Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Budapesti életképek

Van egy banda Pesten, akik azzal töltik szabadidejüket, hogy filléres dolgokból mosolyt csalnak az arcukra. Sajnos még nem igazán ismerik őket a városban, ezért egy kicsit népszerűsítem most őket. Szerintem blogjukat a legjobban úgy tudom reklámozni, ha a munkájukból megmutatom a legjobbakat. Ezúton kívánok mindenkinek Sikerekben gazdag, boldog új évet minden olvasónknak. Várunk titeket 2009-ben is! :)

15 Tovább

Szétesik és beázik a 2-es metró

Ki a felelős a felújított 2-es metró állomásainak beázásáért, és széthullásáért? Kicsit több mint egy éve adták át a felújított állomásokat a forgalomnak, amik már a felújítás utáni hetekben szétestek. Erről akkor külön postokat csináltam, amikből a képeket Tomi levele után újból megmutatom, hisz a hibák egy része még a mai napig megtalálható:

Kedves BKV-figyelő!

Tegnap este (2008. 12. 18.) fél 10 körül szálltam fel a Stadionoknál a metróra, a Deák tér irányába. Ahogy lementem A Hungária körút felől, a peronra a plafonból csöpögött a víz, a peronon még további helyeken is folyamatosan csöpögött a víz a plafonról. Felháborítónak tartom, hogy egy pár éve felújított metróállomáson ez előfordulhat. Nem tudom, hogy az esőtől vagy valami cső tört-e el, de bármi is az oka nem normális, hogy a plafonról víz csöpögjön a metróra. Sajnos képet nem tudtam róla csinálni, mivel semmilyen eszköz nem volt nálam.

Üdvözlettel: Tomi

Egy "kisebb" beázás

 

Szerencse, hogy nem esett rá senkire

 

"Kicsit" megbillent

 

Balesetveszélyes a mozgólépcső környéke is

27 Tovább

Lassan megtelik a busztemető

A BKV Óbudai busztemetője lassan megtelik. Ide kerülnek azok a buszok és trolik amikből a szerelők kiszedték az alkatrészeket, hogy másik, rossz járművekbe átehessék őket. Sajnos a BKV-nak annyira nincs pénze, hogy az alkatrészbeszerzés is bizonytalan, ezért használják donornak a sérült járműveket. (Az egyik napilap szerint már a bérek kifizetéséhez is hitelt venne fel a cég). A legrosszabb, hogy a leépített trolik között a legújabb Solaris is helyet kapott.

Ugye senkiben nem merül fel a kérdés, hogy a kimaradó járatokat miért nem tudják pótolni, és hogy a villamospótlásokat miért alvállalkozó csinálja?

Szeretnék néhány információt megosztani veletek, válaszolni egyesek kérdésére, vitatkozni azokkal akik a járművezetőket szidják. Két hete megjelent egy írás a blogon, ahol a felháborodott anyuka szidta a troli igazgatóságot, amiért elvette az alacsonypadlós járműveket tőle, holott az neki jár!

Érdekes hozzáállás! Na, már most; a napokban előkerült a kocsi mennyiség és bemásoltam a paraméterkönyv adatait a kocsiállományról. Ez alapján tisztán látszik, hogy a trolinál szegény ZIU 9-ek már mehetnének a bontóba. Van 84 db GVM (IK280); 15db 435-ős; 1db 411-es; 15db 412-es és 15db Solaris ( a 605-ös Tanuló kocsinak átalakítva ). Ez 99 db csuklós és 31 db alacsonypadlós szóló kocsit jelentene. Azaz a 130-ból kellene kiadni 119-et. Matematikailag megoldható lenne, ha az Index nem cikkezne arról, hogy Óbudán állnak a trolik és a garázsban nem a csatolt képek fogadnák az embert.

A háttérben látható buszok talán magyarázatok arra miért is a Volán adja a villamos pótlást. Innentől kezdve egyenes a kérdés miért mennek még a ZIU-k és miért nincs gép a garázsban, ha csere kellene.

További szép napot mindenkinek: Jurtás

52 Tovább

Mozgáskorlátozottak közlekedése (élő)

Mai napon egy rendkívüli post kap helyet a BKV-figyelőn. Az eddigiektől eltérően, ma nem olvasói észrevételeknek adok helyet, hanem egy, folyamatosan frissülő postnak, amit élőben írok és szerkesztek. Az élő cikk célja, hogy bemutassam, ma Budapesten milyen mozgáskorlátozottként közlekedni. Kerekesszékbe nem ülök, de mindenre odafigyelek, hogy a városjárásom hiteles legyen. Magaspadlós járművek, lépcsők, padkák kizárva. Természetesen minden fontosabb eseményt dokumentálok képekkel, videókkal és rövid szövegekkel. A bejelentkezések időrendi sorrendben jelennek majd meg, a legfrissebb írást mindig fent, a legrégebbit mindig a lap alján találod. A kiscímek mellett az írásának időpontját látod.

Felhívom az olvasók figyelmét, hogy a budapesti közbiztonság miatt, nincs arra lehetőségem, hogy minden térről, minden megállóból postot írjak, illetve képet töltsek fel, ezért két frissítés között akár 30 perc is eltelhet. A türelmet köszönöm! :)

A lemerülő akkumulátor vet véget a tesztnek (14:47)

Akik azt hitték, hogy ma bejárom Pestet, és minden mozzanatomról írok, azok ma biztos csalódtak. Sajnos repült az idő. Azt hittem 1-2 órája járkálok a városban, amikor felfogtam, hogy a kiscímek mellé írt időpont tényleg valós. 5 órája megyek, használom az utasok által is leghasználtabb járatokat, villamosokat, földalattit és buszokat. Sajnos a külső kerületekbe nem tudtam elmenni, és ha jártam is ott, csak futólag. Ma a belváros közlekedését mutattam be, remélem valamennyire sikerült bemutatnom, hogy kerekesszékkel közlekedni nem egyszerű.

Ez az 5 óra nekem is tanulságos volt. Sok mindent tapasztaltam, és úgy érzem, az eddigihez képest sokkal segítőkészebb leszek, ha rászorulóval találkozok.

Köszönöm a rengeteg pozitív visszajelzést (itt is, és e-mailben is). Amennyiben lehetőségem lesz rá, a tesztet folytatom, és kérésetekre egy kerekesszékes embert is fel fogok kérni, hogy segítsen a teszt elkészítésében. Természetesen a következő hasonló postban kiemelten foglalkozom majd a külső kerületek közlekedésével is.

Halál a Boráros tér (14:26)

Az előbb dicsért Combinonak azért hátránya is van. Ugyanis mit ér az alacsony padló, ha leszállsz a villamosról, és mindenhol lépcsők vannak? A Boráros téren az aluljáróban lehet kerekesszékkel közlekedni, de a buszokhoz (23, 23E, 54, 55, 212) és a villamoshoz (4, 6) így sem tudsz felszállni. Ez nem a BKV hibája, sajnos a hely kialakítása ilyen.

Egy kép reggelről

Reggel a Délinél készült képeket még a Széna térnél feltettem a gépre, így azokból még tudok csemegézni nektek. A pályaudvar mellett mentem át a zebrán, amikor felfigyeltem a széttördelt kövekre. A járda és az úttest itt egy szintbe volt hozva, de a kövek nagyon gyatra állapotban voltak. Egy kisebb kerekű tolószék átment volna ezen, de biztos, hogy beleakad:


A legnagyobb segítség talán a Combino (13:58)

Egy kerekesszékkel közlekedőnek jó a Combino villamos. Jó, mert segítség nélkül felszállhat rá, és sok megállóban leszállhat róla, majd továbbmehet, egyedül. Persze csúcsban használni ezt is lehetetlen, mert vagy felszállni, vagy leszállni nem tudsz róla. Az is kár, hogy jelenleg csak ez a két villamosvonal biztosít alacsonypadlós járműveket.

Szolgálati közlemény

Sajnos a fényképek feltöltésével valami gáz van, a kártyaolvasó a memóriakártya és az adapter nem akarnak összedolgozni. Fényképezni még fogok, de lehet, hogy majd csak este tudom feltölteni őket, egyszerre. Addig marad a szöveg :) Boráros tér következik.

Nem fizethetem be a büntetésem (13: 36)

A körúton jártam nemrég. Gondoltam beugrom a BKV-székházba, ami ugye a Blahán van. Ezzel nem volt baj, mert hamar odaértem a térre, de az aluljárók miatt zebrákat kellett keresnem. Az egyébként max. 10 perces sétából, 30 perces séta lett, az Akácfa utcai járdáról, és az autósokról nem is beszélek.

78 Tovább

Tudják, hogy koszos, de nem érdekli őket

Vajon a BKV miért állít vissza forgalomba olyan járművet, amiről tudja, hogy több helyen is összehányták? Miért kell az utasnak elviselni, hogy lassan rosszabb körülmények között utazik, mint az állatok? Meddig kell ezt tűrnünk? Hol a takarító cég? Az elkövetkező napokban ezekre a kérdésekre próbálom megszerezni a válaszokat a BKV-tól.

Tisztelt BKV-figyelő!

Néhány napja, utaztam a BKV BPI-802 frsz. autóbuszán, amin valami embertelen állapot volt. A 2. ajtónál szálltam fel a buszra, ahol már feltűnt, hogy valamit kiöntöttek, mert a por, a kosz egy részen megtapadt, bár az utasok már elhordták egy részét a cipőjükkel. Nem friss kosz volt, olyan 1-2 napos.


Az ajtók bezáródtak, majd a lépcsővel egyvonalban az ajtón egy kis paradicsomdarabot, a lépcsőn 1-2 répadarabot fedeztem fel. Elfordítottam a fejem, mert elkapott a hányinger. Akkor vettem észre, hogy az 1. és a 2. ajtó között az ülés mellett szintén nagy folt díszeleg. Az ülés lábát nézve oda is kiürítette valaki a belének a tartalmát, majd az ajtó felé söpörte, mert a padló egyenes vonalban csíkos volt. 1 négyzetméteren belül a második hányásba botlottam bele.

44 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek