Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Átalakítás a Combinókon.

A Combinót valaki vagy szereti, vagy nem. Valaki vagy azért nem szereti mert meleg van, vagy azért mert régen mindig elromlott. Mi inkább most az első variációval foglalkozunk, ugyan is itt a kánikula és a Combinó ablak és klíma nélkül szállítja az utasokat.





Több újság is írt róla, hogy volt idő,(és még mindig van) mikor a Combínókon a hőmérséklet meghaladta a 30C fokot. 30fokban nem egészen kényelmes a Móricztól a Moszkváig végigutazni, főleg ha még állni is kell. Arra a kérdésre, hogy amikor rendelték a villamosokat miért nem rakattak bele klímát, a BKV munkatársa azt mondta, hogy túl sűrűn jönnek a megállók, túl sokat van nyitva az ajtó, így a hideg levegő szinte egyből az utcára menne. Ebben mi is egyetértünk, főleg, hogy a végállomáson kb. 3percet áll egy Combinó nyitott ajtókkal, és a megállók között is kb. 1-2perc van. Rendszeresen a Ferenc körúton szállok fel a Combinóra és ott is állunk még jó 3 percet nyitott ajtóval, a klímának semmi értelme nem lenne, túlterhelés miatt hamar el is romlanának.(olyan ez, mikor egy hűtőbe beteszed a meleg levest. Dolgozik, dolgozik, és nem bírja, leég a motor) Én a nagy, nyitható ablakok híve vagyok, ezért sem értem, hogy miért nem rendelték meg ezeket a villamosokat nagy nyitható ablakokkal, ha már klíma úgysem lehetett. Eddig kettő átalakított Combinóval találkoztam a körúton. Az egyiknek az ablakai voltak átalakítva a másikba a vezetőfülkéből volt kivezetve a klíma. A klímáson elég hűvös volt, bár este 8 órakkor utaztam vele, egy a baja, hogy a befúvó pont az ajtónál van, így ahogy bement az utastérbe a levegő, jött is ki, szinte egyből. Az ablakos megoldáson nem most kellet volna elgondolkodnia a BKV-nak, miután rengetek pénzből befóliáztatták az ablakokat, amiket most félig szedhetnek is le. Ezekbe a villamosokba még egy ugyan olyan ablakot tettek be, csak egy picit lentebb, mint ami felül van, így duplán jön be a levegő, ez is egész jó megoldás. Aki viszont ismeri a Kátra/Tátra villamosokat az tudja, hogy azokon milyen ablakok vannak. Az egész ablak elhúzható, a fele jobbra a másik fele balra. Egy jó forgalmas időszakban azon tuti, hogy nincs meleg! Hasonló megoldást javaslunk a Combinóknál is, ezeket lenne értelme beszereltetni.
23 Tovább

Utas-figyelő

A BKV-figyelő több, mint négy éve alatt számtalan próbálkozás volt már BKV-dolgozók részéről úgynevezett „Utas-figyelő” blogok indítására. Ezek legtöbbször halva születtek, mert a szerkesztőjük vagy nem volt felkészült, vagy nem szánt elég időt a blog beindítására. (Persze az is lehet, hogy maga a blog nem érdekelt senkit.)

Most a BKV-figyelő indít útjára egy ilyet, bár ez nem blog lesz, hanem egy Utas-figyelő bejegyzést. A célunk nem más, mint hogy a blog olvasói sokkal tisztább képet kapjanak a közlekedési társaságról, a BKV-s dolgozók munkájáról, mindennapjairól. Talán ha megismerik a járművezetők, ellenőrök, pénztárosok (stb.) munkáját, megértőbbek lesznek, és máshogy néznek majd a munkavállalókra.

Ezen bejegyzés alá várjuk a BKV-s dolgozók beszámolóit, panaszait, észrevételeit hozzászólás formájában. Minden olyan kommentet szívesen veszünk, amik a BKV-val, a dolgozókkal és az utasokkal kapcsolatosak. Nyugodtan írjátok meg, ha hülye utassal találkoztok, erről is szívesen beszélgetünk! :)

(Természetesen a dolgozók észrevételeit továbbra is várom e-mailben, ha olyan a téma, akkor továbbra is közzéteszem, és megpróbálok segíteni.)

120 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek