Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Munkavédelmi maszkban vezette a buszt

Már nem csak az utasokat, a buszvezetőket is zavarja a jármű utasterébe visszaáramló kipufogógáz. Olvasónk a 103-as vonalon egy olyan buszvezetővel találkozott, aki munkavédelmi maszkban vezetett, így védekezett az egészségkárosodás ellen. Sajnos már itt tartunk.

Tisztelt BKV Zrt.!

Ma reggel (03.30.), negyed kilenc után szálltam fel a BPI-763 rendszámú 103 járatukra a Népligetnél. A buszon átható, fullasztó kipufogógáz-szag érződött, amin a szellőztetés sem segített, mivel a kipufogógáz közvetlenül az utastérbe áramlott. A sofőr úgy próbált védekezni a gázok ellen, hogy munkavédelmi maszkban vezetett.

Az esetről a véleményemet illendőségből megtartom magamnak, azt azonban nyomatékosan kérem Önöktől, hogy a buszt haladéktalanul vonják ki a forgalomból, és ne közlekedtesség mindaddig, amíg meg nem javították.

Ismét csalódtam Önökben

Fülöp József

53 Tovább

A BKV-nak nem csak szétrohadó buszai vannak II.

A BKV a buszok rossz állapotát mindig azzal magyarázza, hogy magas a járművek átlagéletkora. Aki valamennyire is jártas a témában az tudja, hogy ez csak mellébeszélés, hisz ahogy a nők, a buszok is nézhetnek ki jól még öregen is, ha jól karban vannak tartva. Olvasóink felújított buszokat fényképeztek nekünk, hogy bemutassák, hogy attól, mert valami öreg, még nem kell feltétlenül rossznak és lepusztultnak is lennie.

60 Tovább

Kis növésűeknek terveznek ülést a BKV szakemberei?

Nézd meg kedved olvasó a képen látható két ülés közötti távolságot. Ugye ezen a ~15 centis helyen a te lábad sem férne el? Én a 192 centimmel most sem tudok kényelmesen leülni se a buszon, se a vonaton, mert a lábaim nem férnek el. Úgy néz ki a BKV fejlesztői azt szeretnék (valószínűleg tanácsadók javaslatára), ha le se ülnénk a buszon. Így nem koszolódik, nem használódik az ülés.

Szia Figyelő!

Érdekes üléssorra találtam az egyik buszon. A lábaknak úgy kb 15-25 centi helyük volt a két ülés között, felnőtt ember normálisan nem fér el ott, max ha rövid lábai vannak. Lehet a fiatalabb korosztály számára csinálták, így nekik biztosan mindig lesz helyük :-)

Üdv.

30 Tovább

Felforrt hűtővízzel közlekedett a busz

Előfordulhat-e, hogy egy buszvezető nem veszi észre, hogy a buszban amit vezet, felforrt a hűtővíz? Ha észreveszi miért nem áll ki a forgalomból legalább addig, amíg a hűtővíz egy kicsit lehűl? Lehetséges, hogy a BKV utasításba adta, hogy a rossz állapotú buszoknak is, bármi áron, de menniük kell? Olvasónk a Keletinél látott egy füstölgő buszt, ami beállt a megállóba, majd utascsere után tovább haladt:

Tisztelt BKV Zrt,
Tisztelt BKV-figyelő blog!

A mai nap (2009.03.27) reggelén a Keleti Pályaudvar előtti megállóba érkezve figyeltem fel a BPO-469 frsz járműre, mely a Bosnyák Tér irányába haladt, 8:40 perckor, a 7-173 valamely járatán, ajtótlan oldaláról nem láttam a járatszámot. Már a megállóba érkezése előtt felfigyeltem rá, hogy az eleje gőzölög, illetve alul ömlik belőle a víz.

Nem kell nagy műszaki embernek lenni ahhoz, hogy: valószínűleg felforrt a hűtővize Megállózás után továbbhaladt, a gőzölgő elejű autóbusz.

Azonnal telefont ragadtam, hogy bejelentsem a BKV-nak, hogy közlekedésre alkalmatlan műszaki állapotú autóbusz vezetője nem veszi észre, hogy meghibásodott a jármű, és így továbbközlekedve tönkremehet a motor! 15 perces zenés várakozás után a telefonon a hölgy készséges volt, ígéretet tett az azonnali intézkedésre.

Kérdése, mi lett a sorsa az autóbusznak, szenvedett-e károsodást azáltal, hogy a vezető nem észlelte időben a  hibát, és nem állt azonnal félre?

Ha károsodást szenvedett a motor, akkor javítani, illetve cserélni szükséges, s ezt vélhetően 0,00.....1 % -ban én fogom kifizetni, hogy újra üzemképes lehessen, (mivel vásárolok bérletet) amit el lehetett volna kerülni az azonnali félreállással. Hogy-hogy nem vette észre a vezető a hibát, ha én 2 sáv távolságból felfigyeltem rá?

Felelősségre vonják a járművezetőt?

Köszönettel, Gyarmati Zsolt

56 Tovább

A BKV-nak nem csak szétrohadó buszai vannak

Két év alatt számos kritikát kaptam a publikált bejegyzésekkel kapcsolatban. Mindig akad 1-2 olvasó, aki új itt nálunk, és csak az utolsó néhány bejegyzést olvassa el. Ebből következtetnek mindig arra, hogy a blog a BKV fikázásáról szól, pedig ez messze nem így van. Mindig odafigyelek arra, hogy a "hülyeutas" és a "hülyebkv" postok nagyjából egyensúlyban legyenek, és időnként megpróbálom megszólaltatni a másik felet is. Ettől színes a blog.

Számos történetet olvashattatok már a rossz állapotú buszokról. Legutóbb pénteken volt arról poszt, hogy a Nemzeti Közeledési Hatóság visszaküldött a garázsba egy buszt, melynek műszaki állapotára panaszkodtam. A BKV is megszólalt. Javították a hibát, és a busz ismét közlekedhet. Kevesen tudják, de a BKV évente több százmillió forintot költ a járművek felújítására, korszerűsítésére.

Egyik hétvégén a 7E vonalon utaztam egy teljesen felújított Ikarusszal, aminek utasterében nem a szokásos visszaáramló kipufogógáz, hanem a festék szagát éreztem. A busz teljes felújításon esett át, felújítottak benne mindent, amit lehetett. A BKV tájékoztatása szerint egy ilyen busz felújítása körülbelül 20 millió forintba kerül. Ha a BKV buszok rossz állapotáról van szó, a cég mindig azzal védi magát, hogy ezek a buszok már öregek, azért vannak ilyen rossz állapotban. Pedig csak karban kellene őket tartani, és nem szabadna hagyni, hogy ennyire leamortizálódjanak. Ha a BKV buszok többsége ehhez hasonló állapotban lenne, szerintem keveseknek lenne bajuk a BKV-val. Nem kellene az összes buszt felújítani. Elég lenne kikaparni őket a koszból, és máris jobb lenne az utasok hangulata, és a cégről alkotott képük is megváltozna.

142 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek