A vakszerencsén múlt, hogy nem történt halálos tömegszerencsétlenség szombat délelőtt az 5-ös út 35-ös kilométerénél. Ha gyorsabban megy a Volán Dabasra tartó járata, Kartali Márton (18) diák sem tudta volna elküldeni ezeket a sokkoló fotókat szerkesztőségünkbe a kitört kerekű buszról. Így most duplán szerencsés: túlélte az utazást, és még 10 ezer forint is jár neki a képekért.

– Úgy 60 km/órával mehetett a busz, amikor egyszer csak azt vettem észre az ablakból, hogy gurul a kerék, és megelőzi a buszt. Aztán egy nagy huppanás következett, majd kitört a pánik. A busz az alváz hátsó részén csúszott tovább az aszfalton, csak 100-200 méter után állt meg – számolt be a rémisztő balesetről Márton, aki épp az elgurult kerék fölött ült a buszban. – A sofőr azt mondta, hogy nagy baj lett volna, ha gyorsabban megyünk.

Kerestük a Volánbuszt, tudják-e, mi okozta a balesetet, de sajtófőnökük nem vette fel telefonját. Fajcsák István forgalmi igazgatót otthon értük utol. Ő kikérte magának a kérdést.

– Hagyjon békén karácsonykor! – mondta tegnap dühösen, majd lecsapta a telefont.

Pedig lenne mit megmagyaráznia, hiszen a 40-50 utas számára kis híján véres tragédiává változott az ünnep. A rendőröket értesíteni kellett volna róla, de ez nem történt meg.

– A rendőrség nem tud az esetről  –  közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Úgy  tudjuk,  a  busz  alig  3 éves, és nem kizárt, hogy emberi mulasztás okozta a balesetet.

–  Ilyen  csak  akkor  történik, ha kiszakad a tőcsavar – vélelmezte az esetet Horváth Tibor buszt üzemeltető vállalkozó. – Vagy kikopott a menet és ezért szállt el a kerék, vagy az út előtt nem sokkal kereket cseréltek az üzemben, és erről nem szóltak a sofőrnek, esetleg ő feledkezett meg egy rutinfeladatról. Ilyenkor ugyanis 50 kilométer megtétele után meg kell állítani a buszt, és meghúzni a csavarokat.

(V. J. Z. - Blikk)