Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Lemaradt egy HÉV megálló Budapest tömegközlekedési térképéről

A fenti képet olvasónk, Csilla találta az Urbanista blogon. Mint az a felvételen tökéletesen látható, a BKV térképésze Budapest új tömegközlekedési térképéről lefelejtette a Szentendrei HÉV Tímár utcai megállóját. Bár az elírások, hazugságok és megállócserék rendszeresek, a Budapesti Közlekedési Központ hónapokkal ezelőtt ígéretet tett arra, hogy a minőségbiztosítási rendszert felülvizsgálják, hogy többé hasonló hibák ne fordulhassanak elő. Elnézve az új térképet, melynek darabja több, mint 10 ezer forintba került, ez nem igen sikerült.

Ezek után kíváncsian várjuk a BKK ingyenes tömegközlekedési zsebtérképét, mellyel nyilvánvalóan a BKV-figyelő ingyenes kiadványát szeretnék megtorpedózni.

6 Tovább

Lyukas padlójú buszt küldött forgalomba a BKV

A fenti képet olvasónk, Péter készítette november 5-én a 182/184 busz vonalán. Mint az a felvételen is látható, az Ikarus busz hátsó ajtajánál a lépcső mellett egy nagy lyuk tátong. Feltételezem, hogy nem a garázsból való kiállás után kezdett rozsdásodni, és lyukadt ki, éppen ezért sem értem, hogy ilyen busz hogyan kerülhet ki a garázsból.

43 Tovább

A nap képe: Kiszakadt a kipufogó a 415-ös Ikarus alól

Nyilván ez az autóbusz is tökéletes műszaki állapotban, minden hiba nélkül állt ki reggel a garázsból. A hibának semmi előjele nem volt, az esetleges rozsda a garázsból való kiállás után keletkezett. Hogy is mondják? Önnek jár?!

56 Tovább

Tájékoztatás helyett anyázott a 83-as troli vezetője

Olvasónk, Gábor, október 21-én a 83-as trolibuszon utazott. A 613-es számú busz második ajtaja a Kálvária térnél annak ellenére nem nyílt ki, hogy az utasok jelezték a leszállási szándékukat, és többen várakoztak az ajtó előtt, hogy felszállhassanak. A trolivezető semmilyen tájékoztatást nem adott az utasoknak arra vonatkozóan, hogy az ajtó miért nem nyílik, inkább a fülkében ücsörögve nézte, ahogy a leszállni szándékozó utasok átverekedik magukat a tömegen az első ajtóig, és megküzdenek a felszálló utasokkal. Olvasónk kulturáltan megjegyezte, hogy "ki kellene nyitni a középső ajtót is", aminek anyázás lett a vége:

Tisztelt BKV-figyelő!

Ma reggel 7:55-kor az Orczy térről induló 83-as trolibuszon utaztam a Kálvária térig. A 613-as sorszámú jármű középső ajtaja a megállóba érkezés után, annak ellenére, hogy a leszállás jelzőt többen is megnyomták, illetve a reggeli csúcsforgalomban egyaránt zsúfolt troliról, illetve a tömött megállóból is rengetegen szerettek volna le-és felszállni, a troli vezetője a sem az ajtót nem nyitotta ki, sem pedig tájékoztatást nem adott arról, hogy az ajtó miért nem nyílik.

73 Tovább

Három hónapja vége a tesztüzemnek, mégis össze-vissza működik a vizuális indulásjelző a 3-as metrón

Hetekkel ezelőtt írtam a BKV-figyelő Facebook oldalán, hogy a 3-as metró kocsijaiba négy hónapja felszerelt vizuális indulásjelző berendezések balesetveszélyes helyzeteket teremthetnek. Bár az egy hónapos tesztüzemnek már vége, a villogók a mai napig nem működnek megfelelően, így félrevezetik az utasokat, akik könnyen az ajtók között maradnak. A leggyakoribb hibajelenség, hogy az indulásjelző az egyik kocsiban működik, a másikban nem, de olyat is láttunk már, hogy az egyik állomáson villogtak a LED-ek, a másik állomáson már nem. Persze az sem ritka, hogy egyáltalán nem működik a vizuális tájékoztató. Talán amire ezeket az öreg metrókat leselejtezi a BKV, addigra sikerül beüzemelni az új rendszert…

Tisztelt BKV-figyelő!

Minden nap metróval járok, és azt tapasztalom, hogy a 3-as metró kocsijainak ajtaja fölé beszerelt piros jelzőfény nem működik minden járművön. Néhány hónapja, a tesztüzem előtt a BKV weboldalán is olvasható volt, hogy az esélyegyenlőség érdekében fényjelzés fogja figyelmeztetni az utasokat, az ajtózárási szándékra. Az utolsó bekezdésben pedig az is olvasható, hogy a tesztüzem végén, a tapasztalatok értékelése után véglegesítik a rendszer beállításait. Ez volt júliusban!

69 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek