Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kik tartatják be az utazási feltételeket?

A címben feltett kérdésre olvasónk, László keresi a választ. Történt, hogy a 20E jelzésű buszon utazott, ahová egy szarszagú részeg nő szállt fel. Nem zavartatta magát, mert a vélhetőleg fekáliás ruhájával leült, és még azzal sem foglalkozott, hogy a buszon utazó többi ember szabályosan menekült mellőle. Ezt látva olvasónk segítséget kért a járművezetőtől, aki teljesen tehetetlen volt. Mit lehet tenni ilyen esetben?

Kedves BKV-figyelő!

Egészen friss élményemről kívánok írni:

Ma délután amúgy megszokott járatommal, a 20E-vel indultam hazafelé a Keleti Pályaudvarnál található végállomásról, nagyságrendileg 3/4 2-kor. (Ez a 13:47-es járat lett volna, annak a ténynek a megemlítésétől pedig már eltekintenék, hogy a menetrendben kiírttól eltérően ez NEM alacsonypadlós volt, amely tény az új menetrend bevezetése óta amúgy is megszokott.)

76 Tovább

Kukába dobott milliók: megválik a saját utazás tervezőjétől a BKV

Kukába kerül a BKV internetes utazástervező programja, de aligha zokognak tömegek az összebuherált szoftver búcsúztatásán. A program ugyanis túl sok bosszússágot okozott a felhasználóknak, akik a BKV internetes oldalán próbálták megtudni, hogyan jutnak el busszal, metróval, villamossal legegyszerűbben úti céljukhoz, -olvasható a Blikkben.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) most a világ legnagyobb internetes cégére, a Google-ra bízza egy új program fejlesztését - tudta meg a Blikk. Ennek lényege, hogy hamarosan egy New Yorki és egy budapesti lakos is ugyanazon az internetes felületen tudja megnézni, hogyan juthat el legegyszerűbben a város egyik pontából a másikba.

39 Tovább

Csak a lábukat lógatják a közterület-felügyelők a BKV járatain

A címben tett megállapítás olvasnktól, Gusztitól származik, aki negatív tapasztalatot szerzett a felügyelők munkáját illetően. Történt, hogy május 31-én a 4-es villamoson utazott egy hajléktalan illetve két közterület-felügyelő társaságában. A hajléktalan, aki a Boráros téren szállt fel, éppen falatozgatott, amikor olvasónk odalépett a felügyelőkhöz, és arra kérte őket, szállítsák le az ápolatlan, büdös utast, de ezt megtagadták. Részletek a BKV-nak küldött panaszban olvashatók:

Tisztelt BKV!

Ma, 2011. 05.31-én 12.00 és 12.15 között utaztam a 2031 járatszámú 4-es Combino villamossal. A Boráros téri megállóban felszállt egy ápolatlan megjelenésű férfi. Láthatóan nem zavartatta magát, és az utasok gyűrűjében fogyasztotta el ebédjét.

A járművön tartózkodott két közterület-felügyelő, egy férfi és egy hölgy. Odaléptem hozzájuk, és megkérdeztem: nem kellene-e esetleg a hivatkozott "úriembert" eltávolítani a járműről? Azt válaszolták, hogy ellenőr nélkül ők nem intézkedethetnek, és különben is, nem derült ki, hogy nincs nála bérlet.

75 Tovább

Idős nőkkel keménykedtek a BKV-ellenőrök

Olvasónk ma reggel a 18-as villamoson utazott. A Gellért téren ellenőrök szálltak fel a járműre. Az egyik BKV-s rögtön rászállt két idős hölgyre, akik közül az egyik épp akkor akart lyukasztani, de ezt az ellenőr nem engedte. Üvöltözés, veszekedés és fenyegetés lett a vége:

Kedves BKV-figyelő!

18-as villamos, reggel 9 óra: 3 ellenőr felszállt a Gellért téren (látszott rajtuk, övtáska, 3 ajtó irányába indultak). Elindult a villamos, ekkor akart egy hölgy (kb. 60 éves, egy kb. 85 éves nénit kísért) lyukasztani. Az egyik ellenőr (kb. 30 éves férfi, legalább 195 cm) ezt nem engedte, futott utána és rátette a kezét. Az ellenőr elkezdett telefonálni, gondolom rendőrt akart hívni, a nénik meg le akartak szállni a Bertalan Lajos utcánál. Na ezt nem engedte, kezével előttük fogva a kapaszkodót rázta a fejét. Ekkor szóltam, hogy ehhez nincs joga, hagyja leszállni őket. Akkor elvette a kezét.

138 Tovább

A rendőrség vagy a BKV feladata a járműveken való rendfenntartás?

Olvasónk az alább olvasható levele egy nagyon fontos kérdést vet fel, méghozzá azt, hogy a BKV járatain való rendfenntartás kinek a feladata. A rendőrségé? A BKV dolgozóké? Ki az a személy, aki a történetben szereplő utasokkal szemben felléphet?

Kedves BKV-figyelő!

Naponta olvasom a BKV-blogot, és úgy döntöttem, hogy én is írok, hiszen nekem is vannak "élményeim", tapasztalataim, panaszaim ezzel kapcsolatban. Tudnék mesélni. De most egy konkrét esetet szeretnék megosztani, ami miatt igenis panaszolok:

Nem velem történt, hanem konkrétan a párom unokaöccsével, hogy egyik nap jött hazafelé munkából a 22-es busszal, ami a Moszkva térről megy Budakeszi felé, és a busz Dénes utcai megállójánál (ez még Buda) van egy árvaház, vagy nem tudom minek hívják, (nemrég óta lehet ott) és rengeteg fiatal gyerek szokott emiatt ezen a járaton közlekedni, lányok, fiúk, romák, nem romák, tök mindegy, nem is ez a lényeg, és ott szoktak leszállni.

59 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek