utastársaimnak, legutóbb egy nagyon frankó, szép nagy, kétszemélyes, elegáns Samsonite-ot hagytam el amit még anno államvizsgára menet kellett vennem hirtelen, mert elkapott egy vihar a városban. Mikor elhagytam, aznap előtte már háromszor visszamentem érte, na de ez már klinikai eset, nem ide tartozik. Ellenben a nap egyik főszereplője volt, sokat ökörködtünk vele, kedves képeken szerepel. A Deákon a 2-es vonalán a fülkés padoknál magam mögé fektettem és ott felejtettem mikor felszálltam az Örs felé. A Keletinél vettem észre, visszamentem, de addigra már magáévá tette valaki. Adtam az illúziómnak és felmentem a forgalmi ügyeletre, hátha valaki volt olyan rendes, hogy leadta, nekem ez jutott volna eszembe ha találtam volna egyet. Az ügyeletes, egy kedves nő türelmesen meghallgatott és rögtön intézkedett. Felhívott MINDEN állomást, előbb az Örs felé, utána a Déli felé. Senkinél nem adták le.

 

Figyelmes, kedves és maximálisan segítőkész BKV alkalmazottal találkoztam, pozitív élmény volt. Végül - mivel nem Pesten lakom, és az illúzióm az utastársakban nem tért vissza - nem telefonáltam be a talált tárgyak osztályára, ahogy javasolta sajnálkozva, valójában el is felejtettem, pár nappal később kellett volna. Az aki megtalálta és leadta annak ennek ellenére nagyon köszönöm. Ha nem adta le, az tudja hova dugja és meddig.

 

Béla

15 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek