Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Koromfekete füstöt okádott az Ikarus

A Nemzetközi Tömegközlekedési Szövetség (UITP) nevéhez fűződő, Jövő európai buszrendszere (European Bus System for the Future – EBSF) projekt keretein belül a mai naptól egy öt ajtós, környezetbarát MAN Lion's City GL busz közlekedik a 86-os busz vonalán. Azért nem írunk a bemutatóról bővebben, mert a BKV-nak hála ezek a busztesztek már annyira jelentéktelenek lettek, hogy az utasok sem foglalkoznak már velük. A BKV folyton csak tesztelget, idehozatják a csilli-villi buszokat, de egyet sem vesznek belőlük. Budapesten egyelőre maradnak az ilyen "zöld" buszok:

Szerintem ha a Nemzetközi Tömegközlekedési Szövetség delegáltjai látnák, hogy valójában milyen buszok járják a budapesti utakat, sírva összecsomagolnának, és a MAN-buszukkal meg sem állnának hazáig. Komolyra fordítva a szót: tényleg siralmas, hogy ilyen műszaki állapotú buszok forgalomba állhatnak.

62 Tovább

Kilépett a BKV-tól a káromkodó buszsofőr

Pénteken délelőtt kilépett a BKV-tól az az utasokat szidó buszsofőr, aki rögzítette is saját kifakadását, tájékoztatott a közlekedési társaság. A cég belső vizsgálatot rendelt el a sajtóban megjelent videofelvétel miatt. Közleményükben azt írják: a BKV nem engedi meg alkalmazottai számára a szolgáltatói szemlélet ilyen szintű semmibevételét.

0 Tovább

„Azok a hülye utasok meg ottmaradtak a megállóban”

A lenti videó egy vontatott busz vezetőfülkéjében készült. A vontatott busz vezetője a videón szidja az utasokat, a közlekedés többi résztvevőjét, és mesél arról, hogy a buszból elfolyt a gázolaj. Érdemes végignézni:

130 Tovább

A nap hülyéje: Oroszlán a mozgólépcsőn


Nem indul a videó? Kattints ide!

14 Tovább

4-es metró: Tényleg szükség lesz a Bocskai úti állomásra?

A 4-es metró budai állomásai közel száz százalékban szerkezetkészek, a metróalagutat kipucolták és előkészítették a vágányok beépítéséhez. Nagy munka a Szent Gellért tér alatt folyik, ahol az építők nekiláttak annak az átkötőalagútnak, ami miatt korábban majdnem felbontották a metrószerződést.

A fenti videón is jól látható, hogy a Bocskai úti és a Móricz Zsigmond körtéri állomás szinte egymás mellett van, 300 méter távolság van köztük. Molnár György, műszaki ellenőr szerint szükség volt a Bocskai úti állomásra, mert ide szárnyvonalat terveznek. Már csak az a kérdés, miért nem oda épül állomás, ahol már most szükség lenne rá (például Kosztolányi Dezső tér). Molnár úr a Móricz Zsigmond körtéren (a videó harmadik percénél) azt magyarázza, miért volt szükség az állomáson két mozgólépcsőre. Egyik a térre vezet majd, másik pedig a Bocskai úti piachoz. Igen, szerintük közelebb van a Bocskai úti állomásnál lévő piac a Móricz Zsigmond körtérhez.

176 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek