BKV-figyelő

Néhány napon belül ez már a második olyan eset, amiben forgalmisták vakok alatt indítják be a mozgólépcsőt. Az emberek ennyire tesznek egymásra, vagy direkt csinálják?

Tisztelt BKV-figyelő!
 
A napokban olvastam hasonló esetről, ezért gondoltam, hogy én is megírom, ami velünk történt.
 
Szándékosan nem írok időt, sem helyszínt, ugyanis nem célom embereket kirakatni az állásukból, vagy figyelmeztetésben részesíteni; inkább csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy az említett eset ezekszerint egyáltalán nem egyedi. Én magam látássérült személy vagyok, de nincs vakvezető kutyám. A napokban egy ismerősömmel utazgattam a BKV járművein, aki rendelkezik ilyen kutyával.
 
Az egyik felszín alatti állomásról szerettünk volna a felszínre jutni, amikor megtörtént velünk az eset. A kijárathoz közeledve megállt a kutya, mert látta, hogy jár a mozgólépcső (tapasztalt vakvezető kutya egyszerűen nem hajlandó felmenni működő mozgólépcsőre). Álldogáltunk lent és próbáltuk kérni az embereket, hogy valaki szóljon a személyzetnek, hogy állítsák meg fél percre a lépcsőt, amíg felszaladunk rajta.
 
Néhány perc várakozás után ez meg is történt (a kutya addigra már a nyakunkba is felmászott, annyira félt a helyzettől), viszont amikor meglátta, hogy állt a lépcső, határozott léptekkel megindult felé. Pillanatok alatt feljutottunk, ám amikor a legfelső lépcsőfokon álltam, éreztem hogy megindul alattam a lépcső. Ösztönösen léptem előre egy nagyot és természetesen húztam magammal a velem közlekedő személyt is.
 
Csak azért nem estünk el, mert nekem volt egy szabad kezem, amivel kapaszkodhattam, ám a társam nem is tudott volna kapaszkodni, hiszen jobb keze felém volt és fehérbot volt benne, bal kezében pedig a kutya hámja. Látszólag senkinek nem tűnt fel az eset és mi sem szándékoztunk cirkuszolni, de ha a kutyával bármi történt volna, biztos hogy nem hagytuk volna annyiban a dolgot. Éppen azért a pillanatért állítottuk meg a lépcsőt, amikor végülis mégis járt, mert újra elindították?
 
Kérdem én: mekkora veszteség érte volna a BKV-t, ha még 5 másodpercig áll az a lépcső? Mindketten jól közlekedő vakok vagyunk, pillanatok alatt felszaladtunk a lépcsőn; még tömeg sem volt (dél körül történt az eset), hogy a torlódásra lehetett volna hivatkozni.

Ritka bunkó biztonsági őrökkel találkozott MM olvasónk. A lyukasztóba beleszakadt a jegye, a biztonságiak pedig odamentek kiröhögni, és megjegyzéseket tettek rá. MM kemény volt, és azt mondta, hogy b@sszák meg! Meg is lett a hatása, a biztonsági mint a pulikutya, szaladt segítségért.

Tisztelt BKV figyelő!

Az alábbi rövid történet a múlt héten esett meg velem, amikor is egy találkozó miatt Budapestre kellett mennem. Már több mint tíz éve ingázom nap mint nap a fővárosba (bérlettel - megvan mind gimis korom óta :) ), és talán éppen ezért is igyekszem minden szünidőmet úgy alakítani, hogy ne kelljen Pestre mennem.

Egy előzőleg vett jegytömbben még pont két kezeletlen jegyem volt, amikor is a metróbejáratnál lyukasztottam. Nem kapkodtam, nem is tolakodtak mögöttem, a jegy pedig bennszakadt az automatába. Láttam, hogy az ellenőrök figyeltek már azóta, hogy megérkeztem, ezért is könnyebben vettem fel a kontaktot velük és mutattam, hogy mi a problémám.

Rögtön ketten ugrottak oda, gondoltam hű de jó fejek, erre az egyik elkezdett röhögni, a másik meg kioktatott, hogy türelmesen és óvatosan kell bánni az automatákkal, mert érzékenyek és nem lehet csak úgy ki-be dugdosni a dolgokat, majd hozzátette: "ahogy ezt minden bizonnyal megszokta", sőt utaltak arra, hogy nyilván még sosem kezeltem ilyesmit.

Először köpni-nyelni nem tudtam, majd nyugodt hangon válaszoltam, hogy valóban nem, mivel bérlettel utazom évek óta, de jelen esetben sem tartom magam hibásnak a jegy elszakadásáért (ha csak az nem az, hogy minek akartam érvényesíttetni :)). Az, amelyik először röhögött, ráharapott a bérlettel utazom szavakra és kérte, hogy mutassam meg. Mondtam, hogy nem hordom magamnál egy évtized havibérleteit, erre föl meg már az igazolványomat akarta látni. Kérdeztem hogy mégis minek, erre ő tök durván és sértődötten fenyegetőzni kezdett, hogy ne tiszteletlenkedjek. Igen, én is kicsi vagyok, vékony vagyok és törékeny, meg fiatalabbnak nézek ki, mint amennyit éltem már, de azért basszák meg, ne kötekedjenek velem.

Itt gőzöltem csak be és jóval hangosabban azonnal kértem a felettesüket meg új jegyet. Akkor még az egyik habogott valamit, hogy hát van ott még jegy a tömbben, de akkor elindultam a forgalmi ügyelet ablaka felé. Erre a kiröhögős azonnal készséges üzemmódra váltott, elém ugrott, kihívta a bent ülő nőt, annyit mondott, hogy "a kishölgynek bennszakadt a jegye, kéne egy másik".

A nő némi sóhajtozás (jaj már megint munka van) után eljött az automatáig, kinyitotta, kiborult belőle egy rakás szemét is (azt hittem, megkérnek hogy keressem meg, melyik az én jegyem része :D), aztán a szemetet a földön hagyva egy másik automatánál lyukasztott nekem egy lila(!) vonaljegyet és mindhárman további kellemes utazást kívántak.

MM

Nagy vitát tartottunk néhány hete a Deák térről, amikor egy utast nem engedtek a kijárat felé a BKV biztonsági őrei. Sokan lehülyéztétek az utast, és kioktattátok, nem az nem kijárat. Hivatalosan nem is az, de ki lehet arra menni, legalábbis a BKV szerint

Tisztelt Dénes Balázs!

Köszönjük, hogy észrevételével megtisztelte Társaságunkat.  Őszintén sajnáljuk, hogy szolgáltatásunk igénybevétele során kellemetlenséget okoztunk Önnek, melyért ezúton szíves elnézését kérjük.

Tájékoztatjuk, hogy ahol munkatársaink Önt ellenőrizték az nem kijárat, nem aluljáró, hanem a 2-es és a 3-as metróvonalhoz vezető elosztó csarnok. Munkatársaink ezért kérdezik meg az úti célt, és ezzel a kérdéssel nem akarjuk senki személyiségi jogait csorbítani. Felhívtuk a levelében említett bejárati ellenőrzést végző biztonsági szolgálat munkatársainak és az esetlegesen a helyszínen szolgálatot teljesítő jegyellenőrök figyelmét, hogy az Utasok hivatkozása alapján (valamelyik kijárat igénybevételére való jelzés) természetesen a jegykezelésre való felhívást mellőzzék. Reméljük a továbbiakban hasonló eset, nem fordul elő.

Köszönjük, hogy időt és energiát fordított arra, hogy írjon nekünk, Társaságunk járművein kellemes utazást kívánunk Önnek.

Budapest, 2008. július 25.

Üdvözlettel: Szüts Katalin, ügyfélszolgálat-vezető
 

Vasárnap reggel a Sláger rádióban egy vak fiú történetét mutatta be a műsorvezető, amit egy hallgatójuk írt le, aki szintén látássérült. A fiú kutyájával a leállított mozgólépcsőn szeretett volna a felszínre menni, előírásszerűen. Felfelé haladt, amikor minden figyelmeztetés és értesítés nélkül kétszer is elindult a mozgólépcső, az utasok hiába állították le. A forgalmista később mindent letagadott.

Megkerestem a műsorvezetőt, és megkértem, hogy küldje tovább a bemutatott levelet, mert én hasonló észrevételekkel is foglalkozom. Kérésemnek a műsorvezető tegnap este eleget is tett:

Kedves Krisztina!

Ma reggel hallottam a HÉTKÖZNAPI hősök című rovatát a rádióban. Én most egy olyan különleges történetet szeretnék megosztani, amely talán elüt a megszokottól. Itt, ebben a nagyon hasznos rovatban emberekről esik szó. Én most egy olyan hősről szólnék, aki nem ember, mégis tán olyan dolgot tett, ami felkeltheti az emberek figyelmét.

Magam születésem óta nem látok, és egy derék vakvezető kutyával rovom útjaimat. Mondhatom, őbenne olyan segítőtársat kaptam, aki nagyon sok mindenben megkönnyíti életemet. Most azonban nem az én kutyám hősiességéről szeretnék szólni, bár megtehetném, hiszen hétköznapi hősök ők. Van egy nagyon jó barátom, aki hasonló cipőben jár, semmit sem lát, és ő is egy gyönyörű DON nevű golden retrieverrel közlekedik már évek óta. Hogy miért írom nagy betűkkel DON nevét, az hamarosan érthető lesz.

Tamás is, hozzám hasonlóan dolgozik, hisz mindketten úgy gondoljuk, hogy vakságunk ellenére teljes életet akarunk élni, ehhez pedig hozzá tartozik a munka is. Múlt csütörtökön reggel hű társával dolgozni indult, Ez a nap is olyan volt, mint a többi, forgalom tülekedés, stb. Miután DON-al metróznak, ezért olyan mozgólépcsőt kellett használniuk, amely le volt állítva, azaz nem mozgott. Magam is így teszek, ha mozgólépcső közelébe kerülök kutyámmal, hisz a működő lépcső nagyon balesetveszélyes a kutya számára, mert lelépéskor becsípheti a lábát. Tamás és DON tehát elindult a nem működő lépcsőn. Már jó ideje haladtak, amikor a lépcső hirtelen megindult alattuk, nyilván nem magától, hanem azért, mivel a szolgálatban lévő forgalmista nem vette észre, hogy ők felfelé haladnak, és, mivel a csúcsidő kezdődött, amikor minden lépcsőnek üzemelnie kell, beindította azt. Tamás hatalmasat esett, mire egy utas leállította a lépcsőt. Ismét elindultak, mivel már nem sok volta feljutáshoz. Ám azonban újbóli indulásuk után a lépcső megint elindult.

Felértek, és folytatták útjukat a közeli irodába, ahol Tamás dolgozik. Tamás út közben semmit sem vett észre, amíg a lépcsőtől az irodáig értek. Mikor megérkeztek, azért biztos, ami biztos alapon megvizsgálta a kutyát, hogy érte-e sérülés. Ekkor kellett szembesülnie a döbbenetes valósággal: a kutya két lába is vérzik. Több körmét is leszakította a lépcső, amikor kétszer is elindult. Egy látó kollégájával azonnal a közeli állatorvoshoz mentek, aki ellátta DON két vérző lábát. Azt mondta Tamásnak, hogy rosszabbul is végződhetett volna a dolog, mivel ha a kutyus újperceit szakítja le a lépcső, nyugdíjazni kellett volna őt, így nem dolgozhatna tovább Tamásnak. Megnyugtatta azonban az orvos Tamást, hogy a kutya lassan, de biztosan meg fog gyógyulni. Elmentek a metró forgalmi irodájára, és természetesen panaszt tettek az ügy miatt.

A forgalmista meghazudtolta Tamást, amikor kétségbe vonta, hogy a kutya ténylegesen balesetet szenvedett, noha a kutya lábai ekkorra már be voltak kötözve.

Délután, a munka végeztével a kutya Tamást bekötözött lábbal vitte haza, úgy, hogy közben minden létező akadályt kikerültetett vele, a legapróbb úthibát is megállással jelezte. Hogy miért hős ez a derék állat? Egyrészt azért, mivel amikor a baleset megtörtént, egyetlen hangot sem adott ki, hanem vitte tovább tamást vérző lábbal is. Pedig biztos, hogy fájdalmai voltak, biztos, hogy nagyon legyengítette a hatalmas vérveszteség, amit szenvedett. Úgy dolgozott DON, mintha semmi sem történt volna. hazafelé is, bekötözött lábbal, mindent megtett, hogy hű gazdáját, akinek élete van rábízva, hazavezesse. Tamáséknak egy hét kényszerszabadság lesz, hiszen az állatorvos szavai szerint csak akkor mennyen a kutyával, ha feltétlenül szükséges.

Ez a történet két okból is tanulságos. Egyrészt szól arról a hihetetlen közönyről, ami a mai magyar embereket jellemzi. Egy ember sem ment oda az utcán, amikor Tamásék a metrótól a munkahelyre mentek, hogy szóljon, hogy vérzik a kutya lába. Mondom, egyetlen ember sem. másrészt azonban szól ez a történet arról a hihetetlen szolgálatkészségről és szeretetről, amit ezek a kutyák éreznek a rájuk bízottak iránt. Igen, ők valódi hősök, akik a mi szemeink az utcán, akik erejüket megfeszítve végzik nemes és tiszta hivatásukat. Mi a legkisebb problémánál is gyakran elkeseredünk, gyakran feladjuk. DON viszont nem adta fel, hanem még vérző lábbal is vitte vak gazdáját, és nemcsak hogy vitte, hanem ráadásul a lehető legtökéletesebben vigyázott arra, akinek ő a szeme, ő a mindene. Sokan talán gyanakvással tekintünk a kutyákra. Talán azért, mivel a médiában mindig azt halljuk, hogy a kutya ezt vagy azt az embert megtámadta, szétmarcangolta. Biztos, hogy hatalmas tragédiák ezek, de hiszem, hogy nem a kutyák a hibásak, hanem azok az emberek, akik hozzá nem értő módon bánnak ezekkel a derék teremtményekkel, akik elvileg az ember leghűségesebb társai az állatvilágban a lovak mellett. Azért írtam le ezeket a sorokat, hogy ne csak a negatívumok jussanak el az emberekhez. Sokkal jobb lenne, hogyha inkább ilyen hírek jutnának el a médiába a kutyusokkal kapcsolatban, mint amit DON is tett. Tamással, és még jó néhány kutyával közlekedő sorstársammal együtt azt szeretnénk, hogyha végre az emberek megbecsülnék ezeket a derék állatokat, akik a szemeink. Magam kilenc éve közlekedem derék társammal. Együtt élek vele, ismerjük egymás minden rezdülését. Nem tudom, mi lett volna hasonló helyzetben, de biztos, hogy az én társam sem adta volna fel.

Tamás nem tud arról, hogy ezt a történetet megírom, de biztos vagyok abban, hogy örül ennek, hisz ő is, hozzám hasonlóan tudja, hogy vakvezető kutya nélkül mi csak félkarú óriások vagyunk, akik nehezen tudunk csak boldogulni az utcán, ha ők nincsenek mellettünk. De hála a Teremtőnek, ők mellettünk vannak, és vigyázzák minden léptünket, és mindenben a társaink.

A külföldieket a BKV ellenőr már nem csak lehúzza, hanem hülyének is nézi. Olvasónk amerikai ismerősei hiába lyukasztottak a Keletinél, a gép nem nyomott rá semmit. Az ellenőr szerint a gép műkötött, persze órák múlva már le volt ragasztva.

Amerikai barátaim, Patrick és Ashley először jártak Budapesten július közepén, a Keletiről leszállva jöttek egyből a metróval. Vettek jegyet, bedugták a 21. századi jegykezelő készülékbe, majd mentek tovább. A Deák téren jegyellenőrzéskor félreállították őket, mert a jegyre nem volt nyomtatva semmi. Hiába próbálták magyarázni, hogy ők érvényesítették a jegyet, hiába kértek segítséget a szolgálatban lévő állomásvezetőtől, könnyű és zsíros prédát találtak az ellenőrök, 6000 Ft helyszíni bírság fejenként. Mellé még közölték, hogy örüljenek, hogy csak ennyi, mert a magyaroknak 12 000. Utána még telefonáltattak is a Keletibe, hogy nézzék meg a jegykezelő gépeket, és sikerült is, de a Keletinél azt közölték, minden rendben a jegykezelőkkel. A fiú és a lány 5 hátizsákkal volt megrakva, lövésük nem volt az itteni rendszerről, elég nagy eséllyel kikövetkeztethették volna az ellenőrök, hogy nem akartak csalni, de könnyű prédát nem hagynak veszendőbe ugye, amerikainak meg mint tudjuk úgyis feneketlen a pénztárcája, mint Dagobert bácsinak.

Aznap délután újra jártak a Keletinél, és láss csodát, az általuk korábban használt készülék le volt ragasztva "Nem működik" felirattal.

Köszönjük a BKV semmirekellő, hazug, álszent és primitív dolgozóinak, hogy ez lesz a legmélyebb benyomásuk az országról, amit hazavisznek.