Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Miért nem a megállóban dohányzik a buszvezető?

Olvasónk egy éves kisfiával szeretett volna utazni a 168E busszal vasárnap. Amikor felszálltak a buszra erős cigifüst-szag csapta meg az orrukat, ami a vezetőfülkéből jött, rögtön le is szálltak. Az utas nem érti, hogy a buszvezetők miért dohányoznak a buszon. Az indulásig még 10 perc volt hátra, a megállóban is rágyújthatott volna:

Tisztelt BKV-figyelő!

2009. november 29-én egy éves kisfiammal szerettünk volna felszállni az Örs vezér terén a 168E buszra. Amint felszálltunk, fordultunk is vissza, ugyanis az utastérben tömény cigifüst terjengett, ami egyenesen a vezetőfülkéből jött. Mivel még legalább 10 perc volt az indulásig, azt sem lehet mondani, hogy a sofőr nem tudott volna leszállni elszívni a cigijét. Az egy dolog, hogy én se szállnék fel ebben az esetben a buszra, de a gyerekemet pláne nem fogom kitenni ilyesminek.

47 Tovább

Miért nem fogadják el a fém kétszázast az automaták?

Olvasónk automatából szeretett volna jegyet venni fém kétszázassal, de nem sikerült neki, mert a gép folyton visszaköpte a pénzét. Tegnap öt automatát választottam ki a város 5 pontján. Én sem jártam szerencsével, csak a Móriczon tudtam jegyet venni.

Kedves BKV-figyelő!

Nem tudom, hogy volt-e már téma a blogon, hogy a jegyárusító automatákat nem fogadják el a fém kétszázast. (Konkrétabban a Móricz körtéri automatákkal jártam pórul ma.)

Ez az érme 5 hónapja van forgalomban, és bár biztosan nagy munka a város összes automatáját átállítani, ezt nyilván az illetékesek is tudják, és (egy ideális világban) még akkor el kellett volna kezdeni ezzel foglalkozni, amikor már lehetett tudni az új érme paramétereit, de a forgalomba helyezésig még sok idő volt.

Van-e információ arról, hogy mikor fog változni a helyzet?

Üdv, BB

50 Tovább

Sem a megállóban, sem a buszon nem tudott jegyet venni, leszállították

"Miért cseszik ki a fizeti akaró utasokkal a BKV?" -Tehetnénk fel a kérdést a lenti levelet olvasva. Történetünk főszereplője egy éjszakai buszra akart jegyet venni a Moszkva téren, ám a pénztár már 8 órakor bezárt, a jegyautomata pedig nem üzemelt. Felszállt a 990-es buszra, majd az ellenőrnél is megpróbált jegyet venni, de ők leszállították, így várhatott 1 órát a következő buszra:

Kedves BKV-figyelő!

Bizonyos szempontból nem történt égbekiáltó borzalom, de az eset nagyon jól jellemzi a BKV állapotait, és a cég hozzáállását.

Pénteken éjjel egy lány szeretett volna a Moszkva térről utazni a 990-es éjszakai járattal a Normafa felé. A Moszkva téren a csatlakozások miatt hosszan állt a busz, mikor az éjszakai járatra ellenőrök szálltak, akikkel a lány szóváltásba keveredett. A lány jegyet szeretett volna venni, de az ellenőrök azt mondták, hogy nem tudnak jegyet adni, és csak akkor utazhat, ha bírságot fizet. A lány elmondta, hogy az üzemzárás után a metróállomáson már nem lehet jegyet venni, az automata nem működött.

37 Tovább

Mi legyen a csúcsidőben utazgató nyugdíjasokkal?

Örökzöld témát vetett fel olvasónk. Lenti levelében a csúcsidőben piacra utazgató nyugdíjasokról ír, akik időnként a munkába, iskolába igyekvő utasoktól veszik el az álló és ülőhelyet. Európa más részén már megtalálták a megoldást. Az időseknek is fizetni kell a tömegközlekedésért a csúcsidőben, így szoktatták le őket a felesleges utazásról. Olvasónk már saját nagymamáját is leszoktatta a reggeli buszozásról.

Tisztelt BKV-figyelő!

Ha jól emlékszem már kétszer volt téma a blogon a csúcsidőben ingyen utazgató nyugdíjasok ügye. Ismét elkezdődött az iskola, a BKV a nyári menetedhez képest alig sűrítette a járatokat, így a reggeli és a délutáni csúcsban igazi tömegnyomor van a buszokon, a villamosokon és a metrón is.

Minden reggel figyelem a buszon utazók táborát, és meglep, hogy a sok munkába igyekvő ember és az iskolások között mennyi idős nyugdíjas utazgat bevásárolni, orvoshoz, stb. Tömött villamoson és buszon utazva szinte minden nap látom, hogy az utasok azért nem férnek fel a járművekre, mert úgymond elfoglalják a helyüket. Félreértés ne essék nincs bajom az ingyen utazó nyugdíjasokkal sosem bántanám őket, de sokan közülük megtehetnék, hogy akkor mennek a piacra, vagy akkorra kérnek időpontot az orvoshoz, amikor nyugisan tudnak utazni.

587 Tovább

Ellopták a bérletét, anyázott az ellenőr

Olvasónk frissen vásárolt bérletét valaki ellopta a villamoson. Csak akkor vette észre, hogy nincs meg, amikor ellenőrrel találkozott a 7-es buszon. Hiába mondta, hogy most vett bérletet, hiába mutogatta a nyugtát amit a bérletről kapott, az ellenőr csak k*rvaanyázott és büntetni akart:

Kedves BKV-figyelő!

Olyan történetet írok meg nektek, amit ha a blogon olvasnék valószínűleg én sem hinnék el. Tegnap lejárt a bérletem, munkába indulás előtt vettem újat a Nyugati pályaudvaron. Igazolványszámot nem írtam rá, csak betettem a bérletigazolványba a régi elé és zsebre tettem. Felszálltam a Combinora, majd a Blaha Lujza téren a 7-es buszra.

109 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek