Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Akiket a busz otthagyott

Tisztelt ügyfélszolgálat!

Az alábbi esetre szeretném felhívni a figyelmüket:

ahogy az elmúlt években mindennap, 48-as járatukkal szerettünk volna ma (péntek, január 25.) este hazajutni feleségemmel. A XXI. kerületben, a Szent Imre téren vártunk a buszra, nagyjából másfél méterre a padkától a mérsékelt távolság indokolt, ugyanis időről-időre kamionok tartanak  gyorsulási versenyt a buszsávban, az üvegezett váróval egy vonalban.

19.53-kor feltűnt a járat, mi készülődtünk a felszálláshoz, ám a busz nem állt meg, hanem gyorsított és megállás nélkül továbbhajtott. Meglepődtünk, akárcsak még két másik sorstársunk, akik a HÉV-megálló felől jöttek, s szintén szerettek volna utazni. A tévedés kizárva, a megálló jól ki volt világítva, mi úgymond ráutaló magatartást tanúsítottunk. Az eset annál is inkább furcsa volt,  mert az elmúlt években naponta használtuk a megállót, hasonlót soha nem tapasztaltunk, sőt, a sofőrök egy része korrekt módon megvárja a HÉV felől futva érkező utasokat.

A tíz perccel később érkező következő buszról a végállomáson leszállva bekopogtunk, hogy alkalmazottaik figyelmét felhívjuk  a meglehetősen furcsa eljárásra. Mint kiderült, a szóban forgó járat sofőrje nyitott nekünk ajtót, aki felvetésünkre azonnal kiabálni kezdett. Meglehetősen zavarosan, s nagy hangon előadott monológjából előbb arról értesültünk, hogy négy méterre voltunk a megállótól, ezért nem állt meg, a történet néhány perccel később már úgy módosult, hogy ott álltunk ugyan, de beszélgettünk, neki pedig "nem kötelessége leszállni megkérdezni, hogy befejeztük-e" mármint a társalgást.

Meglehetősen sokat fizetek havi bérletemért, ezért nem tartom lehetetlen elvárásnak azt, hogy feljussak egy BKV-járatra.

Kérem, hogy jelezzék alkalmazottjuknak, a szolgáltatásukat rendszeresen igénybe vevő utasként a továbbhajtást, s a kioktató, durva stílust egyaránt elfogadhatatlannak tartom.

Intézkedésükről legyenek szívesek engem tájékoztatni.

P.s.: Levelemet tájékoztatásul elküldöm a www.bkvfigyelo.blog.hu internetes oldalnak is.
39 Tovább

Láncdohányosok ülnek a fülkékben?

Én magam is a nemdohányzók táborába tartozom, és engem is ku nagyon zavar, mikor a vezetőfülkéből kiáramló füstöt nekem is szívnom kell. Elég sok helyen nyelem a füstöt (utca, buszmegálló, étterem, ismerősök, stb.) jó lenne, ha legalább utazás közben nem kéne. Úgy hiszem nem nekem kell ezért hátra mennem, hanem a sofőrnek kellene kibírnia cigizés nélkül. Várjuk a cigis blog szerkesztőének állásfoglalását is:)
Kedves BKV figyelő(k)!

Nem tudom hogy találkoztatok-e ezzel a szituációval(bár biztos vagyok benne), de én egyre többször találkozok dohányzó buszvezetőkkel. Én nem dohányzom, szóval tudom milyen zavaró szokott lenni mikor a vezetőfülkéből árad a füstszag, nem beszélve a vezető bunkóságáról, nemtörődömségével.

Írtam egy levelet az ügyfélszolgálatnak, bevallom lehet hogy egy kicsit durva volt de felháborodott voltam!: "Nem tudnának egyszer tényleg kitalálni valamit ezek ellen az "az a dolgom hogy tekergessem a kormányt és nyomogassam a gombokat, és az utasok nem igazán érdekelnek, engem úgy is fizetnek" sofőrökkel? Mondjuk csökkentsenek prémiumot vagy amit szeretnének de valamit mégis kellene."

Elküldtem nekik egy képet is amit a telefonommal rögzítettem amin a vezető látható. Én azt hiszem a végállomásokon van elég idejük elszívni egyet, és szerintem ki is bírható egy maximum 60 perces idő cigi nélkül. Vagy csak láncdohányosokat alkalmaz a BKV?

Nagy meglepetésemre igen segítőkészen válaszoltak vissza:
"Levele alapján azonnal intézkedést kezdeményeztünk, annak érdekében, hogy a jövőben hasonló esetet ne tapasztaljon szolgáltatásunk igénybevétele során. Az illetékes telephely vezetője az érintett járművezető figyelmét felhívja az utasorientált magatartás fontosságára és a szabályok betartására."

Nahát ebből az a kérdés hogy tényleg megtették-e. Én elhiszem hogy itézkedtek, de azért mindenestre ezúton kérném meg a többi nemdohányzó társaimat, hogy ti is küldjetek minnél több ilyen panaszt a BKV-nak, ugyanis több ilyen panasz után biztos igazán tesznek valamit.

Ezenkívül megkérem azon a járaton sűrün utazó barátomat, hogy egy hónap múlva legyen szíves megnézni a vezetőt, és csináljon nekem egy másik képet...

Norbi
100 Tovább

SMS-írás vezetés közben

Több szabálytalankodó járművezetővel foglalkoztunk már. Több panasz is jött telefonáló villamosvezetők miatt, de a menetközbeni beszélgetésről is írtunk már sokat. Többen is kétségbe vonták a felvételeket, védték a villamos és a buszvezetőt, de ez szerintünk akkor sem szabályos.

Itt egy új: Vezetés közben a sofőrünk éppen telefonjával van elfoglalva. Kérdem én: Miért nem az utasokra és a forgalomra figyel? Tiltja-e a KRESZ a vezetés közbeni telefonálást?



Hello Figyelő,

Azt hiszem különösebb kommentár nem szükséges a videóhoz, amit ma reggel 9 óra után valamivel rögzítettem a 32-es buszon (annyira siettem, hogy a rendszámot sajnos elfelejtettem mire gépközelbe kerültem, úgyhogy a sofőr most valószínűleg megúszta - bár az időpont és a felvételen is hallható helyszín alapján talán beazonosítható az elkövető)

A minőségért bocs, azért a lényeg kivehető.

Gery Greyhound
218 Tovább

Beszélgetés menetközben

Kedves Figyelő!

Barátságos életképet kaptam telefonvégre ma (I.04) este, a gyors 40-es buszon. A sofőrt biztos magány rágta már, de szerencsére akadt beszélgetőtársa, aki a Körtértől Budaörsig a fülkébe behajolva szórakoztatta.

Nem szokásom lesifotókat készíteni. Most sem tettem volna meg, ha

1) a Kedves Sofőr a -7 fokos hidegre tekintettel előbb beáll a megállóba. Ehelyett bámulhattuk, amint az érkezési oldalon nézegetnek valami érdekes mütyürt, majd átkanyarodott hozzánk, és 20 másodperc után repülőrajtott vett. Mi addigra kockásra fagytunk.

2) Pár hete "A 138-ason a sofőr a király" bejegyzésben egy BKV-s olyan szépen hivatkozott arra, hogy "A menet nálunk a v.á.-tól a másikig terjed. 2 menet egy kanyar. Márpedig MENET közben beszélgetni tilos." Nos, így néz ez ki a gyakorlatban.

A fotó sajnos nem a legjobb, de szerintem úgyse akarja senki bekeretezni. :)


Üdv,
Fantom
98 Tovább

"Kiugrottam cigiért"

Sajnos még mindig sokan vannak azok, akik nem képesek időben elindulni azért, mert egyéb problémájukat munkaidőben intézik.
Tisztelt BKV!

Mai napon (2007. 12. 21) 11 óra 34 perckor szálltunk fel az önök 74-es trolijáratának 941-es kocsijára az Erzsébet körút megállóban. Mikor felszálltam csodálkozva láttam, hogy a vezetôfülke üres, le van zárva lakattal, az elsô ajtó nyitva van. A már fentévô utasokon egyértelmű elégedettségbôl látni lehetett, hogy a troli már egy ideje bent áll a megállóban. Helyetfoglaltunk, majd nagyjából 2 perc múlva megérkezett a sofôr, igen kedélyes, nagy hangon közölte az utasokkal, hogy csak kiugrott cigiért, most "legalább ô tartotta fel a paraszt autósokat", és tényleg, 2 sávból egyet remekül elzárt. Végül elindultunk, menet közbe sofôrünk folyamatosan üvöltözve, autósokat szidva, szitkozódva vezetett, miközben nyitott vezetôfülke-ajtó mellett láncban dohányzott. Ilyenek hangzottak el, hogy "micsinálszitt hülyeállat, leszaggatom miattad a villamosvezetéket nézhetsz" meg "na ezis hovaáll a kurvaanyját a megállóba 'oszt csodálkozik ha elviszem a seggét". Mikor, igaz a forgalom miatt nem tudott beállni a megállóba, hangosan megjegyezte, "hábammeg ez így sikerült".

Felháborítónak tartom ezt a viselkedést sofôrük részérôl, fôleg, hogy félkezével folyamatosan dohányzott, így veszélyztette még a közlekedés - és nem utolsó sorban a mi saját - biztonságát is.

Levelemet másolatban az Index BKV figyelô blogjának is megküldöm.

Tisztelettel várom válaszukat: J. F.
48 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek