Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kamu büntetéseket küld a BKV?

Az elmúlt egy hétben két olyan levelet is kaptunk, melyekben az olvasók a BKV-tól érkezett büntetésekről írnak.

Roland két képet is küldött, melyet egy fizetési felszólításról készített, és nekik postáztak ki, és több mint 500 ezer forintot követelnek. A dolog lényege csak annyi, hogy a címzett jelenleg sem lakik ott, és elmondása szerint sosem lakhatott, ugyanis a ház előzőleg egy idős asszonyé volt. (A büntetésről készült két képért kattints IDE és IDE)

Szia.

Az alábbi felszólítást kaptuk a mai napon. Az talán nem annyira mellékes hogy az illető nem lakik itt(2003 óta miénk a ház, de azelött is egy idős hölgy lakott itt, akinek csak egy lánya volt), de még az irányító szám is rosszul lett megadva, amit közel 4 év alatt nem tudtak ellenőrizni. Mindesetre nem semmi... :)

Üdv:
Roland


A másik történetet Alexandra küldte be nekünk, akinek a problémája csak annyi,, hogy valamelyik rosszakarója az Ő nevét és címét diktálta be, amikor elkapták. Reméljük eltette e régi bérleteket, mert akkor javaslom neki, hogy pereljen.
Üdvözletem!

Nem értem hogy a BKV ellenőrök mér veszik ilyen lazán a munkájukat. Nem sértegetni akarom őket de ha valakit elkapnak blicceléssel miért nem kérnek valamilyen igazolványt tőle ahelyett bemondás alapján fogadják el az adatokat? Én minden hónapban megveszem a bérletemet mégis megbüntetnek. Valójában nem engem, hanem azt, aki betanulta az adataimat és bemondta az őt elkapó ellenőrnek! Igazságtalannak tartom és borzasztóan rosszul esik, hogy a rosszakaróm megússza míg engem folyamatosan felszólítanak a pótdíj befizetésére. Életemben nem bűntettek meg blicceléssel és ha valaha is megtörténne egyből fizetném is a pótdíjat! DE nem ez a fontos, hanem az h ez így nem mehet tovább. Egyszerűen képtelen vagyok elfogadni h valaki folyamatosan az én nevemben bliccel, és az ellenőrök könnyen igazoltatás nélkül hisznek neki ezek szerint elég ha valaki a szomszédja nevét címét bemondja és megússza míg akinek a neve szerepel a bűntető cédulán az meg fizethet és nem tud mit tenni! Kérem, segítsenek!
49 Tovább

„Tőlünk nyugatabbra” rovat

Olvasóinknak egy számottevő része utaspanaszok helyett tanácsokat, külföldi tapasztalatokat oszt meg velünk. Ennek ékes példája volt a füvesített buszsáv is. Ma két ilyen levelet olvashattok, ha lentebb tekertek. Ismerjétek meg, milyen az utastájékoztatás és a jegyrendszer más külföldi városokban.


Kedves BKV figyelő!

Egy kis beszámoló következik arról, hogy a 21. században milyen is a közösségi közlekedés európa délinyugati csücskében, az 1992- ben testvérvárosunknak választott portugál fővárosban, Lisszabonban:

A város belső területe gyalog is könnyen bejárható de a nagy szintkülönbségek miatt 4 felvonó is működik. Az egyik leghíresebb és talán legelső ilyen szerkezet a városban az Elevador de Santa Justa [lenti képen], amely sima menetjeggyel is igénybe vehető (1.35 euró) - vő: budavári sikló menetjegy.



A legizgalmasabbak azonban a főbb megállókban kihelyezett közlekedési előrejelzők, amelyek percre pontosan mutatják, hogy mikor érkezik a következő BUSZ. Szinte minden belvárosi megállóban felszereltek már ilyet, ami GPS segítségével szinkronizálja a várható érkezési időt (ha kell, akkor késleltet). [Lenti képen] A buszokra SMS-ben is válthatunk jegyet ill. chipkártyás napijegyet is vásárolhatunk a közlekedési csomópontokban. Fél euró a kártya és 3.50 euró a napijegy dija ami az első megkezdett utazástól érvényes 24 órán keresztül. A buszokra történő felszállás az első ajtón bonyolódik ahol vagy a sofőrnek fizetünk, vagy az egyszerűbb és nagyszerűbb chipkártyát érintjük hozzá a leolvasóhoz és mehetünk a busz hátsó végébe ahol általában mindig van ülőhely is. A buszok mindenhol tiszták és karcolásmentesek, bár valószínűleg ez a portugál temperamentumnak és mentalitásnak is köszönhető.


Bizony, valószínűleg sokat segített a városon az a világkiállítás amit nálunk nem rendeztek meg, emiatt sírhatunk vagy örülhetünk, de tény ami tény: utazni Lisszabonban jó!

grichie

Jegyek:

32 Tovább

Megnéztük az épülő 4-es metrót

A BKV-figyelő lassan egy éves lesz. Ebből az alkalomból egy találkozót szerveztünk melyre a blog rendszeres olvasóit és hozzászólóit hívtuk meg. A találkozót első alkalommal a Hungária kocsiszínbe szerveztük. Sajnos a BKV a megkeresésre nem válaszolt, pedig a találkozón egy Combino villamost is kitakarítottunk volna.

A második szervezéskor a DBR Metrót kerestem meg egy olyan kéréssel, melyre még nem volt példa. Szerettünk volna lemenni a Kelenföldi állomás területére, onnan pedig elgyalogolni a Tétényi útra, a már elkészült 4-es metró alagúton keresztül. Meglepetésemre nem kaptam elutasító választ, a sajtóreferens mindent megtett értünk, sajnos a kivitelezőnek nem volt megfelelő a választott időpont és a helyszín így erről is le kellett tennünk egy időre.

A sajtóreferens egy hete keresett meg, hogy ezen a héten pénteken és szombaton nyílt napot tartanak, ha van kedvünk menjünk el, szerveznek egy külön csoportot nekünk, ezt amolyan ideiglenes megoldásként ajánlotta fel. Természetesen elfogadtuk a meghívást, így szombaton 14:00-kor a Bocskai úton a mélybe merültünk, hogy megnézzük hogyan haladnak a munkával. Akkora szerencsénk volt, hogy az egyik fúrópajzs még az állomáson volt, a karbantartást végezték rajta, így a vakondot is teljes pompájában megcsodálhattuk. Sajnos a meghívást többen az utolsó pillanatban visszamondták, de remélem, hogy azoknak, akik ott voltak felejthetetlen élményekkel lettek gazdagabbak.



A bejáratnál figyelmeztettek mindenkit, hogy fényképezni lehet, de senki nem oszthatja meg az interneten, kivétel a sajtó munkatársai. RosszQtya állandó kommentelőnk ezt így kommentálta: "Majd feltöltjük a BKV-figyelőre!" :) Szerencsére sajtóként vettünk részt az eseményen, így az indafotó segítségével meg tudjuk mutatni nektek, hogy mit láttunk:


A képeket az indafotó segítségével nézheted meg. Amennyiben neked ezen szöveg fölött nem jelennek meg képek, kattints ide!

Látható a képeken egy ideiglenes vágány is, melyen egy vonat szállítja a törmeléket az Etele térre (Kelenföldi pu.). A fényképezés során nagy robaj hallatszott az alagútból, melyet én az "Itt jön valami" mondattal kommentáltam, ezután többen megszólaltak: "Az első metró!" :) Később mindenkit letereltek a vágányok mellé, mert felbukkant az alagútban a törmelékszállító vonat (a munkálatok a látogatás idején is zajlottak).

A videók egy részét telefonnal készítettem, így minőségük nem a legjobb, de talán egy kicsit visszaadhat abból, amit láttunk:)


A Bocskai úti állomás:




A fúrópajzs:


77 Tovább

Ti küldtétek, eredményhirdetés

Nagyjából egy hónapja tettem közzé egy felhívást. Arra kértelek titeket, hogy küldjetek saját készítésű, BKV-val kapcsolatos képeket. A felhívásnak nagyon sokat eleget is tettek, a rengeteg szép, dekoratív kép sajnos csak egy készítője nyerhetett UV bögrét. A három legjobb képet lapozás után megnézheted.



1. Nyertes


20 Tovább

Jogtalan ellenőrzések?

Tisztelt BKV!

A napokban a kezembe kaptam egy „A jegyellenőri feladat ellátásával kapcsolatos szolgálati utasítás” feliratú füzet, melyet a BKV Zrt. adott ki. A füzetben minden le van írva, amit az ellenőröknek tudni és tenni kell, a munkájukról.

Az alábbi képet a füzetből készítettem:



Naponta utazok a 2-es illetve a 3-as metrón és folyamatos ellenőrzések részese vagyok a 4-es és a 6-os villamoson is. Kérdés: Szabályos-e Önök szerint, hogy az ellenőrök az igazolványukat a karszalagra csíptetve, a bal csuklójukon hordják?

Ellenőr ismerősöm szerint ezt a módszert azért használják, hogy ne lehessen őket beazonosítani, az igazolványt el tudják takarni, melyről az azonosító szám így nem leolvasható.

Felhívom a figyelmüket, hogy az utazási feltételeket betartva, minden nap bérlettel, szabályosan közlekedek. A mai naptól egy olyan ellenőrnek sem fogom megmutatni a bérletem, aki a szabályt megszegve magát nem beazonosítva kéri azt, és erre utastársaimat is buzdítani tudom.

Szeretném arra is felhívni a figyelmüket, a lent látható képekre, melyen a biztonságiak bántalmaztak egy utast a kettes metró területén. Sem a karszalag, sem az igazolványuk nincs a helyén. Ez mennyire szabályos?

108 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek