BKV-figyelő

Valószínűleg minden szülőt felháborítana, ha gyereke babakocsijára rácsuknák a troli ajtaját. Nem helyes, de érthető ilyenkor az utas feldúltsága. Az viszont semmiképp nem javít a helyzeten, ha a vezető ahelyett, hogy megmagyarázná a történteket (pláne, hogy meg is tudja), modortalanul vág vissza az utasnak.

Andrea történetéhez annyit fűznék még hozzá: sem az utas, sem a járművezető részéről nem elfogadható a támadó fellépés. Megannyi példa bizonyítja, hogy nyugodt hozzáállással a konfliktusok többsége orvosolható.

16 hónapos a kislányom, sajnos nagyon nehéz babakocsival közlekedni. Sokszor kerülő utakon megyek inkább, ahol tudom, hogy alacsony padlós járművek közlekednek és bevárom őket a megállóban. De például, ha metrózni kell, inkább gyalog megyünk és ölbe viszem.

Sajnos a sofőrök nem túl figyelmesek a kismamákkal. Persze nehezebb és lassabb egy babakocsival le-föl szállni, és általában nem hogy nem segítenek, de rendszeresen "rácsöngetnek" az emberre. De hogy pozitív tapasztalatot is említsek, egyszer előfordult, hogy a trolivezető beleszólt a mikrofonba, hogy legyenek szívesek segítsenek a babakocsival.

De a mai eset (április 5. - a szerk.) nagyon felháborított. A 353-as számú, alacsony padlós 70-es trolira szálltunk (volna) fel, amely 12:50-kor indult a Kossuth térről. (A menetrend is megér egy külön misét, negyed óra leforgása alatt elmegy két 70-es és egy 78-as alacsony padlós jármű, utána negyven percig semmi.)

Mivel a nagy Ikarus trolikra egyszerűen nem bírom felemelni a babakocsit, így kénytelen voltam 30 percet várni az esőben a gyerekkel. Közben megérkezett a férjem is a megállóba, így már mindegy lett volna, de éppen a fenti jármű érkezett meg. Leszálltak az utasok, felszálltak az ott várakozók, majd mi is a második ajtóhoz soroltunk, erre a babakocsi orrára, az orrunk előtt a vezető becsukta az ajtót.

Hirtelen nem is tudtuk, mit tegyünk, én kopogtam az ajtón, meg kiabáltam, a férjem kezében meg a babakocsi. Nagy nehezen újra kinyílt az ajtó, felszálltunk, a férjem pedig valóban elég feldúltan és hangosan a sofőrfülke felé szólt, hogy jó lenne ha egy kicsit figyelne és nem csukná oda a babakocsit. Na erre a vezető kijött a fülkéből: "Nekem szóltál, öcsém? Ha nem tetszik valami, le lehet szállni!"

A férjem mondta, hogy igen: nem tetszik, hogy félóra várakozás után az esőben még ránk is csukják az ajtót, mire a vezető: "ja, azt én honnan lássam a fától?" Visszament a fülkébe és elindultunk. Sehol egy legalább elhaló "elnézést kérek, nem láttam magukat a fától". Vagy valami hasonló. Kicsit másként hangzana, nem?

De még nincs vége. A babakocsi-tárolóhely melletti két ülésen ült két ellenőrnő. Azért tudom, hogy ellenőrök voltak, mert a Kossuth téri megállóban ott álltak mellettem, számolgatták a papírjaikat, rendezgették a sárga csekkeket, pakolásztak a kis oldaltáskájukban - elég egyértelmű volt.

Mikor elindultunk, az egyik megjegyezte, hogy nem ilyen hangon kellene a vezetővel beszélni. Mondtam, hogy talán igaza van, de az is érthető, ha feldúltak vagyunk, amikor félóra esőben várakozás után még rá is csukják a babakocsira az ajtót. Persze, értem, a sofőr nem tehet a menetrendről, azért nem is rá haragszom, de azért igen, mert figyelmetlen volt.

De hogy én nem tudom, hogy a sofőröknek milyen nehéz munkájuk van, stb.,stb. Mondtam, értem én, hogy védi a mundér becsületét BKV-dolgozóként, de ha kifogásolja az én stílusomat, akkor miért nem szólt ő oda a sofőrnek, hogy nyissa ki az ajtót, mert lemaradt egy babakocsis anyuka? Mire a hölgy: "honnét veszem én azt, hogy ő BKV-dolgozó?" Mire mondtam, hogy láttam a megállóban őket, és tudom, hogy ellenőrök, de tényleg mindegy és nem is számít.

Erre szó nélkül mindketten leszálltak a következő megállónál, és elmentek hátrafelé a Thália színház irányába, nem álltak meg a megállóban. Hát elég furcsa nem? Miért tagadta le, hogy ellenőr. Szégyellték? Vagy esetleg azt, hogy ahelyett, hogy dolgoztak volna, ültek a meleg troliban (mellesleg megjegyzem a kisgyerekeseknek fenntartott ülőhelyeken)?

Mi tagadás, eléggé felzaklatott az eset, de nagyon különösnek tartottam a két ellenőr hölgy viselkedését.

Fotó: delpestibusz.hu

Az elmúlt hetekben rengeteg észrevétel érkezett az első ajtós felszállással kapcsolatban, a visszajelzések jobbára negatívak. A módszer sok helyütt működik, biztos vagyok benne, hogy idővel Budapesten is hozzászokunk majd, de tény, hogy eleinte sok zavart tud okozni. Ilyenekről mesélt nekünk Miklós.

Azért írok, mert nagyon fel vagyok háborodva/el vagyok keseredve az elsőajtós felszállási rend okozta késések miatt. Többféle járaton utazom Rákospalotán (125, 170, 231) és környékén, a 231-esen pár hónapja vezették be a rendszert.

Van olyan busz, amelyik tudja tartani a menetidőt, van, amelyik nem, és nem hiszem el, hogy szervezéssel, odafigyeléssel ne lehetne ezen változtatni. Alapvetően jó ötletnek tartom ezt a fajta ellenőrzést, nekem van bérletem, sok más utasnak szintén, nekem nem esik nehezemre előkészíteni/megmutatni.

Jó a szűrés is, általában a problémásabb utasból lett kevesebb, de akik mégis megmaradtak azok jobban feltartják a járatot, mint korábban, az ellenőrzés nélküli időszakban.

Az például, hogy csúcsidőben a 231-es már a palotai végállomására késve ér ki, teljesen természetes: van, hogy csak 1-2 percet, de van, hogy ötöt késik, mire odaér. Ilyen körülmények mellett persze nagy hendikeppel indulunk, s a Rigó utcai megállónál, ahol irodaházak vannak, sokan szoktak felszállni. Már a mutogatás is lassítja a haladást, de a busz tömött lesz, és a Füredi úti lakótelep csak ezután következik, ahol szintén sokan szállnak fel.

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a buszvezetők sem egységesen állnak a kérdéshez: van, amelyik tojik az egészre, van, amelyik lelkiismeretesen csinálja. Én valahol megértem mindkét típust, nem neheztelek rájuk, de az sem normális, hogy percekkel később, kiszámíthatatlanul jön a busz csak azért, mert ellenőrizgetnek vagy jegyet adnak el.

Tegnap például (csütörtökön) egy szigorúbb buszvezetővel sikerült utazni, s bár próbálta rugalmasan kezelni a helyzetet, mert több megállóban is, ahol már nem fértek volna fel az első ajtónál, kinyitotta a többi ajtót, és mondta, hogy szálljanak fel ott, de más megállónál meg kialakult valami konfliktus (nem láttam/hallottam mi volt), és komolyan mondom, volt olyan utas, aki leszállt inkább és elment gyalog.

Szintén másutt meg mikrofonon előrehívta azokat, akik hátul szálltak fel. Ez csak egyetlen példa, nem is akarok konkrét időpontot írni, ne legyen baja a buszvezetőnek, de a jelenség csúcsidőben mindennapos.

Nemrég estefelé, amikor kicsit ráérősebb volt a tempó, a végállomáson elbeszélgettem egy normálisabb buszvezetővel, azt mondta, hogy ők írhatnak akármit a papírjukra, azt soha senki figyelembe nem veszi. Hiába jelzik papíron, hogy állandóak a késések csúcsidőben, a menetidő és a járatsűrűség ugyanaz.

Egy idő után - ezt is ő mondta - már nem is írják föl a késést, mert minek, ha úgysem változik semmi. Azt is elárulta, hogy mióta bevezették ezt a rendszert, egyetlen pluszpercet nem kaptak a menetrendben, ugyanannyi idő alatt kell teljesíteni a távot, mint az elsőajtózás előtt, de ez így van minden más vonalnál is.

Azért írtam az elején, hogy több elsőajtós vonalon utazom, mert van összehasonlítási alapom: az alacsonyabb kihasználtságú 170-esen és 125-ösön általában pontosan jönnek a buszok, de a 231-es kiborító.

Tisztában vagyok vele, hogy alapvetően az utasokon múlik az egész, a nők egy része például rendszeresen a vezetőfülke előtt állva kezd el kotorászni a táskájában, vagy kérdezgeti, hogy bemutassa-e a bérletét (persze, mert már nem tudja hányadán áll, az egyik buszvezető elkéri, a másik nem).

Az is gáz, amikor valaki felszáll a második, harmadik ajtón, a buszvezető szól neki, és meg kell várni, amíg előreküzdi magát az utas a tömegen keresztül, hogy mutasson valamit. De azért álljon már meg a fáklyásmenet, nekem van bérletem, én szeretnék hamar odaérni, ne engem, meg a többi fizetőutast szívassanak már azzal, hogy nem tudják megoldani a helyzetet.

Tegnap például siettem volna, és piszok ideges voltam mindenkire, aki feltartotta a buszt. Tisztán látszik, hogy egy alapvetően jó rendszert rosszul vezettek be, mert az, hogy a buszok pontosabban járjanak, csak szervezés/meghirdetés kérdése. Ha látszik, hogy egy szakaszon állandó a tömegnyomor egy időben, állítsanak be egy betétjáratot, vagy mérjék le a menetidőt, és írják ki a menetrendet aszerint.

Én nem ragaszkodom a percnyi pontossághoz, de azért az öt-hat-tízperces rendszeres késéseket már túlzásnak tartom (és ez még csak a palotai érkezés). Tudomásul kell venni, hogy az Örs felé az út végére már olyan a tömeg, hogy nem lehet normálisan haladni.

Amikor bevezették ezt a rendszert, az első napokban biztonsági őrök voltak a buszokon, elküldték a hátul felszállni akarókat, leszerelték a hőzöngőket. Nem vagyok egy katonás típus, de néha azt gondolom most is elférne néhány őr a buszokon. Mi lesz, ha bevezetik mondjuk a Rákóczi úti szóló járatokon ezt a rendszert? Ott fognak állni a 7-esek a megállóban egymás után, amíg az elöl álló 178-as vagy 112-esen konfliktuskezeléssel foglalkozik a buszvezető?

Az alábbi abszurd történetet Marcsi osztotta meg velünk. Nem igényel kommentárt, legalábbis részemről.

Kedden reggel történt velem valami nagyon fura. Minden nap a 7:21-kor induló 26-os busszal utazom. Ma, amikor a busz az Árpád hídról lekanyarodott a Margitszigetre, a sziget végében a sorompónál vesztegelt az előző busz (ami 20 perccel korábban indult).

Először azt hittük, műszaki hiba miatt vesztegel, és ezt a gyanúnkat igazolni látszott az, hogy többen leszálltak és elindultak a mi buszunk felé. Amikor felszálltak, mindannyian nagyon idegesek voltak és a mi sofőrünkkel kezdtek el kiabálni.

Kiderült ugyanis, hogy a sofőrük immáron 20 perce nem volt hajlandó átmenni a piros lámpán, annak ellenére, hogy a sorompó fent volt, és mindannyian tudjuk, hogy semmilyen autóforgalom nincs a szigeten. Ott vesztegeltek, annak ellenére, hogy az áthaladásukat semmi nem akadályozta.

Nyilvánvaló, hogy a lámpa nem jó (nem is tudom miért van ott), állítólag folyamatosan piros. A felszálló (mellesleg totál ideges és felbőszült) utasok azt is elmondták, hogy a sofőr ezt már tegnap is előadta.

Mi végül úgy haladtunk tovább, hogy a mi buszunk sofőrje megkérte a parkoló őrét, nyissa fel a szemben lévő sáv sorompóját (az csak menetirány felől nyílik, ugyebár) és így kikerülve a feleslegesen veszteglő buszt, a szembejövő sávon át mentünk be a Margitszigetre.

Szerinted ez vajon mi? A sofőr polgári ellenállása (talán fel akarja hívni a figyelmet a piros lámpa értelmetlenségére) vagy szimpla elmebaj? A felbőszült utasokat, akik ma reggel tuti elkéstek, nyilván egyik verzió sem vigasztalja meg.

Élénk vitát generált keddi bejegyzésünk az ülőhelyek átadásáról. A poszthoz rengeteg hozzászólás érkezett, sokféle vélemény "hangzott el". TheElf becenevű olvasónk a diákok szemszögéből írja le a helyzetet. Megér még egy misét. Levelét szerkesztve, némileg rövidítve közöljük.

Látom a nagy vitát a kommentekben a helyek átadásáról, de úgy gondolom, a véleményem terjedelme okán inkább válasz posztként, mint kommentként férne bele. A kérdés ugyanis viszonylag összetettebb. Annak, hogy átadjuk a helyünket ugyanis több oka lehet.

- Érdek: nem akarjuk, hogy a másik elessen, a balesete miatt a jármű mentőre várjon, mi meg elkéssünk.

- Empátia: a másik jobban rászorul arra a bizonyos ülőhelyre mint mi.

- Kölcsönös tisztelet: ezért igyekszünk illendően viselkedni.

Három piszok jó ok. És nem kérdés, hogy egy várandós nő jobban rá is szorul, könnyen lehet baleset abból, ha ő áll. Nem kérdés az sem, hogy ebben a helyzetben az állapota miatt is illendő átadni a számára a helyet, így mindhárom okból indokolt ez.

Csakhogy a levél nem ezzel nyit. Azt sérelmezi, hogy nő áll, míg bármilyen fiú/férfi ül, és miért pont egy nőnek kellett átadnia a helyét, miért nem az adott fiúnak. Ennek kapcsán viszont máris van egy érdekes válasz. Mert könnyen lehet, hogy az a nő kevésbé volt rászorulva az ülőhelyre. Ugyanis a rászorultság nem látszik.

Aki diák volt, tudja, hogy mindig volt olyan ember, akit minden ünnepségről ki kellett vinni. Alacsony a vérnyomása, terhelésre lejjebb megy, elájulhat. (Az ájulást én megúsztam, de diagnosztizáltak ezzel). Lehet szívbeteg (ezt megúsztam). Ha valakinek ilyen egészségügyi problémája van, az elé hiába áll oda akár egy nyugdíjas, akár más, a hely bizony a fiatalt illeti meg. Részben mert ebben az összehasonlításban ő a rászoruló, részben pedig azért, mert ha felállna, de összeesne mindenki rosszul járna.

Aki ilyenkor lökdös, követelőzik, stb. az meg nem érdemi meg a helyet. Van más a buszon, aki fel tud állni. Van, akinek csak a gerince a beteg, nem emelhet. Van, aki megsérült (bordák, stb.) és kímélő életmód az előírás, de ebből kívülről semmit sem lehet látni. Sajnos ezek jelentős része népbetegség. Azaz elég gyakori ahhoz, hogy a fiatalok tömegesen üljenek.

A fiatalok jelentős része eleve nem ül le, mert nagyobb társaságban beszélget, ezt csak állva tudja megtenni. Aki leült, annak minimum a fáradtsága, az út hossza, de sokszor más oka is van arra, hogy miért érzi úgy, a közös dumálás, szórakozás helyett ülve utazik.

Az egyik legjellemzőbb ok, amivel számolni kell: a diáknak nem 8 órás egy munkanapja. Az iskolai tevékenység után jön házi feladat, különórák, felkészülés, edzés, stb., ez pedig nem csak fáradtsággal jár, de időhiánnyal is. Azaz bőven rá lehet szorulva arra, hogy az utazással töltött időben valami más hasznos tevékenységet is tudjon folytatni. Ehhez pedig szintén kell az ülőhely. Egyszerűen minden más esetben lemaradna dolgokkal időhiány miatt.

Köszönjük meg a tantervek folytonos variálásának. Nem vagyok már diák (jó ideje) de pontosan látom a problémát, és ezzel nem lehet mit kezdeni. Ugyanis a rászorultságnak nem csak egészségügyi oka lehet. Ezek után már cseppet sem lehet általános társadalmi norma az, hogy a diák szinte mindenkinek adja át a helyét. Nem lehet, hiszen ő nem a "csak pár órát tanul, friss, energikus, egészséges" ember archetípusa akinél a melós is jobban rászorul, hanem más. Ezzel sajnos nem lehet mit csinálni. Nekik aznap még teljesíteniük kell.

Tegyük hozzá: sokan nem azt várnák el, hogy adják át nekik a helyet. Hanem azt, hogy ezt kérés nélkül, automatikusan tegyék meg. Kérésre a legtöbben megteszik. Vagy ha nem teszik meg, elmondják, miért nem tudják megtenni. Ebből nincs gond. De amíg nem kérik meg őket, bizony mással vannak elfoglalva, rá vannak szorulva arra, hogy az utazási időt másra is használják.

Ha neked nem ér meg annyit az ülőhely, hogy udvariasan kérd, de ezért elvárnád azt, hogy más ne tudjon készülni, pihenni, akkor rossz hírem van: nem érdemelsz sem tiszteletet, sem udvariasságot, sem átadott ülőhelyet.

A női egyenjogúság egyenlő bánásmódot jelent, valamint a megkülönböztetés teljes hiányát jelenti. Ahol ebben komolyan hisznek a nők, ott meg is sértődnének, ha azért adnád át a helyet, azért engednéd előre, mert ők nők. Itt is felnő az a generáció, akinek ez így természetes. Ugyanis átadva a helyet azt mondod, lehet, hogy én sérülés, betegség, egyéb okok miatt rászorulok, de te még jobban rászorulsz, még hátrányosabb helyzetű vagy, csak azért mert nőnek születtél. Ez masszív diszkrimináció és általánosítás.

Ahol természetes, hogy nem akarnak diszkriminációt, ott természetes az is, hogy ez sem fér bele. Aki ebben hisz, az egyformán lesz udvarias, figyelmes nemtől, kortól függetlenül másokkal, de nem fogja csak azért átadni a helyet, mert a másik nő. Így cseppet sem meglepő az, ha egy diák szemében természetes, hogy egy nő adja át a helyét, ha az a nő nála kevésbé szorul rá.

A tanulás, a több munka, stb. pedig innen már el is döntötte a kérdést. Nem tetszik? Nem baj. Sajnos a helyzet akkor is arról fog szólni, hogy a középkorú nő aznap jóval korábban pihenhet, jóval kevesebb feladata van. Ez pedig inkább rászorultság, és fontosabb mint a nemi alapú diszkrimináció.

És nem csak a fiatalok, de az idősebbek is mások mint régen, mások mint külföldön. Ugyanis egy háborús veterán, akinek eszébe se jutna elvárni az ülőhelyet, de sokszorosan kiérdemelte azt, és láthatóan valóban rászorul, de tartja magát, nem tart igényt rá, más mint egy nyugdíjba vonult volt "párttitkár elvtársnő", aki banyatankkal lökdösődik de amint odaér mindjárt rászorul mindenre.

A nők is mások. Egy részük meg is sértődne, ha átadnák szó nélkül a helyet (és igaza lenne). A BKV, a tömeg, az elvárások is mások. Ehhez kell alkalmazkodni.

A BKK a közelmúltban variálta át a trolibuszok menetrendjét, ennek eredményeképpen egyes járatok ritkábban közlekednek. Olvasónk, Melinda számára a 74A troli megritkítása okoz nehézséget. Erről levelet is írt a BKK-nak, amely válaszolt ugyan, de megoldást nem kínált. Mindkét levelet közöljük.

BKV-val közlekedek, amióta Budapesten élek (18 éve). Vannak bajok persze, de megszoktam, sőt, szeretem is. Viszont a közelmúltban egy általam rendszeresen, napi szinten használt vonalat egyre ritkítottak majd a legújabb fejlemények szerint a hétvégén meg is szüntetik az alacsony kihasználtságra (kb. 30%) való hivatkozással május elsejétől.

A 74A troliról van szó, ami való igaz, hogy egy kb. 10 perces szakaszon közlekedik a Mexikói út és a Csáktornya park között, és részben átfedéssel a 74-es trolival, azonban a kihasználtság a tapasztalataim szerint azóta ilyen alacsony, mióta olyan szintre ritkították a járatokat a hétvégén, hogy egy szent is megunná a várakozást és kényelmetlen vagy sem, muszáj átgyalogolnia a 74-es troli megállójához a Mexikói úton. (10 perces útért 20 percet várni kicsit luxus).

A 74-es troli vonala persze fordítva működik, mert mióta sűrítették a járatokat, az meg állandóan teli van. A probléma, hogy a 74-es troli a Károly körútig közlekedik, és gyakran késik a dugók miatt (Dohány-Wesselényi), a 74A viszont egyenesen a Mexikói útra visz, ahonnan probléma nélkül meg lehet közelíteni az egész belvárost.

Persze amióta ritkították, az eddigi 20-25 perc helyett például a Vörösmarty térhez bejutás és visszaérkezés minimum 40 perc. Arról nem is beszélve, hogy ezzel megszűnik a Mexikói útra az akadálymentesített közlekedés: a 74-es troli BVSC előtti megállóján leszállva csak egy hosszú lépcsős aluljárón lehetne megközelíteni a Mexikói utat. Babakocsival egy "álom", kerekesszékkel lehetetlen.

A BKK reagálása

Hivatkozva a Társaságunkhoz 2012. december 31-én érkezett elektronikus levelére, szíves tájékoztatásul közöljük, hogy a 74A jelzésű trolibusz vonalán az alacsony kihasználtság miatt került némileg ritkább menetrend bevezetésre, ami azt jelenti, hogy munkanapokon 8-9 perc helyett reggel 9-10 percenként, délután 10 percenként járnak a trolibuszok, hétvégén (amikor az utasforgalom még kisebb) 15 perc helyett 20 perces a járatkövetés.

Korlátozott anyagi lehetőségeink miatt a fővárosban csak úgy lehetséges fejlesztéseket bevezetni, hogy a meglévő kapacitások úgy kerülnek elosztásra, hogy az alacsony utasforgalmú járatokról átcsoportosításra kerülnek a legzsúfoltabb vonalakra, vonalszakaszokra.

Sajnos a 74A trolibusz korábbi szolgáltatását a jelenlegi pénzügyi, gazdasági keretek között nem tudjuk fenntartani, de a kihasználatlan kapacitás átcsoportosításával a város egy másik pontján javítani tudjuk a közlekedést, csökkenteni tudjuk a kritikus kihasználtságokat.

(Fotó: Banovec Zoltán)